GYILKOST SZERETEK? (4)
Anitára semmi sem volt jellemzőbb, mint az a tulajdonsága, hogy bármit
csinált, szívvel-lélekkel és nagy lelkiismeretességgel végezte. Most éppen a
tanításhoz szükséges adminisztrációba temetkezett. Szeretett nagyon
igazságos lenni. Az érdemjegyek beírásánál figyelembe vette a gyermek
lelkiállapotát is. Szigorúbb volt a túl magabiztos egyéniségekhez, a
félénkebb, kevesebb önbizalommal rendelkező diáknak biztatásul előlegezett
engedményesebb érdemjegyet is. Értékelte a kevesebb talentummal, de több
szorgalommal rendelkezők eredményeit. Növendékei nagyobbrészt vidéki paraszt
vagy városi munkás-családok gyermekeiből tevődtek össze. A vidékiek
gátlásosan viselkedtek az órákon, ha véletlenül jelen volt egy városi
munkás- vagy diplomás szülő gyereke is. Ilyen esetekben szándékosan
rápirított a fölényesen viselkedő elkényeztetett gyermekre. Szerette a
paraszt gyerekeket, eredeti megnyilvánulásaikat, ha bátortalanságuk már
felengedett, természetes eszüket. Úgy bánt velük, mint szobrász az
engedelmes anyaggal. Szerették is tisztelték őt. A gyerekeket esztétikára,
tisztaságra tanította, olykor levágta körmeiket is, ha kétes tisztaságú volt
a kezük, beküldte őket a fürdőszobába kézmosásra. A hazugságért
szigorúsággal, a szorgalomért lelkes dicséretek között írta be
érdemjegyeiket.
Éppen elkészült a munkanapló, mikor Bordás megérkezett. Csengetés nélkül
jött, mert észrevette, hogy Anita nem zárta kulcsra az ajtót. Az asszony
munkájából felpillantva nagyon idegennek látta a férfit. Valami
megnevezhetetlen ellenszenv hullámzott át rajta, amint annak félénk, sunyi
arcára tekintett. Ottó pillanatok alatt változott, félénksége hirtelen
túlzott fölényes magatartásba zuhant át. Anita tartózkodva nézte nőiesen
finom bőrű kezét, nagy cipőiről idegenkedve kapta el a tekintetét.
- Nem lesz többé az övé - született meg fejében a gondolat, szabadulni
kell tőle, de hogyan?
A férfi csak nézte szótlanul Anitát, amint írt, hosszú aranyfürtjei előre
hullottak. Ottó tétován előre nyúlt, kezével a fürtöket megérintve,
kibontotta arcát, és hirtelen lángra gyúlva, ellenállhatatlan vággyal ajkára
tapadt.
Minden oly hirtelen történt, Anita ismét úgy érezte, mintha áramkörbe
került volna. Mikor a csók végén szemét felnyitotta, Bordás arca fénylőnek,
és szépnek tűnt előtte. Az asszony most mégis erőt vett magán, és ellenállt
Bordás minden ezután következő mozdulatának. Végül is sétára indultak.
Anitának úgy tűnt, a kacskaringós mellékutcák labirintusában, hogy cél
nélkül bolyonganak, de mikor váratlanul megálltak egy épület bejárata előtt,
felismerte Ottó lakásának bejáratát. Ottó ravaszkodása csak még jobban
megerősítette elhatározásában, minden csábítás kevésnek bizonyult ahhoz,
hogy felmenjen a férfi lakására. Ottó végül is megadta magát, javasolta
tovább a sétát, majd hogy térjenek be egy pohár sörre valahová. A közeli
presszó előterében megállva néztek körül, helyet keresve, miközben minden
szem rájuk tévedt. Anita nagy-nagy zavart érzett, ami belső szorongással
vegyült. Leülve, a férfi-tekintetek tüzében pirulva itta gyorsan sörét, hogy
minél előbb szabaduljanak innen. Bordás szívesen maradt volna még, de megint
csak engedett Anita akaratának.
- Te szégyellsz engem - jegyezte meg szomorúan, de Anita nem válaszolt.
Kinn az utcán kissé felszabadult lélekben Anita, de nem teljesen. Ismerős
köszönt rá és ez megint felkavarta.
- Miért is mutatkozik ezzel az emberrel az utcán? - korholta magát. Csak
akkor nyugodott meg, némileg, amikor a mellékutcába értek.
- Vasárnap mit fogsz csinálni? - kérdezte Ottó rezignált hangon.
- Hangversenyre megyek. Bérletem van - tette hozzá szinte örömmel.
- Én szívesen elkísértelek volna, de így akkor otthon maradok és segíteni
fogok az édesanyámnak a mosogatásban.
- Rendes fiú vagy - dicsérte meg Anita.
Ebben a pillanatban úgy érezte leghelyesebb, amit tehet, ha őszinte lesz,
szakít a férfivel.
