GYILKOST SZERETEK? (10)
Anita még mindig remélt. Még egy utolsó kísérletet tett Bordással
vasárnap délután. Adrienne-hez készült, de hirtelen megváltoztatta a
programját. A buszmegállóban észrevette Bordást az anyjával. Mindkettőjüknél
kosár volt. Nem volt nehéz kitalálni, hogy hova mennek. Úgy gondolta, hogy
csatlakozni fog hozzájuk, de még mielőtt odaért volna, a busz elindult, így
csak a következővel ment utánuk.
Mikor a kerthez érkezett, az útról látta, hogy Ottó és az anyja az almafa
alatt állnak, és elmerülve szüretelik a gyümölcsöt. Egyenlőre nem vették őt
észre, így beszélgetésüket figyelte.
- Érhetett volna még, de kénytelen az ember féléretten leszedni, mert
ellopnák - mondta a fiú, nyújtózkodva a gyümölcs után. Az anya bizonygatott.
- Igazad van, fiam, tolvaj gazember a világ, de rothadjon el a keze
annak, aki lopott belőle.
Anita észrevétlen közelített hozzájuk. Csak hangjára rezzentek fel.
- Egy-két almáért ne tessék átkot mondani az emberre. Még a megbotlott
ember sem érdemel ilyen szörnyű átkot. Drágább az ember mindennél. Inkább
szabaduljon meg a gonosztól, hogy ne kívánja más tulajdonát. - Anita
vigyázott hangszínére, nem akart bántani, csak a pedagógus szólalt meg
belőle.
Ottó most hosszú doronggal a kezében a fa felső ágain piszkálta az
almákat. Az anya arca a gyulölködéstől egészen rút volt.
- Segíthetek? - kérdezte Anita, és választ sem várva nyúlt egy elérhető
alma után. Kérdésére senki sem válaszolt, úgy érezte, hogy megfullad, torka
összeszorult az idegességtől. Bordás háta mögé állva figyelte az anyát.
Látta, amint gonosz szeme összevillan a fiú tekintetével, mire a hosszú
dorong levegőbe lendült és furcsa kiszámítással zuhant hátra, Anita feje
felé. Csak reflexének köszönhette, hogy idejében tudott elugrani. Nem messze
az úton emberek mozgó alakja tűnt fel az esti szürkületben. Az öregasszony
nyugtalanul nézett az út felé. Aztán megkérdezte a fiát.
- Feljebb menjünk, fiam? - fejével intett a tető felé. Szeme tükrözte ki
nem mondott szörnyű gondolatát.
- Majd máskor - mondta Ottó lemondó hangsúllyal, kiben ismét fellángolt a
szerelem. Lopva Anitára nézett, mikor az anyja nem látta, arcvonására kiült
az asszony iránti rajongás, megszépítve, meglágyítva arckifejezését.
Lehajolt, hogy hátára vegye az almával megrakott hátizsákot, két kezébe egy-
egy teli kosarat fogott, és elindult bicegve - mert fájt még a lába - az út
felé. Még három teli kosár gyümölcs volt a fa alatt. Az öregasszony előre
nyögve hajolt le két kosárért, a harmadikat Anita emelte fel, és szabadon
maradt kezével segített neki. Szorult helyzetben voltak most Bordásék, a
segítséget kénytelenek voltak elfogadni. Anita jósága felkavarta az öreg
nőt. Csendesen nyögdécselt. Ottó előttük sántikált fájós lábával és Anita
nagyon sajnálta őt a súlyos teher miatt.
Először az anya lépett fel a buszra. Anita és Ottó együtt maradtak a
kocsi végében. A mama szemét folyton magukon érezték, halkan beszélgettek.
- Szegény fiú, úgy sajnállak téged, neked ezzel a lábbal még nem szabad
cipekedned, tönkre teszed magadat. Csodálkozom azon, hogy anyukád - aki
annyira szeret - nem gondolt erre.
Bordás teljesen elgyengült Anita szeretetétől. Tekintete hol rajongva
szállt Anitára, hol meg félve a haragos anyára.
- Érdekes - gondolta Anita, - most mert közel áll hozzám, engem szeret,
de ha az anyja mellett állna, az ő hatása alá kerülne. Olyan, mint egy
médium.
Hazaérkeztek, a fiú lakására. Még egy utolsó próba volt a szállítmányt
felcipelni a második emeletre. Anita lépett be elsőnek a lakásba, aztán az
anya, végül Ottó. Mikor a kulcs megfordult a zárban, Anita megborzongott,
érezte, hogy ismét életveszélyben van. Egy gondolattal bíztatta magát.
- A bennük lévő gonoszt le kell győznie a bennem lévő jónak. Istenem,
légy velem.
