Strómajer Andrea:
LÁNYOK AKIK LÁNYOKAT SZERETNEK
(Forrás: Voil…, 1996/12. szám, 78-79. o.)
Elég sokan vannak, de csupán kevesen válalják közülük
a nyilvánosságot, mert a társadalom fentartásokkal,
ellenérzésekkel fogadja őket. Azt vallják, hogy
ugyanolyan emberek ők is, mindössze a szexuális
életük más. Íme néhány vallomás.
A női homoszexualitás, illetve a leszbikus nők a férfi homoszexualitással
együtt a XIX. század végén kerültek a figyelem középpontjába - mondja Tóth
László szexológus. - Az ekkorra elmélyült társadalmi válság egyben a
kapitalizmus válságát jelentette, mégis ez volt az az időszak, amikor a
korábban megoldhatatlannak tűnő gazdasági-társadalmi problémákra megoldást
találtak, az addig antagonisztikusnak tűnő ellentétek kezelhetővé váltak.
Hogy ez bekövetkezhessen, a polgári társadalom alapintézményeit is át
kellett értékelni. Az egyik ilyen alapintézmény a férfi és a női szerepek
rendszere volt. Az addig létező, száz-kétszáz éves múltra visszatekintő
hagyományos képlet a férfi és a nő meghatározásáról egyre több konfliktus
forrásává vált. Ennek egyik jele, hogy a férfi homoszexualitást tudományos
fórumokon kezdték elemezni, míg a másik figyelemfelkeltő jel az "új nő"
megjelenésével függött össze.
A század végéig az elfogadott női szerep abból állt, hogy a nőnek
rendeltetése szerint férjhez kell mennie, gyerekeket kell szülnie, szexuális
élete szintén a férfi szexuális vágyának függvénye. Ezt a sztereotípiát
azonban egyre inkább megkérdőjelezték. Az "új nő" nem ment férjhez, és ha
meg is tette, férjétől független életet akart élni. Ez a szemlélet éles
ellentétben állt a tradicionális női szerep követelte életmóddal. Hirtelen
meglepően sok "másként" gondolkodó nő tűnt elő a semmiből. Megjelenésükkel
függött össze a feminizmus első nagy hulláma is. Ezeket a feministákat a
férfias viselkedés és öltözködés jellemezte. A 60-as évek végén a
leszbianizmus és feminizmus újabb, radikálisabb változata tűnt fel.
Krizsó Andrea vállalja önmagát. - Én is úgy éltem, mint a többi korombeli
tinilány, én is fiúkkal randizgattam. Amikor azonban megtudtam róluk, ami
érdekelt, hirtelen unalmassá váltak. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy
egyszerűen nem voltam beléjük szerelmes. Egyszer találkoztam egy izgalmas,
érdekes fiúval, aki talán érzelmeket is ébresztett volna bennem, ha a neme
iránt is vonzódtam volna. Mindez akkor tudatosult bennem, amikor az
egyetemen beleszerettem egy lányba.
A női homoszexuálisoknak - legalábbis tapasztalataim szerint - nincsenek
olyan metakommunikációs jeleik, mint a férfi homoszexuálisoknak, amelyek
egyértelművé tennék a hozzájuk hasonlók felismerését. Egy idő után a
beszélgetésekből természetesen gyanítani kezdem, de biztos azonosítójelek
nem léteznek. Az ismerkedés így a szélesebb baráti körön, egyesületeken
keresztül történik. Magyarországon a kisebbségek, talán a megfelelő
tolerancia hiányában rejtőzködőek. Én nem tapasztalom azt az általános
véleményt, miszerint a társadalom könnyebben elfogadja a leszbikusságot,
mint a férfi homoszexualitást. Ha a barátnőmmel kézen fogva sétálok az
utcán, gyakran lebuziznak bennünket a férfiak. Vannak, akik megbotránkoznak
rajtunk, nem tudják és nem is akarják elfogadni, de ugyanakkor sokak számára
nem okoz semmiféle problémát. Arról, hogy valakit kiközösítettek, vagy
elbocsátottak az állásából még valóban nem hallottam, de az gyakran
előfordul, hogy jobbnak látom eltitkolni szexuális beállítottságomat. Lányok
esetében persze nem olyan szembetűnő a dolog, és nem nagyon gyanakodnak, ha
két lány él együtt.
A leszbikusok és a biszexuálisok között az a különbség, hogy a
biszexuálisok számára nem a partner, hanem a személyisége a fontos. Ők
szexuálisan bármelyik nemmel együtt tudnak lenni, miközben a leszbikusok nem
képesek beleszeretni a férfiakba és szexuálisan sem vonzódnak hozzájuk.
