''KALAND A BIRKÓZÓVAL
Olga asszony kereszthuzatot csinált a szobában. Elviselhetetlen meleg
volt. Állt a levegő, ahogy népiesen mondják. Kánikula ez már, csak a vízben,
vagy víz mellett lehet elviselni - gondolta szomorúan - és a telefon után
nyúlt.
- Drágám, mit csinálsz? Nem jönnél ki a strandra? - kérdezte első számú
barátnőjétől.
- Sajnos elígérkeztem, családi ünnepség este, és még annyi dolgom van. -
hangzott a válasz.
Ismét tárcsázott. Második számú barátnőjét csalta:
- Gyere velem strandra, nem lehet itthon kibírni, dög meleg van.
- Mosok, szívem, már nem hagyhatom félbe.
Olga elhatározásaiban kitartó szokott lenni. A kudarc csak fokozta
vállalkozó kedvét. Megint tárcsázott, de mintha összeesküdtek volna ellene,
a nyolcadik hívás is eredménytelen maradt.
A magányosság nyomasztó érzése nehezedett rá. Emancipált nő életét élte.
Hétköznapjait kitöltötte a munka, csak az ünnepekkel nem tudott mit kezdeni.
A hétvégén mindig nekikeseredik. Könnyei már készültek előtörni és sajnálni
kezdte magát. Egyedül maradt... Miért? Fellázadt az asszonysors ellen.
Megcsalták és ezt nem tudta elviselni. Hányszor végiggondolta már... Nem
fogok sírni. Mindent ki fogok bírni, bíztatta magát. Egyedül megyek. Ki kell
nőni a gátlásokat! A férfi mindent tehet? Úgy dolgozom, mint egy férfi,
akkor pedig úgy is szórakozom. - Szőtte gondolatait.
Gyors mozdulatokkal táskába dobott egy fürdőruhát és egy könyvet.
A buszon fullasztó hőség volt, ruhája rátapadt testére. Szerencsére az út
nem tartott soká, s Tapolca áldott vizében gyorsan felüdült. A nyomasztó
gondolatok is elhagyták. Lehet egyedül is szórakozni - bíztatta magát. Teste
nagy lendülettel suhant a vizen. Szeretett úszni.
Plédet terített a fűre és hanyatt fekve adta át magát a nap hevének. Nem
sokáig bírta, s felállt, hogy levegő érje.
Gyönyörű ez a Tapolca és a vize isteni! Nem csoda, ha nagy itt a tömeg,
sok a külföldi is. Hiába nézegetett jobbra-balra, egyetlen ismerőst sem
látott. Amint így keresgélt, észrevette, hogy egy szempár villant felé.
Kisportolt, hatalmas testű férfi fürkészte bronzszínű alakját. Zavarta ez a
tolakodó tekintet. Elfordult, aztán a víz felé menekült. Belevetette magát,
s vidáman, boldogan úszott.
Amint a vízből kilépett, megállt a gyepen, s várta, hogy lecsurogjon róla
a víz, ijedten vette észre, hogy a férfi feléje tart. Kezében sporttáska
volt, s ismerősnek kijáró mosollyal köszöntötte Olgát:
- Kezét csókolom. Megengedi, hogy letegyem a táskámat csak néhány percre?
- Ez a kérdés roppant átlátszó volt. Olga visszafojtott dühvel bólintott. A
férfi letette a táskáját és a medence felé indult. Odaérve nagy ívben dobta
magát a víz fölé, majd megpördülve a levegőben zuhant lefelé és eltűnt a víz
alatt. A produkció Olgának szólt. Néhány perc múlva az asszony előtt állt
vizesen.
- Köszönöm szépen - emelte fel az óriás táskát lassított mozdulattal,
szemét folyton Olgára függesztve.
- Nem unalmas így egyedül? Tartson velem! Meghívom egy kis hűsítő italra.
Olga zavartan nézett körül.
- Köszönöm, jól érzem magam egyedül - mondta és dacos fény villant a
szemében.
