Esze Dóra - Bus István:
MAGÁNYOS VADÁSZ A SZÍV
(Akik sportot űznek a hódításból)
(Forrás: Nők Lapja, 1998/25. szám, 40-41. o.)
Rúzzsal húzott strigulák, telefonszámokkal teli
noteszek, borgőzös társaságok harsány sztorijai - a
legtöbb embernek talán ez ugrik be elsőre a vadász-
szenvedély kapcsán: Pedig nem mindig olyan
mulatságos dolog ez. Mert ha valakit egyre csak hajt
előre a láthatatlan motor, számára nem kérdés, nem
választás, hogy menjen, keressen. És az sem biztos,
hogy ez az állapot egy életen át tart.
Egyedül nem megy?
Dehogynem!
Eszter tizenhat éves. Nem szabályos szépség, bár kétségkívül van benne
valami. Úgy vonzza a fiúkat, mint a virág a méheket. És hogy van-e barátja?
Még csak az hiányzik. A kisasszonynak esze ágában sincs lehorgonyozni.
- Irtózom a komoly kapcsolat gondolatától - mondja. - Magam sem tudom
pontosan, miért. Talán a korom miatt, bár az osztályban is van már néhány
pár. Andalognak, moziba járnak, szünetekben fogják egymás kezét. Elnézem
őket, és arra gondolok, de rossz lehet nekik a kötöttség. Hogy a férfi-nő
ügy minden játékossága elvész.
- Ez tehát játék?
- Igen. És milyen jó!
- Mit szeretsz benne?
- Azt nem lehet egy szóban elmondani. Őrült izgalmas. Kiszúrok valakit,
látom rajta, nincs egészen ellenére, hogy valamilyen kapcsolatba lépjünk, és
akkor elfog a bizsergés. Tulajdonképpen teszt is. Tesztelem önmagam, a
nőségem, hogy ha csak egy órára, egy estére is, valakire hatással vagyok. Ez
egészen különleges érzés. És nincs benne semmi rossz, nem veszem a vállamra
a terhét. Ő sem. Nem kell törődnie velem, nem kell felhívnia, igyekeznie.
Csak egy este. De az van.
- Ilyenkor elmentek a végsőkig?
- Nem vagyok prostituált! Ha érzem, rajtam múlik, az már nagyon jó. Néha
ennyi is elég. Elég a tudat, hogy ha akarnám, meglenne ez a srác.
- És te egyáltalán nem szeretnél csadádot, gyereket? Mert ahhoz, ugye,
lapzártáig mégiscsak az kell, hogy ugyanazon férfi mellett kitarts.
- De, szeretnék - gondolkodik el -, egyszer biztosan. Csak az még messze
van. Nagyon messze. Talán ha kibuliztam magam, lenyugszom. Arra direkt jó ez
a pár év (mert szerintem sem tarthat tovább). Néha arra gondolok, még mindig
jobb, ha most jön rám, mint háromgyerekes anya koromban, amikor nemcsak
magamért felelek, hanem egy egész családért, ráadásul nőként is lerobbantabb
leszek! Őszintén, nem mindenki így jár jobban?
Én akkor elhatároztam...
Persze, hogy mit csinál egy tizenhat éves lány, alig árul el valamit
róla. Elvégre onnan néhány év múlva még akármerre veheti az irányt. Nem így
Éva.
- Huszonkét éves voltam - meséli -, őrülten tetszett egy akkor nagyon
menő zenekar frontembere. Többször találkoztunk Társaságban, ott maradtam
koncert után. Figyelni kezdett rám, és egy nagy buli után felmentünk a
lakására. Ott aztán egy csapásra elfeledkezett rólam. Álltam döbbenten, de
be kellett látnom, nekem ott nem nő fű. Jött ment, cigarettázott, konyakot
töltött, tévét nézett. Aztán azt mondta: "Mégsincs kedvem. Menj haza" Olyan
megalázó volt, hogy ma is kiráz tőle a hideg. Több hétig rosszul voltam. De
aztán magamhoz tértem, és elhatároztam, én bizony mindenkit el fogok
csabítani" aki megtetszik. Nem teketóriázom, nem lelkizem. Teljesen biztosra
megyek. Engem többé nem alázhat meg senki úgy, mint azon az estén! Amiből
egyébként végül is rengeteget tanultam.