Ezenkívül a leszbikus kapcsolatokban nincsen szerepleosztás. Mindenki a
saját adottsága, képessége szerint csinál meg dolgokat. A kapcsolatteremtés
ugyanúgy, ahogyan a heteroszexuális kapcsolatokban puhatolózással,
szemkontaktussal indul, hogy kiderítsék, kölcsönösen tetszenek-e egymásnak.
Ezután az egyik kezdeményez, megszólítja a másikat. A megszólítás ugyanolyan
banális tud lenni, mint más kapcsolatokban. A lényeg, hogy a két ember
tudjon kommunikálni, hogy később valamilyen ürüggyel felhívhassa a másikat,
vagy elmehessen abba a társaságba, ahová ő is jár. A leszbikusok általában
hosszan tartó és értékes kapcsolatok kialakítására törekszenek. Ezt mindenki
másképp teszi. Van nő, aki rögtön ágyba bújik, és csak ezután érdeklődik
mélyebben a másik után, van, aki hónapokig randizik, udvarol, közös
programokat szervez. De olyan lánnyal még nem találkoztam, aki számára ne
lett volna fontos, hogy kapcsolata komoly és tartalmas legyen. Ugyanakkor a
leszbikusoknál is előfordul, hogy csak a szex miatt jönnek össze, de ezt -
ellentétben a heteroszexuálisokkal - előre tisztázzák egymással.
Előfordulnak közöttünk skalpvadászok is, akiket sokszor csupán egyetlen
szempont, a szex vezérel. Ezek a lányok azt mondják, keresik az igazit, de
addig is miért ne hasznáják ki az adódó lehetőségeket és elhencegnek
hódításaikkal.
A meleg lányok esetében ugyanúgy vannak különbségek, hogy ki milyen
típusú lányt szeret vagy, kit tekint ideális nőnek. Van, akinek a nőies nő
tetszik, ami főként nőies öltözködést, sminket jelent. Akad, aki a
maszkulin, vagyis a sportos, izmos Iányokat kedveli. Sokaknak mindez nem
számít, nekik a személyiség a fontos. Nekem nincsen ideális nőtípusom.
Valószínű, én mindenkiben megtalálom a nőies kisugárzást, ha felkelti az
érdeklődésemet.
A leszbi kapcsolatokat is ugyanúgy, mint a heterogéneket bizonyos
vonások, például a féltékenység jellemzi, ez alapvetően a partnerek
karakteréből adódik. Nálunk a féltékenység vagy a hűtlenség fájdalmasabb,
mert a kör, ahol kapcsolatot tudunk teremteni, sokkal szűkebb, és
korlátozottabbak a lehetőségek. Ebből annak kellene következnie, hogy jobban
megbecsüljük kapcsolatainkat, de valójában csak a dolgok rosszabbik részét
érzékeljük. Rettegünk, félünk, féltékenykedünk, de ritkán értékeljük igazán.
A hűtlenség és a megcsalás kérdése nálunk szintén a partnerek értékrendjétől
függ. Monogám kapcsolatot preferálók számára válóok lehet.
Ágnes, jogász. - Vannak, akik már négy-öt éves korukra vissza tudják
vezetni azonos neműekhez vonzódásuk kialakulásának első jeleit. Én ezt az
időszakot nem tudom így értékelni. Annyi bizonyos, hogy ez a hajlam
serdülőkorban manifesztálódik, tizenhárom évesen beleszerettem az egyik
osztálytársnőmbe. Ekkortól kezdve tudom biztosan, hogy engem a lányok
vonzanak. Ezt a vonzódást én szerelemként éltem meg. Vártam az iskola előtt,
hazakísérgettem. Egyszóval, fiúszerepet vállaltam. Bár sohasem vallottam
meg, hogy mit érzek iránta, valószínűleg sejtett belőle valamit és
hallgatólagosan el is fogadta. Egészen tizennyolc éves koromig elkísért ez a
szerelem.
Akkor még nem fogtam fel e vonzódás súlyát, mivel gyerekkorom óta úgy
éreztem - mindig éltanuló voltam -, más vagyok, mint a többi. Elég keserűen,
de azt a következtetést vontam le, hogy a szexuális élet számomra
reménytelen. Nem tudtam semmit még a homoszexualitásról, de azt eldöntöttem,
hogy a tudományoknak fogok élni és nem lesz magánéletem. Egészen addig így
is gondoltam, amíg negyvenen túl egy pszichiáter azt nem mondta nekem, hogy
a szexuális élethez mindenkinek joga van.
Akkor tudtam először felvállalni a másságomat mások előtt. Ekkor
következett be életemben az igazi "coming out" (előbújás) pillanata. Az
igazi, mert egy nagyon szűk baráti körben már 30 éves koromban megtörtént.