A férfi arcáról eltűnt a mosoly. Sértődött haraghullám öntötte el és
vörös színűvé vált az arca. Aztán hirtelen mozdulattal összekapta Olga kis
plédjét és mindenestől bevágta hatalmas sporttáskájába. Nagy lépésekkel,
magabiztosan elindult a büfé felé.
Olga dermedten állt. Kiabálni szeretett volna, de nem kívánta a botrányt.
Így tehetetlenül, mélységes felháborodással elindult a behemót férfi után,
aki megállt egy napernyős asztal előtt.
- Csatári József vagyok - nyújtotta a kezét Olga felé.
- Adja ide a plédemet azonnal! Maga, maga... szél... - elharapta a szót.
Remegett a bosszúságtól, de a feltűnéstől félve, halkra fogta szavát és
szemével a környezetet figyelte.
- Foglaljon helyet - szólt a férfi válasz helyett.
- Hogy merte ezt megtenni? Maga erőszakos, tolakodó gaz... - megint csak
félig mondta ki a a sértő szót.
- Mit parancsolnak? - vágott közbe a pincérfiú.
Olga kényszeredetten leült. A méregtől alig látott. Közben az asztalra
került két üveg bambi.
- Nem vagyok szélhámos! Azt hiszem, mond magának valamit a nevem. Nem
szokott újságot olvasni? Első osztályú birkózó nem lehet szélhámos ember.
Zöld szemével engesztelőn nézett Olgára, aki kutatón kezdte szemlélni a
szemben ülő idegen arcát. A sportrovatot nem szokta figyelemmel kísérni,
fogalma sem volt róla, valóban létezik-e ilyen nevű birkózó. Szégyellte
tájékozatlanságát. Elbizonytalanodott. A férfi hatalmas, bronzszínű
mellkasa, erős bicepszei és összemorzsolt füle is arról tanúskodnak, amit
állít. Ha tényleg igaz, hogy ily kiváló férfi, akkor nem is olyan szörnyű az
egész dolog. Szerette a különleges egyéniségeket. A mai rohanó élettempó
mellett szövődhet talán így is kapcsolat - alkudozott a nő belül önmagával.
- Harmat Péterné vagyok - nyújtotta kezét a férfinek.
- A leányneve?
- Olga - válaszolt az asszony.
- Szép név, komoly név. Olga, Olga - ismételte a birkózó.
- Mondja el, hogyan lett magából első osztályú birkózó - kérdezte
érdeklődve az asszony. A férfi kapott a szón.
- Gyerekkoromban egyszer nagyon megvertek. Akkor sírva mentem haza és
megfogadtam, hogy birkózó leszek, - eddig jutott a válasszal, amikor egy
fiatal anya körülbelül egy éves, angyalarcú gyermekkel karján, helyet
keresve állt meg előttük, tétován körültekintgetve.
- Oh, ha engem valaki megajándékozna egy ilyen gyermekkel, annak az
asszonynak még a talpát is megcsókolnám - révült el a birkózó, a gyermeken
felejtve a szemét.
- Én szerencsétlen vagyok, a házasságom nem sikerült. Azért jöttem
Miskolcra, hogy könnyebb legyen új életet kezdeni.
Olga meghatottan nézte. Furcsa volt ez a hatalmas ember, arcán gyerekes
szomorúsággal. Ettől kezdve rokonszenvessé vált az asszony szemében. Feltűnt
a pincér, a férfi rendezte a számlát. Aztán visszamentek a vízbe és nagyokat
úsztak.
- De hát miért váltak el? - érdeklődött Olga.
- Nem fogja elhinni! Hibámon kívül. Egyikünk sem hibás. Törékeny, pici
asszony a feleségem, végtelenül finom és intelligens. Tanárnő. Lelkileg
szerettem meg. Aztán elvettem feleségül. Végül kiderült, hogy biológiai
okokból nem tehetem boldoggá. Tönkreteszem, ha szeretem. Gyenge kis
teremtés, érti? Én pedig az egész felépítésemben az átlagnál erősebb vagyok.
