GYILKOST SZERETEK? (6)
Anita "Fakaruszt vennék" szövegű hirdetésére hárman válaszoltak. Mind a
három fakarusz a közeli tóparton díszlett. Megtekintette mind - végül is a
legkedvezőbbet megvásárolta. Vasárnapra tervezte a kiszállítását a
"birtokra". Óriásdaru vitte fel a nagy tetőre, ott letette félredőlve, ahogy
a behemót daruszerkezet odalökte.
- Legalább hat férfi kell ahhoz, hogy helyére tegye, hozzáértéssel,
szakszerű csúsztatással kötélen. A kötelet ki lehet kötni a villanyoszlophoz
- magyarázta a daruvezető, és hozzátette, hogy ő felvállalhatná a munkát, de
készüljön fel rá Anita, hogy a csúsztatás többe fog kerülni, mint a
szállítás maga.
- Majd megoldom a testvéreimmel - hárította el az ajánlatot Anita.
Fel is kereste testvéreit, mind a három fivére vállalkozott a segítségre,
sőt ígéretet tettek, hogy a hiányzó három emberről is gondoskodni fognak.
* * *
Befőzés.
- Fogd a tölcsért! - szólt Anita Ottóhoz, és Bordás boldog volt, mert
segíthetett. Anita málnaszörpöt rakott üvegekbe.
- Lám, lám, milyen házias vagy - örvendezett. Ottó öröme csak fokozódott,
mikor Anita üvegeket hozott ki a kamrából.
- Meglepő, milyen rendes vagy, az üvegeidet tisztán raktad a polcra.
- Látod, látod, nemcsak a te bálvány anyukád házias. Nem szeretem
túlzottan a konyhai munkát, de ha már rászánom magam, rendesen csinálom.
Ottó öröme nem sokáig tartott.
Csöngettek... és belépett Anita édesanyja. Bordásnak melege lett.
Segített a mamát kabátjától megszabadítani, de legszívesebben elmenekült
volna.
Anita is érezte a közelgő vihart. Nem kellett sokáig várni.
- Mondja csak, kedves Bordás - állt a férfi elé a mama - mit akar maga az
én lányomtól?
Bordás elpirult és dadogva szavakat keresett.
- Mit akar a lányomtól? - hangzott el még több indulattal a kérdés.
- Sajnos szeretem, testileg-lelkileg - mondta halkan és földre szegezte
tekintetét.
- És...? - sürgette tovább.
- Azt hiszem, még Anita sem tudja, mit akar.
- Azt kérdeztem, maga mit akar? Maga tönkretette a lányom becsületét,
pedig tisztességesen élt, mint egy szent. Jött maga és lerántotta őt, s még
csak feleségül sem akarja venni, csak kihasználja gyengeségét.
Ottó nem védekezett, lehajtott fejjel makacsul hallgatott.
- Nézze, Ottó, én arra kérem, hogy fejezzék be ezt a kapcsolatot, mert ha
nem... - itt kezét fenyegetésre emelve folytatta - az Isten fogja megverni,
még a nyaka is rámehet!
Anita nem kelt Ottó védelmére, szó nélkül hagyta a viharos kitörést.
Ottó felállt, szó nélkül a fogashoz lépett, felvette orkánját és elment,
anélkül, hogy marasztalásba ütközött volna.
- Láthatod - szólt a mama, még most is felindultság remegett hangjában. -
Egy szóval sem mondta, hogy feleségül akar venni. Szabadulj meg tőle,
lányom, ha eddig megvoltál férfi nélkül, meglehetsz ezután is - mondta
kérlelő hangon.
- Lehet, hogy igazad van - sóhajtott Anita, s nedves ruhájával letörölte
az üvegek szörpös falát, s fáradt mozdulattal rakta kosárba azokat.
* * *
A zsúfolt autóbuszon egészen az ablaküveghez préselve utazott Anita.
Tekintete egy járdán sántikáló, gipszelt lábú férfire tévedt. A bicegőben
Ottóra ismert. A férfi arcán is felgyúlt a felismerés öröme, karja magasra
lendült, úgy integetett Anita felé.
- Mi történhetett vele, tűnődött Anita. Le akart lépni a buszról, de a
kalauz már lecsengette a kocsit, és az döcögve tovább indult. Még lakása
ajtaján a kulccsal bíbelődött, mikor a szoba felől telefoncsörgést hallott.
A kagylóban Bordás panaszkodott.
- Láttad, a lábfejem eltörött. Sajnos most már nem járhatok utánad.
Nagyon kérlek, jöjj el hozzánk, látogass meg, az édesanyámnál leszek.
Megígéred?
- Hogyan történt a baleset? Beszéld el - sürgette Anita
türelmetlenséggel.
- Megzavart egy felszarvazott férj, és kiugrottam az ablakon - tréfált
Ottó.
- Ne viccelj, mondd el az igazat.
- Majd ha meglátogatsz. Ugye eljössz, ígérd meg - könyörgött tovább.
- Még soha sem voltam nálatok, hogy menjek egyedül, kellemetlen, még
gondolkozom rajta, de ne vedd ígéretnek.