A rút kiskacsa esete a férfiakkal
Tímea szemüveges volt, rövid hajú és kicsit duci. Egész gimnazista élete
alatt nem járt senkivel, és biztosra is vette, hogy soha nem lesz senkije.
Mígnem egy nap megtörtént a csoda. Tizenkilenc évesen megismert valakit, aki
épp oly magányos volt, mint ő. Ennek a valakinek ő kellett, senki más - és
ettől szárnyakat kapott. A haját megnövesztette, a szemüvegét eldobta,
lefogyott. És már nem félt a férfiaktól.
Akkor ijedt meg egy kicsit, amikor az első szerelem mégis véget ért. És
ez az ijedelem hajtotta tovább. Csak abba a régi borzalomba ne csússzon
vissza! Semmitől nem rettegett annyira, mint ettől. Olyan erősen dolgozott
benne az életmentő ösztön, hogy született szépségeket lepipált a sikereivel.
Az egész szervezete azon dolgozott, hogy ne maradjon egyedül soha többé.
Csillapíthatatlan éhséggel falta a flörtöket, aminek semmi köze nem volt a
testi gerjedelemhez - csupán a biztonság iránti vágyhoz. Tálán mert a lelke
mélyén még mindig nem hitte el, hogy a csúnyácska lányt valóbán eltemette.
Csak a gének?
- Az a nagy helyzet - vág bele Laci -, hogy nem bírok magammal. - És
többnyire ráfizetek. Az eszemmel tudom, hogy le kellene állnom, valami mégis
hajt előre. Mindig megfogadom, hogy most aztán vége, itt az ideje a
megállapodásnak. Aztán... puff neki. Meglátok egy rövidebb szoknyát, egy
formás lábat, egy kerek feneket, és mindennek vége. Van egy cimborám, Tomi,
az ilyenkor mindig szörnyűlködik. Azt mondja, jobb, hogy nem látom magamat
kivülről. Olyan vagyok, mint a vizsla, amikor szagot fog.
- Többféle technikám van, és két perc alatt kiderül, melyik hatásos.
Vannak olyan nők és lányok, akiket szinte nem is kell puhítani, azonnal
veszik a lapot. Ám a többséggel nagy a "munka". Szerepeket kell játszanom.
Egy részük a kemény, rámenős stílust kedveli, de érdekes, hogy a legjobb
eredményt többnyire a romantika és a gyengédség hozza. És persze a
szívósság. Ha kidob az ajtón, bemászom az ablakon, a fogaim közé
rózsacsokrot szorítva.
- Hetvenszázaléknyi a "találati arány", ennyit sikerül elcsábítanom.
Hihetetlen örömöt érzek, amikor sikerrel járok. Olyan örömöt, amit idáig még
semmi nem pótolt az életemben. Aztán persze jönnek a kellemetlen percek,
amikor rájön a nő arra, hogy nem tud magához láncolni. Vagy az is kínos,
amikor több vasat tartok a tűzben, és lebukom. Vagy rossz nevet mondok a
telefonba, vagy összetalálkozik a városban kétv barátnőm, és áll a bál.
Olyankor aztán nem is magyarázkodom. Amilyen csendben csak tudok, lelépek.
- Egyszer volt egy tartósabb kapcsolatom. Fél évig bírtam. Anikó bármit
megtett volna értem, úgy szeretett. Ráuntam. Bekattant az agyamban a kis
kapcsoló, összeszedtem a cuccom, és kész. Hogy család? Az nekem nem lesz. És
nem is volt. Anyám meghalt kétéves koromban, apám meg, ha éppen nem
üvöltözött velem, akkor vert.
