GYILKOST SZERETEK? (8)
Anita eltűnt a lépcsőkön. Sietett nagyon. Egyenesen Bordás volt
menyasszonyának lakása felé igyekezett. Az első emeleten tétovázva állt meg
három ajtó előtt. Asszonynevét nem tudta, így csak találomra nyomta meg az
egyik csengőt. Fekete hajú, kicsit elhízott, markáns arcú nő nyitott ajtót.
- Bocsásson meg a zavarásért - nyújtotta kezét bemutatkozásra az asszony
felé. - Nem vagyok benne biztos, hogy jó helyen járok. Bordás Ottó volt
menyasszonyát keresem. Nagyon fontos dologban a segítségére van szükségem.
Az asszony elég bizalmatlanul méregette Anitát, mégis intett, hogy lépjen
be.
- Nagyon kérem, legyen hozzám őszinte, Bordás Ottóról szeretnék
érdeklődni.
Az asszony ideges rándulása elárulta, hogy valóban hozzátartozott.
Anitának helyet mutatott.
Anita leült és gyorsan beszélni kezdett.
- Én egy hajótörött asszony vagyok - kezdte fejét lehajtva. - Egy válás
mögöttem, Ottó utánam jár és félek tőle.
A fekete asszony egy cigarettára gyújtott. Anitát is megkínálta.
- Köszönöm, nem élek vele - hárította el finom mozdulattal. - Rosszat
sejtek, zavaros érzéseim vannak vele kapcsolatban, félek... nem szeretném
ismét elrontani az életem.
A molett nő bizalmatlansága feloldódott. Arcán nagy szomorúság
tükröződött, mikor a múltat visszaidézve megszólalt.
- Sajnos valóban a menyasszonya voltam, öt évig jártunk együtt... Tönkre
tett. Az idegosztályra juttatott... Nagyon szerettem. - Nyelve megoldódott,
ömlött ajkáról a felidézett múlt. - Jelleméről beszélni nem lehet, mert
egyszerűen nincs neki... Anyagias, két forintért megölné az anyját is, pedig
őt nagyon szereti... Hazug. Hízelgő. Nagyon befolyásolható, sajnos csak
rossz irányban. Nekem nem sikerült az anyja hatása alól kivonni. Ami a
legszörnyűbb... Akit ő megcsókol, az örökre elveszett ember. - Anitára
nézett kutató kíváncsisággal.
- Még most is utána járnak a régi szerelmei, pedig asszony is van már
köztük. Egyszerre képes párhuzamos kapcsolatokat tartani... Az anyja
igézetében él. Öt év alatt egyszer sem fordult elő, hogy az anyja nélkül
mentünk volna moziba. Az anyjával való kapcsolata nagyon furcsa.
- Ezt én is észrevettem - szólt közbe Anita.
- Például az anyja hátát csak a fiú tudja megmosni. Képzelje el az öreg
nőt, a fiú előtt mosakodik szemérmetlenül mutogatva melleit. Szerintem
szerelmes a fiába. Féltékeny rá. Engem is gyűlölt. Egy szobában alszanak,
ágyuk összetolva, mint a házasoké. - Cigarettájából mélyet szívott,
elmélázva.
- Igen... ezen én is elgondolkoztam. Bennem is felmerült ez a szörnyű
gyanú. Förtelmes ügy - mondta Anita.
- Mellettem másik nője is volt. Az is teherbe esett. Ötvenezer forintért
vette feleségül. Egy hétig éltek csak együtt. A nő apja visszaperelte a
pénzt. Mikor én bejelentettem, hogy úgy maradtam, az anyja csinált egy mű
ájulást. Aztán könyörgött, hogy vetessem el a gyereket. Nagy összeget ígért,
nem tudtak rávenni. Idegösszeroppanással kórházban szültem meg gyermekünket.
Főnököm, aki titokban szeretett, feleségül vett Bordás gyerekével. Még a
gyerektartási díjat sem kérte tőlük. Áldott jó ember... Sajnos a gyerek
örökölte Ottó rossz jellemét. Hasonlít is rá. Szenvedek a természete miatt.
- Elhallgatott. Anitára szánakozva tekintett, mint sorstársára, Bordás újabb
áldozatára és könyörgőn folytatta.
- Meneküljön tőle ha tud... de ez szinte lehetetlen. Képes kutya módra
megalázkodni, reggelig a küszöbön sírni, ígérni, hazudni. Szörnyű ember,
lehetetlen tőle szabadulni, amíg ő nem akarja.
- Származásáról mondjon valamit - kérte Anita, és közben azon
gondolkodott, hogy Ottó hazudott-e neki.