A mama fújtatva ült le a szoba közepén lévő székre. Mintha csak önmagának
beszélne, összefüggés nélkül hadart, haja borzasan égnek állt, szemöldöke
idegesen rándult egy-egy mondatnál. Háborgó indulatok tükröződtek az arcán,
meséskönyvek boszorkányaira emlékeztetett az arca.
- Gonosz a világ! Mindenki gazember, tolvaj, és tele van a világ
gyilkossal. A minap is olvastam az újságban, hogy megöltek egy öregasszonyt
a pénzéért. Csak néhány évet kapott érte a gyilkos. Persze egy
öregasszonyért már nem kár. Fel kellett volna akasztani... Én arra
tanítottam a fiamat, hogyha bennünket valaki megkárosít, bosszulja meg.
Engem is erre tanított az anyám, szegény, én meg a fiamat neveltem így, ez
az én elvem.
Anita és Ottó térden állva rakták szét az almát a szoba egy részébe.
Szótlanul hallgatták az oktalan beszédet. Csak amikor elhallgatott, fordult
felé Anita.
- Az anyagiasság szellem, ha elragadja az embert, gyilkolni is képes
lesz. Szánalmas az ilyen ember. A gyilkos megszenved vétkéért még akkor is,
ha ki tudja kerülni az igazságszolgáltatást. A lelkiismeret kínjai elől nem
lehet elmenekülni.
Az öregasszony összeroskadtan ült a széken. Kebléből mély sóhaj szakadt
fel. Elcsendesedett.
Mikor az utolsó alma is kikerült a kosárból, Anita és Ottó a fürdőszobába
tértek kezetmosni. Hátuk mögött állt a mama, s bár hátra sem nézett Anita,
mégis háta közepén érezte tekintetét. Senki sem szólt, a víz csendes
csobogása hallatszott, de a csobogása idegesítően hatott Anitára, és
félelmetes feszültség uralkodott közöttük. Az anya arcán újra nyugtalanság
tükröződik, mégis mikor a fiú néma kérdését felteszi - persze csak a
szemével ű, az anya tekintete "nem"-mel válaszol.
* * *
Hazafelé az úton visszaidézte az öregasszony lelkében lezajlott
folyamatot, és meg volt elégedve az eredménnyel. Gondolatai teljesen a mai
nap eseményeinek kiértékelésével foglalkoztak. Nem vett tudomást az útról,
vagy az úton lévő forgalomról, csak másodlagosan volt itt jelen. Jó
reflexének köszönhette, hogy egy piros Mercedes el nem gázolta, ijedten
ugrott vissza a járdára, szíve vad zakatolásba kezdett. Egyik életveszélyből
ki sem jutott, máris itt a másik - gondolta. Úgy rémlik, nagyon megnézték őt
az autó utasai. Az is furcsa volt, hogy az útirányt ellenkezőjére fordította
a vezető. Abban az irányban tűnt el a kocsi, amely irányból érkezett.
Felébredt benne a gyanú.
- Lehet, hogy Ottó társai, a kábítószercsempészek voltak? Tény, hogy most
már nem csak Bordáséktól kell tartanom, több ember érdeke, hogy elnémuljak.
Gyanúját elmondta bátyjának, Attilának, aki figyelmesen meghallgatta, és
bár kételkedett abban, hogy Ottóékkal összefüggésben van Kurucz Anna
meggyilkolása, mégis vállalkozott arra, hogy Anitánál alszik, hogy megvédje,
ha váratlan éjszakai támadás érné.
* * *
Az éjszakai álmuk zavartalan volt, s a reggeli napsütéstől vidám szobában
valószínűtlenül hatott az esti félelem. Öltözéskor átgondolta napi
feladatait, és eszébe jutott, hogy úgy állapodott meg az édesanyjával, hogy
csak délután fognak találkozni fenn a hegyen, mivel délelőttre elintézni
való hivatalos dolga van.
Egyedül hosszabbnak tűnik az út, meg-megállt a hirtelen emelkedő hegyi
úton, hogy kifújja magát, innen már a tetőre látott, ahonnan feltunő
színeivel könnyen felismerhető a kis kerék nélküli bányászkocsi. Még azt is
látni lehetett, hogy az ajtaja nyitva van, amiből arra következtetett, hogy
édesanyja már kinn van, bizonyára talált magának valami munkát. Lehet, hogy
éppen ebédel, vagy ebéd után pihen. Lihegve, megizzadva kapaszkodott fölfelé
a parcella keskeny útján, egy-egy erősebb növény szárába kapaszkodva.
- Jövök, anyus! - kiáltott, de semmi választ nem kapott.
