''POSTA, TÁVHÁZASSÁG
Hogy az öröm teljes legyen a szórványosan érkező postai küldemények
tömege ért utol bennünket. Nagy ceremóniával osztották ki a tisztek, olyan
ízt adva, mintha a leveleket és csomagokat az ő gondoskodásuknak
köszönhetnénk. Aki nem kapott postát vigasztalhatatlan volt, és vérig volt
sértve. Itt gürcöl, a nyelve lóg a szomjúságtól fáradságtól, ázva fázva
állandó életveszélyben, és az otthoniak egy levelet nem képesek megírni.
Ennyire lebecsülik a mi erőfeszítéseinket, méltatlankodtak az érintettek,
még egy keserű pirulával többet kell lenyelni.
Két tábor alakult a néhány órára, akik kaptak postát, és aki nem. Akik
nem kaptak külön csoportokban panaszkodtak egymásnak. Életvitelük eddigi
szakaszának helyességében megingott a bizalmuk talán ők a hibásak. Lám
másokra többet gondolnak.
Balog szakaszvezető szavai vágtak rendet a kis csoportban.
- Három gyerekkel, és az egész gazdasággal egyedül birkózik a feleségem,
még ketten is alig győztük a munkát, hát még egyedül. Szegénynek nem juthat
sok ideje a levél írásra. Majd ír, de annyit soha, mint akinek kevés dolga
akad odahaza.
Akik kaptak, elmélyülten olvasták először gyorsan átfutva, majd minden
szót külön megrágva, kielemezve újra és újra napokon keresztül. Életbevágóan
fontosak ezek a levelek, az otthon üzenete érzik belőlük. Hazavárnak szülők,
barátok, szerelmek. Számítanak ránk, ez csak átmeneti állapot, amit
viszontlátás, és boldogság követ. Tartást, életkedvet jó közérzetet erőt
adnak a megpróbáltatásokkal szemben.
Nem hasonlíthatók az itt kapott és írt levelek az otthoni
megszokottakhoz, mikor tetszés szerint, bármikor írhatunk levelet. Mégsem
tesszük, évekig eszünkbe sem jut. Az otthontól és hazától történt elszakadás
különleges érzéseket szabadít fel az emberekben. A feleség, gyerekek,
szerelmek, szülők utáni vágy hatalmasra duzzadt, nincs mód a levelezésre.
Görcsösen kapaszkodunk a felénk nyújtott gyengécske szálakba, melyek a békés
otthonunkba hívnak-várnak, ahol minden olyan szép, és jó volt, csak hirtelen
abba kellett hagyni az egészet. Ébren és álomban ott folytatjuk, ahol
abbahagytuk, de sokkal bátrabban. Nem értjük saját magunkat. Miért nem
vettük feleségül azt a kislányt, akinek levele most kincset ér számunkra.
Az élet otthoni nehézségei itteni szemmel nevetségesnek tűnnek. Ahol van
elég enni és innivaló, ha fáradt, kifújhatja magát az ember, nem bombáznak,
nem lövöldöznek, ugyan már... mitől nehéz ott az élet. A távoli Ukrajnában
járunk kiéhezve elgyötörten háborúban. Ehhez viszonyítva az otthoni élet
tündér világ. A legénység 90%-ban 19-23 éves most kezdene az életbe
kóstolni, s a halál arat közöttünk. Most bezzeg sajnáljuk az elfecsérelt
időt a józan megfontolást.
A legtöbben gondolkodás nélkül fejest ugranának a házasságba. Segített is
a gondokon a hadvezetőség. Mivel ez a nemes gesztus anyagi áldozatot nem
kíván, a hangulatot javítja, bevezették a távházasságot rádión keresztül.
Szilárd meggyőződésem, hogy a hadvezetőségnek ez volt az egyetlen kiadott
parancsa, amit mindenki helyeselt. Rövid idő alatt olyan népszerűségre tett
szert a rádión keresztül történő házasság, hogy alig győzték közvetíteni.
A hadszíntéren edződött katonák könnyen szánták rá magukat erre a
lépésre, mire hazamennek minden rendben lesz, úgyis új életet akarnak
kezdeni. Áldották a váratlan új lehetőséget.
Rádión hallgatni persze csak kevésnek volt módjában így maradt az
otthonról érkező levél, mely a választott mátka beleegyezését, vagy
ellenvetését közli. Mégjobban fokozódott a levelek értéke személyekre
vonatkoztatva sorsdöntő fordulatokat jelentett.
