GYILKOST SZERETEK? (2)
Anitát a földvásárlás lehetősége teljesen tűzbe hozta. Alig aludt valamit
azon az éjszakán. Ébren álmodozott a földről. - Jó lenne egy darab föld neki
is. Egy kis fizikai munka csak előnyére válhat a szervezetnek, és jó hétvégi
kikapcsolódást jelenthetne. Szerelem ellen kimondottan orvosság. Elképzelte
magát ásóval, kapával, és látta maga után az eredményt: szőlőfürtöket,
magasművelésű lugasokon pirosló, nagyszemű málnát, és illatos epret fodros
szélű levelek között. Ez volt az első éjszaka, amikor nem zátonyra futott
házasságával foglalkozott. Hajnal felé aludt el, de valóságos krimit
álmodott. A megölt ápolónőt látta, a hegyen látott csákányos, félmeztelen
férfialak üldözte, vér és sikoly tarkították álmát. Felébredve
bosszankodott, miért is foglalkoztatja a kis szajha története.
Anita a prostitúciót mélységesen megvetette, sehogyan sem tudta
megérteni, hogyan juthat férfi és nő olyan erkölcsi mélységre, hogy pénzért
áruljon, vagy vásároljon szerelmet. A szerelem a legszebb földi érzés, sárba
taposása felháborította. Tudta magáról, hogy soha semmi féle társadalmi
forma vagy elnyomás nem tudná rávenni, hogy ily módon teremtsen megélhetést,
vagy jobb életszínvonalat magának.
* * *
Telefon csörgése zavarta meg gondolatait. Attila hangjára ismert.
- Anita, akarod a Lajos melletti parcellát? A tied lehetne, mert mi
kaphatnánk egy hozzánk közelebb eső dűlőben is. Tudod, nem mindegy, milyen
távol van a kert, a termés cipelése miatt, és az útiköltség is számottevő
egy nagy családnál.
- Rendben van, Attikám! - mondta ki hirtelen örömmel hangjában, maga is
meglepődve azon, hogy milyen gyorsan eldöntötte a kérdést.
- Jó lesz ez, magányosság elleni gyógyszernek is.
Úgy érezte, lelkében kisütött a nap. Gyors lendülettel ugrott ki az
ágyból. Ablakát kitárva, mosolyogva tekintett ki a távoli hegycsúcsra, mely
melegkék színnel szelíden simult a horizontba.
Ott, ott lesz ő földbirtokos! - ujjongott fel benne az öröm, és lesz sok-
sok évelős virágja is.
* * *
Diákos izgalommal vett részt az első ábrázoló-geometria órán. Feszülten
hallgatott. Tizennyolc-húszévesek között ült, kik játszi könnyedséggel
voltak jelen, de Anitának tíz év megszakítás után teljesen át kellett adnia
magát a figyelésnek. Régen feledésbe ment fogalmak, összefüggések hangzottak
el. Például: pont helyzete a negyedik képsíkban. Ettől kezdve napjai éjfélbe
nyúlókká váltak. Szerkesztési feladatokkal küszködött.
Lefekvés előtti tusolás közben mégis vidáman gondolt a hétvégére, mert
megkezdheti a földmunkát. Özvegy édesanyja is betársult a parcellába, -
milyen jó lesz együtt művelni a területet!
Egyetlen felhő sem volt az égen azon a nevezetes kora reggelen, amelyen a
földfoglalók széttekintettek a "birtok"-ról, a táj szépségeit ujjongó
örömmel értékelve. Körös-körül a mélyben ezüst színű fátyolba bújt a város,
az őt körülölelő hegyvonulat sejtelmes láncaival. A levegő párás volt még.
Szenvedélyesen vágták földbe az ásót, örvendezve az omló földnek.
- Könnyen művelhető - állapította meg Anita.
- Csak úgy omlik - ujjongott a Mama is.
- Városi ember számára föld, és ilyen potom áron!
- Ha ezt látná most az egyszeri tulaj, Haller gróf!
- Költségeid felét vállalom - ajánlotta a Mama, - de gyere csak, nem
tudom ezt a követ egyedül kiemelni.
A szokatlan munkától hamarosan elfáradtak. Ásóra könyökükkel támaszkodva
mosolyogtak egymásra.
- Te, Anita, még mindig nincs meg az ápolónő gyilkosa? - kérdezte a Mama
kíváncsian.
- Hogy tudott elmenekülni anélkül, hogy látta volna valaki?
- Bizonyára a leányszálláshoz közel lakik. Úgy hallottam, hogy az egész
utcát kihallgatták, de a gyanúsított személyek alibit igazoltak.
- Nagyon rafinált módon követte el, az biztos. A véres köpenyt ledobta
magáról, a helyszínen találták meg. Zöldség volt vele betakarva a pincében,
és hogy megszáradjon, az udvaron kihúzott kötélre dobták. Onnan vette le. A
köpeny egy elszakadt darabja a halott lány dermedt kezében maradt. Bizonyára
dulakodtak. Szerintem a szemben lévő bérházak egyikében lakik - tette hozzá
Anita meggyőződéses hangon, és elhallgatott.
