Dimenzió #26

Gitta írásai - Kaderják Gitta

(versek, novellák, humor, dokumentációs írások, krimi, rajzok)

                             ''KALAND A BIRKÓZÓVAL

   Olga  asszony  kereszthuzatot  csinált  a szobában. Elviselhetetlen meleg
volt. Állt a levegő, ahogy népiesen mondják. Kánikula ez már, csak a vízben,
vagy  víz  mellett  lehet elviselni - gondolta szomorúan - és a telefon után
nyúlt.

   - Drágám,  mit csinálsz? Nem jönnél ki a strandra? - kérdezte  első számú
barátnőjétől.

   - Sajnos elígérkeztem, családi ünnepség este, és még annyi  dolgom van. -
hangzott a válasz.

   Ismét tárcsázott. Második számú barátnőjét csalta:

   - Gyere velem strandra, nem lehet itthon kibírni, dög meleg van.

   - Mosok, szívem, már nem hagyhatom félbe.

   Olga  elhatározásaiban  kitartó  szokott  lenni.  A  kudarc  csak fokozta
vállalkozó  kedvét. Megint tárcsázott, de mintha összeesküdtek volna ellene,
a nyolcadik hívás is eredménytelen maradt.

   A  magányosság nyomasztó érzése nehezedett rá. Emancipált nő életét élte.
Hétköznapjait kitöltötte a munka, csak az ünnepekkel nem tudott mit kezdeni.
A  hétvégén mindig nekikeseredik. Könnyei már készültek előtörni és sajnálni
kezdte  magát.  Egyedül  maradt...  Miért?  Fellázadt  az asszonysors ellen.
Megcsalták  és  ezt  nem  tudta elviselni. Hányszor végiggondolta már... Nem
fogok sírni. Mindent ki fogok bírni, bíztatta magát. Egyedül megyek. Ki kell
nőni  a  gátlásokat!  A  férfi  mindent tehet? Úgy dolgozom, mint egy férfi,
akkor pedig úgy is szórakozom. - Szőtte gondolatait.

   Gyors mozdulatokkal táskába dobott egy fürdőruhát és egy könyvet.

   A buszon fullasztó hőség volt, ruhája rátapadt testére. Szerencsére az út
nem  tartott  soká,  s  Tapolca áldott vizében gyorsan felüdült. A nyomasztó
gondolatok is elhagyták. Lehet egyedül is szórakozni - bíztatta magát. Teste
nagy lendülettel suhant a vizen. Szeretett úszni.

   Plédet  terített a fűre és hanyatt fekve adta át magát a nap hevének. Nem
sokáig bírta, s felállt, hogy levegő érje.

   Gyönyörű  ez  a Tapolca és a vize isteni! Nem csoda, ha nagy itt a tömeg,
sok  a  külföldi  is.  Hiába  nézegetett jobbra-balra, egyetlen ismerőst sem
látott.  Amint  így  keresgélt,  észrevette,  hogy egy szempár villant felé.
Kisportolt,  hatalmas testű férfi fürkészte bronzszínű alakját. Zavarta ez a
tolakodó  tekintet. Elfordult, aztán a víz felé menekült. Belevetette magát,
s vidáman, boldogan úszott.

   Amint a vízből kilépett, megállt a gyepen, s várta, hogy lecsurogjon róla
a  víz,  ijedten  vette  észre, hogy a férfi feléje tart. Kezében sporttáska
volt, s ismerősnek kijáró mosollyal köszöntötte Olgát:

   - Kezét csókolom. Megengedi, hogy letegyem a táskámat csak néhány percre?
-  Ez a kérdés roppant átlátszó volt. Olga visszafojtott dühvel bólintott. A
férfi  letette a táskáját és a medence felé indult. Odaérve nagy ívben dobta
magát a víz fölé, majd megpördülve a levegőben zuhant lefelé és eltűnt a víz
alatt.  A  produkció  Olgának szólt. Néhány perc múlva az asszony előtt állt
vizesen.

   - Köszönöm  szépen  -  emelte fel az óriás táskát lassított  mozdulattal,
szemét folyton Olgára függesztve.

   - Nem unalmas így egyedül? Tartson velem! Meghívom egy kis hűsítő italra.


   Olga zavartan nézett körül.

