''PUHÁRA LÉPTEM A SÖTÉTBEN
Vidáman, dudorászva igyekeztem hazafelé a közértből lakásom harmadik
emeletére. Sötét volt már, de a lépcsőházban annyira ismertem a járást, hogy
fel sem gyújtottam a villanyt, így futottam fölfelé a lépcsőkön.
Egyszer csak valami puhára léptem. Meglepetésemben a villanykapcsolóhoz
nyúltam, s a hirtelen fényben egy elfekvő női testet láttam, aki mélyen
aludt a jéghideg betonlépcsőn. Haja szétterülve, arca elárulta alkoholizált
állapotát, mellette elgurulva egy pohár tejföl hevert.
- Ó, te szegény szerencsétlen! - hagyta el ajkamat a szó.
Tétovázva fölé hajoltam, szólongatva, hogy ébredjen fel, mert kemény téli
este volt, odakinn mínusz húsz fok lehetett.
Kabát nem volt a hölgyön, és megesett rajta a szívem. Tudtam, ha ott
marad a kövön reggelig, akkor átfázhat a veséje, azt is sejtettem, ha ott
hagynám, az éjszakámnak vége, mert nem
tudnék nyugodtan aludni miatta. Így
hát próbáltam élesztgetni. Révedezve,
bambán nézett rám, de a lábára állni
képtelen volt. Így hát keservesen
vonszolni kezdtem fel a harmadik eme-
letre, lakásomba. Lefektettem, ő lát-
hatóan nem zavartatta magát és hama-
rosan mély horkolásba kezdett.
A józan eszem pereskedett velem: -
Ezt aztán jól megcsináltad, egy vadi-
degen részeg asszony, egy züllött alak
lerókázhatja az ágyad, sőt még magához
térve meg is lophat!
Most már mindegy, virrasztani fo-
gok, határoztam el, és egész éjjel le
sem hunytam a szemem.
Reggel ő jól kipihenve ébredt, meglepődve nézett körül, majd lassan
felfogta, mi is történt vele.
Odajött hozzám, kezet csókolt, valamit dadogott és szégyenkezve eltűnt a
lépcsőházban.
