'<<' ''SIKERTÉMA1: BETEGSÉGEK
Elöljáróban egy kis indoklás a címre vonatkozóan. A most következő
címeket valamikor azért írtam ide magam elé, mert a teljes képbe szervesen
illeszkednek. Ugyanakkor nem vagyok sikeres gyógyító, látó vagy hasonlók -
inkább úgy fogalmaznék, hogy néha történnek velem dolgok, amelyeket nehezen
teszek helyre. Ami idegesítő, hogy mindezen hiányosságaim ellenére elég
határozott véleményem van a dolgokról (bár valójában ez a furcsa kombináció
teszi lehetővé számomra egy ilyen könyv megírását). Kicsit gunyorosra
sikeredett tehát a cím: sikertéma, mert felkapott, tele van vele a
könyvespolc, és mégis... Minek? Én nem lettem gyógyító, látó attól, hogy
könyveket olvastam, és szerintem nem vagyok ezzel a fogyatékossággal
teljesen egyedül, mert akkor talán kicsit másmilyen lenne a világ. Nem
érdekel, hogy az író milyen lényekkel milyen viszonyban van, milyen
energiákkal bánik (amiben - tisztelet a kivételnek - ő az egyedüli,
különleges, isteni). Tegye a feladatát, ha azt mondja, hogy ismeri. Azzal,
hogy engem "felvilágosít", nem megyek sokra, mert ha hiszek neki, akkor
csökkenti a saját megismerő képességembe vetett hitemet, sablonokat ad,
ráadásul kicsinek és tudatlannak érzem magam mellette. Ha meg nem hiszem el,
akkor nem sokat nyertem azzal, hogy megvettem a könyvét.
Na és akkor jogos a kérdés, hogy mi jogon teszem hozzá a magam kis
kupacát az össznépi... komposzthoz? Csak. Azt hiszem, már enyhén unalmas
lehet, hogy állandóan erre hivatkozok: ez a kukac a horgon. Gondolatjátékok,
"elemzés-féleségek" szedett-vedett stílusban, csak azért, hogy valahol
eljusson hozzád a mód, ahogyan gondolkodom - persze Isten őrizzen attól,
hogy kritika nélkül átvedd - a hozzáállás. A düh, a szabadságvágy - bár ez
vezet a legteljesebb szolgasághoz: a felismert sors tudatos megéléséhez...
illetve vezetne, ha meg tudnánk ismerni, de a poén az, hogy mindig változik,
ahogy változunk. Isteni ajándék a méltó tanítványnak, de pokollá is tehető,
ahogy a mellékelt ábra (világ) mutatja...
Hehe. Az ördög sem mossa le rólam a szándékosság vádját, de azt hiszem,
jól demonstráltam az előző bekezdés hamisságát. Kicsit úgy tűnt, mintha
tudatosan nyúlnék át a könyv keretein, pedig semmi közöm hozzá. Valójában
csak írok és csodálkozom, hogy mennyire nem arra figyelek, amit címnek
felírtam - ha ez bárkinek is tetszene vagy jót tenne, szóljon...
És most hősünk emberfeletti (legalábbis a sajátját láthatólag meghaladó)
erőfeszítést tesz arra, hogy legalább pár szót ejtsen arról is, ami a cím
alapján elvárható... (lelki szemeim előtt megjelenik a Made is USA
reklámműsor, fogpaszta mosoly, gépi tapsvihar és távvezérelt, de boldog
sikkantások; a spirituálisan teljesen feltöltött műsorvezető bólint...
UUHHHHH!)
Honnan a manóból szedem ezeket a hülyeségeket? De bizony isten benne
hagyom, annyira tetszik!
Szóval valamikor feljebb írtam arról, hogy milyennek tudom elképzelni az
emberi testet, ha egy kicsit elvonatkoztatok a hétköznapi módon
megtapasztalható résztől. Ebben a képben tudom egy kicsit nekem jobban
tetsző módon értelmezni a betegségeket is. A fizikai testet is jellemzik
energiaáramlatok, rezgések, és ezt nem azért mondom ilyen magabiztosan, mert
valakinek elhittem vagy én magam ennek szakértője vagyok, egyszerűen csak
logikusnak tűnik. Évezredes múltra tekintenek vissza ugyanis azok a
módszerek, amelyek porhüvelyünk ilyen alapokon történő tatarozgatásán
alapulnak, és bizony régebben a sikertelen gyógyító gyakran lett egy fejjel
rövidebb. A természetes szelekció, amelyben fennmaradt az akupunktúra (amely
a fizikai test belső energiaáramlásainak befolyásolásán alapul), a hang,
szín, aromaterápia, homeopátia (amelyeket úgy tudnék összefoglalni, hogy a
test rezgéseinek harmonizálásán, anyagi beavatkozás helyett
információátadáson alapuló beavatkozás) - számomra elégséges bizonyítéka
annak, hogy a hátuk mögött levő elmélet - még ha nem is lenne minden
részletében igaz - használható módon modellezi az emberi testet.
