''HÁROM KERÉKEN
Meghívást kaptunk egy balatonföldvári szüretre. Férjem boldog volt, mert
végre lehetősége támadt egy kis ivászatra, hiszen szomjúsága már határtalan
volt. Mint felesége, őrködve vigyáztam rá, akár egy testőr az egészség
érdekében, mert orvosa szerint két évig sem élhet, ha továbbra is iszik.
Édesanyámat is magunkkal vittük, aki ekkor már hetvenhatéves volt. A
szőlő már le is volt szedve, amikor megérkeztünk. A férfiak a pincében a
préseléssel foglalkoztak. Mi, asszonyok, terített asztalnál ültünk a kertben
- óriás lombos fák alatt - és mustot kóstolgattunk.
Láttam, hogy férjem arca is egyre pirosabb, sőt később már kékes színt
öltött. Anyám és én egyre többször mondogattuk, hogy ennek nem lesz jó vége,
hiszen kocsival jöttünk és azzal kell visszajutnunk Budapestre. Edgár egyre
dühösebb lett anyámra, én már nem is szóltam, tudtam, hogy ilyenkor
felesleges izgatni, mert annak rossz következményei lehetnek. Edgár estig a
sok pálinkától és a különböző borok kóstolgatásától jól beszívott. Nem is
értem meg ma már, hogyan is merészeltünk a kocsiba ülni. Ám a történet
megértéséhez azt is tudni kell, hogy Edgár diktátor természetű ember volt,
és ha ivott, ez a tulajdonsága még jobban dominált. Egyszóval hát beültünk
az autóba és elindultunk Budapest felé.
Edgár nagyon haragudott ránk, főleg anyámra megjegyzéseiért. Edgár
hangosan gyalázkodott, pedig egyébként anyámnak nagy tisztelője volt -
fényképét talizmánként a szíve fölött hordta. Mi már nem válaszolgattunk,
hanem félelmünkben hangos imádkozásba kezdtünk. A feszültség óriásira
növekedett az autóban, olyan hangzavar keletkezett, mintha egy zsinagógában
lettünk volna.
Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a velünk szembejövő autókból
rémült szemű emberek integetnek, sőt kezükkel köralakot mutogatnak. Rögtön
tudtuk, hogy baj van a kerékkel. Edgár csak szitkozódott tovább, rá sem
hederített a mutogatókra. Ebben a pillanatban a kocsi óriási rázkódásba
kezdett, majd láttuk, hogy az egyik kerék levált a tengelyről és kigurult
oldalra, és mi pedig száguldottunk halálfélelem közepette. Edgár végre
felismerte a helyzetet, megállt, kiszállt és pótkereket szedett elő.
Részegen hozzálátott a kerék felszereléséhez. Előttem van, ahogyan lehajolt,
a dereka csupasz volt, mert az inge felcsúszott, én pedig kardigánt vittem
neki. Anyám figyelmeztette, hogy elgázolják az autók, ha a fenekét a
forgalom felé tartja. A figyelmeztetést megköszönte, - részegen is úriember
volt - a kereket hiba nélkül felszerelte - ma sem értem, hogyan - Istennek
hála, épen hazaérkeztünk. Bár anyámat enyhe agyvérzés érte később,
valószínűleg az útközben kiállott izgalmaktól.
Eddy másnap hajnalban bocsánatot kért tőlünk, és mi, mint mindig,
természetesen megbocsátottunk neki.