CHARLES BOVIE: A LÁNYOK SZÍVE
(Fordította: Babits Mihály)
Nézd, nézd e sok kacagó ifju lánykát!
mint rózsa szírma, frissek, édesek:
ártatlanul mohó szemedbe tárják
azt, amit Boufflers "szív"-nek nevezett.
E kis szivet csiszolja majd az élet
drágakővé a dús csipkék alatt;
ma még csak álom, isteni igéret,
vázlatos kép és hamvas árnyalat.
A szív nő; tizenhat éves korára
spleen fogja el: minden nap oly sivár!
Virág lesz, mely még ki se nyilt, de már a
szakértő kertész gondjaira vár;
a szerelem illatos csókra, bársony
levélkékkel bolyhozva könnyedén;
láb-nem-taposta szűzi út; csodás hon;
ovális kagyló; drága gyöngyedény.
Mikor husz éves: a Vénus-ligetnek
mélyébe, hol szent oltártűz lobog,
hosszú sorban s alázattal sietnek
áldozni ifju s vén zarándokok;
sivatag, melybe ég szórja a mannát;
mélyút, mit játszva tört át Cupido;
boldog börtön, mely üdvöziti rabját;
varázsos éden; biborpartu tó.
De mikor harminc: lángoló barázda,
lüktetve izzó láva önti el;
embervért szomjazó tigris: garázda
kedve örök orgiát ünnepel;
szomj, melynek csöndesülni nincs hatalma;
kigyó, melynek ölelése halál;
Éva anyánk s a bűn-büvölte alma;
varázskapu, mely mindig nyitva áll.
S mikor negyven: könnyezni kezd az árva
s a nagy magányba buját sirja szét;
szent rejtekét készségesen kitárja,
hogy elfogjon egy-egy naiv lepét;
bolondos agg, ifjuvá cicomázva,
sürög-forog és udvarol szegény;
- de kinek kell az eltört ócska váza,
az elfelejtett, régi, rossz regény?
És mire ötven: nagy fekete flastrom;
mint kerékvágás, száraz és öreg;
ráncosképű apáca, ki a klastrom
számára alamizsnát gyüjtöget.
Ujabb tiz év: és kongó, szörnyü kórház;
beomlott kút; kihült, üres kohó;
nyűtt bugyelláris; padlásra dobott váz;
használhatatlan, vén egérfogó.
Az idő száll: hetven... nyolcvan... Nem izgat s
nem is izgúl e dohos pergament;
ezernyi ránca ezer furcsa kriksz-kraksz
s nincs oly tudós, ki tudná: mit jelent;
kopott cafrang; rozsdás lom; ráakadván
bosszusan rug egy görbét rajta a láb;
penészes, málló, ókori maradvány,
mely csak a muzeumban él tovább.
- Nézd: a harasztban, foszfortűzü szinfolt,
száz fénybogár ég minden éjszaka;
a temetőn kék-sárga lánggal imbolyg
a lidércfények ikercsillaga! -:
hiszem, hogy él és vándorol a lélek
s a halállal a szív nem tűnik el:
minden szív páros lidérclángra ébred
s a horpadt sírok ormán táncra kel!Dimenziók
- #1 - Itt és most (Értekezés a térről és időről)
- #2 - Világ(egyetem)
- #3 - A jövő (Technikai jövő)
- #4 - Internet
- #5 - Matematikai mikroszkópok: A fraktálok
- #6 - Átutazóban a földön
- #7 - A sokoldalú ember - Szárnyaljon a képzeleted!
- #8 - Érdekességek a nők történetéből
- #9 - Nevelésügy az anekdoták tükrében
- #10 - Álmodozók - Irodalmi antológia
- #11 - eLeVeN
- #12 - Mozaikok a nevelés történetéből
- #13 - Achilles Dent - a gondolkodó ember
- #14 - Y-akták - Tele Fiction Magazin
- #15 - Kábulatban
- #16 - Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)
- #17 - Antigravitációban
- #18 - Nem iskolás fokon...
- #19 - Gyermekszemlélet
- #20 - Csillagnézők
- #21 - Magyar nők a dualizmus korában
- #22 - MeGiNT eLeVeN
- #23 - Valahol kinn az űrben...
- #24 - Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -
- #25 - Az örökkévalóság pillanatai
- #26 - Gitta írásai - Kaderják Gitta
- #27 - Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)
- #28 - Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?