   - Köszönöm,  jól  érzem  magam  egyedül - mondta és dacos fény  villant a
szemében.

   A  férfi  arcáról  eltűnt  a  mosoly. Sértődött haraghullám öntötte el és
vörös  színűvé  vált az arca. Aztán hirtelen mozdulattal összekapta Olga kis
plédjét  és  mindenestől  bevágta  hatalmas sporttáskájába. Nagy lépésekkel,
magabiztosan elindult a büfé felé.

   Olga dermedten állt. Kiabálni szeretett volna, de nem kívánta a botrányt.
Így  tehetetlenül,  mélységes felháborodással elindult a behemót férfi után,
aki megállt egy napernyős asztal előtt.

   - Csatári József vagyok - nyújtotta a kezét Olga felé.

   - Adja ide a plédemet azonnal! Maga, maga... szél... - elharapta  a szót.
Remegett  a  bosszúságtól,  de  a  feltűnéstől félve, halkra fogta szavát és
szemével a környezetet figyelte.

   - Foglaljon helyet - szólt a férfi válasz helyett.

   - Hogy merte ezt megtenni? Maga erőszakos, tolakodó gaz... - megint  csak
félig mondta ki a a sértő szót.

   - Mit parancsolnak? - vágott közbe a pincérfiú.

   Olga  kényszeredetten  leült.  A méregtől alig látott. Közben az asztalra
került két üveg bambi.

   - Nem  vagyok  szélhámos!  Azt hiszem, mond magának valamit a nevem.  Nem
szokott újságot olvasni? Első osztályú birkózó nem lehet szélhámos ember.

   Zöld  szemével  engesztelőn nézett Olgára, aki kutatón kezdte szemlélni a
szemben  ülő  idegen  arcát.  A sportrovatot nem szokta figyelemmel kísérni,
fogalma  sem  volt  róla,  valóban  létezik-e ilyen nevű birkózó. Szégyellte
tájékozatlanságát.   Elbizonytalanodott.   A   férfi   hatalmas,  bronzszínű
mellkasa,  erős  bicepszei  és összemorzsolt füle is arról tanúskodnak, amit
állít. Ha tényleg igaz, hogy ily kiváló férfi, akkor nem is olyan szörnyű az
egész  dolog.  Szerette  a  különleges egyéniségeket. A mai rohanó élettempó
mellett szövődhet talán így is kapcsolat - alkudozott a nő belül önmagával.

   - Harmat Péterné vagyok - nyújtotta kezét a férfinek.

   - A leányneve?

   - Olga - válaszolt az asszony.

   - Szép név, komoly név. Olga, Olga - ismételte a birkózó.

   - Mondja  el,  hogyan  lett  magából  első  osztályú   birkózó - kérdezte
érdeklődve az asszony. A férfi kapott a szón.

   - Gyerekkoromban  egyszer  nagyon  megvertek. Akkor sírva mentem haza  és
megfogadtam,  hogy  birkózó  leszek,  - eddig jutott a válasszal, amikor egy
fiatal  anya  körülbelül  egy  éves,  angyalarcú  gyermekkel  karján, helyet
keresve állt meg előttük, tétován körültekintgetve.

   - Oh,  ha  engem  valaki  megajándékozna  egy ilyen gyermekkel, annak  az
asszonynak  még  a talpát is megcsókolnám - révült el a birkózó, a gyermeken
felejtve a szemét.

   - Én  szerencsétlen  vagyok,  a  házasságom  nem  sikerült.  Azért jöttem
Miskolcra, hogy könnyebb legyen új életet kezdeni.

   Olga  meghatottan  nézte. Furcsa volt ez a hatalmas ember, arcán gyerekes
szomorúsággal. Ettől kezdve rokonszenvessé vált az asszony szemében. Feltűnt
a pincér, a férfi rendezte a számlát. Aztán visszamentek a vízbe és nagyokat
úsztak.

   - De hát miért váltak el? - érdeklődött Olga.

   - Nem  fogja  elhinni! Hibámon kívül. Egyikünk sem hibás. Törékeny,  pici
asszony  a  feleségem,  végtelenül  finom  és intelligens. Tanárnő. Lelkileg
szerettem  meg.  Aztán  elvettem  feleségül.  Végül kiderült, hogy biológiai
okokból   nem  tehetem  boldoggá.  Tönkreteszem,  ha  szeretem.  Gyenge  kis
teremtés, érti? Én pedig az egész felépítésemben az átlagnál erősebb vagyok.
Feleségem  állandóan  az  orvost  járja.  Kénytelen voltam a szerelmet házon
kívül keresni, mert egy férfit nem elégít ki csak a lelki kapcsolat.

