MOSOLYSZÜNET - KEZDJÜK ÚJRA?
(Forrás: Nők Lapja, 1998/23. szám, 36-37. o.)
Nagyanyáink jól ismert bölcsessége szerint csak a
töltöttkáposzta jó felmelegítve. Ennek ellenére
mindig akadnak olyan párok, akik szembeszállnak a
jóslattal, és bár egyszer már szakítottak, újra
megpróbálják együtt. Hogy azután jól sikerül-e a
"felmelegítés"? Néha meglepően jól, máskor viszont
előbb-utóbb kiderül, hogy a nagymamának mégis igaza
volt.
"Bocsáss meg egyszer még, és kezdjük újra, szerelmem szívedet majd lángra
gyújtja!" - énekelte jó néhány évvel ezelőtt Szécsi Pál a népszerű olasz dal
magyar változatát. Azelőtt is, azóta is sokan igyekeznek meggyőzni egykori
szerelmüket az újbóli próbálkozás szépségeiről, még ha kevésbé költői
szavakkal is. Végleges volt-e a szakítás, vagy csak átmenetileg állt be a
"mosolyszünet"? Ez a pár mindkét tagján múlik.
Aki kalandokra vágyott
Mónika mindössze tizenhárom éves volt, amikor egy iskolai rendezvényen
megismerkedett Zoltánnal. A fiú már gimnáziumba járt, csak a húgát kísérte
el az ünnepségre, és menthetetlenül elvarázsolta őt Móni szőkesége és cirmos
kék szeme. Udvarolni kezdett a lánynak, akinek hízelgett a "felnőtt"
fiatalember figyelmessége, de fogalma sem volt róla, mi a szerelem. Együtt
jártak ide-oda, moziba, kirándulni, és Mónika jól érezte magát a fiúval.
Amikor elkerült a szomszéd város gimnáziumába, mégis megkérte Zolit, többé
ne járjon utána.
- Azt hiszem, az volt a baj, hogy Zoli nem az a kimondott férfiszépség,
én pedig tizennégy évesen minimum egy Tom Cruise-hasonmásról álmodoztam -
emlékszik vissza a régi napokra a lány. - Ezért azt mondtam, szakítsunk.
Ráadásul szerettem volna élni, flörtölni, mosolyogni, kalandozni, nem
leragadni rögtön az első pasasnál! Lett is több jóképű, szívdöglesztő fiúm,
de mondhatom, egyik linkebb volt mint a másik. Azután az egyetem gólyabálján
ki mást láttam meg sodródni a tömegben, mint Zolit! Megszólítottam, és
hamarosan kiderült, hogy négy év alatt sem felejtett el engem. Sőt! Én pedig
időközben megtanultam megbecsüülni a komolyságot, a megbízhatóságot, az
erőt. Negyedik éve járunk együtt, ha végeztem, összeházasodunk. Azt hiszem,
a mi kapcsolatunk kiállta az idő próbáját, nem ártott neki az a kamaszkori
szünet!
A szakértők szerint egy szerelem soha nem ég egyenletes hőfokon, lángjai
hol magasabbra csapnak, hol visszahúzódnak. Ráadásul a partnerek nem ritkán
"elszinkronizálódnak", azaz egyikük számára fontossá válik a másik, mint
megfordítva. Ilyenkor fordul elő, hogy vetélytárs tűnik fel a színen, vagy a
társak egyike egyszerűen csak kijelenti: némi szabadságra van szüksége. De
felelős lehet a pár - később átmenetinek bizonyuló - szakításáért az is, ha
olyan nagy gonddal találják szembe magukat, amivel nem képesek megbirkózni:
például elveszítik a gyermeküket, vagy fogyatékos kisbabájuk jön a világra.
Ilyen tragikus élmény vetett véget Mariann házasságának.
Aki nem tud felejteni
Mindössze hat hónapos volt a kislányuk, amikor egy reggel Mariann holtan
találta az ágyacskájában. Hirtelen csecsemőhalál - szólt a diagózis, és hogy
senki nem tehet róla, de a tudományos szavak nem nyugtatták meg a
kétségbeesett szülőket. Mariann mély depresszióba zuhant, a férje pedig inni
kezdett, és részegen mindig az asszonyt szidta: Arra se vagy képes, hogy
egészséges gyereket szüljél! Biztosan azért halt meg, mert nem vigyáztál rá!
Mariann végül visszahurcolkodott az édesanyjához, és lassan kezdett magára
találni, de a férjének nem tudott megbocsátani. Hiába biztatta az édesanyja,
a barátnője, hogy lehet még egészséges kisbabájuk, hiába írogatta a férfi a
bocsánatkérő leveleket. Összeköltöztek, de az asszony két hét múlva
összepakolt és elment. Úgy érezte, házasságuk fölött elűzhetetlenül ott
lebeg a halott kislány emléke.
Szerencsére az ilyen tragikus eset ritka. Inkább Anikóék esete nevezhető
tipikusnak: diákkori szerelem, korán kötött házasság, majd két gyerek és
két, egyaránt szakmai karrierre vágyó felnőtt, akik közül egyik sem hajlandó
engedményeket tenni.