Mikor a fakaruszba lépett, iszonyú látvány fogadta. Felsikoltott.
Édesanyja holtan feküdt a deszkaágyon. Feje lefelé lógott, nyitott szeme
élettelenül meredt Anitára. Napszíta ruháján vérfolt nem volt. Nyakán kendő
volt átkötve. Nyelve lógott.
- Anyukám! - kiáltotta, és közelebb lépve szólítgatni kezdte, fejét az
ágyra tette, kezeit összekulcsolta a hasán, még engedtek az izmok. A kijárat
felé tántorgott reszkető térdekkel, és kiabálni kezdett.
- Segítség! Megölték az anyámat! Segítség! - aztán ájultan esett össze.
Kiáltása messze hangzott a völgyben is. A földtársak összegyűltek.
Molnár, a baloldali parcella tulajdonosa, középkorú, szép ember, érkezett
elsőnek a színhelyre. Mikor az ájult nőhöz lehajolt, akkor látta meg a
halottat.
- Vizet hozzatok! - szólt a többiek felé. Apró pofozással próbálta
föléleszteni az ájult asszonyt. Mikor Anita magához tért, nehezen értette
meg, hogy mi történt. Körülötte az emberek hangosan, izgalomtól túlfűtött
beszédéből értette meg újra, hogy az édesanyja meghalt. Egy újabb ájulástól
Molnár Elek gyöngéd hangja mentette meg.
- Legyen erős, Anita.
Az összefutott emberek a halál okára hamar rájöttek, de fogalmuk sem volt
róla, hogy ki tette, és miért. Senki sem hallott semmit. Abban megegyeztek
mindannyian, hogy láttak egy piros autót a parcella végében megállni. Az
autóból egy idős asszony szállt ki, valaki azt is látta, hogy a kocsiban
többen is ültek. Rövid idő múlva az asszony visszatért a kocsihoz.
- Én is találkoztam az úton egy piros Mercedesszel, amikor fölfelé
jöttem, Tegnap pedig majdnem elgázolt egy szintén piros Mercedes. Most mit
kell tennem? - kérdezte Anita és zokogva Elekre borult. - Adjon nekem
tanácsot.
- A rendőrségre kell menni, de minél előbb, üljön be a kocsimba, én
elviszem magát.
Aztán a jajongó asszonyokat elküldte Elek, a fakaruszt a halottal kulcsra
zárta.
Anita a kocsiban arra kérte Eleket, hogy Adrienne-ék előtt álljon meg,
mert meg akarja kérni, hogy legyen a segítségére a nehéz helyzetben, a
temetéssel kapcsolatos intéznivalókban.
- Nincs már édesanyám! - jajdult fel, és zokogva Elek vállára borult.
Adrienne szintén bérházban lakott. A házmesternő csodálkozva meredt a
síró asszonyra.
- Hát maga még nem tudja? Adrienne-t megölték.
- Úristen! - tántorodott meg Anita -, és a gyerekek?
- A nagyanyjuknál vannak néhány napja, mióta Adrienne a kórházba ment.
Tegnap délután láttam, amikor megjött a kórházból. A gyilkos gyalog mehetett
fel, mert senki sem kért a lifthez segítséget.
Anita ismét összeesett. Ájultan cipelték be a házmesterékhez. Elek
kétségbeesetten vett részt az élesztésben. Mikor Anita magához tért,
megkérte őt, hogy vigye el autójával a rendőrségre, vallomást akar tenni.
Tíz perccel később a rendőrfelügyelő szobájában vallomásba kezdett.
* * *
Néhány perc múlva rendőrkocsi állt meg Bordásék háza előtt. A rendőrség
emberei a lakásba behatolva Bordás vérző tetemén őrjöngő öregasszonyt
találtak, ki összefüggéstelen, szerelmes, becéző szavak közt csókolgatta
fiát. Ottó már ezekből mit sem hallott.
A rendőrorvos megállapította, hogy a halált géppisztoly golyója okozta.
Az öregasszonyt őrizetbe vették. Házkutatás során megtalálták a régen
keresett, Kurucz Anna sebeit okozó éles tőrt.
Az öregasszony szerelmes fia elvesztése után értelmetlennek találta a
hazudozást, és az életét. Őszinte vallomást tett a rendőrfelügyelőnek.
- Fiam és én évek óta szervezett tagjai voltunk egy kábítószercsempésző
bandának. Mi külföldi útjaink során szereztük be a drága anyagot. Fiam az
ápolónő által juttatta el a vevőknek.... Kurucz Anna ki akart lépni a
munkából, nyugalmat, új életet akart, úgy tervezte, feleségül megy egy
mérnök emberhez. Nekünk tartozott, nem számolt el az átvett anyag értékével.