   - Szomorú.  Sajnálom  -  mondta  az  asszony és elfogadhatónak  találta a
magyarázatot.

   - Most  már  tudom,  hogy  hozzám  hasonló,  erős  alkatú  nő illene - és
sokatmondóan pillantott Olga szépen fejlett, kisportolt alakjára. Az asszony
elpirult.

   - Mit fog kezdeni itt? Munkahelye van már?

   - Igen.  Itt dolgozom Kazincbarcikán, a Vegyiműveknél. Egyenlőre  a Sport
Szállóban lakom.

   A nap már a hegygerincen pihent, az öreg fűzfák koronáit szórta a búcsúzó
sugár, aranybarna színek árnyalatait festve a környezetre.

   Elindultak.  A  buszmegállóban  rengeteg  ember  tolongott, csak állóhely
jutott a hátsó részen.

   - Régen  utaztam  buszon. Versenytársaimmal jöttem a reggeli  mérkőzésre.
Hétvégén beugrom a kocsival magáért. Megengedi? - pillantott az asszonyra. -
Elviszem valahová, ahová akarja.

   - Jó - felelt Olga.

   Még  mindig özönlött a tömeg és már gombostűnyi hely sem volt a kocsiban.
Olga  bárhogy  húzódott,  a  férfi  teljes egészével érintette és semmit sem
tehetett  ellene.  Roppant  melege  volt. Érezte, hogy arca lángol. Kínosnak
találta  a helyzetet. Egy zökkenésnél - úgy rémlett - a férfi ajka érintette
a  bőrét, pillanat volt az egész. Furcsa hullám indult el benne. Lelkében az
ellenállás  megszűnt és a bizalmatlanság feloldódott. A férfi forró lehelete
fülébe áramlott. Búcsúzásnál párás szemmel nézte a birkózót, ki már szebbnek
tűnt   előtte.   Az   állomáson   forrón  csókolta  meg  Olgát.  Az  asszony
beleremegett.

   - Szombaton jövök, integetett a férfi.

   Szombaton  Olga  várta,  de  nem jött. Vasárnap jön - gondolta. Egész nap
várta.   Olvasott.  Mendelssohnt  játszott  a  zongorán.  A  telefon  minden
csengésére összerezzent. Nem jött vasárnap sem.

   - Valami komoly dolog jöhetett közbe, bizonyára jelentkezni fog  holnap -
bíztatta magát az asszony.

   A  birkózó  nem  jelentkezett.  Következő  vasárnap  is  várta. Ablakából
figyelte az autókat. Nem állt meg egy sem a ház előtt.

   Nem  értette  az  egészet.  Kíváncsi  természetű  volt. Elhatározta, hogy
végére  jár  az  ügynek.  Már  csak azért is kell, hogy tisztán lásson, hogy
gondolatai  köréből  kikerüljön  a  férfi.  Most  már  sejtette, hogy valami
jellemtelenség  rejlik  a  magatartás  mögött. Mégis valami belső vágy, mely
jelen  pillanatban  erősebb  volt értelménél is, kívánta, hogy előkerüljön a
férfi.   Míg  távollétét  titok  rejti,  nem  tud  megszabadulni  gondolatai
hálójából,  melyek mint az áram, láthatatlan drótokon repülnek a férfi után.
Valami  szörnyű  bizonyosság  is  megnyugvást hozna. Tisztán látni! Most azt
kívánta.

   Interurbán  meghívta  a  Vegyiműveket, itt közölték vele, hogy ilyen nevű
dolgozójuk nincs.

   Meghívta  telefonon  a  Sporttelepet.  Egy női hang vette fel, de nyomban
megszakadt a vonal. Ez sem vezetett eredményre.

   Újabb ötlete támadt. Levelet ír. A levélre sem jött semmi válasz, azonban
vissza sem küldték, noha ajánlva adta fel.

