Kaposi Kis István:
MIÉRT HOSSZABB ÉLETŰEK A NŐK?
(Forrás: Gyöngy, 1998/3. szám 24-26. o.)
A titok már jó ideje foglalkoztatja a tudományt,
amely nem éri be a férfiak szokásos tréfás
válaszával, nevezetesen mert nincs feleségük!
A kérdésre ennél meggyőzőbb és igencsak eredeti választ adott Vigen
Geodakjan moszkvai tudos, az ottani élettani intézet főmunkatársa:
- A statisztikai mutatókkal meglehetősen nehéz vitába bocsátkozni. A tény
- tény. Oroszországban például tíz évvel magasabb kort érnek meg a nők, mint
a férfiak. A vizsgálódások tanúsága szerint hetven különböző állatfaj
esetében - köztük puhatestűek, rákfélék, rovarok, pókok, madarak, hüllők,
halak és emlősök között - hatvankettőnél a hím rövidebb ideig él a
nősténynél.
- Vagyis a férfak eleve kárhozatra vannak itélve? A "teremtés
koronáját" miért veri rövidebb életkorral a természet?
- Közvetlen biológiai adottságok szempontjából én az ellenkező felfogást
vallom. Elméletem szerint elvben a férfinak osztott hosszabb életet a
természet. A fajfenntartás kényszerpályái azonban a gyakorlatban a férfinak,
a hímnemnek azt a szerepet adták, amit a statisztikák rögzítenek tényként.
- Megmagyarázná kézzelfoghatóbban, érthetőbben?
- A természet nem férfiban és nőben "gondolkodik", hanem ez esetben az
emberi nemben. A sok évmilliós fejlődés szüntelenül változó körülmények
közepette ment és megy végbe. Csak az a faj bizonyul életrevalónak, amelyik
szakadatlanul képes alkalmazkodni más-más környezethez, új meg új
életfeltételekhez. Az ellenálló képesség, a fejlődési készség bármely
rendszerben nagyobb, ha két alrendszerre oszlik. Ha - kedvelt hétköznapi
szófordulattal élve - nem egy, hanem két lábon áll, pontosabban él. Ez a
magyarázata a két nem létének.
- Tehát nem az, hogy "az ember ne legyen egyedül"?
- Bizony nem. Most úgy illenék, hogy örökléstani szakfejtegetésbe fogjak
úgynevezett genetikai kódról, genetikai információról. De talán elég lesz,
ha azt mondom, hogy az emberi faj fejlődésének állandó élettani anyagát a
nő, a környezet hatásának szükséges módosítását, "üzenetét" a férf örökíti
át az utódokra.
- Tehát a környezet hatásának veszélye egyedül a férfira hárul, s ez
viseli meg annyira, hogy összességében megrövidül az élete?
- Pontosan ezt jelenti. A bennünket körülvevő világról csak úgy
szerezhetünk értesüléseket, ha kapcsolatba lépünk vele. Ez viszont
meglehetősen veszélyes és kockázatos magatartás. Valakinek azonban ezt is
vállalnia kell. A faj fennmaradása érdekében meg kell hozni az áldozatot.
- És a férfak az áldozati bárányok?
- Ha úgy tetszik, igen. A faj puszta újjáteremtéséhez nélkülözhetetlenül
szükség van az anyára. Ezt nem kockáztathatja a természet. Ezért a férfit
mint nemet szemelte ki arra, hogy szüntelenül kipuhatolja - biológiai
értelemben, természetesen -, milyen változásokra van szüksége az emberi
fajnak.
- Vagyis a férfiak az ellenség elé küldött előőrs, felderítő járor, ha
úgy tetszik?
- Így is mondhatjuk. A magam felfogásához azonban én egy nagyon egyszerű
ábrát szoktam segítségül hívni. Ezzel könnyen megérthető a lényeg. E szerint
minden faj - tehát az ember is - felfogható úgy, mint a magot körülölelő
burok. A mag a női nem, a burok a hímnem. Minden külső hatás közvetlenül a
burokra zúdul. Tehát a burok felfogja és fel is dolgozza ezeket a hatásokat,
s csak az értékes "közleményeket" juttatja el a magba, amelyen keresztül
aztán átöröklődhet, átöröklődik az utódokba.
- Nem éppen hálás küldetés jutott a férfi osztályrészéül: csak védeni
a női nemet?
