''A MISKOLCI ORVOS ÉS BARÁTJA
Az idő este nyolc felé járt, ilyenkor egy magányos ember már nem számít
bejelentés nélküli látogatóra, így érthető a meglepődés, mely engem ért azon
az estén. Tévét néztem, amikor csengettek.
Az ajtóm előtt két részeg embert láttam, még pedig nem is voltak
idegenek. Egyikben körzeti orvosomat ismertem fel, a másik egy igen jóképű
jogász volt, a barátja. Megkövülten álltam az ajtóban.
Az orvos kezdte:
- Kedves Asszonyom, úgy gondoltuk, meglátogatjuk önt, remélem, hogy nem
zavarjuk?
Nem tudtam szólni sem a megdöbbenéstől. Legjobb lenne talán szó nélkül
bezárni az ajtót elöttük, - gondoltam magamban, de mégsem mertem. Ő ugyanis
az orvosom volt, ki tudja, mit hoz a holnap, s ha beteg leszek, hogy megyek
hozzá, ha most beteszem az ajtót, - magamnak is beteszem.
Lesz, ahogy lesz, gondoltam és mosollyal kitártam az ajtót előttük. Az
orvos kezében egy üveg háromcsillagos Napóleon konyak volt. Alig álltak a
lábukon. Vajon mi hozhatta őket hozzám?
- Ejnye-ejnye doktor úr, úgy látom egy kissé az üveg aljára néztek -
mondtam nyájasan, de gyomromban az idegességet éreztem. Majd egy határozott
mozdulattal kitéptem kezéből a konyakot és elindultam a vécé felé. Ők
kíváncsian dülöngéltek utánam.
- Erre már semmi szükségük nem lesz, minden cseppje méreg már. Ön orvos,
ezt tudnia kell - mondtam, majd az üveg tetejét lecsavarva, annak tartalmát
a vécékagylóba engedtem folyni. A két részeg szóhoz sem tudott jutni a
látványtól. Ezután bevezettem őket a szobámba és udvariasan hellyel kínáltam
a vendégeket. A doki az asztal melletti rekamiéra telepedett, a másik a
fotelba ült. A doki szélesre tárt karokkal csukladozva szellemeskedni
próbált és egy rossz mozdulatától a rózsám vázástól eldőlt az asztalon.
Folyt a víz a szőnyegre, a cserépdarabokra.
- Semmi baj, doktor úr - mondtam a vizet itatgatva, és a váza darabjait
szedegetve.
A doki ezután, mint aki jól végezte dolgát, elterült az ágyamon. Kevés
idő múlva mindkettő horkolt, olyan volt horkolásuk, mint egy duett, a jogász
tercelt szépen.
- Istenem, szörnyű helyzetemet Te látod, ez igen nagy probléma számomra.
Adj bölcsességet! - imádkoztam.
Hívhatnék mentőautót, szépen kimosathatnám a gyomrukat, villant át
agyamon, de elvetettem a gondolatot. Úgy határoztam, hogy feláldozom az
éjszakámat értük! Leültem a fotelba és virrasztottam reggelig.
* * *
Amikor felébredtek, azt sem tudták, hogy hogyan kerültek hozzám.
Elpárolgott a gőz a fejükből, megértették lassan milyen tapintatos voltam
velük szemben. Zavartan kérték a bocsánatot tőlem, és szégyenkezve
kézcsókkal távoztak.
- Jó lenne új életet kezdeni, doktor úr! - kiáltottam.
Pár nap múlva találkoztam a jogásszal, akinek a karján óriási daganat
volt. Elpanaszolta, hogy orvos barátja már teljesen megbízhatatlan mint
orvos, mert az intravénás injekciót muskularisan adta be neki, és ő most
megy a sebészetre kivágatni a daganatot.
Jó néhány év elteltével futottam össze újra a jogásszal Pesten, a Deák
téren. Csaknem a nyakamba borult örömében. Boldogan újságolta, hogy
megszabadult az ital szenvedélyétől, és ezt nekem tulajdonítja. Az az
éjszaka fordulópont volt az életében - mondta, majd szomorúan hozzátette: a
haverom meghalt szegény, elvitte az ital!