''ÖCSIKE ÉS A PRIMADONNA
A fiatal korosztályhoz tartozik, így csak hallomásból ismeri a
primadonnát, a csodálatost, ki felett az évek nyom nélkül szálltak el és
megőrizte fiatalságát. De ma este látni fogja Őt! A televízió közvetíti az
estét betöltő operettet. Az egész nap feszült várakozás izgalmával telt el.
- Ó, még csak dél van - sóhajtja, mikor ebédelni megy. Ebéd után nagyobb
munkába fog, hogy az idő gyorsabban múljon. Tapasztalatból tudja, hogy repül
az idő, ha belemélyed a munkába. Csak akkor rezzen fel munkájából, mikor a
duda hangja fél négyet jelez.
Nem is megy, hanem repül haza. Estére vendégek ígérkeztek, munkatársai és
a rokonok. Egy kicsit rendbe kell tenni még a szobát - gondolja, és máris
zúg a parkettkefélő s tükörfényes nyomában a parkett. A vázában elrendezi az
őszi virágokat, a zongorát kétszer is áttörli, majd elégedetten néz körül,
mert úgy találja, minden a legnagyobb rendben van. Csak már hét óra lenne!
Tükörbe tekintve látja, hogy haja még kusza és fénylik a bőre, mert az
izgalom és a mozgás áthevítette. A fürdőszobában lezuhanyozza magát, forró
testét kellemesen hűsíti a zuhogó víz és az illatos szappanszag felfrissíti.
A tükör előtt megigazítja haját, s derűsen visszamosolyog a tükörből
ránevető arca. Jól néz ki, állapítja meg, és gyermekére gondol, ki most
lépett az iskolába. A másik szobában férje tanít, és áthallatszik az
annyiszor hallott lecke dallama.
Csengetnek. Ajtót nyit. három kisgyerek áll ott, kezükben kisszék és
sámli. Köszönés nélkül surrannak a szobába és elhelyezkednek egymás között
megegyezve a tv-készülék előtt. Halk sóhajjal veszi tudomásul a tényeket, s
tűnődve csukja be az ajtót.
Újabb csengetés. Egy félénk kislány cérnaszál hangon nagymama üzenetét
rebegi: - A nagyi kérdezteti, hogy nem leszünk-e a néni terhére, ha átjövünk
este színházat nézni - irulva várja a választ. - Jöhetnek - feleli és utána
kiált - széket is hozzanak magukkal. Csak már jönnének a rokonok - gondolja,
- mert végül nem férnek a szobába.
Közben ismét csengetnek. Most az alsó szomszédból jött fel egy fiatal-
asszony, bemutatja barátnőjét és két gyermeknek utat enged maga előtt.
Közben megérkezik két munkatársnő is. Már elég népes a szoba. Csak a rokonok
nem jönnek még. Idegesen gondol rájuk, miért késnek. Az utolsó tanítvány is
elment, férje egy sarokban talál helyet. Kissé oldalról fogja majd látni a
képet. Mit tehet? Nem állíthat fel senkit.
Megkezdődik a műsor. Feszült csend van a népes szobában. A képernyőn
megjelenik a bájos bemondó és ismerteti a szereposztást. Kezdődik a műsor.
Elindul a cselekmény, komikus és szubrett a színen és minden pillanatban
beléphet a várva várt primadonna. Na most! - Na most! - Vagy most!
A csengő berregése zökkenti a valóságba. Megjöttek a rokonok. Feledve a
primadonnát, átfúrja magát a sötét szobában, székek és alakok halmaza
között, hogy fogadja őket. Bentről hallja a rivalgást. - Biztosan most
lépett be a primadonna! Minden érdeklődése befelé húzza, de mosolyogni kell.
Megérkezett a nagymama három unokával, a papa, a mama és kisfia.
Természetesen hely már nincsen a szobában, még csókok hullanak az arcára,
szeme a szőnyegre téved és a lucskos lábnyomokra. Mire a vendégek lerakják
kabátjaikat és kihámozzák a bebugyolált gyermekeket, a primadonna már ki is
ment a színről. - Üsse kő! Ezen csak nem mérgelődök! Majd bejön - gondolja
magában. Megnyugvással látja, hogy ül már minden vendége. Sőt mi több, ő
maga is ül! Mégis itt ma minden a primadonna ellen esküdött.