- Ottó! - szólalt meg határozott hangon. - Szeretnék nagyon őszinte
lenni.
- Tessék - bíztatta a férfi rosszat sejtve.
- Kell, hogy megtudd, kell, hogy megértsd, én nem szeretlek téged. -
Keresgélte a szavakat, hangjából érezni lehetett, hogy küszködik. - Annak
ellenére, hogy megtörtént, annak ellenére, hogy tagadhatatlanul nagy
hatással vagy rám, mégis idegen vagy számomra. Nem tudom, miért. Érzem, hogy
soha sem tudnám azt hinni rólad, hogy te vagy az igazi nekem. Ha ez így van,
nem szabad folytatni. Nem akarok megalkudni. Félek... - elhallgatott.
- Szeretsz valakit? - kérdezte Ottó.
- Talán...
- Ki az? ...
- Egy régi ügy, leánykori.
- Ki volt az?
- Egy fiatal karmester, az első szerelmem. Egy évig jártunk együtt.
Rajongtunk. El akart venni feleségül, pedig még csak nem is csókolóztunk
soha...
- És?
- És végül is a mamája ellenezte, közbelépett, a fiút hazarendelte, és
bedugta az ország legtávolabbi színházába. Abnormálisan szerette a fiát.
Szerelmesének sem ír szebb levelet egy nő, mint amilyeneket ő írt a fiúnak.
- Nem szeretett az téged, ha az anyja el tudta téríteni.
- Szeretett, de az anyját is rajongva szerette és engedelmes volt mint
egy gyerek.
- Gyerek? ... Hány éves?
- Most már harminc.
- Óh te buta kis gyerek! - kiáltott fel Bordás és még szorosabban
belékarolt. Én pedig olyan szerelmes vagyok beléd, mint az első szerelmem
idején, kamaszkoromban voltam. Verd ki a fejedből a karmestert, ez csak
amolyan kislányos ábrándozás. Lehet, hogyha az a bálvány megcsókolna, ki is
ábrándulnál belőle.
Anita elhúzódva megállt.
- Azért voltam őszinte hozzád, mert nem akartalak hitegetni. Isten veled,
többé ne keress! Búcsúra nyújtotta kezét, és felszaladt bérházuk lépcsőjén.
Meg volt elégedve magával.
Két perc múlva csörgött a telefon, és Bordás halódó hangjára ismert, ki
könyörgőre fogta a dolgot.
- Nagyon kérlek Anita, csak két percre gyere még le. Így nem tudok
hazamenni, beszélnem kell veled...
- Ne gyötörj kérlek, ne nehezítsd a helyzetet.
- Anita az Isten szerelmére kérlek, jöjj le csak két percre. - Hangja
fuldoklóéhoz volt hasonló. - Reggelig is itt fogok állni.
Megsajnálta. Végül is lement. A lépcsőházban sötétség volt. Hagyta, ne
legyen tanúja senki ennek a szóváltásnak. Ajka szóra sem nyílhatott, Bordás
csókjaival majd megfojtotta, s azt vette észre, hogy a férfi lábai előtt
térdel és ruhája alatt combjait árasztja el forró ajkával.
- Nincs visszaút - gondolta az asszony kétségbeesve. - Mit lehet itt
tenni? - kérdezte önmagától, elreménytelenedve.
A szobába értek. Anita a tv-hez menekült. Bekapcsolta. A "Kék fény" jól
ismert műsora folyt. A megölt ápolónő gyilkosságának részleteit ismertette a
képernyőről jól ismert riporter. Felkérve a nézőket, ha valaki tud valamit
az üggyel kapcsolatban, a megadott telefonszámra továbbítsa.
Ottó leült és rendkívüli módon figyelt. Arca kísértetiesen sápadt lett.
Arcbőre gyöngyözni kezdett. Magába roskadtan ült a műsor végeztével,
Anitáról sem vett tudomást.
- Mi a véleményed a gyilkosságról, Ottó? - kérdezte Anita.
A férfi úgy nézett az asszonyra, mintha álmából zavarta volna fel, majd
kis hallgatás után furcsa, kemény hangon szólalt meg.
- Az, hogy meg tudom érteni a gyilkosságot, ha az anyagi okok miatt
történt!
- Mit beszélsz? - nézett Anita Ottó sápadt arcába. - A gyilkosságra nincs
mentség. Nem tudod mit beszélsz.
- Dehogy nem! - mondta Ottó makacsul, és arcvonásai megkeményedtek.
- Képzeld csak el, hogy te gürcölsz egész életeden át, és egyszer csak
megjelenik valaki, aki nem dolgozott érte, és kifoszt a te kis
szegénységedből. Hirtelen felindultságból lehet gyilkolni, - tette hozzá
megerősítve állítását.
- De őrültség, nincs jogunk hozzá, hogy életet oltsunk ki, erre a célra
van törvényes út, a bíróság, az ember élete felett csak az
igazságszolgáltatás ítélhet.