Az otthon kényelemben élő lányoknak nem volt ugyan olyan sürgős a
házasodás, de a kifejtett propaganda hatására, mely a honleányok hazafias
érzéseire épült, dicséretes tettnek nyilvánította, követendő példaként
emlegette. Közismert emberek, színésznők kötöttek távházasságot, divat lett,
s terjedt mint a futótűz megállíthatatlanul. Ezrével kötődtek a házasságok a
fiatalság örök vágya a mindent mozgató szerelem szabad utat kapott. Igaz,
hogy több száz kilométeres távolságból, de sok szép órát lopott az elgyötört
fáradt újdonsült férjek testébe.
Hogy mikor kerül sor az első csókra ölelésre, azt csak a magasságos ég
tudja, most kezdik a tapogatózó levelezést ebben az ügyben.
A legkedveltebb témává vált köztünk a távházasságról folytatott
beszélgetés. Akinek sikerült, boldogan mosolyogva mesélte a részleteket az
újabb, és újabb érdeklődőknek. Mindenkit érdekelt a téma, kivéve a nős
embereket. Szívesen játszottak avval a gondolattal, hogy nős emberek
lehetnek. Ebben a cudar helyzetben nem megvetendő állapot.
Szabadságot is remélhetnek indokoltan, míg a nőtlenek úgyszólván semmi
esélyük. Innen szabadságra menni a főnyereménynél is nagyobb szerencsének
számított.
Sokan tették az életüket kockára, hogy valami hősies tettel szabadságot
érdemeljenek. Hőstettért ugyanis járt a szabadság. Eddig ugyan széles
környezetünkben semmi szabadságot érdemlő hőstettről nem hallottunk, de
minden előfordulhat. A gondolatot be ültették a fejekbe, s az ott dolgozott.
Ne felejtsük sokan a jövőjüket akarták itt megalapozni, de nem jött a
megfelelő alkalom.
Állomáshelyünk körül szétszórtan kisebb házcsoportok, erős bokros foltok,
kevés kert, és megművelt terület. Ezekkel most senki sem törődött. Ahogy
megálltunk, legtöbben lehúzták a bakancsukat, és elnyúltak a földön. Akik
még jobban mozogtak a kutak körül szorgoskodtak kulacsokkal hordták a vizet
a szomjazóknak. Először csak inni volt szabad. Hosszú órák múlva szűnt meg a
sorbanállás.
Egy közelebbi házcsoport felé indultunk vízért, saját vödörrel, kötéllel
előnyös helyzetben voltunk. Néhányan mégis megelőztek javában itták
kulacsaikból a vizet.
Nincs mérgezve előttünk ivott belőle ez a gyerek. A gyerek ott állt semmi
baja, éppen vizet vitt volna a kútról övé volt a vödör. A vödröt nem hagyják
a kútnál, nehogy eltűnjön. Most várja szegény, hogy visszakapja.
Gyorsan leengedem a vödröt, felhúzom félreteszem a kúttól csajkával
merítjük úgy a gyorsabb savanykás az íze. Minden kútnak más ízű a vize
savanyú, keserű, sós, vagy mindegyik egyszerre, de két egyforma nincs. Két
élelmes katona is gyorsan merít, hagyjuk had igyanak. Savanyú állapítjuk meg
mindannyian.
Egy erőteljes lökés vet véget a kóstolónak. Szétrepülünk, ahányan annyi
felé kidől csajkánkból a víz. Villám lovunk nyerít egyet majd bedugja fejét
a vödörbe pillanatok alatt kiissza tartalmát fogát vicsorítva rázza fejét az
üres vödör fölött.
- Nézd ez megsértődött - mondom Vidának. - Hát persze mindig neki adtunk
először inni neme mérgezett, most kihagytuk a próbából. Van esze ennek a
gebének nevetnek a többiek.
A következő merítésnél nem várja meg míg leteszem, már benne a feje a
vödörben kiszívja mint egy szivattyú. Öt vödörnél már minket is hagyott
inni. mi is megittunk fejenként öt csajkával hátha még nem lenne olyan
savanyú.
A vízszerzés kálváriája mindennapos elkerülhetetlen kellemetlenséggé
vált, s az maradt mindvégig. Jelenleg 5-6 kútból oltják szomjúságukat a
katonák. Elképzelhető milyen a tumultus, ha egy kútra hárul a hihetetlen
forgalom. Szinte kiszáradtak az emberek, a nagy mennyiségű víz fogyasztása
után alig változott valamicske a szervezetből. Annak ellenére, hogy mindenki
többször dugig itta magát.