- Azért a nőknek is jut a külső, kedvezőtlen hatásokból, legfeljebb nem
annyira rombolóan hat rájuk. A tudomány nyelvén szólva: a női egyednek
nagyobb az öröklött válaszképessége a környezetre. Bonyolult magyarázgatás
helyett példán mutatom be. Hogyan reagál a nő és férfi a hideg éghajlatra? A
nő testén gyorsan megvastagszik a külső zsírréteg. A férfin csak a bunda
segít, különben elpusztul. Ezért öltözködnek télen is lengébben a nők! A
rugalmasabb alkalmazkodókészség miatt maradnak inkább életben a nők nehéz
körülmények között. A rugalmasság hiánya, a rosszabb alkalmazkodóképesség
miatt hajlamosabb a férfinem a "század betegségeire": az infarktusra, az
érelmeszesedésre, a skizofréniára, a neurózisra.
- Nem valami hízelgő a férfiakra nézve.
- Pedig még nincs vége. A férfi - az ábra szerinti burok - sokkal
érzékenyebb a környezet változásaira, sokkal sebezhetőbb. Ez a férfi
szervezetének sajátos sokféleségéből fakad: termet, értelem, szívósság,
betegségtűrés kirívó szélsőségei érhetők tetten a férfin. Közöttük sokkal
több az óriás és a törpe, a zseni és az idióta, az olyan, aki rosszul tűri a
hideget és a meleget, az éhséget és a falánkságot, a bánatot és az örömöt, a
munkahelyi "hangulatváltozásokat" és sok egyéb, ugynevezett stresszhatást.
- És hogy látja hasznát ennek az emberi faj?
- Egyéni tragédiák útján. A stresszhelyzetben a rossz tűrőképességű
férfiak lesznek az első áldozatok. Ám haláluk azt az értékes információt
közli a fajjal, hogy mely irányba lehet és kell fejlődnie; milyen
tulajdonságokra van szükség az élet garantáltabb fenntartásához.
- Nincs tehát más lehetőség, mint hogy életük árán közvetítsék az
ugynevezett biológiai információkat?
- A környezettel való szorosabb kapcsolat, az elégtelen rugalmasság
mutatja egyúttal a fejlődés, a fajfejlődés irányát. A férfi itt valósággal
az "iránytű" szerepét játssza. Mivel a férfiak például magasabb növésűek a
nőknél, ezért lesz egyre magasabb növésű az emberiség.
- De ha ez igaz, akkor annak is igaznak kellene lennie, hogy a férfi
életkorának rövidültével magának az emberiségnek is egyre rövidebb
életűnek kellene lennie. Márpedig ennek az ellenkezője a tény.
- Itt térek vissza ahhoz az állításomhoz, hogy a férfiaknak elvben ugyan,
de hosszabb életet jelölt ki a természet. Ha ki lehetne küszöbölni az
életből az említett és hasonló hatásokat; ha a lehető legkedvezőbb
körülmények között élhetne az emberiség, akkor a férfiak lennének a hosszabb
életűek.
- Mire alapozza ezt az állítását?
- Az élettartam hosszúsága egyenlő az egyes életszakaszok hosszának
összegével. Vessük össze a két nem életszakaszhosszait! Általában a
fiúgyerekek méhen belüli élete hosszabb a lányokénál, mégis majdnem egy
hónapnyi érettségi előnnyel látják meg a napvilágot a lánygyerekek. A
lánygyermek fejlődési előnye aztán tovább növekszik: két-három hónappal
előbb kezd járni, négy-hat hónappal hamarabb beszél. A nemi érettség idején
ez az előny már közel két év, a növekedés befejeztekor pedig már három - a
lányok javára. A következő életszakasz - az utódok létrehozásának képessége
- nők esetében negyvenöt-ötvenöt év, a férfiakéban pedig hatvan-hetven. A
nők tehát hamarabb fejlődnek, előbb érnek és korábban öregszenek. Vagyis:
rövidebb az élettartamuk. Mi mással magyarázható, hogy - noha a nők
statisztikai életkorátlaga nagyobb - a hosszú "életrekordok" a férfiakhoz
fűződnek?
- Ha tehát a férfiak kiküszöbölnék életükből a károsító külső
hatásokat, vagy hozzáedzenék magukat a fenyegető veszélyekhez, akkor
behozhatnák élettartamhátranyukat? Sőt előnyre is szert tehetnének?
Vagyis az Oroszországban élő férfak tiz, magyar sorstársaik pedig
hét és fél évvel, netán ennél is többel élhetnének tovább, mint ma?
- Elvben igen. A gyakorlatban azonban erre vajmi kevés kilátásunk van
nekünk férfiaknak. A mi úgynevezett "sebezhetőségünk" nem pusztán belátáson
nyugszik, hanem azon a tulajdonságunkon, amit a természet már réges-rég
belénk oltott: szeretünk fejjel menni a falnak.
