Adamcsik Mária:
A FÉLTÉKENYSÉG
(Forrás: Voil…, 1997/6. szám, 56-58. o.)
A féltékenységet sokféleképpen értelmezik. Egyeseket
arról győz meg, hogy szeretik, mások beteges hajlamot
látnak benne. Valószínűleg kevesen vannak, akik ne
érezték, vagy ne lettek volna szenvedő alanyai. A
féltékenység nem válogatós, nem kíméli a szépeket, a
csúnyákat, a gazdagokat és a szegényeket sem. Senki
nem érezheti biztonságban magát tőle. Kortól, nemtől,
társadalmi státusztól független, és ráadásul nehezen
kordában tartható érzés. Bármikor bárkin
elhatalmasodhat. Nincs ellene szer.
Mi a féltékenység? Dr. Popper Péter meghatározása szerint a féltékenység
komplex érzelem, amelynek összetevői a kapcsolatban a kizárólagosságra való
törekvés, annak a fenyegető veszélynek a megélése, hogy a szeretett lény
valaki másnak a kedvéért hűtlen lesz, sőt elveszíthető, a rivalizációs
helyzet próbatételként való megélése, a vereség, az alulmaradás
feltételezése, az önértékelés sérelme. A féltékenység ősi, ösztönös
gyökerekből táplálkozó érzés, amely ugyanúgy jelen van az állatvilágban,
mint az ember szerelmi életében.
Adott helyzetekben és bizonyos határok között a párkapcsolatok
természetes velejárója. Ha valaki szeret, az magától értetődően a szeretett
lény kizárólagos birtoklására törekszik, nem szívesen osztozik érzelmeiben
másokkal. A féltékenység valójában lírai érzés. Olyan, mint maga a szerelem.
Amikor az egymáshoz fűződő érzelmi kötődés kölcsönös, megjelenése nem okoz
problémát. Ha viszont az egyik fél úgy érzi, hogy jobban szeret, mint a
másik, számára fontosabb a kapcsolat, mint partnerének, szinte törvényszerű,
hogy féltékeny legyen.
A féltékenység nagyon erős érzés. Elsősorban azért, mert intenzivitását
tekintve a létfenntartási ösztönnel egyenértékű, csak nem fiziológiai, hanem
pszichológiai értelemben. A féltékeny ember első következtetése, hogy vele
szemben egy másikat részesítenek előnyben, amely azt sejteti, hogy ő sokkal
rosszabb, nincsenek pozitív tulajdonságai, nem jó, nem felel meg. Ilyen
esetben ösztöneinek engedelmeskedve aktívan védelmezi az "ént", azaz
önmagát. Az "ént" és nem a szerelmet, amelyből az következik, hogy a
féltékenység és a szeretet közötti kapcsolat nem minden esetben érhető
tetten. Nem igaz, hogy minden féltékeny ember szeret, és a fordítottja is
vitatható. Az egyik érzés jelenléte nem feltételezi a másikat. Jóval
hihetőbb az a magyarázat, hogyha valaki féltékeny, akkor pánikba esik annak
a lehetőségétől, hogy rosszabb helyzetbe kerül, fenyegetést érez, mert
megfoszthatják valami számára szükséges, fontos és kedves dologtól.
Lényegében a stabilitása inog meg, mert felmerül annak a lehetősége, hogy
elveszíti komfortérzetéhez szorosan kötődő pszichés, szexuális, sőt nem
ritkán még anyagi bázisát is.
Edina 15 éve tartó, nyugalmas, az apróbb gondokat leszámítva
kiegyensúlyozott házasságban él. Fél éve férje viselkedésében komoly
változásokat fedezett fel. Márkás parfümöket vásárol magának, nagyobb gondot
fordít a megjelenésére, nem számol be olyan intenzitással napi
programjairól, mint régebben és hétvégeken kibúvókat keresve el-eltűnik egy-
két órára. Érezte, hogy nincs minden rendben, de inkább ámította önmagát,
legyintett a figyelmeztető jelekre. Nem mert nyíltan szembenézni a
valósággal. Szeméről a fátylat férje egyik jóakaró kolléganője rántotta le.
