V. Kulcsár Ildikó:
GERGŐ ÉS A KÉKHARISNYA
(Forrás: Nők Lapja, 1998/35. szám, 32-33. o.)
Nagy örömünkre levelek százai bizonyítják, hogy a
férfiak kedvelik a Nők Lapját. Azt persze nem
fogadjuk kitörő lelkesedéssel, hogy többségük szerint
lapunk újságírói (megannyi nő) "elfogultak a saját
nemükkel", hiszen "állandóan arról írunk, hogy
rengeteg teher nyomja a szebbik nem vállát. A sokadik
levél után döntöttünk: fórumot adunk azoknak a
férfiaknak, akik hátrányos helyzetűnek érzik magukat,
akik (elsősorban) miattunk boldogtalanok. Uraim!
Tégyék félre zárkózottságukat, ez a rovat az önöké!
Várjuk leveleiket!
Már középiskolás korában kiharcolta magának a Gergely nevet, még a
legszebb lányok se merték "legergőzni". - Képzeljétek, ha mondjuk "Hetedik
Gergő" pápa hozott volna rendeleteket? Kiröhögte volna a világ. Egy komoly
pasit nem lehet becézni - magyarázta nagyképűen, miközben magabiztosan
beletúrt dús fekete üstökébe, és száját biggyesztve meggusztálta az előtte
riszáló lány kerek popsiját. Igen, Gergő-Gergely pontosan tudta, hogy
jóképű, s amikor tizenhat éves korában egy egyetemista lány felcipelte a
lakására, arról is megbizonyosodott, hogy ő hatalmas érték.
Tudták ezt a lányok, jöttek is - kéretlenül. Házibulikra, koncertekre
mindig egyedül érkezett, s általában a legjobb nővel távozott. - Mesélj, mi
volt azzal a szőkével! - kérlelték a haverjai. Amikor, végzett
szakközépiskolásként felvette egy menő zuglói maszek az autószerelő
műhelyébe, már nem sok illúziója volt a szebbik nemről. Idős, pénzes nőkre
hajtott, olyanokra, akik könnyedén kifizették a szórakozás költségeit, s
fütyültek a hátterére: a részeges apjára, az elhízott, szomorú anyjára, s a
hetedik kerületi körfolyosós otthon nyomorúságára.
Majd én felemellek
Gergelynek az autókon és a lányokon kívül még egy szenvedélye volt.
Remekül mozgott, tizennégy éves kora óta járt társastáncra, egy rock and
roll-versenyen első helyezést ért el. A partnernőjét amúgy megvetette, mert
ő úgy váltogatta a fiúit, mint Gergely a lányokat. - Ez a Vera egy nagy
k..., csak azért táncolok vele, mert bitang jól mozog - mondogatta a
többieknek. De amikor beiratkozott a tánctanfolyamra egy halvány arcú,
csöndes gimnazista, akire Gergely rögtön lecsapott, Vera szörnyen
megsértődött. - Mit akar ez a hülye egy szűzikétől?
Amúgy a fiú sem tudta, mit akar. Csak azt érezte, hogy Noémi - így hívták
a halvány arcút - nagyon vonzza, mert más, mint a korábbi "numerák".
Zárkózott, határozott, de közben remekül táncol, bár nem olyan kihívóan,
mint Vera. - Miért jöttél ide? - kérdezte a lányt, amikor először
hazakísérte. - Anyu akarta - mosolygott Noémi. - Képzőművészeti gimibe
járok, és főiskolára készülök. A mamám szerint nem normális, hogy állandóan
csak rajzolok.
- Jól csinálod! És ha én felemellek, akkor sztár leszel! - mondta Gergely
fölényesen.
- Ne strapáld magad, itt szebbek a lányok, mint én - felelte Noémi
nyugodtan, mire a fiút furcsa zavar fogta el. S ez a zavar később sem hagyta
el, mert Noémi mindig másképp reagált, mint ahogy várta. Ráadásul rádöbbent
hogy szörnyen műveletlen, a művészettörténetről fogalma sincs. Amikor Noémi
szembesült azzal, hogy a fiú még soha életében nem hallott Gauguinről,
megvetően húzta el a száját, és kirúgta a srácot.
Gergely persze hatalmas virágcsokorral könyörögte magát vissza, és
meghatódva nézte, hogyan fest a lány. Nézte a maszatos, akaratos Noémit, és
könny szökött a szemébe. Később azt is észrevette magán, hogy szégyelli a
múltját, a sok, sportszerű szeretkezését.
- Te állat, olyan lettél, mint egy szerzetes - hajtogatta a barátja.
- Nem vagyok én szerzetes, csak egy szerelmes bunkó - felelte Gergely
keserűen.
Bizonyítani kell!