Én bíztattam a fiamat, hogy ne hagyjon neki békét, követelje tőle a
tartozást. A nő nem volt hajlandó fizetni. Ekkor elhatároztam, hogy megölöm.
Az éjszakát kivárva behatoltam a nővérszállásra, mely velünk szemben van,
csak átmentem az úttesten. Magamhoz vettem a tőrt, amelyet még az apám
hagyott rám. Ezzel ölte le a birkákat hajdanán, a gróf juhásza volt. Mikor
az udvarra beértem, láttam hogy a kötélen lóg kiterítve egy köpeny, hirtelen
magamra vettem, hogy ne legyek véres. A leány szobájába az ablakon keresztül
másztam be. Kértem, hogy fizesse ki a tartozását, de nem volt hajlandó.
Ekkor megtámadtam... sikoltozott, amitől még jobban megdühödtem és össze-
vissza szurkáltam, hogy elhallgasson. Azután az ablakon át kijutottam, a
fiam otthon várt, a köpeny véres volt, azt még a nővérszállás udvarán dobtam
el. A fiam ártatlan volt. Ő nem bírt vért látni sem. Elájult, ha a vért
meglátta. A fiam végzetét egy Anita nevű tanárnő okozta. Szerelmes volt
belé, mint egy kis diák. Rejtély még előttem, hogy a tanárnő honnan vette a
gyanúját. Ottót vádolta a gyilkossággal. Ottó nekem mindent elmondott.
Folytonos remegésben éltünk. A fiam nagyon szeretett engem, félt, hogy
kiderül a vétkem és elveszít. Tudtam, hogy Anita kezében van az életem.
Anitába szerelmes volt, képtelen volt megölni, én sem nyúlhattam Anitához,
mert Ottó megfenyegetett, ha megölöm, öngyilkos lesz. Nem akartam a fiam
halálát. Anita szája eljárt. Elmondta a gyanúját az anyjának és a
barátnőjének, Adrienne-nek. Ezért, hogy tovább ne terjedjen a hír és hogy
fel ne adjanak a rendőrségnek, meg kellett ölnöm őket. Az anyja bíztatta
Anitát, hogy jelentse gyanúját a rendőrségnek. Anita gondolkozott, mert
szerette a fiamat. Ezért nem volt más megoldás, én vállalkoztam a
gyilkosságra. A csempésztársaság tagjai is féltek, hogy kirobban a titok, ők
vittek fel autóval a hegyre, szerintem ők már nincsenek az országban... A
fakaruszban ebédelt Anita anyja, mikor odaértem. Úgy mentem hozzá mint
jövendőbeli nászasszonya, elbeszélgetni. Ellenszenvesen fogadott, rögtön
összevesztünk, majd én az asztalon lévő vázával fejbe vágtam és egy
fejkendővel megfojtottam. Adrienne-t is én öltem meg. A fiam elhozta a
villanyvasalóját javítani. Én vittem haza. Akkor jött ki a kórházból.
A fiamat szemem láttára ölték meg. A csempésztársaság vezetője.
Felszólították, hogy végezzen Anitával. Ő képtelen volt rá. A határidő
letelt, géppisztollyal végezték ki. Valami modern fegyver lehetett, mert
szinte hangja sem volt... Az én büntetésem, hogy meg kellett élnem, hogy
drága fiamat halottan lássam. Tőlünk elmenekült a gyilkos, szerintem már a
határon is túl vannak, vagy legalábbis a közelében... Élni már nem vágyom.
Ottó nélkül nincs értelme az életemnek. Nekem az lesz a kegyelem, ha minél
előbb kivégeznek. A fiamért dolgoztam, érte gyilkoltam, és utána halok meg.
* * *
A csempészeket a határ közelében elfogta a rendőrség.
* * *
Temetés után, egy évvel később.
Anitát a temetésre Molnár Elek elkísérte. Bánatában vigasztalta,
gondjaiban támogatta. Közben maga is rádöbbent, hogy beleszeretett a szép
gyászoló asszonyba. Anitát Molnárban kárpótolta a sors mindenkiért, akiket
elveszített. Gondoskodott róla, mint az anyja, tanácsokkal látta el, mint
barátnője Adrienne, elveszített szerelméért a férfi rajongása kárpótolta.
Három sírra vitt virágot Anita, Elekbe karolva, a temető árnyas fái
alatt, és szíve tele volt hálával az Isten felé, mert Elek, az igazi férfi
mellette van. Nem zseni, mint a karmester, nem is olyan gyenge és
befolyásolható, mint Bordás, külseje szép, gyönyörűség ránézni, szerelme
boldogító.