Ezek alapján tehát az ember fizikai testének működése közvetlen módon
kapcsolódik a meridiánokban keringő energiához, a benne levő anyagok
(információk?) rezgéséhez. Ha ezt megfejelem azzal, hogy gondolatai,
érzelmei hasonló módon energia, rezgés formájában is modellezhetők, akkor
természetes következtetésként adódik, hogy ezek a rendszerek hatnak
egymásra. Nem az tehát a kérdés, hogy van-e köze szellemi, érzelmi
állapotomnak fizikai testem problémáihoz, hanem az, hogy mit tudok ezzel a
kapcsolattal kezdeni, hogyan tudom megismerni és építő módon felhasználni.
Első következtetés, hogy fizikai állapotomnak nem szenvedő áldozata,
hanem részese vagyok. Fogalmazhatnék úgy is, hogy oka, de ez a felhangjai
miatt kicsit erős lenne. Ugyanis általában ha például felelősnek nevezem
magam valamiért, akkor belül nem azt értem, hogy örömmel vállalom a
feladatot, amivel szerintem én tudok a legjobban megbirkózni, hanem azt,
hogy baj esetén engem fognak megbüntetni. Mindenemért - jelen esetben
fizikai testem állapotáért is - az előbbi módon vagyok felelős.
Energiarendszerem az enyém, megváltoztatására én vagyok a legmegfelelőbb az
egész kerek világon, tehát felelős vagyok érte. Ha beteg vagyok, abban
bizony nekem is részem van, felelős vagyok azért, hogy tőlem telhető
mértékben javítani igyekezzek állapotomon - viszont nem érdemes "bűnösnek"
kikiáltanom magam állapotom miatt.
Ez azt hiszem ma nagy divat, legalábbis számos olvasmányban találkoztam
azzal, hogy szegény pácienst a "gyógyító" lehordja, hogy miért teszi ezt és
ezt önmagával. De hiszen ez is természetes!
A "gyógyító" sem akar beteg lenni, és ebbéli hitét nagyban megerősíti
azzal, hogy a "beteg bűnös", azért van rossz állapotban. (Most volt a
rádióban egy telefonos beszélgetés arról, hogy a pesti sorozatgyilkos kiket
öl meg, és volt, aki azt mondta, hogy az áldozatok valami bűn miatt
megérdemelték sorsukat, haláluk az isteni igazságszolgáltatás része. Az,
hogy a másik emberrel mi történik, nem az én ügyem, az ő számlája, viszont
engem megnyugtat a tudat, hogy én bűntelen vagyok, engem nem lőhet le holnap
ugyanezen igazságszolgáltatás nevében senki. Pedig ha magamba nézek, bizony
bármikor lehetnék ugyanilyen alapon áldozat...)
Minek volt ez a kis kitérő? Talán azt akartam vele mutatni, hogy mi
rejlik a felelősség fogalma mögött. Mindnyájan felelősek vagyunk testi,
lelki egészségünkért, de nem vagyunk "bűnösök", ha felbomlik az egyensúly.
Ezt azért halljuk mégis olyan gyakran, mert a beszélő önmagának igyekszik
bebizonyítani, hogy vele ilyesmi nem történhet, minél nagyobb meggyőződéssel
teszi, annál nagyobb a mögötte rejlő bizonytalanság. Legalábbis amikor én
ilyen okoskodáson kapom magam, ez szokott lenni az ábra.
Szerintem érdemes tehát minden testi problémát megnézni kicsit más
szemszögből is, és megtalálni mögöttük azokat a pontokat, amelyek pozitív
változáshoz vezethetnek, olyan lehetséges okokat, amelyeken képes vagyok
változtatni. Például nekem nem túl jók a fogaim.
Kereshetnék mögötte magasröptű okokat (pl.: sokat rágódok dolgokon) - ez
valószínűleg igaz, és érdemes elgondolkodni rajta. Mondhatom azt is, hogy
voltak rossz élményeim a fogászattal kapcsolatban, ezért félek elmenni
fogorvoshoz - ez igaz, de attól, hogy valaki mást felelőssé tettem, még nem
lettek jobbak a fogaim; ugyanakkor a félelem, az általa kiváltott belső
zavar, szembesülés saját kicsinyességemmel, sebezhetőségemmel jó lecke.
Tenni viszont nem tehetek mást, minthogy kipróbálok fogorvosokat addig, amíg
valakit nem találok, akiről el tudom képzelni, hogy a megfelelő időközönként
elmegyek hozzá ellenőrzésre akkor is, ha éppen nem fáj, meg persze azonnal,
ha elkezdi. Ezek után lehet filozofálni.