A készülék sistergése felerősödött és csaknem teljesen érthetetlenné
tette a hangot. A másfél éves Öcsike hangját viszont annál jobban lehetett
hallani! A kicsi buzgón csúszott-mászott a szőnyegen, s ha ott megunta,
apja, anyja ölét tapossa elszántan. Szemmel láthatóan jól érzi magát. Valami
játék akadt a kezébe a félhomályban és élvezettel vagdossa a zongorához, és
a zörgés nagy tetszést vált ki belőle. Nem úgy a háziakból! A féltve őrzött,
fényesre törölt zongorát lelki szemeikkel felhasítva, megsebezve látják. A
szülők viszont belemerülve a nézésbe, nem törődtek vele. Hozzászoktak már.
A készülék hangja megjavult, Öcsike hangja is egyre erősödik. A zongora
alatt négykézláb mászkálva, hirtelen mozdulattal beveri a fejét valamibe és
éktelenül ordítani kezd. A háziasszony arca gyöngyözik, a meleg már
elviselhetetlenné válik, Öcsike szintén. Elszánt mozdulattal felkapja
Öcsikét és átviszi a másik szobába, lefekteti a fia ágyába. Öcsike
megszeppenve veszi tudomásul az új helyzetet, még ordítani is elfeledkezik.
Miért nem jutott eszébe ez a megoldás? - gondolja elégedetten. De nyílik az
ajtó és bejön anyuka, kétségbeesetten. Ez hiányzott csak, Öcsike újra üvölt,
amint megpillantja anyukát. Ekkor már otthagyja őket kissé dühösen, s a mama
reménytelen munkához kezd. El akarja altatni Öcsikét. Másfél óráig tartó
fáradsága eredmény nélkül jár. Ez látható Öcsike diadalmas arcán, mikor
anyja feladva a reménytelen küzdelmet, pirosló arccal visszahozza karján.
A primadonna ebben a percben elvitathatatlanul Öcsike. Erősen konkurál a
képernyő művésznőjével, ki vastapsokkal jutalmazva hajlong. Jelen
pillanatban Öcsike jobban magára vonta a figyelmet. Közben a többi apró
gyerek is Öcsike felé fordult és felbuzdulva féknélküli hancúrozásba
kezdenek a szoba szőnyegén. A háziasszony még tett egy kísérletet a lárma
elhárítására. A gyermekhadat egy kissé ingerültebb hangon az illendőnél,
átzavarja a másik szobába, s hogy vissza ne jöjjenek, az ajtót kulcsra
zárja. Mikor visszaül helyére, az izgalma már tetőfokára hágott.
Perceken át hiába nézi a képernyőt, képtelen odafigyelni. Most már a
kimerültség érzése keríti hatalmába. Vágy támad benne lerázni mindent, s azt
veszi észre, nem érdekes már a híres primadonna sem. Menekülni!...
Menekülni!... - súgja valami. Csendet, végtelen csendet kíván.
Már a harmadik felvonás folyik, de az egészből alig ért valamit. Feje
zúg. Tehetetlen düh fogja el. Már nem törődik semmivel. Az előszoba felől
apró lábak kíméletlen zaja hallatszik. Ajtócsapkodások és lárma. A nézők
csodálatosan jól érzik magukat. Harsogva nevetnek, s tapsolnak, mint a
nézőtéren. A műsor végén jókedvvel távoznak és megígérik, hogy jövő szerdán
feltétlenül eljönnek ismét, mert jónak ígérkezik az új vígjáték.
A háziak kísérve a vendégeket, kimerülten, sápadtan egymásra néznek,
szontyolodott mosolyuk s mély sóhajuk azt mondja: Ez így nincs rendjén! Az
asszony szélesre tárja az ablakot és amikor a tükörbe pillant, látja, hogy
arca fáradtabb, mint egy nagymosás után.