Azóta se éjjele, se nappala. "Egy világ dőlt össze bennem. Megbántva, sértve
érzem magam. Reggeltől estig csak arra gondolok, miért tette, miért pont
velem történik ilyesmi. Első mérgemben ott akartam hagyni, de itt a két
gyerek, a szép házunk. Féltem az egzisztenciámat. Tejesen kétségbe ejtett
még a gondolata is annak, hogy ezután egy keresetből kell eltartanom a
gyerekeket. Idegösszeroppanást kaptam, lefogytam tíz kilót. Régi önmagam
árnyéka vagyok. Megőrjít a féltékenység, ha nincs velem, csak arra tudok
gondolni, a másikkal éppen mit csinál. Átkutatom a zsebeit, nyomozok utána,
spicliket szervezek be a munkahelyén, akik jelentenek, minden percéről
elszámoltatom. Két hónapja taktikát változtattam és ringbe szálltam a
férjemért. Rengeteg közös programot szervezek, egy szusszanásnyi időt sem
hagyok arra, hogy a másikkal találkozzon. Közben persze emésztem magam,
lassan már a munkám és a gyerekeim sem érdekelnek. Csak az, hogy a férjemet
újra a magaménak tudjam."
Hogy az érzelmek időtállóak legyenek, erre nincs garancia. Senki sem
lehet egészen biztos partnere érzéseiben, a bizonytalanság bárkin bármikor
elhatalmasodhat. Egy kapcsolat féltése, őrzése természetes velejárója az
érzelmi kötődésnek.
A féltékenység tárgya bármi lehet. A férfi múltja, jelene, jövője,
munkája, karrierje. Éva hét éve él boldog családi életet. Feladta állását és
minden igyekezetével azon van, hogy igazi otthont teremtsen. Életét a lakás
és a várakozás jelenti. Gyakran gondol dolgozó társaira, akiknek nincs
idejük önmagukra, a háztartásra, a gyerekekre és legfőképpen a férjükre.
Ezen a téren minden bizonnyal behozhatatlan előnnyel rendelkezik. De mégsem
nyugodt. Úgy érzi, hogy ezzel szemben mások, akik vállalkoznak, dolgozni
járnak, sokkal többet képesek nyújtani férjeiknek. Lépést tartanak a
haladással, nem mozog- nak a külvilágtól elzárt, légüres térben, rengeteg
hatás éri őket, értenek valamihez és van miről beszélniük. Történik velük
valami.
Bármilyen apróságra féltékenyek lehetünk. Ha például alakunk a reneszánsz
korabeli női ideálra emlékeztet, akkor féltékenyek vagyunk minden ötvenkilós
nőre. Persze, ha lefogyunk tizenöt kilót, akkor sincs garancia arra, hogy
harmónia költözik a lelkünkbe. Ha mégis elérjük az általunk ideálisnak
tartott testsúlyt, találunk más okot, amivel ébren tartható a féltékenység.
Lívia, aki imádja a hasát és sosem zavarta, hogy egy-két kiló súlyfeleslege
van, értetlenül nézi azokat a nőket, akik képesek éhezni csak azért, hogy
formában tartsák magukat. "Szerintem nem a kosztüm méretétől függ, hogy a
férfiak felfigyelnek-e ránk, hanem attól, mennyire vagyunk érdekesek,
okosak, felvilágosultak és eredeti beszélgetőpartnerek." Lívia tolmács,
fordító, négy nyelven beszél. Élete változatos, eseménydús. A fölösleges
kilókkal, a sok energiát lekötő és felemésztő féltékenységgel még soha nem
találkozott. Lehetséges, hogy csupán idő hján?
A féltékenység kialakulásában majdnem mindig szerepet játszanak provokáló
tényezők, például a másik viselkedése, kacérsága, flörtjei, egy harmadik
megjelenése, közeledése. A lényeg mégis mindig az "ellenségképben"
keresendő. A pszichoanalitikus iskola európai irányzata szerint az érzelmek,
amelyek egy adott helyzetben törnek felszínre, egyrészt a belső
diszharmónia, a meglévő komplexusok visszatükröződése. Másrészt viszont a
"vetélytárs" felbukkanása okoz gondot, aki nem más, mint az elérhetetlen,
megfoghatatlan "én". Más szavakkal, ha például nagyon elfáradtunk a házi
munkában, akkor a vetélytárs a független nő, ám ha belemerültünk az üzleti
életbe és ki se látszunk a hivatalos kötelezettségek alól, akkor a
szomszédasszonyt irigyeljük, aki nem dolgozik és rengeteg ideje van arra,
hogy kényeztesse férjét, süssön, főzzön, takarítson, rendben tartsa
szerettei lelki világát. Ezekkel az általunk irigyelt tulajdonságokkal
bárkit felruházhatunk, mert a féltékenységnek nem feltétele a valós személy.
