''KOMIKUS TÁNC A FLASKÓVAL
Mainzban történt magányosságom idején. Tél volt, nem olyan kemény, mint a
hazai telek, a tenger felőli friss légáramlatok tavaszra emlékeztető érzést
váltottak ki belőlem. Enyhe párás fuvallatok érkeztek felénk, ám hó födte a
földet.
Az ablakban álltam, alkonyodott már, és egy furcsa alak vergődésére
lettem figyelmes. Azon mesterkedett a homályos alak, hogy feltápászkodjon a
földről, de ez meghaladta erejét, mert lábai sehogysem engedelmeskedtek
neki. Komikus táncnak tűnt a dolog, melynek a vége ismét a földön heverés
lett. Ám szándékát nehezen adta fel, kitartóan próbálkozott, közben -
sikertelensége miatt - a zsebéből előrántott flaskából jókat húzott. Amint
jobban szemügyre veszem, felismerem benne a felettem lakó ügyvédbojtárt.
Gyakran jött át hozzám pénzt kérni kölcsön, ugyan nem sokat kért, de mindig
italra, visszaadni azonban elfelejtette.
A feltápászkodási kísérletek sorban kudarcba fulladtak, így hát
belefáradva a dologba, megadta magát
sorsának. Hátára fekve, szétvetett lá-
bakkal, kabát nélkül egy kis levis nad-
rágban feküdt a hideg betonon. Tudtam,
hogy sokáig nem nézhetem, elindultam hát
felé, és nevén szólongatva próbáltam őt
felállítani, de be kellett látnom, hogy
ez meghaladja erőmet.
Ő nyitogatva szemeit, felismerve így
szólt:
- Lass mich im Ruhe, hagyj békében,
mit akarsz tőlem, megdugjalak, vagy ve-
gyelek feleségül?
Nem engedhettem meg magamnak, hogy
megsértődjek, mert nagyobb volt a segí-
teni akarás, mint a megbántódás. Felnéztem az óriás bérházra és azon
csodálkoztam, hogy annyi ablakból miért csak egyedül én láttam meg őt, és
akarok segíteni. - Persze nem otthon vagyok, itt Németországban furcsa egy
alak az érzelmes magyar ember. Szinte szégyellni kezdtem magam.
Mégis átszaladtam a közvetlen szomszédomhoz, kértem, jöjjön, segítsen
felkísérni a részeg embert.
- Segíteni? Miért kellene segíteni - szólt felháborodva, majd hozzátette
- felnőtt ember azt tesz, amit akar, mi közöm hozzá?
- Dehát a maga honfitársa, nem bánja, ha megbetegszik, ha itt hagyjuk még
komolyabb baja is lehet!
- Mir egal - volt a válasz.
Láttam hiábavaló az érvelésem, kőfalba ütköztem. Szerencsére egy másik
lakó - aki külföldi (ausl„nder) - rögtön kész volt velem tartani, és így az
ifjú embert feltámogattuk és lakásába vittük.
Röviddel később elköltöztem Mainzból Hofheimbe, és így évekig nem jártam
régi lakhelyemen. Ügyintézésem során egyszer úgy adódott, hogy Mainzba
visszatérve meglátogattam egy régi magyar asszonyt. Az ember szeret
visszatérni oda, ahol régebben lakott. Volt régi lakásom mellett volt egy
romantikus természeti rezervátum, gyönyörű kis tó, vadlibákkal, teknőcökkel,
gólyákkal, és ott üldögéltem sokszor a kispadon. Most is ott bámultam a
vizet, irigyeltem az úszkáló kacsákat, hiszen olyan egyedül vagyok...
Egyszer csak lépéseket hallottam, és mikor hátranéztem, felismertem az
ügyvédbojtárt, aki mosolyra derült arccal köszöntött, emlékezve
segítségemre. Hálásan szorongatta kezemet, köszöngette a régi emberséget és
boldogan közölte, hogy már nem iszik, amióta gyomorműtéten esett át. Valóban
teljesen józan volt.
Boldog öröm volt a szívemben. A jó híreket szereti az ember hallani,
főleg ha az egy új életvitellel függ össze.