Alkohol
- Nekem a piával gyűlik meg a bajom - mondja Imre, miközben egy pohár
sört szorongat a kezében. - Na, nem mintha alkoholista lennék. Szakmailag
elég sikeresnek mondhatom magam, a társaságban is jól elvagyok, vagyis
hogy... ha kérdeznek, bekapcsolódom a beszélgetésbe. Egy kicsit gátlásos
vagyok. De azért a mindennapi életben jól elboldogulok. A nőkkel viszont
nehezen mennek a dolgok. Kamaszkorom óta nem tudom kinőni a nyavalyáimat. Ha
egy vonzó nővel beszélek, jégcsappá válnak az ujjaim, gyöngyözik a homlokom,
jó esetben hebegek-habogok. Rosszabb esetben nem dadogok, de hatalmas
marhaságokat mondok, tudod, összezavakom a keveret. Egyszer aztán történt
valami. Egy házibuliban középspiccesen lehuppantam a házigazda mellé. Rá
fájt a foga az összes férfinak. Elsütöttem egy szóviccet, ő nagyot nevetett.
Beszélgettünk a gyerekkoráról. Aztán táncoltunk, lassút. Úgy viselkedtem,
mint egy normális férfi. Ha egy kicsit iszom, az összes gátlásom megszűnik.
Szórakoztató társaság vagyok, és állítólag sármos is. De vigyáznom kell az
itallal. Jó, ha az ember menő, de az nem, ha közben félrészeg.
Hűség a mérlegen
Zoltán jóképű huszonéves (és jó kocsija is van). Nem vadászik senkire
sem. - Most már - teszi hozzá. - Hűséges típus vagyok, mindig is az voltam.
A tartós kapcsolataim sosem voltak rövidebbek egy évnél. Többször is
kerültem viszont olyan helyzetbe, hogy alkalmam lett volna félrelépésre.
Sőt, néha azt is éreztem, hogy - noha boldog vagyok a meglevő kapcsolatomban
- hiányzik egy kis kacérkodás. Aztán, amikor belementem valami kis játékba,
szinte azonnal meghátráltam. A túlméretezett lelkiismeretem folyamatosan
vészjeleket ad. Mérlegelnem kellett, mi a jobb: ha rág belülről valami és
nyomasztó a hangulatom, vagy elszalasztok egy izgalmas kalandot. Mindenki
azt hiszi, már-már betegesen hűséges vagyok. Pedig csak arról van szó, hogy
kiborít a félrelépés. Minek?
A pszichológus gondolatai
- A szexben, mint az összes más emberi tevékenységben, minden
megnyilvánul, ami az élet más területén is felfedezhető - mondja Honti
Margó. - A létfenntartáshoz élelemre, a genetikai létezéshez szexuális
partnerre van szükség. Mindenáron. Mindannyiunkban egyfajta tudattalan
életterv van, és ez magában foglalja azt is, hogy mennyi intenzíven átélt
érzelem "jár". Mennyi öröm, hódítás, csalódás. És ha ebben tartós hiányt
szenvedünk, ráéhezüünk. Ha a vadászat szó helyett a keresést használjuk,
pontosabban fogalmazunk. Ahhoz, hogy valaki sportból hódítson, annál előbb
mindenképpen elégedetlenség jelenik meg. Például a fiatalság vagy a szépség
hiánya a kapuzárási pánik előtt. Ilyenkor a házasság fizikai öregedését
hozza fel indokként a férfi, ám a saját, elveszettnek érzett fiatalságát
keresi. Érdekes, hogy karakterek szerint ki mihez kezd a skalpvadászat után.
Dicsekszik vele vagy a fotókat gyűjti, listát készít... Ilyenkor különösen
értékes egy "kapitális vad", egy ismert, népszerű személyiség. Ők például a
rockegyüttesek környékén lézengő lányok, akik szexuálisan aztán gyakran
frigidnek bizonyulnak.
Ha valaki az életben már unatkozott, az tudja, milyen fárasztó is az.
Ilyenkor minden esetben az ingernélküliség a felelős: A szex, a keresés
egyfajta módszer ennek a megelőzésére.