Feleségem állandóan az orvost járja. Kénytelen voltam a szerelmet házon
kívül keresni, mert egy férfit nem elégít ki csak a lelki kapcsolat.
- Szomorú. Sajnálom - mondta az asszony és elfogadhatónak találta a
magyarázatot.
- Most már tudom, hogy hozzám hasonló, erős alkatú nő illene - és
sokatmondóan pillantott Olga szépen fejlett, kisportolt alakjára. Az asszony
elpirult.
- Mit fog kezdeni itt? Munkahelye van már?
- Igen. Itt dolgozom Kazincbarcikán, a Vegyiműveknél. Egyenlőre a Sport
Szállóban lakom.
A nap már a hegygerincen pihent, az öreg fűzfák koronáit szórta a búcsúzó
sugár, aranybarna színek árnyalatait festve a környezetre.
Elindultak. A buszmegállóban rengeteg ember tolongott, csak állóhely
jutott a hátsó részen.
- Régen utaztam buszon. Versenytársaimmal jöttem a reggeli mérkőzésre.
Hétvégén beugrom a kocsival magáért. Megengedi? - pillantott az asszonyra. -
Elviszem valahová, ahová akarja.
- Jó - felelt Olga.
Még mindig özönlött a tömeg és már gombostűnyi hely sem volt a kocsiban.
Olga bárhogy húzódott, a férfi teljes egészével érintette és semmit sem
tehetett ellene. Roppant melege volt. Érezte, hogy arca lángol. Kínosnak
találta a helyzetet. Egy zökkenésnél - úgy rémlett - a férfi ajka érintette
a bőrét, pillanat volt az egész. Furcsa hullám indult el benne. Lelkében az
ellenállás megszűnt és a bizalmatlanság feloldódott. A férfi forró lehelete
fülébe áramlott. Búcsúzásnál párás szemmel nézte a birkózót, ki már szebbnek
tűnt előtte. Az állomáson forrón csókolta meg Olgát. Az asszony
beleremegett.
- Szombaton jövök, integetett a férfi.
Szombaton Olga várta, de nem jött. Vasárnap jön - gondolta. Egész nap
várta. Olvasott. Mendelssohnt játszott a zongorán. A telefon minden
csengésére összerezzent. Nem jött vasárnap sem.
- Valami komoly dolog jöhetett közbe, bizonyára jelentkezni fog holnap -
bíztatta magát az asszony.
A birkózó nem jelentkezett. Következő vasárnap is várta. Ablakából
figyelte az autókat. Nem állt meg egy sem a ház előtt.
Nem értette az egészet. Kíváncsi természetű volt. Elhatározta, hogy
végére jár az ügynek. Már csak azért is kell, hogy tisztán lásson, hogy
gondolatai köréből kikerüljön a férfi. Most már sejtette, hogy valami
jellemtelenség rejlik a magatartás mögött. Mégis valami belső vágy, mely
jelen pillanatban erősebb volt értelménél is, kívánta, hogy előkerüljön a
férfi. Míg távollétét titok rejti, nem tud megszabadulni gondolatai
hálójából, melyek mint az áram, láthatatlan drótokon repülnek a férfi után.
Valami szörnyű bizonyosság is megnyugvást hozna. Tisztán látni! Most azt
kívánta.
Interurbán meghívta a Vegyiműveket, itt közölték vele, hogy ilyen nevű
dolgozójuk nincs.
Meghívta telefonon a Sporttelepet. Egy női hang vette fel, de nyomban
megszakadt a vonal. Ez sem vezetett eredményre.
Újabb ötlete támadt. Levelet ír. A levélre sem jött semmi válasz, azonban
vissza sem küldték, noha ajánlva adta fel.