- Micsoda?
- Ne csodálkozzék. Elmesélem az egyik kísérletet. Patkányokat bezártak
egy sötét, számukra semmiképpen sem kellemetlen helyiségbe, ahol bőven
találhattak maguknak enni- és innivalót. A szomszéd szobában nappali
világosságban macskákat tanyáztattak. A két szobát elválasztó falon, az
egyik sarokban keskeny rést hagytak, amelyen a macskák semmiképpen sem
tudtak átjutni a patkányokhoz. A patkány ugyan üggyel-bajjal átmászhatott
rajta, de csak testi épségét veszélyeztetve, szinte félig megnyúzva magát. S
mit gondol, mi történt? Melyik szoba lakói kíváncsiskodtak a másik
felségterületére? Néhány vakmerő patkány félig megnyúzva átverekedte magát a
macskákhoz, a kíváncsiságtól hajtva. Mit gondol: a hím vagy a nőstény
patkányok indultak a kockázatos felfedezőútra? Kivétel nélkül a hímek! A
nőstényeknek eszükbe sem jutott a felfedezés, a kísérletezés: bölcsen
lakmároztak "otthon". Amazok meg mind odavesztek. Így hárítja el a hímnemű
egyed a veszélyt, így fogja fel a kedvezőtlen külső hatást, így rövidíti meg
az életét, s ad egyúttal biológiai információt, értékes közlést a
fennmaradás biztosítására.
Ezért vagyunk mi, férfiak rövidebb életűek a nőknél, s kilátásunk sincs
rá, hogy valaha is behozzuk e hasznos "természeti csapásból" fakadó
hátrányunkat. Vigasztalásunkra csak annyi szolgálhat, hogy az átlagéletkort
férfiak és nők összességének adataiból számítják ki.
A férfiak élettartamában kimutatható különbség a két
nem életmódjától - és a civilizáció átkaitól -
független, biológiai jelenség. Mindezt tekintetbe
véve a kutatók egy része feltételezi, hogy a
férfiakat negyven- és hatvanéves koruk között saját
hormonjaik - az androgének - pusztítják el. Ennek
magyarázata - állítják a tudósok - abban rejlik hogy
a nők eredeti, biológiai funkciója (amire "teremtve
vannak") a gyermekszülés és a gyermekgondozás, míg a
férfiaké a gyermeknemzés. Amint a férfi ezt a
feladatát teljesítette (illetve túllépett a
teljesíthetőség életkori határán), létezésének
biológiai oka megszűnik!
(Ranschburg Jenő: A nő és a férfi)
* * *
Beszédes számok
A magyar férfiak kétségtelenül jóval rövidebb ideig élnek, mint a nők, de
így van ez a nagyvilágban is. Bár nem egyforma mértékben: a közegészségi
állapot, az életszínvonal, a klíma okozhat és okoz is jelentős eltéréseket.
A közepesen fejlett vagy fejlett országokban a nők mégis általában négy-hat
évvel túlélik a férfiakat. Míg a svéd férfak átlagosan 71,7 évet élnek meg,
az ottani hölgyek 75,2 évre számíthatnak. Ugyanakkor Romániában hatvanegy,
illetve hatvanöt, Kanadában hatvannyolc és hetvennégy, Argentínában pedig
hatvanhárom és hatvankilenc évre számíthat a lakosság (kerekítve).
Az őskorban persze még szomorúbb képet mutattak a számok. Az új kőkortól
a vaskorig - utólagos számítások szerint - minden negyedik fiúnak volt
esélye, hogy megérje a huszadik életévét, míg a lányoknál csak minden
ötödiknek. Nem volt ez másképpen még az ókor elején sem. "A férfiak tovább
élnek, ez a természet rendje" - jelentette ki a görög tudós és filozófus,
Arisztotelész, és valóban, akkoriban a férfiak négy-hét évvel később haltak,
mint a nők.
Az ókori bölcsek némelyike azért annyit engedett a szigorú tézisből, hogy
hozzátette: "Kivéve, ha fárasztó munka vagy végletes szexuális tevékenység
nem rövidíti meg a férfi életét." Azt már nem is kell mondani, hogy az
ókorban számos felvilágosult elme váltig állította: a hosszabb életkor is
jelzi, hogy a férfi a természet (vagy az Isten) tökéletesebb teremtménye,
míg a nő a kevésbé tökéletes... A hosszabb életet tehát pozitív vonásnak, jó
tulajdonságnak tekintették.