Akkor éltem át életem eddigi legnagyobb szerelmét. Verseket írtam hozzá,
amelyeket pár embernek megmutattam, és az érzelmemet megvallottam. De a nagy
kilépés csak három évvel ezelőtt történt meg. A sorstársaim többségével
szemben nekem az a szerencsém, hogy a verseimen keresztül tudtam
megnyilatkozni. Nem kellett zavartan félrehívni valakit, hanem irodalmi
szinten, a versek segítségével "vallhattam" magamról.
A"coming out"-ról persze tudni kell, hogy nagyon hosszú és fokozatosan
végbemenő folyamat. Az ember lassan jut el odáig, hogy a társadalom előtt is
merje véllalni másságát. Legelőször önmagának kell bevallania homoerotikus
hajlamát. Már ez igen nehéz lépés. Rengeteg a látens homoszexuális, akiknél
30-40 éves korukra egy pszichoanalízis hozza felszínre a meleg hajlamot.
Sokan már családos emberek, amikor rájönnek, hogy más nem iránti elfojtott
hajlamuk okozza gondjaikat. Ráadásul ilyenkor a lelket is megrengeti a
többségtől való különbözőségük tudata. Elveszítik azt a biztonságérzetüket,
amelyet az olyan vagyok, mint mindenki más biztonsága adott addig.
Az előbújás folyamatát nehezíti az is, hogy nem tudnak kiegyensúlyozott
┌─────────────────────────────────────────────────┐ meleg életpályákról. Nem
│ LEVÉL │ ismerik azokat a neves
│ (részlet) │ művészeket, tudósokat,
│ │ akik szintén "más"-ok
│ Édes ősz lesz hirtelen │ voltak. A Háttér Baráti
│ azt szeretném, ha nem festenéd a hajad │ Társaság célkitűzései
│ és nem válna harsányabbá ruháidon │ között szerepel, hogy
│ az élénk feketéje miatt │ bemutasson ilyen életu-
│ most még halk homállyal borított színharmónia │ takat. Sokan rettegnek,
│ hanem a szájra, bőrre rímelő │ sokan közülük - főként,
│ lilás, barnás bordós árnyalatokat │ akik a családtól sem
│ felváltanák a kékbe csendülő színek │ kapnak megértést - magá-
│ hisz addigra még kedvesebben játszanak majd │ nyosakká, depressziósak-
│ hajaddal, kezeddel, homlokoddal │ ká válnak. A társadalom-
│ szeretném, ha kacagásod nevetésbe csendesedne │ nak azt kellene elfogad-
│és társakká szelídülnének fellobbanó rajongásaid.│ nia,hogy a mi szerelmünk
│ (P. Ágnes 1980. február)│ éppen olyan, mint a he-
└─────────────────────────────────────────────────┘ teroszexuális embereké.
Van, aki soha nem bújik elő és egész életében titkolja másságát. Például
vidéken nagyon gyakori az öngyilkosság, mert ott a homoszexualitás gúny és
megvetés tárgya. Az önmaga előtt válalás lépcsőjét, a kapcsolatteremtés, a
megfelelő életmód kialakításának nehézsége követi. A férfiak speciális
szubkultúrával rendelkeznek, amely igencsak megkönnyíti számukra a
kapcsolatteremtést. A női homoszexuálisoknál ilyesmi nincsen.
Az én esetemben azért lett ez a szélesebb kör a tejes nyilvánosság, mert
úgy gondoltuk, hogy a nyilvánosság előtt több embernek kell vállalni
önmagát. Volt egy közös "coming out"-unk a "Szivárvány" vezetőivel.
Csalódnunk kellett, mert várakozásunkkal ellentétben a hozzánk csatlakozók
száma alig emelkedett. Talán azért is alakult ez így, mert Magyarországon
még nagyon erős a társadalom és a média ellenállása. Ez persze fakadhat az
ismeretlentől való félelemből is. Természetesen a társadalomnak van egy szűk
liberális rétege, amely megpróbált a témával megismerkedni. Azt hiszem, az
emberek nagyon nehezen fogadják el, ha bárki bármiben különbözik tőlük.
Az emberi lélek biztonságához hozzátartozik, hogy az átlaghoz, egy
normához tartozzon. Ugyanakkor talán még nagyobb az ettől az átlagtól eltérő
személyek nyilvánosságra lépésével szembeni ellenállás. Nagyon kevés az
elfogadó család az általam ismert meleg emberek körében. A leggyakoribb,
hogy a homoszexualitást mint titokban tartandó életformát fogadják el. De
nagyon nehéz úgy élni, ahogy az angolok mondják, hogy a csontváz a
szekrényben van, mint egy nagy családi titok, amely isten ments, hogy
kitudódjon.
Az emberi méltóság azt diktálja, hogy azért, mert más a szexuális
életünk, ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. S amíg ezt a
tiszteletet el nem érjük, szerveződnünk kell. Ez a folyamat egyelőre
megtört, de felnövőben van egy új generáció, amelynek úgy tűnik, nem jelent
mindez majd akkora problémát, mint nekünk.