- Érdekes története van - kezdett az elbeszélésbe, közben szívott egy
slukkot a cigarettából és kényelmes mozdulattal maga elé merengve elnyomta a
cigarettavéget a hamutálban. Anita figyelte a kezét. Erős, nagy keze volt,
sötét színű lakkal festett körmei. Ujjvégei nem vékonyodtak el, mint
Anitáéi.
- Ottó félig grófi vér, félig cigány.
- Hogyan? - faggatta Anita.
- Az ő nagyapja a grófnál juhász volt. A juhász leánya az ő anyja, nagyon
szép leány volt. Cigány létére fehérborű, nem csoda, ha a gróf
beleszeretett. Ebből a szerelemből született Bordás Ottó. Házasságról persze
szó sem lehetett. A gróf apja bánatdíjat fizetett a juhásznak. Innen
származik Bordásék nagy vagyona. A leányanya megszülte a fiatal gróf
gyerekét és felnevelte egyedül. Ottó nagyon hasonlít gróf apjára, ezzel
magyarázható, hogy bálványa lett az anyának. Szerintem az anya rajongása, a
fiú növekedésével egyre fokozódott és szerelemmé fajult. - Elhallgatott.
- Maga is így látja, bennem is felmerült ilyen gondolat - szólt Anita. -
Rendkívül féltékeny a fiára.
- Látja, milyen őszinte voltam, mindent elmondtam róluk, amit csak
tudtam. Ne gondolja, hogy belőlem is a féltékenység beszél. Már nem
szeretem.
- Nagyon szerette?
- Nagyon - sóhajtott mélyet.
Anita a nő arcán mélységes fájdalmat látott, részvét volt szívében
sorstársa iránt, de nem juttatta szóban kifejezésre.
- Az anyja nekem is nagyon ellenszenves - mondta Anita, hangján érződött,
hogy mennyire megterhelt a lelke.
- Igen, és az a szomorú, hogy fiát minden bűnre rá tudja venni. Ha azt
mondja Ottónak, hogy ölj, ő gondolkodás nélkül ölne is.
Anita megborzongott.
- Nem merem kimondani, hogy mily szörnyű gyanú él bennem Bordással
kapcsolatban.
- Sejtem. A bátyám is velük hozza összefüggésbe azt az esetet, amire maga
gondol. Anyagiakért ezek mindenre képesek. A leányszállással szemben laknak
- tette hozzá sokat mondó hangsúllyal.
Anita elerőtlenedett a hallottak hatására. Lassan felállt, és búcsúzáskor
így szólt.
- Nagyon köszönöm az őszinteségét. Áldja meg az Isten. - Az asszonyhoz
hajolva megcsókolta annak arcát.
* * *
Sietve ment hazafelé, nem kívánt most ismerőssel találkozni. Otthon,
szobájában nyugtalanul sétálva átgondolta a hallottakat, és azon
gondolkozott, hogy mit tegyen.
- Holnap lesz Bordás születésnapja. Elmegyek hozzá és ki fogom vallatni.
- határozta el.
Anita még reménykedett. Szerette volna, ha kiderül, hogy csak
képzelődött, amit az éjszaka sugalmazott az csak fantazmagória, amit hallott
merő rágalom.
Könyvespolcáról levette a Bováriné című kötetet, gondosan becsomagolta
selyempapírba és elindult. Az úton betért egy csemegeboltba, ahol vett egy
kiló banánt.
Csengetésére Bordás anyja jött ajtót nyitni. Látható bosszúsággal vezette
be. Ottó meglepetten nézett Anitára.
Anita Ottóhoz lépett, és hangját halkra fogva szólt.
- Szeretnék veled beszélni, jöjj ki velem.
Ottó szó nélkül vette a kabátját. Az anyja utána szólt.
- Siess vissza, fiam, mert különben nem főzök.
A liften szó nélkül ereszkedtek lefelé. Lent szólalt meg Ottó.
- Mi újság? - kérdezte.
- Születésnapod alkalmából szeretnélek felköszönteni.
- Nagyon kedves tőled, hogy nem feledkeztél meg róla. Akkor legjobb lesz,
ha felmegyünk a lakásomra.
- Jó - egyezett bele Anita.
Jól néz ki a lakás nappali megvilágításban. A napfény finom
csipkefüggönyön át szóródott be intimen az új bútorokra, de Anita lelkében
ború uralkodott, mikor megszólalt.
- Kívánok neked sok boldog születésnapot - megcsókolta Ottót az arcán.
Leültek a heverőre. A férfi átvette az ajándékot, s önkéntelen mozdulattal
megfordította a könyvet, hogy az árát megpillanthassa. Aztán a banánból vett
egyet, héját lehúzta és Anita felé nyújtotta.