A Római Birodalomban a férfiak átlagos élettartama 46,5, míg a nőké csak
negyvenhárom év volt. Azt nem tudni, hogy csak a szabad polgárokról készült
ilyen megfigyelés, vagy beleértették a rabszolgákat is. Ugyanakkor a
birodalom másik európai részében, konkrétan Hispánia, a mai Ibériai-
félsziget területén a férfiak 37,7, a nők pedig csak harmincnégy évet, annak
afrikai részében a férfak negyvenhét, a nők viszont csak negyvennégy éves
átlagéletkort értek meg.
A középkori tudósok többsége - az akkori bevett szokás szerint - nem
merte kétségbe vonni az ókori nagyok véleményét, "megállapításait", pedig a
demográfiai fordulópont éppen ekkor következett be. Paradox módon kezdetben
a sok háború fordított az átlagéletkoron, mivel elsősorban a férfinépesség
veszett oda. Valamivel később azonban éppen a stabil, erős államok
kialakulása segített a nők életkorát feltornászni.
Bár a nők gazdasági helyzete a középkorban romlott, ám csökkent a velük
szemben támasztott követelmény és a nyomásgyakorlás is. Mivel az újonnan
kialakult városokban kevés állást tölthetett be nő, így nagy részük inkább a
házi, otthoni munka felé fordult, illetve erre íkésztette őket a kialakuló
szokásrend. Márpedig akinek kevesebb a felelőssége és nem nehezedik rá
társadalmi nyomás - az tovább él!
Ugyanakkor a falusi nők, akik nehéz munkát végeztek, társadalmilag
értékesebbek voltak, ám ezért városi nőtársaiknál rövidebb élettel fizettek.
A reneszánsz kezdetén, a tizenkettedik és tizenharmadik században azonban
már mindenki látta és tudta, hogy a nők élnek tovább. Hogyan egyeztethető ez
össze az ókori bölcsek véleményével? Nem volt könnyű feladat, így hát az
évszázadok során sok tudós férfiú nekifutott. Albertus Magnus, a
tizenharmadik századi nagy biológus ugyan egyetértett Arisztotelésszel,
miszerint a férfiak hosszabb élete "a természet rendje szerint való", s a
kialakult helyzetet azzal magyarázta, hogy a nők mostani hosszabb élete "a
véletlen műve". Úgy vélte, ez csak rövid időszakban érvényes, mert a nemi
aktus kevesebb energiát követel a nőtől, mint a férfitól, a havi vérzés
eltávolítja a nő testéből a "tisztátalanságot" (betegséget), és végül: mert
a nő a férfinál kevesebbet dolgozik és így szervezete nem használódik el
olyan hamar.
Bár a menstruációt aligha lehet "véletlennek" nevezni, Albertus Magnus
érvelését mégis sokan elfogadták. Érdekes módon a biológus a harmadik
érvével - anélkül, hogy sejtette volna - telibe talált! A középkor további
tudósai már - helyesen - megállapították, hogy a nők tovább fognak élni a
jövőben is, és a két nem közötti életkori távolság csak növekedni fog - a
nők javára. Ma már összehasonlító táblázatok is léteznek, s ezekből kiderül,
hogy a középkorban megfordult áramlat mára valóban szinte törvényszerűvé
vált.
A szülés nagy kockázatot jelent. Az ENSZ idevágó jelentése szerint a
világon minden percben meghal egy terhes nő; köztük van az az évi
ötszáznyolcvanötezer (!) nő is, aki a szülési komplikációk miatt veszíti
életét. Ezenfelül évente hetvenmillió nő hal meg abortusz miatt. Az efféle
halálozási ok többnyire az úgynevezett harmadik világra (Latin-Amerika,
Afrika, Ázsia) jellemző.
Már a spontán vetélések aránya is elgondolkodtató,
hiszen fogamzáskor húsz-huszonöt százalékkal több a
fiú, mint a lány, a kilenc hónap elteltével mégis
csak öt-hat százalékkal születik több fiú. Ez tehát
azt jelenti, hogy statisztikailag száz lány magzatra
százhuszonöt fiú esik, születéskor azonban ez az
arány már csak 100:106! A méhen belüli élet
vizsgálata először vezet bennünket ahhoz a meglepő
felismeréshez, hogy az "erősebb nem" halálozási
aránya jelentősen meghaladja a "gyengébb nemét"... A
fiúk halálozási aránya a csecsemőkorban is nagyobb,
mint a lányoké.
(Ranschburg Jenő: A nő és a férfi)