''FELJELENTEM A FÉRJEM
Idegen országban, idegen városban ültem egy padon és sírtam. Összevesztem
háromnapos férjemmel, büszkeségem miatt. Annyira megkeményítettem szívemet,
hogy többszörös békülési kísérlete is meghiúsult. Sőt utoljára meg is
aláztam mások előtt, amikor elutasító, gőgös hangon így szóltam hozzá: "Ne
zavarjon, uram!"
Ő jól járt, beült a Mercedesbe, mely dugig tele volt magyar áruval és
ráadásul megszabadult az arkangyaltól, aki tiltja őt az italozástól. - Most
vissza fog esni - gondoltam magamban. Hogy velem mi lesz arra még gondolni
sem mertem. Itt ülök, már csak tizenöt márkával a zsebemben, azt sem tudom,
melyik városban vagyok, ezt ugyan még megtudhatom, de furcsán fognak rám
nézni az emberek, e kérdés után. Fogalmam sincs, hogy mi a neve a hotelnek,
melyben aludtunk párommal az éjjel. Arra emlékszem, hogy amint Mörfeldenből
Darmstadt felé jöttünk az országúton jobbkéz felől volt a szálloda. Még
számlám sincs a Hotelből, még nem fizettünk szobánkért. Németországban nem
fizet az ember előre, főleg, ha üzletember, előre nem tudhatja mennyi időre
lesz szüksége az üzlet lebonyolításához.
Teljesen elveszettnek éreztem magam, kilátástalan helyzetemben csak
sírtam és imádkoztam. Kértem az Istent, bocsásson meg ostoba
viselkedésemért.
Egyszer csak férfihang ütötte meg a fülemet. Lehorgasztott fejemet
felemelve láttam, hogy egy Audi ablakából kihajolva hozzám intézi kérdését
egy férfi.
- Kann ich helfen? (Segíthetek?) - Isten angyalának néztem az idegent e
mondat hallatára. Elpanaszoltam ostoba helyzetemet szégyenkezve. Ő csak
mosolygott és bizakodóan indult velem a hotel megkeresésére. Tőle tudtam
meg, hogy Darmstadtban vagyunk, és ha Frankfurt felől jöttünk és az országút
jobboldalán volt a szálloda, egyszerű az eset. Nem hittem a szememnek,
amikor megálltunk a hotel előtt. "Halleluja" - szakadt ki belőlem az öröm és
hálálkodva rázogattam jótevőm kezét.
Végre a szobánkban vagyok, nyugodtam meg, és talán estére Eddy is megjön.
Szobánkban a saját hordozható televíziónkat használtuk, ha Eddy nem jön
vissza, van mihez nyúlnom - gondoltam.
Három nap és három éjjel hiába vártam. Nem jött Eddy. Haragudtam rá.
Ruhát sem tudok váltani, mindenem az autóban, és a pénzem elfogyott. A szoba
csendjét telefonberregés rázta fel. Felkaptam a kagylót, Eddy vidám, piás
hangja volt, s én ettől begurultam:
- Még egy órát várok, ha tizenkettőig nem jössz meg, én elmegyek a
rendőrségre panaszt tenni - mondtam határozott, fenyegető hangon, és ő csak
nevetett. Az idő letelt és ő azért sem jött meg. Ekkor úgy gondoltam,
ígéretem be kell tartanom. Ebben a döntésben csak megerősített a hotel
tulajdonosa, akivel a rendőrségre mentünk. Így megkezdődött Eddy kézre
kerítése, és a rendőrség máris Eddy nyomába szegődött. Eddy észrevette, hogy
üldözik, sőt a rádión keresztül hallotta, hogy keresik, így jól a gázra
taposott, de hiába: Aschfenburg kereszteződésében négy irányból fogták
közre, meglett!
Az autót és jogosítványát elvették tőle, és italos állapota miatt gyorsan
ítélő bírósági tárgyalás után kétezernyolcszáz márka büntetést róttak ki rá.
Másnap a kocsit és a benne lévő árut, személyes holminkat visszakaptuk, de
jogosítvány nélkül. Így hát egy évig rizikóval száguldoztunk Európa
autópályáin, az egymásnak mindent megbocsátó szerelem szárnyán.