   Kíváncsisága egyre fokozódott. Ismét vasárnap van és megint csak a magány
szörnyű  érzésével  küszködik.  Nyomozó szenvedély ragadta el. Mily izgalmas
lenne  egy nagy városban megtalálni egy férfit, kiről ily kevés adata van. A
gondolattal csak játszadozott, míg az tetté nem vált.

                                  *   *   *

   Kellemes  nyári  este  volt,  mikor  a barcikai buszról lelépett. Szél se
lebbent,  s  az  emberek  élvezve  a  jó  időt, nyüzsögtek az utcákon. Merre
induljon most? Hogy kezdje a nyomozást? Úgy döntött, hogy fiatal fiúktól fog
érdeklődni, mert a sport a fiatalsághoz áll közelebb.

   - Kérem  szépen,  legyen  szíves  segíteni  nekem.  Nem ismer  véletlenül
Csatári nevű első osztályú birkózót? Piros autója van. Nem tudja, hol lakik?
- kérdezte egy szembejövő fiatalembertől.

   - A  sportszállóban  lakik  egy  hasonló leírású nehézsúlyú birkózó.  Ott
kellene érdeklődnie.

   - Pestről helyeztette át magát - magyarázta az asszony.

   - Igen,  igen.  Szoktam  látni  az  autóval.  De egy kicsit messze  van a
szálló. Szívesen elkísérném, ha megengedi - ajánlotta a fiú.

   Elindultak.   Velük   szemben   egy   csoport  fiatalember  jött.  A  fiú
megállította  őket.  Kis  tanácskozás  után  úgy döntöttek, hogy mindannyian
elkísérik  a hölgyet. Így indultak tovább hatan vidám hangulatban. Olga most
már biztosra vette, hogy megtalálja a birkózót.

   - Nem biztos, hogy otthon lesz - kezdte az egyik fiú.

   - Lehet, hogy a nőjénél van. - mondta a másik.

   - Könnyen megtudhatnánk. Itt megyünk el a ház előtt. Ha ég a villany,  az
asszony ura itthon van. Ha nem ég, Csatári van az asszonynál.

   - Mindenképpen  szeretnék  beszélni  vele - mondta az asszony  határozott
hangon.

   - Ha  nincs  az  asszonynál,  meglehet,  hogy  annak a barátnőjénél  van.
Ugyanis  párhuzamosan  tartja  velük  a  kapcsolatot - vigyorgott, aki eddig
hallgatott.

   - Nem tudom, milyen nexusban van vele, asszonyom, de itt az a híre,  hogy
ő a falu bikája - jegyezte meg egy szeplős suhanc kaján képpel.

   - Mi szívesen elvezetjük a szállóhoz, de aztán hirtelen lelépünk, mert jó
erőben van a fiú, öten sem bírnák el vele.

   Olga felváltva figyelt a beszélőkre. Szája megtelt keserűséggel.

   - Mindegy, most már mégis beszélni akarok vele - tartott ki  elhatározása
mellett, hiszen a plédje is nála maradt. Közben az utca véget ért. Elhagyták
a  fényes, kivilágított kirakatokat és hirtelen nagy, sötét legelőhöz értek.
Távol, valahol fény vibrált. A szálló ablakainak fénye.

   A fiúk kérdőn néztek Olgára.

   - Van kedve tovább menni? Nem fél tőlünk ilyen lakatlan helyen?

   - Maguk  sportolók  mindannyian, és én úgy tudom, a sportolók  becsületes
emberek - jelentette ki Olga.

   Gyalogösvényen  indultak el. Fejük felett az égbolt lámpásai világítottak
hűvösen. A hold még nem jött fel. Az utat bogáncsok ágai szegélyezték.

   Mikor  az  épület  kibontakozott a sötétben, a fiúk egyre bátortalanabbak
lettek.  Olga  kérte,  hogy  vállalkozzon  valaki kihívni a birkózót, de nem
vállalta  egyik  sem. Az épületből lépések zaja hallatszott, mire a fiúk úgy
szétszéledtek, mint a verebek, ha megriadnak valami nesztől.

   Olga  tétován  állt az épület előtt. Modern vonalú, új ház volt. Az ajtón
kilépett egy férfi, kezében szemétkosárral.

   - Legyen  szíves  megmondani,  lakik-e  itt  Csatári  nevű első  osztályú
birkózó? - fordult a férfi felé Olga a kérdéssel.