A féltékenység lényegében önimádatunk talaján növekszik, abból táplálkozik.
A férfiban saját tükörképünket szeretjük. Amikor dicsérjük, hogy okos,
művelt, valójában azt bizonygatjuk, hogy csakis ilyen okos, művelt nő képes
arra, hogy egy ilyen férfit megkapjon és megtartson. Az önimádat persze
ingatag. Könnyen letörhető. Mondjuk azzal, ha a férj azt feleli, ő bizony
messze van a tökéletestől, vagy ha mérges és felsóhajt, bárcsak a gyerekkori
szerelemét vette volna el. Egy semmitmondó megjegyzés elég ahhoz, hogy
bizonytalanokká váljunk. A pszichológusok nem véletlenül hangsúlyozzák:
hibáinkkal és erényeinkkel együtt meg kell tanulni szeretni önmagunkat,
különben környezetünkkel sem leszünk képesek harmóniában élni. Ha még sem
sikerül, legfeljebb annyit koc- káztatunk, hogy egy képzelt ve- télytárs
helyett igazit kapunk. Őt viszont jóval nehezebb legyőzni. A féltékenység
rendszerint feltételezett, vagy pedig valós harmadik személynek szól.
A féltékenység a fiatal pároknál szinte törvényszerű jelenség. Valószínű,
hogy ebben a tapasztalatlanság, a szerepekkel való ismerekedés kezdeti
szakasza is közrejátszik. Egy fiatal feleségnek megerőltetőek azok a gondok,
feladatok, problémák, amelyekkel szembekerül házasévei legelején. Anna
legalábbis így érezte, amikor összeházasodtak. A királyfi ejött a
királylányért, felültette a lovára és kezdetét vette a boldog korszak. Csak
nem náluk. Anna a végtelenségig féltékeny lett férje első szerelmére, aki
tragikus autóbalesetben hunyt el. Úgy érezte, férje még mindig őt szereti,
vele csak a hiányát pótoja. Előszedte a régi fényképeket, naphosszat
nézegette, fantáziált, mindenfélét feltételezett, olyat is, ami meg sem
történt. Ez az irányíthatatlan érzés mindkettőjüket gyötörte, tönkretette az
életüket. Egy jónak induló kapcsolat így hamar véget ért.
Ki hajlamos a féltékenységre? Lényegében mindenki. Mivel az érzés
alapvetően a létfenntartási ösztönből ered, ezért mindenkivel megtörténhet,
hogy féltékeny lesz. Hogy ki milyen módon és intenzitással éli át, az az
intelligenciától, a neveltetéstől és a vérmérséklettől függ. A
féltékenységnek elfogadható és bocsánatos módja, amikor az egymáshoz fűződó
kapcsolat csendesen, intelligens formában és utalásokkal rendeződik. A
féltékenység bizonyos helyzetekben és megfelelő dózisban még kívánatos is
lehet, funkcionálhat a kapcsolatok katalizátoraként, felfrissítheti a
monotonná váló házaséletet.
Egy megengedett flört, egy kis játék néha sokkal célravezetőbb, mint a
másik kezének simogatása. A férfiakat nemegyszer büszkeséggel tölti el, ha
feleségük másoknak is tetszik, ha mások is felfedezik értékeit. Igaz ez
fordítva is, a férfiaknak hízelgő, ha asszonyuk kicsit féltékeny rájuk, mert
legyezi hiúságukat és szeretetet olvasnak ki belőle. Mindezen felül a
féltékenységet taktikai céllal is felhasználhatjuk olyan férfiakkal szemben,
akik nagy nőcsábász hírében állnak, minden szoknya után megfordulnak. A
finoman, de ugyanakkor egyértelműen kimutatott féltékenység megfelelően
tálalva egyben elkötelezettséget is jelent. Megérteti a férfival, hogy nem
feltétlenül talál tetszésre a viselkedése, hogy a feleségével számolni kell,
mert már nem független, és felelősséggel tartozik tetteiért. Jó eszköz ez
arra is, hogy sakkban tartsuk a férfiakat. Azt persze soha ne feledjük, hogy
a válságba került kapcsolatokat, a konfliktus valódi okait a provokáló
"féltékennyé tevés" nem oldja meg, és nem igazáin célravezető.