- Írd le a címet, Anita, diktálom, és várni foglak nagyon. Erre gondolj,
és tedd félre a gátlásaidat, most már megyek, mert nagyon fáj a lábam. Isten
véled, várlak... - a vonal megszakadt.
Már egy hete, hogy Bordás lába eltörött, Anita még nem látogatta meg, de
szüntelen fülébe cseng könyörgő hangja.
- Várlak, nagyon várlak...
Mit tegyen most? Talán a sors akarta, hogy megszabaduljon Bordástól. Hat
hét nagy idő, ha ez idő alatt nem látogatná meg, a férfiben is megerősödhet
az elválás gondolata.
Anita érzi, hogy Ottó nagyon várja, ez a gondolat nyugtalanítóan hat rá.
Eszébe jut a férfi minden eddigi, észre sem vett kedvessége, apró
figyelmessége, megalázkodásai, most minden más színben tűnik fel előtte,
mint eddig. Segítőkészsége oly természetesnek tűnt, mikor a parkettázás után
ő maga fényezte át wilupállal Anita szobáját, még a festékre pénzt is
kölcsönzött, pedig milyen anyagias természetű ember. Milyen kedves volt,
mikor a szúnyogkrémmel meglepte:
- Hoztam neked, hogy a hegyen meg ne egyenek a szúnyogok.
- Embertelenség lenne most tőlem, ha éppen most szakítanék vele, mikor
testileg is szenved. Azután elveti ezt a gondolatot. - Mégsem,... mégis...
Még egy hét múlt el a hangulati hullámzásokkal, végül egy késő esti
órában úgy döntött, hogy meglátogatja Bordásékat.
- Nem, este nyolckor mégsem teheti első látogatását, majd holnap.
Másnap délután elindult. Kifelé a kapun a levelesládára vet egy
pillantást, és látja, hogy az nem üres. Egy képeslapot vesz ki belőle.
Városkép Párizsból. Kíváncsisággal fordítja meg a lapot, s a jól ismert
gyermekes írásról látja, hogy a kis karmester gondolt rá megint.
- Istenem! - dobog fel szíve, csak nem figyelmeztetés, hogy ne menjek el?
Éppen most, a döntő pillanatban jött ez a néhány sor, mely szívét
melengető érzésekkel tölti meg. Megcsókolja az írást és egy leguruló
könnycsepp elmázolja a tintát.
- Te vagy az álmom, Bordás a valóság - gondolja keserűen, a lapot
táskájába teszi és mégis elindult a buszmegálló felé.
Megérkezve az idegen bérház lépcsőházában megtalálja Bordás nevét a
névtáblán, felette az anyja neve, leánykori: VI. emelet, Bordás Teréz. Nem
egyszerű itt a közlekedés, a liftház be van zárva. A házmesternek szól, aki
kíváncsian kérdezi, hogy kihez megy Anita. A lift zökkenése után kilép és
már az ajtó előtt áll, dobogó szívvel. Az ujját a csengőre teszi. Kis
várakozás után a leveles nyílásán át kiles két szem, majd bizonytalan
futkosások után megnyílik az ajtó. Anita belépett.
- Kezét csókolom - üdvözölte Bordás anyját.
- Beteglátogatóba jöttem - magyarázta zavartan, s a mama idegesen vibráló
szemét keresi, de nem sikerült belepillantania. A szoba közepén ült lábait
felpockolva Ottó, arca színes lesz az örömtől, de látni rajta, hogy
gátlásokkal küszködik az anyja miatt.
- Gyere, gyere - szólt biztatóan, és Anita belépve csak kézfogással
üdvözli őt. A mama látható nyugtalansággal mozog, a vázába rakja az Anitától
kapott rózsákat, rövid ujjú karton ruhájából asszonyos gömbölyuséggel virít
karjának fehér bőre.
Anita leül Ottó mellé, és miután zavara csillapul, körülnéz a szobában. A
lakás úgy néz ki, mintha nagytakarítás maradt volna félbe. A szőnyegek
összetekerve a fotelben ágaskodnak. A nagy levelű filodendronról az igényes
hálószobabútorra villan tekintete.
A két ágy egymás mellett a szoba bal felén, egymáshoz összetolva,
megvetetlen. Ez az észrevétele elgondolkoztatja, míg szórakozottan bólogat
Ottó felé.
- Miért van egy szobában a két ágy, holott a lakás több szobás? Miért van
akkor Ottónak, a szomszéd toronyházban három szobás külön lakása? Anyja,
Ottó állítása szerint, férfi nélkül él, sokszor emlegette, hogy az ő anyja
nem ért rá szerelemmel foglalkozni. Nem olyan bővérű asszony. A másik dolog
a nagy rendetlenség volt. Ottó elbeszélései szerint a mama mintaszerűen
házias, rendszerető.
- Mikor határoztad el, hogy meglátogatsz? - kérdezte Ottó. - Ugye tegnap
este? - tette hozzá rögtön a választ is.
- Honnan tudod?
- Tudod, tegnap nagyon vártalak, és azt gondoltam, ha nem jössz el,
felszámolom ezt a szerelmet.
- Tehát elkéstem?