Kíváncsisága egyre fokozódott. Ismét vasárnap van és megint csak a magány
szörnyű érzésével küszködik. Nyomozó szenvedély ragadta el. Mily izgalmas
lenne egy nagy városban megtalálni egy férfit, kiről ily kevés adata van. A
gondolattal csak játszadozott, míg az tetté nem vált.
* * *
Kellemes nyári este volt, mikor a barcikai buszról lelépett. Szél se
lebbent, s az emberek élvezve a jó időt, nyüzsögtek az utcákon. Merre
induljon most? Hogy kezdje a nyomozást? Úgy döntött, hogy fiatal fiúktól fog
érdeklődni, mert a sport a fiatalsághoz áll közelebb.
- Kérem szépen, legyen szíves segíteni nekem. Nem ismer véletlenül
Csatári nevű első osztályú birkózót? Piros autója van. Nem tudja, hol lakik?
- kérdezte egy szembejövő fiatalembertől.
- A sportszállóban lakik egy hasonló leírású nehézsúlyú birkózó. Ott
kellene érdeklődnie.
- Pestről helyeztette át magát - magyarázta az asszony.
- Igen, igen. Szoktam látni az autóval. De egy kicsit messze van a
szálló. Szívesen elkísérném, ha megengedi - ajánlotta a fiú.
Elindultak. Velük szemben egy csoport fiatalember jött. A fiú
megállította őket. Kis tanácskozás után úgy döntöttek, hogy mindannyian
elkísérik a hölgyet. Így indultak tovább hatan vidám hangulatban. Olga most
már biztosra vette, hogy megtalálja a birkózót.
- Nem biztos, hogy otthon lesz - kezdte az egyik fiú.
- Lehet, hogy a nőjénél van. - mondta a másik.
- Könnyen megtudhatnánk. Itt megyünk el a ház előtt. Ha ég a villany, az
asszony ura itthon van. Ha nem ég, Csatári van az asszonynál.
- Mindenképpen szeretnék beszélni vele - mondta az asszony határozott
hangon.
- Ha nincs az asszonynál, meglehet, hogy annak a barátnőjénél van.
Ugyanis párhuzamosan tartja velük a kapcsolatot - vigyorgott, aki eddig
hallgatott.
- Nem tudom, milyen nexusban van vele, asszonyom, de itt az a híre, hogy
ő a falu bikája - jegyezte meg egy szeplős suhanc kaján képpel.
- Mi szívesen elvezetjük a szállóhoz, de aztán hirtelen lelépünk, mert jó
erőben van a fiú, öten sem bírnák el vele.
Olga felváltva figyelt a beszélőkre. Szája megtelt keserűséggel.
- Mindegy, most már mégis beszélni akarok vele - tartott ki elhatározása
mellett, hiszen a plédje is nála maradt. Közben az utca véget ért. Elhagyták
a fényes, kivilágított kirakatokat és hirtelen nagy, sötét legelőhöz értek.
Távol, valahol fény vibrált. A szálló ablakainak fénye.
A fiúk kérdőn néztek Olgára.
- Van kedve tovább menni? Nem fél tőlünk ilyen lakatlan helyen?
- Maguk sportolók mindannyian, és én úgy tudom, a sportolók becsületes
emberek - jelentette ki Olga.
Gyalogösvényen indultak el. Fejük felett az égbolt lámpásai világítottak
hűvösen. A hold még nem jött fel. Az utat bogáncsok ágai szegélyezték.
Mikor az épület kibontakozott a sötétben, a fiúk egyre bátortalanabbak
lettek. Olga kérte, hogy vállalkozzon valaki kihívni a birkózót, de nem
vállalta egyik sem. Az épületből lépések zaja hallatszott, mire a fiúk úgy
szétszéledtek, mint a verebek, ha megriadnak valami nesztől.
Olga tétován állt az épület előtt. Modern vonalú, új ház volt. Az ajtón
kilépett egy férfi, kezében szemétkosárral.
- Legyen szíves megmondani, lakik-e itt Csatári nevű első osztályú
birkózó? - fordult a férfi felé Olga a kérdéssel.