Milyen formában jelenik meg a féltékenység? Mint minden érzelem, a
féltékenység is kóros méreteket ölthet. A kórosan féltékeny ember
kizárólagosságra, birtoklásra törekszik, partnerét tulajdonának tekinti,
akinek semmilyen öröme nem lehet rajta kívül és tőle függetlenül. Számára
természetes, hogy amit ő akar, azt a másik is akarja, gyanakvó, bizalmatlan,
számon kér, felelősségre von, egyszóval minden lehetséges módon sérti,
gyötri partnerét. Az irreális, indokolatlan féltékenység megkeseríti és
tönkreteszi még a legjobb kapcsolatokat is.
Vera a nagymamától váratlanul és a megbeszélt idő előtt tért haza, mert
gyermeke lebetegedett, és gyógyszerre volt szüksége. A férje nem volt
otthon, viszont a konyhában felfedezett két kávés csészét és az egyiken
rúzsfoltot talált. Vera három boldogságban eltöltött év után nem értette,
férje hogy volt képes megcsalni éppen most, amikor második gyermeküket
várja. A következtetés számára egyértelmű volt. Ettől a naptól kezdve Vera
megváltozott. Betegesen féltékeny és bizalmatlan lett. Férje minden ruháját
átvizsgálta, kutatott a zsebeiben, táskájában árulkodó jegyeket keresett.
Kihallgatta a telefonbeszélgetéseit, ellenőrizte, mikor hová megy, merre
jár. A férje szenvedett a változástól, és bár egyre kellemetlenebbül érezte
magát az örökös szekírozás, számonkérések miatt, mégis tűrt. Felesége
érzékenységét, hisztijeit, jeleneteit a terhességre fogta. Végül Vera nem
bírta tovább és elvetette gyermeküket. A férje döbbenten állt neje tette
előtt. Sajnos csak későn és sokára derült ki, annak idején Joli néni a
szomszédból volt a titokzatos rúzsos, aki átjött megnézni a Dallas aktuális
folytatását, mert elromlott otthon a TV-je.
Mindezek mellett meg kell említeni a patológiai jellegű féltékenységet
is, amely rendszerint organikus eredetű, valóságos alapot nélkülöző, képzelt
betegség. Azoknál figyelhető meg, akik agyrázkódást szenvedtek, pszichés
traumán estek át. A kóros féltékenység paranoid reakciókhoz vezethet, amikor
a "beteg" környezetének minden megnyilvánulását saját személyével hozza
kapcsolatba és ellene elkövetett árulásként értelmezi. Tündét évekig
gyötörte a férje, mire sikerült elválnia. "Rémálom volt az életem, még
rágondolni is rossz. Nem mehettem sehová, mindenhová követett, elkísért,
megvárt, szekírozott, mindenben a rosszat látta. Együttélésünk odáig fajult,
hogy az előző házasságomból velünk élő gyerekeimet féltettem tőle. Válásról
viszont hallani sem akart. A vége felé már attól is rettegtem, hogy egy
fedél alatt legyek vele. Nem volt normális, de hiába akartam elvinni
szakemberhez, nem egyezett bele. Meggyötörten, de épségben kerültem ki ebből
a kapcsolatból. Bizony rosszabbul is végződhetett volna."
Van-e különbség a féltékeny férfi és a féltékeny nő között? A
féltékenység mechanizmusa egy, a nemek között mégis megfigyelhető különbség.
A férfiak elsősorban hiúsági kérdést csinálnak belőle. Büszkeségükben érzik
sértve magukat, úgy vélik, személyes tulajdonukra tör, attól fosztja meg
őket egy idegen, ami szexuális imázsuk széthullását is fenyegeti. Éppen
ezért agresszívak, támadnak. Ezzel szemben a nők javarészt nem egyéni
imázsuk elvesztésétől szenvednek, sokkal inkább személyes sértésként élik
meg, ha férjük félrelép akkor, amikor ők mindent megtettek, áldozatot hoztak
érte. A nők sokáig hordozzák magukban sérelmeiket, nehezen bocsátanak meg. A
féltékeny nő rendszerint magányos, együttérzésre vágyik, támogatókat keres,
olyanokat, akik sajnálják, megértik, osztoznak bánatában. Elkeseredésében
minden fegyvert bevet, csakhogy visszaszerezze, ami jog szerint őt illeti
meg. Mert úgy érzi, hogy becsapták, kihasználták.
A féltékenységgel járó idegölő molesztálás nem egyszer készteti a
gyanúsítottakat valódi cselekvésre. Olyankor szinte minden férfinak és nőnek
megfordul a fejében, hogyha egyszer a párja a fejébe vette, hogy megcsalják,
akkor nem árt kihasználni az alkalmat és igazi, valós ürügyet szolgáltatni.