   - Nem lakik itt ilyen nevű, tudtommal.

   - Pestről jött nemrégen - egészítette ki Olga.

   - Kérem  itt  csak  másodosztályú  birkózók  vannak.  A  névtáblán tessék
szétnézni, mutatott a falon levő névsor felé a férfi.

   - Kondoroséknál  lehet  talán érdeklődni, úgy rémlik, ott van egy  vendég
Pestről - és elindult felfelé a lépcsőkön.

   Az első emelet hosszú folyosóján megtalálta Kondorosék ajtaját. Megnyomta
a  csengőt.  Kinyílt  az  ajtó és a kicsi, gyengén világított szobából pici,
intelligens  arcú  asszony nézett kutatón vendégére. A szobában egy díványon
idős néni ült és kisgyermeket tartott az ölében.

   - Jóestét  kívánok!  Csatári  József első osztályú birkózót keresem.  Úgy
tájékozódtam, hogy önöknél van vendégségben.

   Az asszonyka szemében nyugtalanság rezdült.

   - Nincs  nálunk  pesti vendég - mondta ridegen. A nagymama is  izgatottan
állt fel, csak a baba mosolygott az asszonyra.

   - Miskolcról keresem - mondta Olga, és nem tágított.

   - Három  hete  a mérkőzésen találkozott vele, ugye? - kérdezte  a szomorú
asszony.

   - Igen - felelte Olga. - De honnan tudja?

   - Akkor volt mérkőzés Miskolcon.

   Aztán nagy csend lett. Mind a három asszonyban sötét gondolatok ébredtek.
Olga  végül  is  elnézést  kérve  kifelé indult. Akkor a falon függő esküvői
képre  tévedt  a  szeme,  ahonnan  a  pici  asszonyka  mint menyasszony és a
keresett  férfi  mosolygott  felé vőlegényi ruhában. Megértett mindent. Nagy
lélegzettel - mely sóhajtásnak is beillett -, elindult a lépcsőkön lefelé.

   A   fiúk   a   legelő   végén   kíváncsian  várták  és  visszakísérték  a
buszmegállóig.

   - Nem  mertük  megmondani  az  igazat,  mert nagyon erős fiú a  Kondoros.
Sejtettük, hogy ő él vissza a Csatári névvel.

                                  *   *   *

   Egy  hét  múlva Olga asszony sokáig aludt vasárnap reggel. Mégis álmosan,
fáradtan  ébredt.  Reggeli  kávéját fogyasztotta, amikor csengetést hallott.
Ugyan  ki  keresheti  őt  vasárnap  délelőtt.  Kíváncsian ment ajtót nyitni.
Meglepetése  óriási  volt. Az ajtóban állt és zavartan mosolygott a birkózó.
Olga  egy  pillanatig  habozott,  hogy  egyáltalán  beengedje-e  a lakásba a
történtek  után.  Aztán  úgy  döntött,  hogy  meghallgatja,  mit tud mondani
mentségére. Tanulmánynak szánta már csak a kihallgatást.

   A  szobába  vezette, hellyel kínálta, de ő nem ült le, hanem szenvedélyes
hangon így szólt.

   - Eljöttem,  mert  azzal, hogy utánam jött, kedves Olga,  bebizonyította,
hogy  jelentek  magának  valamit!  Szeret  engem! Tudom, most nagyon elítél,
szélhámosnak  és  hazugnak  tart.  A látszat ez. Mi valóban rosszul élünk és
megoldást  csak  a válás hozhat számunkra, annak ellenére, hogy mint embert,
szeretem  a  feleségemet.  -  Gyorsan, hadarva beszélt. - A válást az anyagi
problémák  erősen akadályozzák. Feleségem édesanyja eladta a szülői házat és
abból vettük az autót. Engem felkaroltak, amikor leszereltem a honvédségtől.
Nagyon  csóró gyerek voltam, jóformán ruhám sem volt. Drága Olga! Mi valóban
külön  élünk,  noha  egy  fedél  alatt.  Rövidesen szabad ember vagyok. Most
vendéglátói főiskolára járok, ha végzek, vezető beosztást kapok és jól fogok
keresni.  Amit  a  strandon mondtam, most is mondom: Ilyen nő illene hozzám,
mint  maga.  Magát  gondolkodás  nélkül feleségül venném és érzem, új életet
tudnék   kezdeni   maga  mellett.  Egyénisége  tetszik  nekem.  Maga  bátor,
határozott.