- Nem lakik itt ilyen nevű, tudtommal.
- Pestről jött nemrégen - egészítette ki Olga.
- Kérem itt csak másodosztályú birkózók vannak. A névtáblán tessék
szétnézni, mutatott a falon levő névsor felé a férfi.
- Kondoroséknál lehet talán érdeklődni, úgy rémlik, ott van egy vendég
Pestről - és elindult felfelé a lépcsőkön.
Az első emelet hosszú folyosóján megtalálta Kondorosék ajtaját. Megnyomta
a csengőt. Kinyílt az ajtó és a kicsi, gyengén világított szobából pici,
intelligens arcú asszony nézett kutatón vendégére. A szobában egy díványon
idős néni ült és kisgyermeket tartott az ölében.
- Jóestét kívánok! Csatári József első osztályú birkózót keresem. Úgy
tájékozódtam, hogy önöknél van vendégségben.
Az asszonyka szemében nyugtalanság rezdült.
- Nincs nálunk pesti vendég - mondta ridegen. A nagymama is izgatottan
állt fel, csak a baba mosolygott az asszonyra.
- Miskolcról keresem - mondta Olga, és nem tágított.
- Három hete a mérkőzésen találkozott vele, ugye? - kérdezte a szomorú
asszony.
- Igen - felelte Olga. - De honnan tudja?
- Akkor volt mérkőzés Miskolcon.
Aztán nagy csend lett. Mind a három asszonyban sötét gondolatok ébredtek.
Olga végül is elnézést kérve kifelé indult. Akkor a falon függő esküvői
képre tévedt a szeme, ahonnan a pici asszonyka mint menyasszony és a
keresett férfi mosolygott felé vőlegényi ruhában. Megértett mindent. Nagy
lélegzettel - mely sóhajtásnak is beillett -, elindult a lépcsőkön lefelé.
A fiúk a legelő végén kíváncsian várták és visszakísérték a
buszmegállóig.
- Nem mertük megmondani az igazat, mert nagyon erős fiú a Kondoros.
Sejtettük, hogy ő él vissza a Csatári névvel.
* * *
Egy hét múlva Olga asszony sokáig aludt vasárnap reggel. Mégis álmosan,
fáradtan ébredt. Reggeli kávéját fogyasztotta, amikor csengetést hallott.
Ugyan ki keresheti őt vasárnap délelőtt. Kíváncsian ment ajtót nyitni.
Meglepetése óriási volt. Az ajtóban állt és zavartan mosolygott a birkózó.
Olga egy pillanatig habozott, hogy egyáltalán beengedje-e a lakásba a
történtek után. Aztán úgy döntött, hogy meghallgatja, mit tud mondani
mentségére. Tanulmánynak szánta már csak a kihallgatást.
A szobába vezette, hellyel kínálta, de ő nem ült le, hanem szenvedélyes
hangon így szólt.
- Eljöttem, mert azzal, hogy utánam jött, kedves Olga, bebizonyította,
hogy jelentek magának valamit! Szeret engem! Tudom, most nagyon elítél,
szélhámosnak és hazugnak tart. A látszat ez. Mi valóban rosszul élünk és
megoldást csak a válás hozhat számunkra, annak ellenére, hogy mint embert,
szeretem a feleségemet. - Gyorsan, hadarva beszélt. - A válást az anyagi
problémák erősen akadályozzák. Feleségem édesanyja eladta a szülői házat és
abból vettük az autót. Engem felkaroltak, amikor leszereltem a honvédségtől.
Nagyon csóró gyerek voltam, jóformán ruhám sem volt. Drága Olga! Mi valóban
külön élünk, noha egy fedél alatt. Rövidesen szabad ember vagyok. Most
vendéglátói főiskolára járok, ha végzek, vezető beosztást kapok és jól fogok
keresni. Amit a strandon mondtam, most is mondom: Ilyen nő illene hozzám,
mint maga. Magát gondolkodás nélkül feleségül venném és érzem, új életet
tudnék kezdeni maga mellett. Egyénisége tetszik nekem. Maga bátor,
határozott.