A féltékenység adott esetben provokációval ér fel, mert felkelti a tiltott
gyümölcs utáni vágyat. Azután pedig előbb vagy utóbb eljön az a nap, amikor
az egyik fél azt gondolja, miért is ne.
Vannak bizonyos helyzetek, amikor a féltékenység felbukkanása teljesen
törvényszerű. Az ilyen esetekben még az sem túl meglepő, hogy
megmagyarázhatatlan cselekedetekre késztet.
Joli egyszer váratlanul toppant be otthonába. Miközben az előszobában
vetkőzött, meghallotta férje szavait, amint valakivel kedélyesen beszélget
telefonon. "Igen, drágám, hogyne mennék el hozzád, majd valamit kitalálok az
asszonynak." Joli reszketni kezdett, remegett keze, lába. Majd a mindent
elsöprő düh, harag hevében berontott a szobába, a férjéhez vágta a telefont
és üvöltve tépte a haját, hogy mindkettőjüket saját kezűleg öli meg. A
legrosszabb az volt, amint utólag visszaemlékezett, hogy akkor, abban a
pillanatban valóban úgy érezte, nem pusztába kiáltott szavak, amelyek ajkait
elhagyták. Hiszen kisemmizték, megcsúfolták. Joli saját magától is megijedt.
Majd leült és kisírta magát. Olyan érzése volt, mintha kifordult volna
önmagából és valami ördögi, illati lépett volna a helyébe.
Végezetül egy dolgot véssenek jól az eszükbe, kedves Olvasóink: az
ideális családmodell csupán a nők képzeletében él, ugyanakkor megvalósítása
is jóformán csak rajtuk áll vagy bukik. Kérdéses, hogy ezekbe az ideákba
belefér-e a mindent és mindenkit felemésztő féltékenység. Egyébként a teljes
igazság kedvéért még annyit hozzá kell tennünk, a féltékenység végsősoron
minden szempontból fölösleges érzelem. Az embert vagy szeretik, vagy nem.
Mit tegyünk, ha meg akarunk győződni arról,
megcsalnak-e...
... és hogy ne csaljanak meg?
1. Nyíltan sose tegyünk fel egyértelmű kérdéseket, mert úgysem kapunk
rájuk őszinte választ. Célravezető, ha közös ismerősről meséljük el,
hogy csalja a feleségét. Ez remek alkalom arra, hogy egyúttal
kifejtsük véleményünket az ilyen szörnyű esetekről, és aláhúzzuk
pozitív tulajdonságaikat. Férjünk reakciójából egyébként sok mindenre
következtethetünk.
2. Provokáljuk a férjeket. Jelentsük be, hogy hétvégére önálló programot
szervezünk, majd váratlanul maradjunk otthon. Vajon hogyan reagál?
3. Vegyük figyelembe, hogy a férfiak 90 százaléka érzelem nélkül kezd
kapcsolatot idegen nővel. Kevesek szeretnek bele szeretőikbe. Mégis
érdemes elgondolkozni kapcsolatunkon, viselkedésünkön, azon, miért
vágyódik társunk másik nő után. Talán nem kap meg odahaza mindent,
amire szüksége van? Beszélgessünk minél többet, ismerjük meg a férfi
véleményét a házassággal kapcsolatban, még mielőtt nem késő.
4. Nagyon fontos, hogy lehetőleg ne rendezzünk jeleneteket, mert a
férfiak nehezen tolerálják a hisztis nőket. Ha mérgesek vagyunk, ne
azon melegében zúdítsuk szitkainkat a másikra, várjunk egy kicsit,
amíg lehiggadunk. A könnyek többnyire nem segítik a problémák
megoldását.
5. Időlegesen fordítsunk hátat bajainknak. Tegyünk valami teljességgel
szokatlant, valami olyat, ami megállít, elgondolkoztat, felüdít,
megszakítja a hétköznapok monotonságát. Mondjuk, terítsünk szépen a
vacsorához, gyújtsunk gyertyát, ne sajnáljunk egy üveg pezsgőt
magunktól. A mértékkel fogyasztott alkohol egyébként is jót tesz,
feloldja a gátlásokat.
6. Semmiképpen ne csináljunk magunkból mártírt. Csupán annyit tegyünk
meg a másikért, amennyi jól esik, amennyi boldogsággal tölt el, vagy
pedig annyit, amennyit még viszonoznunk illik.