   - Igen,  és  ezért  határozottan  kijelentem,  hogy  én  nem tudom  ilyen
emberrel  elképzelni  az  életemet.  Maga  hazudott  nekem.  Ezt  nem  lehet
megmagyarázni, kivédeni. Rosszul alapozott!

   - Drága  Olga!  Bocsásson meg nekem! Ha még azt is meg tudta volna,  hogy
nem  vagyok  független  ember...  Hogy  első  osztályú birkózó vagyok, azért
mondtam,  hogy  jobban  imponáljak  magának. Soha többé nem fogok hazudni! -
Olga  keze  után  nyúlt  és megcsókolta. Olga azonban nem hatódott most meg.
Határozott hangon folytatta:

   - Nem  tudnék soha többé hinni magának. Pedig legfontosabb a bizalom  két
ember  kapcsolatában.  Férjemtől  is  azért  váltam el, mert megcsalt. Pedig
azért  kevés  nő  válik el az urától. Valahogy igazságtalan konvenciók élnek
társadalmunkban  még  ma  is,  mely szerint a férfit poligám hajlama menti a
hűtlenség alól. Testi felépítésével magyarázzák. A hűtlenséget és hazugságot
egyaránt  elítélem  és megérteni nem tudom. Én lázadó vagyok! Fellázadtam az
asszonysors  ellen!  Noha  szenvedek  a magánytól, de inkább így szenvedjek,
mint úgy! Ha a férfi és a nő jellemét vizsgáljuk, szerintem nincsenek nemek,
csak  ember  és  ember  létezik.  A  hűség  becsület  és jellem dolga minkét
embernél és nem felépítés kérdése.

   A  hatalmas  ember  homlokán  verejtékgyöngyök  jelentkeztek.  Izgatottan
szorongatta  ernyőjét.  Ha  egy kívülálló harmadik személy hallgatta volna a
beszélgetésüket, bizonyára őt látta volna most kisebbnek.

   - Ama  emberének  legföbb  bűne  a hazugság. Hazudni annyi, mint  takarni
hibáinkat.   Ha   pedig   hibáinkat   takarjuk,   reménytelenül   pusztulunk
erkölcsileg.   Csetlünk-botlunk,   emberek   vagyunk,   de  merjük  vállalni
tetteinket.  Hibáinkat  pedig  ne  takarjuk el, hanem igyekezzünk felvenni a
harcot  ellene. Tagadom, hogy a feleségnek könnyebb hűnek maradni az urához,
mint a férjnek a feleséghez.

   - Csodálatos nő maga, Olga! Magát soha nem tudnám megcsalni - szólalt meg
a  birkózó.  Az  asszony ezt a megjegyzést nem is hallotta. A birkózó csókja
után nem vágyott már. A férfi ezt tudta.

   Még  két  ízben  jelent  meg  az asszonynál hasonló könyörgéssel, de Olga
hajthatatlan  maradt.  Kérte  Olgát,  hogy  vegye  oda albérlőként, a válást
megindítja.  Olga  nem  ment  bele.  Hívta  Olgát,  menjen  el  a laktanyába
megrendezett  mérkőzésre.  Olga  nem  ment  el.  A mérkőzés után zaklatottan
állított be trénerével Olgához. Szemrehányó hangon kezdte:

   - Nem  jött el, pedig úgy vártam, az idegességtől majdnem  elvesztettem a
meccset.

   Olga  szívélyesen  megkínálta  őket  kávéval.  Kedvesen társalgott velük.
Elhatározásában  mégis szilárd maradt. Az edző szeme izzón tapadt Olgára, de
Olga hideg tekintetébe ütközött.

   A  tréner  azok  közé  a  férfiak  közé  tartozott,  akik nehezen viselik
kudarcukat.  Még  kétszer megjelent váratlanul Olgánál, míg megértette, hogy
személye érdektelen. Olgát nem hatotta meg a férfi szépsége, mert észrevette
az ujján a jegygyűrű helyét.

   Lelkiegyensúlya   helyre   állt.  Százszor  inkább  a  magány,  mint  egy
jellemtelen  férfivel való életközösség - gondolta és lelkében nagy békesség
áradt szét.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.