Dimenzió #26

Gitta írásai - Kaderják Gitta

(versek, novellák, humor, dokumentációs írások, krimi, rajzok)

                                ''TAXIS HIÉNÁK

                - Tehetnénk valamit a "taxis hiénák" ellen! -

   Tapasztalatból  tudom,  hogy  csak  kockás  taxival érdemes utazni. Ennek
ellenére  egy  fárasztó  külföldi utazástól kimerülve, hajnali sötét órában,
poggyászaimmal,  elkövettem  azt  a  hibát, hogy elfogadtam az állomáson egy
élelmes taxisofőr ajánlatát. Otthonomig az útszakasz 14 km, amit meg kellett
tennünk.  Ez  az  út  a "kockás taxival" borravalót is beleértve 1300 forint
szokott lenni.

   A  taxiórára nézve megdöbbentem, mert a fele úton jártunk és már ennek az
összegnek  a  dupláját  mutatta  az óra. Ezt észlelve szóvá tettem a dolgot,
mire ez volt a válasz:

   - Nagyon sajnálom, valamiből meg kell élni!

   Felháborodtam, és a szóváltás egyre hangosabbá vált köztünk.

   - Hol  akar  kiszállni,  nem muszáj hazáig velem menni! - mondta, és  már
nyitotta a kocsi ajtaját.

   Kétségbe  esetten  gondoltam  nehéz kofferjaimra, és maradtam a kocsiban.
Közben  hazaérkeztünk,  és  már  a háromszorosát mutatta az óra a megszokott
viteldíjnak. Ennyi forint nem volt nálam.

   - Jó lesz a márka is - mondta ő - vagy kérjen a szomszédoktól forintot!

   - Költsem fel őket hajnalok-hajnalán, hogy képzeli?

   - Akkor menjünk a bankba. - mondta a sofőr.

   - A bank még nincs nyitva - mondtam én, - reggel kilenckor nyit.

   Ekkor  már  annyira  kiabáltunk,  hogy szomszédom a lármára felkelt és én
kértem tőle forintot.

   - Adjon  számlát  -  kértem  a  sofőrt, de ő ravaszkodni kezdett, és  azt
mondta:

   - Előbb adja ide a pénzt!

   Már  tudtam,  hogy  nem  fogok  számlát  kapni,  és  azt  is tudtam, hogy
megfogott, mert a csomagjaimat nem kapom meg, ha a pénzt nem adom oda. Előre
mégsem  akartam  odaadni,  így  a  vitánk  még hangosabbá vált. Majd a pénzt
méreggel  odavágtam,  s  míg  ő  a csomagjaimat szedegette a csomagtartóból,
addig  én  a  kocsi  rendszámát  felírtam:  EAH  389, vajszínű Opel. De mire
megyünk vele? Tehetünk valamit a "taxis hiénák" ellen?

   Úgy  tűnik,  hogy  Németországban  olcsóbb a taxi. A Hofheim-i állomásról
Diedenberg-be 9 Dm-ért visznek el, ez átszámolva kevesebb mint 900 Ft, tehát
négyszerese  a hazai számlám. Diedenberg-ről Wiesbádenbe 19 Dm-t fizettem 20
km-ért, és átszámolva ez nem több mint 1900 Ft.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.