- Harapj - bíztatta, aztán ő is harapott, majd a gyümölcs végét szájában
tartva hajolt az asszony ajka felé. Most Anita harapott ismét. A banán egyre
rövidebb lett, s mikor az ajkuk egymásra talált, hevesen megcsókolta Anitát.
Az asszony kibontakozott a csókból, és Ottó most észre vette, hogy az
arcszíne nagyon sápadt, szemei pedig vörösek, mintha sírt volna.
- Te sírtál? - kérdezte megérezve Anita szomorúságát.
- Igen - szólt Anita halkan.
- Miért?
- Miattad.
- Miattam?
- Igen, miattad.
- Beszélj érthetőbben.
- Ottó! - kezdte drámai hangon az asszony. - Én... megtudtam a legnagyobb
bűnödet... amit senki sem tud még az anyukádon kívül.
Itt szünetet tartott, Ottó arcát erősen figyelve. Mint akit áram ütött,
úgy ugrott fel Ottó. Hangja üvöltéshez volt hasonló.
- Mondtad már valakinek? Mondd, kinek mondtad már?
- Csak anyámnak és Adrienne-nek.
- Úristen! Ez neked csak!... Most mit kezdjek veled? - Anitához ugrott,
és két kezével torkát kapva meg. - Mondd, tudsz te hallgatni?
- Ne félj tőlem, Ottó, nagyon sajnállak és veled érzek. Biztos vagyok
benne, hogy az anyád sugallta a bűnt, és azért jöttem, hogy
figyelmeztesselek, ha könnyek közt nem bánod meg, amit elkövettél, újból el
fogod követni, mert a lejtőn nincs megállás.
Ottó elengedve Anita nyakát, nyugtalan sétálásba kezdett, mint a ketrecbe
zárt oroszlán, majd hirtelen megállva Anita végszavára, arcához emelte
kezeit, mint aki szörnyű dolgot lát és felkiáltott.
- Nem, azt soha többé, én nem akarok vért látni.
- Oh, Istenem - lelke mélyén sikongott Anita, - beismerte, kimondta amit
én nem mertem kimondani. Ereje úgy elhagyta ebben a pillanatban, úgy érezte,
hogy rögtön összeesik.
Ottó a felindultságtól zihálva lélegzett, mellkasa hullámzott, és
őrjöngve közelített Anita felé.
- Mondd, kivel beszéltél? Honnan tudtad meg?
- Megsejtés, Ottó, az éjjel nem tudtam aludni. Rég elejtett szavaidat
raktam össze. Egész éjjel sírtam.
- Nem igaz! Hazudsz! Mondd meg, hogy kivel beszéltél?
- Miért nem hiszel nekem? Tudod, hogy nem szoktam hazudni.
- Ez lehetetlen, beszélned kellett valakivel - hangja most könyörgőre
vált. - Ha szeretsz egy kicsit is, ha jelent az életem valamit neked, meg
kell mondanod, hogy kitől tudtad meg.
- Igazat mondok, Ottó. - A férfi összeroskadtan ült le Anita mellé.
- Életem a kezedben, tudom mit kellene tennem, de érzem, hogy nem tudom
megtenni - nyöszörögte.
Anita tudta, hogy mi viharzik Ottó lelkében, de azt is tudta, hogy nem
lesz ereje áttörni azon a szereteten, ami most belőle áradt.
Ottó még reménykedett. Az asszonyt ölbe vette és az ágyra tette, hogy a
szokásához híven újra hatalmába kerítse. Anita alatta vergődve ismét érezte,
hogy életveszélyben van. Ottó simogatást álcázó keze folyton a nyakát
keresi, és világosan látta, hogy mellkasa hullámzását, gyors lélegzését most
nem a szerelem szenvedélye okozza, hanem az idegek megfeszített,
kétségbeesett harca, egy utolsó próba az életért. Anita szeméből hullott a
könny, de saját élete féltése helyett Ottó lelki győzelméért harcolt. Hitt,
fanatikusan hitt most abban, hogy a fiú lelkében a jó felülkerekedik, s
megadja magát sorsának. Hitte, hogy az életösztön felett is diadalmaskodik a
szerelem. Így ellenkezés nélkül adta oda magát. Ottóban a harc eldőlt. Anita
szép testére borulva suttogta.
- Szeretlek, nem tudom megtenni.
Míg öltöztek egyikük sem szólt, Anita folyton figyelte a férfi
arcvillanásait. - Ottó arcának vonásai most nagyon megkeményedtek, látta,
hogy feszülten gondolkodik, valamire készül. Úgy látszik, még sem tudott
semmit kitalálni, mert az ajtóhoz ment és megfordítva a zárban lévő kulcsot,
az ajtót kitárta és az asszonyt maga előtt kiengedve, a lépcsőházba lépett.
