Dimenzió #26

Gitta írásai - Kaderják Gitta

(versek, novellák, humor, dokumentációs írások, krimi, rajzok)

                              ''VIHAR A SZOBÁBAN

   A  férjem  nincs  itthon  - nézett Anna az ajtóban álló íróra és zavartan
mosolygott  rá.  -  Ezt  neki  is  tudnia  kellene,  hogy  Sándor délelőtt a
hivatalban  van,  villant át agyán a gondolat. Tétován nézett a férfire, aki
nem  mozdult.  -  Nem csukhatom be az ajtót az orra előtt - gondolta tovább,
csodálkozásában kis kíváncsisággal.

   A  férfi belépett az ajtón. Anna bevezette a szobába a váratlan vendéget.
Hellyel  kínálta  és  zavarában  az  asztalon  lévő  nárciszokon  igazgatott
keveset,  majd  cigarettával kínálta meg a férfit. Az rá is gyújtott, de még
mindig  nem  mondta,  hogy  miért  jött.  Feszült  izgalom  vibrált a máskor
barátságos  kis  szobában,  pedig  áprilisi napfény táncolt a vázában halódó
virágon és a fiatalasszony bronzszínű haján. A férfi mindennapos vendég volt
a  háznál.  Sándor  barátja  és társszerzője egyben. Sokszor az éjfél is itt
találta   őket,   amint  vitáznak  egy-egy  készülő  jeleneten  a  fojtogató
cigarettafüstben.  Egy-egy  ilyen vitánál Annáé a döntő szó, mert mind a két
férfi megbízik fejlett kritikai érzékében. Sándor zenét komponál a sorokhoz.
Lelkesen  el is játssza a betétszámokat énekelve hozzá nem éppen kellemesnek
mondható  hangján.  Szerencsés  volt  ez a kis alkotó együttes. Az elkészült
zenés  darabot  már  próbálja  az Operaház. De vajon miért ül most itt ez az
ember? Sohasem voltak még kettesben.

   Az  asszony  zavara  egyre  nőtt.  Pongyoláját óvatosan összefogva, ölébe
vette  a zöldborsóval telt tálat, s hogy zavarát leplezze, bontogatni kezdte
a  hüvelyeket. A borsószemek, most hallható, szokatlan zörrenéssel hullottak
a tálba.

   - Csak nem valami új ötlete van, Kálmán? - indította el a beszélgetést az
asszony.

   - De igen. Egy remek történelmi témát találtam - kapta el a mentő fonalat
a férfi. Zavarában, sebesen beszélve kezdett a történethez. - Hősömnek, noha
pozitív szerepe van, mégis el kell buknia abban a korban, mert magára marad,
nem értik meg.

   Az  asszony  fellélegzett.  Talán  azért  jött,  hogy gyorsan elmondhassa
valakinek,  amit az éjjel gondolt végig. Mégis... ez a "talán" olyan halvány
reménysugár  volt  most.  A férfi homlokán verejtékgyöngyök ülnek ki. Hangja
egyre  szenvedélyesebbé  válik.  Már  felállva  beszél. Most közelebb lép az
asszonyhoz.  Szemében  érzéki  fény,  nem  a  lelkesülés lángja lobban. Anna
érzékeny  lelkű,  aki  folyton  figyelemmel  kíséri  a  vele  beszélők lelki
rezdüléseit.   Benne   ez   a  képesség  gyermekkorában  kibontakozott  már.
Menekülési  ötlete  talán  tudatalatti  még,  a kifejtett borsóval elindul a
konyha felé. A férfi útját állja.

   - Anna! Észre kellett vennie már, hogy miért vagyok itt.  Én éjjel-nappal
magára  gondolok.  Vágyódom maga után! Annyira, hogy ez már kín! - nyögte. -
Anna...  -  mondta,  és  kivette  az asszony remegő kezéből a tálat, majd az
asztalra  tette.  -  Imádom!  Csodálom!  Elégek  magáért!  -  szenvedélyesen
csókolgatni  kezdte  az  asszony  kezét,  majd  mint  aki  megittasul,  apró
csókokkal haladt felfelé karján, szép ívű nyaka felé.

   Anna  nagy lendülettel hárította el a férfi fejét, aki megtántorodott egy
pillanatra; de újabb ostromra készült.

   - Szégyellje magát! - mondta haragvó tekintettel, kezét maga elé  tartva.
Olyan  volt  ebben a pillanatban; mint egy földre szállt, haragvó, olimposzi
istennő.  -  Maga  a  férjem  legjobb  barátja!  Ily aljas módon ki tudná őt
játszani?  Míg  ő  rajongva  szereti  magát?  Milyen ember az, aki a legjobb
barátját  meg  tudná  lopni?  Elcsábítani azt, ki számára legtöbbet jelent a
földön. És Ella? Mondja csak, hogy van a kedves felesége...?

   - Drágám! Szerelmem! Próbáljon felmenteni engem! - esedezett az író.

   - Felmenteni  magát? Aki előre megfontolt szándékkal idejön, míg  barátja
dolgozik.  Ezért  csillogtatta szellemi képességeit előttem? Nem érzem magam
hibásnak,   mert   én   sohasem   néztem   magára  kihívón,  bíztatón,  hogy
félreérthette  volna.  Én  eddig  felnéztem magára, túlbecsültem szellemét -
sírta  el  magát  Anna. A férfi sápadtan állt, elhúzódva, arcán szenvedés és
szégyen  látszott.  Érezte  az  asszony igazát. - Maga író? Maga akar eszmét
adni a népnek? Ilyen jellemű embertől mit kaphat a társadalom?

   A férfi szégyenét már alig bírta elviselni.

   - Én  valóban  eljátszottam  szerepemet  magánál  Anna,  tudom,  lebuktam
örökre.  - Úgy összehúzta magát, hogy alacsonyabbnak látszott az asszonynál.
-  Kísérjen  ki, Anna! - kérte elhaló hangon, s elindult a kijárat felé. Már
becsukódott  mögötte  az  ajtó, mikor Anna megpillantotta kabátját a széken.
Felkapta  és  futott  utána  a lépcsőkön lefelé. Csak most vette észre, hogy
hirtelen milyen sötét lett.

   A  lépcsőház  ablakán  át  kitekintve látta, hogy áprilisi zápor zuhog...
Összerezzent,  amikor  hatalmas  csattanással  vakító fényesség szelte át az
eget.  Mintha  csak  a  szobában lejátszódó vihar csapódott volna le, hosszú
ívekben  szakadt  a  langyos, földszagú eső. Az írót sehol sem látta. Nyomát
elmosta a zápor.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.