- Előre megfontolt szándékú gyilkosságnál az alibit is meg szokták előre
tervezni.
Ebéd után, amit szokatlan jó étvággyal fogyasztottak el, még folytatták
az ásózást.
- Abbahagyhatjuk a munkát mára, fiam, a nap már igen lenn jár.
- Rendben van - szólt Anita, mert izmaiban nagy fáradságot érzett.
- Még szedek egy vödör földet az otthoni virágaimnak, aztán mehetünk is.
- Nézd, Anyukám! Milyen szépek a hegyek a lemenő napfényben.
Fáradtan haladtak lefelé a kanyargós hegyi úton.
- Későre maradtunk, fiam, én nem szeretek ilyen későn lakatlan helyen
járni.
- Csak nem félsz, hogy egy gyilkossal találkozunk? - kérdezte tréfálkozva
Anita.
- Soha sem lehet tudni, annyi rossz ember van, mi mindent hall az ember a
mai világban.
- Anita nevetéssel válaszolt. Azután elcsendesedtek.
Anita elégedetten gondolt új életére. Nem téma a szerelem többé, jóleső
érzéssel gondolt az ágyra. Akinek földje van, tud az aludni! Nem is rossz
férfi nélkül élni, meg lehet azt könnyen szokni, hogy az embert nem
korlátozza folyton cselekvéseiben és döntéseiben egy másik - legtöbbször
ellentétes - akarat.
Olykor, olykor megálltak pihenni, mert elhúzta karját a vödör föld.
Az út alsó szakaszához érve, előttük különös pár haladt. Egy őszhajú, de
fiatalosan öltözött, kartonruhás asszony lépegetett szaporán egy sportos
alakú férfi mellett, aki lehorgasztott fővel haladt, se jobbra se balra nem
tekintett, mint aki tudomást sem szerez a környezetről.
Szokatlan közönye és unalma megragadta Anitát. Az asszony karján kis
kosár, a férfi kezében rádió, de nem szólt. Itt a hegyen a falusi szokás
uralkodik, a közös hobbi összehangolja az embereket, általában nem mennek el
egymás mellett köszönés nélkül, az idegenek sem.
A két idős asszony egymás mellé érve, köszönés után barátságos
beszélgetésbe kezdett.
- Kijöttünk egy kicsit a fiammal, ha már megvan az a kis föld,
foglalkozni kell vele. A fiam nem nagyon lelkesedik, egyedül nekem sincs
kedvem kijönni, így annak ellenére, hogy telkünk van, zöldségért
szégyenszemre a piacra járok - mosolygott Anitára az öregasszony.
- Én meg a lányommal vagyok, ma kezdtük el az ásózást - szólt Anita
mamája.
Anita az ösvény keskenysége miatt a közönyös férfi mellé lépett, és
oldalról az arcára pillantva úgy tűnt, hogy valahol látta már ezt az embert,
aki semmi jelét sem adta annak, hogy Anitát észre vette volna. Anita furcsán
érezte magát, szótlanul haladtak egymás mellett, a hátuk mögött beszélőkre
figyelve. Bosszantotta a férfi magatartása, a kettőjük között lévő
feszültség kínossá vált, de elhatározta, hogy nem kezdi a társalgást.
Végül is a férfi, anélkül, hogy felé fordult volna, hangjában minden
érdeklődés nélkül megszólalt.
- Aztán merre van a birtokuk? - Nyaka nem fordult, csak a szeme sarkából
nézett az asszony felé.
- A hegy legmagasabb csúcsán - intett fölfelé Anita. Ekkor a férfire
pillantott, és felvillant emlékezetében, hogy már találkoztak, ez az ember
nem más, mint a Lajos birtokán látott csákányos alak, aki azóta álmában is
előfordult, mint krimihős. Észrevette, hogy meglepően finom bőre szinte
lányos jelleget ad arcának. Orra bosszantóan pisze, szája pici, és feltűnően
piros.
Többet nem szóltak egymáshoz. A buszmegállóban sok diák várakozott. Anita
a vödör földet letette, zsibbadó ujjait próbálta kiegyenesíteni. Az
útkanyarban rövidesen feltűnt a kocsi, de annyira tömve volt utasokkal, hogy
reménytelen volt erre a vödörrel felszállni. A két mama felpréselte magát
mégis, de ők ketten lemaradtak, és leültek egy felszabadult padra.
- Tehát a mamával műveli a földet? - kérdezte a férfi hirtelen
megváltozott érdeklődéssel. - És a férje hol van ilyenkor? - kérdezte, zöld
szemét Anita blúzának mély kivágásán felejtve.
- Elváltunk - szólt Anita természetes őszinteséggel.
- Régen?
- Öt éve már, hogy a különélés megkezdődött, de csak most fejeződött be a
válás - válaszolta szomorú hangon, és sóhajtott.
- És a maga felesége? - fordított a szón az asszony - hol van ilyenkor?
- Megöltem. Volt egy kis időm.
- De tréfás! - nevetett fel Anita. - Hallaná csak a felesége.
Anita tekintete a férfi ujjára esett, azon karikagyűrűt nem látott.