- Gimnazista korunk óta jártunk együtt, és az egyetem első évében
házasodtunk össze - meséli Anikó. - Az első kislányunk még negyedéves
koromban, a kollégiumban született, a második azután, hogy munkába álltam.
Folytonos rohanás volt az életem, mert a férjem rengeteget dolgozott, és nem
tudott a lányokért az oviba, a bölcsibe menni, én viszont nem akartam
feladni a hivatásomat. Olyan voltam, mint az űzött vad, és közben mindenért
Pistit hibáztattam, zengett a ház a veszekedéseinktől. Végül fogta a
cókmókját, és elköltözött. Bár törvényesen nem váltunk el, Pisti is, én is
próbálkoztunk új társsal, de nem sok sikerrel.
Végül egy magányosan töltött karácsony után a férfi rájött, még mindig
hiányzik neki a családja, a felesége. Újra kopogtatott Anikó ajtaján, és az
asszony azóta sem bánta meg, hogy némi tűnődés után igent mondott. A feleség
megtapasztalta, hogy egyedül is tud élni, és ez magabiztossá tette. A férj
érettebb és nyugodtabb lett, és belátta, hogy a gyerekek gondja nem maradhat
egyedül az anyára. A pár számára azzal a tanulsággal zárult az ügy, hogy a
boldog házasság olyan közös bankbetét, amelyhez mindkettejüknek folyamatosan
hozzá kell járulniuk.
Aki válalja a kockázatot
A párterápiával foglalkozók szerint nem könnyű, de nem is lehetetlen még
egy esélyt adni egykori kedvesünknek. Akik viszont vállalják az újrakezdés
kockázatát, azoknak komolyan el kell gondolkodniuk néhány, kapcsolatuk
múltját és jövőjét illető kérdésen.
Miért ragaszkodunk a másikhoz?
Azoknak van a legtöbb reményük a sikerre, akik az egykor szakításukhoz
vezető konfliktust most kihívásként fogják fel, amelyre meg kell találni a
megoldást. Ha régi konfliktusaik ellenére mégis egymás oldalán keresik a
boldogságot, akkor mindkettejüknek tisztában kell lenniük azzal, miért
értékes számukra a másik. És ha valaki megtalálta azt a társat, akit nem
akar elveszíteni, érdemes erőfeszítéseket tennie, hogy valóban megtartsa.
Miért esnek bele sokan újra a régi hibába?
Nagyon sokan nehezen lépnek ki megszokott szerepeikből, a régi sémákkal
akkor sem képesek szakítani, ha már többszörösen bebizonyosodott, hogy nem
vezetnek jóra. Állítólag a nők - és persze a férfiak - többsége is makacsul
ugyanolyan típusú viszonyokba bonyolódik: az asszony folyton olyan férjet
talál, aki éppúgy veri, mint az első, a férfi sorra gyönyörű, de őt
lábtörlőnek használó hölgyek után ácsingózik. Ha nem akarjuk újsütetű, azaz
inkább "újrasütött" kapcsolatunkat megint csak kockára tenni, ne kövessük el
az egyszer már végzetesnek bizonyult hibákat! Egyedül nem mindenkinek
sikerül megváltoznia, de párterápiához értő pszichológus segítségével talán
igen.
Miért nem sikerül sok párnak jó szándékuk ellenére sem az újrakezdés?
A legtöbb felnőttnek egyáltalán nincs gyakorlata a konfliktusok megfelelő
kezelésében. Nem tanulhatta meg gyerekkorában, mi a teendő, ha a házastársak
érdekei ütköznek, mert szülei is hallgatással vagy elhallgatással igyekeztek
megoldani saját házasságuk gondjait. Ezért aztán felnőve hiába vágyik
zavartalan kapcsolatra, nincs példakép, amelyet követhetne. Sokszor
elhangzik, hogy a szerelem olyan, mint egy virág - ha a hasonlatot
végiggondoljuk, beláthatjuk, hogy meg kell tanulnunk helyesen gondolkozni.
Aki kiállta a próbát
Erősebb lesz-e az a kapcsolat, amely kiállja a szakítás és az újrakezdés
próbáját?
Mindenesetre valószínűleg teherbíróbb lesz, ha a partnerek tanulva
korábbi hibáikból becsületesebben és nyíltabban bánnak egymással. Akinek
egyszer már része lehetett abban a kellemes élményben, amelyet egy probléma
sikeres megoldása jelent, az az esetleges következő konfliktusokkal is
könnyebben megbirkózik majd.
Így érzi ezt Julika is, aki akkor állította ki az ajtó elé férje
összecsomagolt bőröndjeit, amikor megtudta, hogy az megcsalja őt. A férfi
azonnal szakított alkalmi barátnőjével, és minden lehető és lehetetlen módon
igyekezett meggyőzni a feleségét arról, hogy nem akarja elhagyni. Julika
elgondolkodott, azután úgy döntött, próba szerencse. És megfogadta,
legközelebb inkább megelőzni próbálja a bajt.
- Több hónapnyi különélés után költözött újra vissza a férjem - mondja az
asszony.
- Megbocsátottam neki, de a kapcsolatunk már nem ugyanaz, mint régen
volt. Iőközben mindketten megváltoztunk, ezért szerintem pontosabb, ha úgy
fogalmazok: mindketten új házasságot kötöttünk, csak ugyanazzal a
személlyel.