Kicsit végre eltávolodva dicsfényben tündöklő személyemtől általában
ezeket az utakat szoktuk végigjárni szerintem, ha valami bajunk van: először
lelkem megnyugtatására keresek valami nagyon elvont indokot. Aztán amikor
éppen nem tudom fenntartani emelkedett hangulatomat, mert fáj, és félek,
akkor valaki külső bűnbakra vadászom. A megoldást viszont az jelenti, hogy
keresek egy olyan valós helyet, embert, aki nem csak az adott pillanatban
tud megfelelő segítséget nyújtani, hanem tartós megoldást jelenthet hasonló
esetben. Legalábbis ha eljutok eddig a szintig.
Arra, hogy milyen mélyebb indokot érdemes keresni fizikai problémám
mögött, elég sok könyv létezik már, de szerintem néhány példa után saját
magunk is tudunk okot keresni, mert a legzavaróbb az egészben szerintem az,
hogy a testnek túlzottan is egyértelmű a szimbólumnyelve.
Ha nekem mondjuk a gyomrommal vannak gondjaim, akkor lehet, hogy gyakran
emésztem magam (de okos ez a magyar nyelv!) - csakhogy mivel ez a legfőbb
problémám, semmi kedvem szembesülni vele. Azért kénytelen drasztikus fizikai
formában jelentkezni, mert gondolati szinten hosszú ideje nem vagyok
hajlandó vele foglalkozni, megtalálni és feloldani az okát önmagamban -
ugyanakkor elvárom az orvostól, hogy "meggyógyítsa" a szervezetemet, ami
rosszul működik.
Pedig az csak az általam szabott feltételek között igyekszik a legjobban
működni, de hosszú távon ő sem bír el mindent.
Csak el ne felejtsem mindezen gondolatsor közben, hogy nem csak testem,
hanem lelkem, feszültségeim is logikusan működő rendszer részei, állandó
feszültségeim oka olyan belső törésben keresendő, amelynek felvállalása
eddig sokkal nagyobb megrázkódtatást jelentett volna, mint mondjuk egy
gyomorgörcs. A betegség, gyengeség, félelem, esetleg a halál lehetősége
olyan élmény, ami képes kirántani engem a megszokott gondolati körömből,
olyan állapotba, amikor kevésbé fontos hétköznapi énképem minden áron való
fenntartása. Lehet, hogy éppen most tudok önmagammal olyan szinten
szembenézni, hogy fizikai problémám gyökerét végre megláthatom, és mégsem
tör össze. Például az elveim és valós tetteim közötti széles szakadékkal
egészséges állapotban szembesülve lehet, hogy hősnek tartanám magam azért,
mert eldobom magamtól értéktelennek talált életemet - ugyanez kínlódva és
hosszabb ideje szembenézve lehetséges halálommal, megtapasztalva a
rettegést, egészen másként hat. Képes lehetek életemet végre-valahára
önmagában értékesnek látni, függetlenül valójában teljesíthetetlen
elveimtől, amelyeket most talán tudok majd egészséges kritikával szemlélni.
Visszatérve tehát a jelekre, ha sok mindent "lenyelek", nem marad hatás
nélkül. Ha sokszor megy el a fülem mellett valami, lehet, hogy nem a
hallójáratokkal kezdődött a baj. Ha valaki akkora szemüveget visel, mint én,
nem biztos, hogy szeretné látni mindazt, ami előtte van. Van, aki a szívére
vesz dolgokat, vannak rosszmájúak, mások gerincesek, nyakasok. Ugyan mit
kellene ezt tovább részletezni? A legegyszerűbb módszer, hogy úgy tekintek
magamra, mint egy tökéletes lényre, rögtön kiáltani fog az eltérés, azzal
már csak játszani kell (mit hordok elöl, mit rejtek magam mögé, mi a jobb
oldalam - és mi a bal, és így tovább).
Viszont érdemes minden ilyen megállapítással nagyon óvatosan bánni,
hiszen csak kitalálom őket, válasszak hát olyat, ami segít nekem előre lépni
- és jó, ha fenntartom a tévedés lehetőségét.
Mások elemzésével kapcsolatban csak egy dolgot jegyeznék meg: csakis a
megérzésekre érdemes támaszkodni, a logikus elemzések túl sok tudatos elemet
tartalmaznak - erről a következőkben még firkálok; továbbá a megérzés lehet
tökéletes, az viszont, aki értelmezi, hibázhat ennek során.
Ha erős érzés merül fel, ami alapján egy mozdulat, szó, tett fontosnak
tűnik, lehet követni - viszont az egészet előtte, közben vagy utólag
kielemezni nem szükséges, a belső fejlődés jele az egyre tisztább, teljesebb
érzés, nem a briliáns gondolatsor.
'>>'