Az esküvőjükön Gergely ragyogott, mint egy kicsi Gergő, aki megkapta a
legszebb kisautót a játékboltból. Az édesanyja utálkozott, mert úgy érezte,
az imádott fiát behálózta egy jelentéktelen, festegető penészgomba, Noémi
mamája pedig könnyes szemmel ülte végig a szertartást, hiszen a lányát
feleségül vette egy tanulatlan tahó.
- Drágám, anyáink hisztijére, te megfejed a műhelyben a gazdagokat,
hazahozod a nagy manit, én sikeresen befejezem a főiskolát, és minden oké
lesz! - mondta Noémi magabiztosan.
Gergelynek rosszul esett, hogy neki csak az a szerepe, hogy pénzt tojjon,
mint egy mesebeli tyúk, de szófogadóan magához ölelte a feleségét. Még örült
is, hogy ennyire bízik benne a lány. Ráadásul kevésnek, felkapaszkodottnak
érezte magát az otthonukban. A párja nagymamájánál laktak. Az idős hölgy
számára palota volt! Két szoba, terasz, Gergely szüntelenül úgy érezte, hogy
bizonyítania kell. Tehát kifestette a házat, fehérre mázolta az ajtókat, az
ablakokat, füvesítette a kertet, új követ rakott a tereszra, és gürizett
napi tizenkét órát a munkahelyén. Átverte az ügyfeleket, lopott, csalt,
kocsikkal kereskedett, százezreket vitt haza.
Bolond aki megváltozik
Tizenkét év telt el az esküvő óta. Most a harmincnégy éves, még mindig
igen jóképű Gergely ül velem szemben egy zuglói presszó teraszán. - Ha
elmondom az igazat, kiröhög mindenki - mondja fáradtan. - Hiszen az én
életem arról szól, hogy bolond, aki megváltozik egy nő miatt. Nem éri meg!
De nem akarom magam sajnáltatni, röviden mondom el, mi történt velünk. Soha
nem csaltam meg a feleségem. Soha! Ő viszont csalt és befutott. Kiállítások
külföldön, fogadások, újságcikkek, siker. Sokat utazott, megismerte a
képzőművészeti élet nagyjait, én meg maradtam bunkó autószerelő. Aki
hazahordja a pénzt a felesége művészkedésére. Én voltam a menedzser. A tahó
pénzeszsák.
Miért tűrtem el ezt a helyzetet? Azt hiszem, azért, mert az volt a
kényszerképzetem, hogy a feleségem különb, mint az átlagos nők. Nem jöttem
rá, hogy a feslett erkölcsű táncpartnereim és a kékharisnya Noémi között van
még egy hatalmas, nekem való réteg. Olyan buta szerelmes voltam, hogy
megérdemlem a sorsomat!
A történetünkre Noémi terhessége tette fel a koronát. Ő nem volt boldog:
le kellett mondania egy római kiállítást és utazást. A fiam hét hónapra
született. Szép, mint én voltam hajdanán, de süketnéma! A feleségem meg az
anyósom szerint a proli apám alkoholizmusa, meg a primitív családom génjei
okozták a bajt! (Nem a kékharisnya feleségem napi rumadagja, ami állítólag
kell a művészethez...) No, mindegy! És tudja, mit akart az én valaha
imádott, finom lelkű asszonyom? Adjuk a gyereket nevelőotthonba!! Szóval
elváltunk. Ő férjhez ment egy olasz festőhöz, Rómában él, a fiam nálam
maradt. Azóta összegürcöltem egy lakást - kettőnknek. Köszönöm, megvagyunk.
- Mi van a fiával?
- Találtam egy jó iskolát. Megszállott, felkészült tanárok foglalkoznak
vele. Szeretem őket, mert a kicsi Gergely nagyon szépen fejlődik. Biztosan
látott már gyerekeket, amint kézjelekkel remekül beszélgetnek a buszon, a
metrón, nos, az én fiam ilyen. Okos, tehetséges, meg fogja találni a helyét
az életben, ráadásul hihetetlenül jól mozog. De nem engedem táncolni! Nem!
Ha engem, az egészséges jóképű vagányt így bedarálhatott egy kékharisnya,
mit csinálnának vele? Szóval imádom, védem a fiamat, elhessegetem az utánam
érdeklődő nőket, hajtom a pénzt, de még nem hevertem ki a történteket. És
igenis vegye tudomásul, hogy dührohamot kapok, ha családjukért élő, mártír
nőkről olvasok!
- És á jövő? Még csak harmincnégy éves - mondom csöndesen.
- Soha többé nem nősülök! - feleli határozottan. - Hiába ettem a lányokat
nagykanállal, hiába válogathattam a legszebbek közül, köddé vált a
fiatalkori gátlástalanságom. Nem vagyok én Gergely, hanem csak egy szorgos
Gergő, Gergőke... És az ilyen rendes pasasokat megeszik az asszonyok.