- Nagyon haragudtam rád minden esetre, amiért ilyen kegyetlen vagy.
Közben a mama ott sündörgött, valamit keresett, azután a másik szoba felé
eltűnt, az ajtót nyitva felejtve maga után.
- Csókolj meg - suttogta Ottó az anyja eltűnése után.
Anita megcsókolta.
- Fáj nagyon a lábad? - kérdezte Anita sajnálkozva.
- Fáj. És unalmas, néha matematikázom, meg rád gondolok.
Anitának feltűnt az asztalon lévő vázában egy szál vörös rózsa. Azt a
rózsát nem ő hozta.
- Azt kitől kaptad? - kérdezte kíváncsian.
Kis gondolkodás után válaszolt Ottó.
- Anyukám kapta a szomszédasszonytól.
- Miért? Névnapja van talán? - faggatta tovább.
- Nem... csak úgy...
A mama megjelent ismét. Idegesen forgolódott a szobában. Anita, hogy
szóljon hozzá, megdicsérte virágait. Az asszony megajándékozta egy cserép
ezüst színű pletykával. Majd egy kalapdobozt nyújtott Anita felé,
ajándékozási szándékkal.
Anita szabadkozott, de Ottó is unszolta.
- Ne sértsd meg Anyukát, fogadd el.
Elfogadta, megcsókolta az öregasszonyt.
- Fiam, - szólt a mama - én megengedem neked a fürdővizet, tudod azt
ígértük a szomszédoknak, hogy este átmegyünk filmet nézni.
Anita észrevette, hogy ez a "vendégmarasztalás" kizárólag neki szól.
Mikor meghallotta a fürdővíz csobogását, felállt.
- Én most elmegyek, anyukád finoman kidobott engemet.
- Ugyan, ne így fogd fel, hisz meg is ajándékozott.
- Igen... igen...
- Gyere el holnap is - kérte Bordás, de ezt igen halkan mondta, szinte
csak súgva.
Anita vegyes érzések között ereszkedett lefelé a liftben.
- Furcsa egy család... Nem értem, nem értem...
* * *
A vizsgán Anita dobogó szívvel nyúlt a tétel után. A matematikától félt a
legjobban, három tételt kaptak. Az izgalom úgy átfutötte, hogy úgy érezte
rögtön megfullad. Mikor átfutotta a tételeket, rögtön látta, hogy nagyobb
probléma nem lehet, az első két példát egész biztosan meg tudja oldani. A
harmadik tétel feléig jutott el, mikor lecsengették az órát. - Na mindegy,
így is jó - gondolta megnyugvással, és kilépett a folyosóra, ahol a kipirult
arcú leányok túlfűtött hangon magyarázták egymásnak a megoldást.
Anyagismeretből szerencsés tételt húzott, kimerítő választ adott a
kérdésre.
Már csak az ábrázoló geometrián kell túljutni. Itt is szerencsés volt.
Egy bonyolult idom láthatatlan oldalát kellet elképzelve megszerkeszteni. A
feladatot megoldotta.
Boldog megkönnyebbüléssel hagyta el az épületet... Sikerült! Sikerült!
Nem volt hiábavaló a sok éjfélbe nyúló fáradozás. Többször is elolvasta a
szép oklevelet, amely egy új szakmára jogosította. Örömét most megosztani
édesanyjához sietett, ki vele örült sokáig.
* * *
A buszmegállóban álldogálva egy plakátra tévedt tekintete. Ez aztán a
meglepetés. - Szabadtéri hangverseny a várban, vezényel G... Ákos... szinte
táncolnak régi kedvesének betűi szeme előtt. Meg kellene fogódzni valamiben,
úgy elerőtlenedik a hírtől. Elérkezett hát a sokszor elképzelt, nagy
találkozás lehetősége, melyről oly sokat álmodozott. Ő már akkor is tudta,
hogy a kezdő kis karmester sokra viszi valamikor, meg fogja ismerni a világ.
- Szépnek kellene lenni ezen az estén - ez volt első gondolata, azután
beléhasított a fájdalom. - Oh Istenem, miért nem előbb? Szeretett volna
kitörölni életéből pár hónapot. Ady verstöredéket mormolt a szája: "Most,
most szeretnék lenni hófehér és tiszta, most mikor már nem térhetek vissza."
- Nem kellett volna legyengülni, nem kellett volna engedni a testi vágynak,
hiszen mindig tudta, hogy Bordás nem lesz az igazi.
A buszon másik idézet is felmerült benne Stendhal Szerelemről címu
könyvéből. Szomorúan mormolta maga elé: "Egy nő jog szerint azé a férfié,
akit az életénél is jobban szeret, legyen bármi akadály... egymáséi a
szeretők az isteni jog alapján, a természet törvényei szerint." Könnyes
szemmel képzelte el, hogy milyen szép lett volna most, ha botlás nélkül
mondhatta volna Ákosnak: - Vártalak mindég, tudtam, hogy fogunk még
találkozni! - És mi lesz most? Hogyan fog Ákos szemébe nézni, hogyan fog
erről az intermezzóról beszámolni a csodálatos férfinek?