- Néhány évvel ezelőtt innen rúgtak ki - bökött ujjával a közeli egyetem
főépülete felé hanyag mozdulattal.
- Kirúgták? - kérdezte Anita megütközve.
- No nem, csak mikor már elvégeztem - mulatott a férfi, és Anita újabb
észrevétele az volt, hogy pöszén beszél, és lezser fölénnyel dicsekszik.
- Tehát gépészmérnök? Ezt akarta ezzel mondani? - nevette ki Anita,
hangjában kis gúny vegyült.
A busz közben megérkezett. Anita felvette a vödröt, de a férfi kivette
kezéből, így könnyebben lépett fel a kocsira. A kocsi végében álltak meg,
szemükkel a távolodó utat nézve.
- Aztán miért váltak el? - kérdezte a férfi.
Anita gondolkozott, válaszoljon-e, majd kis habozás után felelt.
- Megcsalt a férjem, és nem tudtam megbocsátani.
- De már van valakije azóta? - faggatta tovább a férfi.
- Nincs, és nem is akarom, hogy legyen.
- Csak nem akarja azt mondani, hogy azóta férfi nélkül él?
- De igen - válaszolt az asszony határozottan.
- Nem hiszem - szólt a férfi és kételkedve nézett Anita kék szemébe.
- Mindegy mit hisz - sértődött meg Anita. Ettol mindig dühös lett, ha
valaki kételkedni merészelt szavában.
- A következőnél én leszállok - nyomta meg a jelzőcsengőt.
A kocsi megállt, és mindketten leléptek.
- Ha megengedi, én segítek a földet hazavinni - mondta engesztelőn a
férfi.
- Köszönöm.
Elindultak gyalog. A bérház elé értek.
- A harmadik emeleten lakom - nyújtotta búcsúra kezét Anita. - Köszönöm a
segítséget.
- Ha már eddig elhoztam, nem engedem, hogy az emeletre cipelje ezt a
nehéz földet.
Anita előre indult. Míg a kulcsot keresgélte, a férfi elolvasta az ajtó
névjegyzékén Anita nevét. - Kerekes Lászlóné, zenepedagógus.
- Bocsásson meg, valamit elfelejtettem - nyújtotta az asszony felé kezét.
- Bordás Ottó vagyok
Az ajtót megnyitva, Anita intett a férfinek, hogy beléphet, ő kintről
felgyújtotta a villanyt. Benn a férfi arcára nézve, azon nagy felindultságot
észlelt. Zavarának tudta be, és a szoba felé tessékelte. Nem ültek le, Anita
ehhez nem érezte magát szalonképesnek. Alig várta, hogy Ottó elmenjen, és a
fürdőkádba léphessen.
Ottó nem ült le, de semmi jelét sem adta távozási szándékának. Anita
előtt állt kipirult arccal, egyikük sem szólt; a hegyi úton érzett
feszültség volt közöttük ismét. Majd Ottó egy hirtelen mozdulattal Anita
szabadon hagyott nyakának esett, részegült, apró csókokkal lihegve. Anitának
még meglepődésre sem volt ideje.
- Hagyjon - szabadkozott, megpróbálkozva a kibontakozással. - Izzadt
vagyok - mondta védekezésül, abban a reményben, hogy ez kiábrándítja, lehűti
a férfit.
Bordás nem is hallotta, hogy Anita mit beszél. A kibontakozó asszonyt
ismét elkapta, mielőtt szólhatott volna, ajka az asszonyéra tapadt, ki
szédülve érezte öt éve szunnyadó testének reakcióit. Érezte, vére mint
száguld agya felé, értelme eltompulva nem ellenkezik, szemeit lehunyva a
csóknak átadta magát és Bordás nyakát átkarolva, szokatlan könnyuvé válva,
felébredt a csókban alvó asszonyisága. Meddig tartott e csók, ki tudja,
mikor eltávolodott a férfitól szemeit felnyitva annak arcát tündöklő szépnek
látta, felgyújtott érzékiségének megtévesztő szemüvegén át. Bordás, úgy
látszott, ennyivel beérte. Mikor Anita kikísérte, a lépcsőház
ablakmélyedésénél ismét megálltak, és megismételték a csókot. Anita a férfi
távozása után kezdett gondolkozni, ráeszmélt ijedten, hogy bármi
történhetett volna, annyira elveszítette a fejét. Nem volt ura akaratának,
könnyelműen viselkedett. - Mi történt volna akkor, ha valamelyik lépcsőházi
ajtó megnyílik?
Szégyellte magát Anita. Sehogyan sem értette meg, hogyan történhetett meg
mindez ővele, hiszen évek óta úgy tudott férfire nézni, mint vele egyneműre.
Ez a Bordás még csak nem is zsánere, sot egész úton ellenszenvet váltott ki
belőle modora és viselkedése.
- Jó lesz vigyázni! Holnap eljön megint - emlékezett vissza Bordás
búcsúzásnál tett ígéretére.
- Holnap nehéz napom lesz - gondolta tussolás közben. Délelőtt tanítás,
délután műszaki tanfolyam, este pedig jön Ottó.