- Igen, és ezért határozottan kijelentem, hogy én nem tudom ilyen
emberrel elképzelni az életemet. Maga hazudott nekem. Ezt nem lehet
megmagyarázni, kivédeni. Rosszul alapozott!
- Drága Olga! Bocsásson meg nekem! Ha még azt is meg tudta volna, hogy
nem vagyok független ember... Hogy első osztályú birkózó vagyok, azért
mondtam, hogy jobban imponáljak magának. Soha többé nem fogok hazudni! -
Olga keze után nyúlt és megcsókolta. Olga azonban nem hatódott most meg.
Határozott hangon folytatta:
- Nem tudnék soha többé hinni magának. Pedig legfontosabb a bizalom két
ember kapcsolatában. Férjemtől is azért váltam el, mert megcsalt. Pedig
azért kevés nő válik el az urától. Valahogy igazságtalan konvenciók élnek
társadalmunkban még ma is, mely szerint a férfit poligám hajlama menti a
hűtlenség alól. Testi felépítésével magyarázzák. A hűtlenséget és hazugságot
egyaránt elítélem és megérteni nem tudom. Én lázadó vagyok! Fellázadtam az
asszonysors ellen! Noha szenvedek a magánytól, de inkább így szenvedjek,
mint úgy! Ha a férfi és a nő jellemét vizsgáljuk, szerintem nincsenek nemek,
csak ember és ember létezik. A hűség becsület és jellem dolga minkét
embernél és nem felépítés kérdése.
A hatalmas ember homlokán verejtékgyöngyök jelentkeztek. Izgatottan
szorongatta ernyőjét. Ha egy kívülálló harmadik személy hallgatta volna a
beszélgetésüket, bizonyára őt látta volna most kisebbnek.
- Ama emberének legföbb bűne a hazugság. Hazudni annyi, mint takarni
hibáinkat. Ha pedig hibáinkat takarjuk, reménytelenül pusztulunk
erkölcsileg. Csetlünk-botlunk, emberek vagyunk, de merjük vállalni
tetteinket. Hibáinkat pedig ne takarjuk el, hanem igyekezzünk felvenni a
harcot ellene. Tagadom, hogy a feleségnek könnyebb hűnek maradni az urához,
mint a férjnek a feleséghez.
- Csodálatos nő maga, Olga! Magát soha nem tudnám megcsalni - szólalt meg
a birkózó. Az asszony ezt a megjegyzést nem is hallotta. A birkózó csókja
után nem vágyott már. A férfi ezt tudta.
Még két ízben jelent meg az asszonynál hasonló könyörgéssel, de Olga
hajthatatlan maradt. Kérte Olgát, hogy vegye oda albérlőként, a válást
megindítja. Olga nem ment bele. Hívta Olgát, menjen el a laktanyába
megrendezett mérkőzésre. Olga nem ment el. A mérkőzés után zaklatottan
állított be trénerével Olgához. Szemrehányó hangon kezdte:
- Nem jött el, pedig úgy vártam, az idegességtől majdnem elvesztettem a
meccset.
Olga szívélyesen megkínálta őket kávéval. Kedvesen társalgott velük.
Elhatározásában mégis szilárd maradt. Az edző szeme izzón tapadt Olgára, de
Olga hideg tekintetébe ütközött.
A tréner azok közé a férfiak közé tartozott, akik nehezen viselik
kudarcukat. Még kétszer megjelent váratlanul Olgánál, míg megértette, hogy
személye érdektelen. Olgát nem hatotta meg a férfi szépsége, mert észrevette
az ujján a jegygyűrű helyét.
Lelkiegyensúlya helyre állt. Százszor inkább a magány, mint egy
jellemtelen férfivel való életközösség - gondolta és lelkében nagy békesség
áradt szét.