Anita otthona felé tartottak a szokásos úton, szótlanul. Az asszony
megpróbált belékarolni, de Ottó kivédte mozdulatát. Karját úgy testéhez
szorította, hogy lehetetlen volt karját Ottóéba fűzni. A kapu előtt
szokatlan idegen kemény hangon szólalt meg.
- Anita, úgy döntöttem, hogy kapcsolatunkat a mai napon megszakítjuk,
mindaddig nem fogunk találkozni, míg meg nem mondod, hogy kivel beszéltél,
és írásban nem adod, hogy mit mondott az illető. Három hét gondolkodási időt
kapsz.
Naptárát most zsebéből elővette, hogy bejegyezze a napot.
- Ha három hét múlva sem vagy hajlandó elárulni, hogy kivel beszéltél,
most megígérem és erre megesküszöm, soha többé nem fogunk találkozni.
- Ottó, három hét múlva sem tudok mást mondani, mint amit most mondtam.
Könnyein át látta a távozó férfit, mint lép fel a buszra és hogyan zárul
be mögötte a csuklós kocsi ajtaja.
* * *
Anita ragyogó napsütésre ébredt vasárnap reggel. Sportosan öltözött fel,
lábára bakancsot húzott, hátizsákját megpakolta ennivalóval. Kis fonott
korsóját megtöltötte borral, mert lehetséges, hogy szalonnasütésre is sor
kerül, ahhoz pedig nélkülözhetetlen egy kis bor. Vajon sikerrel jár-e a mai
próbálkozás. A buszmegállóban mosolyogva várta a kis csoport. Minden fivére
eljött családostól, és amint megígérték, segítséget is hoztak. Attila vastag
kötelet is hozott, amit felváltva vitt fel a hegyre a férfiak csoportja.
A férfiak körülsétálták a félredőlt, kerék nélküli kocsitestet, s
egyöntetű véleményük az volt, hogy megérte az árát. Azután azt tárgyalták
meg, hogy hogyan is húzzák lejjebb, a kijelölt helyére. Nem kis időbe telt,
míg ötleteik különbözosége miatt egy nevezőre jutottak. Attila a vastag
kötélvéget a hegytetőn lévő villamosvezeték fémvázához erősítette, a másik
végét pedig a kocsihoz. Így biztosították be a több tonnás szerkezetet a
zuhanás ellen. Rágondolni is szörnyű, mily katasztrofális zuhanás lenne, ha
valamilyen véletlen folytán megindulna a kocsi a lejtőn. Nagy az izgalom, a
gyerekeknek el kell hagyni a teret, ahol a munka folyik. Attila veszi át a
vezetést. Előre megbeszéli a férfinéppel a szükséges műveletek előrelátható
mozzanatait.
- Az erővel takarékoskodni kell. Erőt akkor adjatok a húzáshoz, ha
elhangzik a "hórukk". Az első "hórukk" után a kocsi negyed méternyit
csúszott előbbre. A másodiknál az egész társaság elterült a földön, mert a
kötél eloldódott. A gyerekeknek tetszik az eset, vidám nevetésük felveri a
csendet, pedig nem is olyan nevetséges a dolog, az öreg Péter bácsi kiáll a
sorból, alighanem eltörött egy bordája. Lassan halad a fakarusz lefelé, az
erő is fogytán. Dél felé mégis a kijelölt helyére kerül. A férfiakról szakad
a verejték, de vidámak, mert nem volt hiábavaló a fáradságuk.
Az asszonyok is ügyeskedtek közben, bográcsban rotyog a jó illatú gulyás.
Mikor elkészül az ebéd, körülülik a tüzet, mint a cigányok, és mindenki
megkapja a porcióját műanyag tálkában. A kis korsó addig járja körül a
társaságot, míg ki nem ürül. Anita mosolyog, de úgy érzi magát, mint
Leoncavallo bajazzója. Mindenesetre sikerült a bánatát elrejteni. Hazafelé a
hegyi úton a sor végére maradt, hogy édesanyjával beszélhessen. Mikor
röviden közölte a történteket, a mama komoly arccal mondta.
- Látod, fiam, megmondtam én neked az első alkalommal, hogy olyan
alattomos képe van, mint egy bűnözőnek. Egyelőre ne beszélj róla senkinek,
készülj fel lélekben, mert ha a feltételezésed igaz, állampolgári
kötelességed, hogy feljelentsd.
- Édesanyám, én erre nem leszek képes. Úgy érzem, nem tudnám megtenni -
nyögött fel Anita.