Anita szenvedélyes hangon próbálta a férfit jobb belátásra bírni, de ő
kitartott véleménye mellett. Anita teljesen belebetegedett a
véleménykülönbségbe. Bár mellette ült, mégis oly távolinak érezte, mintha
más bolygóról beszélt volna. Ez hát amit érzett kezdettől fogva, ez a
megmagyarázhatatlan belső ellenkezés, amit csak időlegesen szakított meg a
test varázsa.
- Becsület, becsület, szép szó, kis dolgokért, kis haszonért nem érdemes
a rizikót vállalni, csak ha nagy a tét, akkor viszont mindent! - tette hozzá
éles hangon, és Anita már nem találta érdemesnek a vitatkozást.
Ottóban aznap teljesen elszunnyadtak a testi vágyak, kis ideig ült még,
azután felületes kis csókkal távozott.
Anita lelki nyugalma teljesen felkavarodott. Kétdiplomás művelt ember,
hogyan lehet ennyire anyagias, sehogyan sem fért a fejébe. Elhatározásában
még inkább megerősödött. A férfit mindenképpen ki kell kapcsolni az
életéből. A testi vágyak fölött kell, hogy győzzön az értelem!
* * *
Anita növendékeit vitte beszámolóra a zeneiskolába, ahol a meghallgatás
ünnepi keretek között zajlott, jelentős létszámú, lényegében szülőkből álló,
hallgatóság és a zsűribizottság előtt történt a kis hangversenynek is
minősíthető zenei beszámoló. Nagyon izgalmasak voltak ezek a beszámolók, a
siker függött a vizsgatételek megválasztásától. A gyermekek képességeinek
megfelelően kellett kiosztani a zeneműveket. Sokszor előadódtak váratlan
fordulatok is. Például a gyengébb képességű gyermek hidegvérrel, lámpaláz
nélkül, ragyogóan szerepelt; de előfordult az ellenkezője is, hogy olyan
gyermek zavarodott bele előadásába, aki az órákon minden esetben
szorgalmáról bizonyított. Gondosan osztotta ki a tételeket, figyelembe véve
a gyermek dinamikai és ritmusérzékét. A tétel érési idejének meghatározása
sem volt könnyű feladat. Ha túl korán kapta meg a tételt, megunta,
lélektelenül, akaratlanul is megmásítva játszotta a zenemű kíséretében
előforduló akkordokat. Ha későn kezdte a darabot, nem tudott megérni,
csiszolásra idő nem maradt. Anita a tanításban agresszív volt. Azt tartotta,
amit a közmondás: "a gyermek vagy megszokik, vagy megszökik". Nem tudott
beletörődni, ha a növendék fejlődése nem volt tökéletes. Állandó
levelezésben állt a szülőkkel. Különböző módszereket alkalmazott a
gyermekeken. Általában sikerrel. Így ritkán szerepelt közepes, általában
jeles és kiváló eredményekkel vizsgáztak a gyermekei.
A kis terem most megtelt közönséggel. A gyermekek izgalomtól csillogó
szemmel ültek a szülők és nagyszülők mellett. Elérkezett a beszámoló ideje.
Némelyik gyermeknek még szomszédasszonya is jelen volt. Anita sem volt
nyugodtabb, mint a tanítványok. Alig aludt valamit az éjjel.
A zsűri hat tagból álló csoportja zord arccal ült szemben a közönséggel.
Az igazgató megnyitotta néhány bevezető szóval a vizsgát.
A gyerekek egyenként jöttek elő. A kislányokon még a szoknyácska is
vibrált.
Szépen szerepeltek a gyermekek. Különösen jól válaszolgattak az elméleti
kérdésekre. Csak a skála körül van baj mindig. Leginkább itt csúszik be a
hiba. A gyakorlatban kis ujjak megzavarodva keresik a billentyűket, a
gyermekfülek vörösen izzanak.
A műsort végezetül egy kis kvartett zárja le. A siker óriási. Lelkesen
tapsolnak a nagymamák. A kis "művészek" szerényen pislognak a sok dicsérő
szó hallatára. Anita felé hangzanak a szokásos köszönő szavak az igazgató
részéről.
A kisgyermekek végül felszabadult örömmel veszik körül Anitát, elárasztva
ajándékaikkal és csókjaikkal. A virágözönből alig látszik ki az asszony. Az
egyik szülő autóját ajánlja fel, hogy elszállítsa a csomagokat, de előbb
természetesen be kell térni egy presszóba, ahol Anitának enni-inni kell a
hálás szülők örömére.
Ezen a vizsgán túljutott, itt ő volt a hóhér, de a műszaki vizsgára félve
gondolt, ott a hóhért fogják akasztani. A jól sikerült vizsga öröme
betöltötte. Nyugodtan, nagyon jól aludt.