A környék látszatra teljesen nyugalmas, több mint egy éve megszállás
alatt áll, megszokták már a megszállást. Megy az élet a maga módján,
közömbös arcot vágva mindenki a maga módján küzd a napi megélhetésért
életben maradásért. A partizán tevékenység nem terjed idáig. A partizánok
elítélik a behódolt lakosságot, de megélhetési gondjaikon nem tudnak
segíteni, sőt a falvakból raktárakat támadnak meg ürítenek ki saját
élelmezésükre. Ezek a támadások ritka kivitellel mindig sikerülnek.
Felmerült a gyanú, hogy összejátszanak a lakossággal, de semmi bizonyíték
nincs. Nem is nagyon kutatják. Érthető, hogy nem a megszállókat támogatják,
hacsak lehetséges.
Nem nagyon hiszünk a hírtelen ránkszakadt békés életben, hisz pár napja
még a lépésünkre is vigyázni kellett a rejtett aknák miatt, és a váratlanul
rajtunk ütő támadásoktól.
Hamarosan felenged azonban a szorongatott érzés német csapatszállító
kocsik jelennek meg a környéken zsúfolva jólöltözött tiszta kipihent állig
felfegyverzett német katonákkal. Mintha díszszemlén jelennének meg.
Jóltápláltan, tettrekészen pattognak le és fel autóikra, torkuk szakadtáig
énekelnek, láthatólag alig férnek a bőrükbe. Fölényes pillantásokat vetnek a
holt fáradt heverésző magyarokra, nevetve mutogatják egymásnak a száradó
fehérneműket kapcákat.
- Ezek aztán az igazi katonák - jegyzi meg az őrmester.
A válasz nem késik, egymás szavába vágva jönnek a megjegyzések
tucatjával. - "Akkor mért nem ők gyalogolták végig a brianszki erdőt? Ami
tele van partizánnal?" "Már egy éve itt vannak, és be sem mertek menni az
erdőbe." "Miért minket küldtek az erdő átfésülésére, ha olyan nagy hősök!" -
Súlyos megjegyzések hangzottak el, amit négyszemközt senki nem mert volna
mondani. Így egyszerre ellehetett engedni nem tudni ki mit mondott.
Egy német autó ment el előttünk éneklő katonákkal. Beterített bennünket
porral alig láttuk egymást. A társaság szétugrott menekülve a por elől
szemét száját törölgette. A por elültével az őrmester hogy tekintélyét
megőrizze:
- Mit mondtál fiam? - kérdezi a legközelebbi katonát hangjában fenyegető
hangsúllyal.
- Szépen énekelnek a németek - vágta rá szemét törölgetve a katona.
- Meghiszem azt! - mondja az őrmester, és továbbmegy.
Szerencsés vége lett evvel a hírtelen felszabadult indulatoknak. A
társaság veszélyt sejtve szétugrott a porfelhő leple alatt.
Magunk között folytattuk a megjegyzéseket, nem tanácsos ezt mások előtt
hangoztatni.
- Az anyjuk istenit! - tört ki az egyikből. - Egy éve itt vannak a
németek és nem szállták meg a brianszki erdőt, ami a térképen, csak az erdőt
feltüntető jelzés szerint, jóval nagyobb mint egész Magyarország. A
valóságban ki tudja mekkora. A magyarokra vártak, minket küldtek bele. Van
egy csomó veszteségünk, sebesültünk. A végén idejönnek, teszik a szépet,
énekelnek, lefitymálva nézegetnek és kiröhögnek. Persze ők nem mennek gyalog
egy lépést sem, és csodálkoznak hogy lehet így elfáradni. Az induláskor azt
mondták, hogy a magyar hadseregnek rendfenntartó feladata lesz. Tessék, mi
lett belőle, minket dobtak be harcolni, ők meg ellenőrizték teljesítettük-e
a feladatot.
Optimistábbak is akadtak.
- Nem baj fiúk, a nehezén túl vagyunk. Most kijelölnek egy körzetet, amit
ellenőrizni fogunk. Sokkal könnyebb dolgunk lesz mint eddig volt. A németek
rövidesen megkezdik a nagy támadást, még ebben az évben elmennek az Ural-
hegységig, és be van fejezve a háború. Már 1941-ben szétverték a Vörös
Hadsereget, egy villámgyors megszállás maradt hátra amiben a magyar
gyalogságnak semmi szerepet nem tudnak adni, csak gépesített csapatok
jöhetnek számításba. Mire mi odaérnénk gyalog régen befejezték.