TÁKÁHÁSI MUTSZUO: BÚCSÚ FIATAL TESTEMTŐL
A fiatalember guggol,
és megköti cipőjén a zsinórt.
Tarkója szép és gyengéd,
vállán némi ovális hús rezeg,
törzse alatt rézsút
friss és kerek a térde,
mellbimbója őszibarackszínű.
Magába zárt, egyenes pillantását
ujjára szegezi, ahogy cipője
zsinórját köti, bár keze magától
mozog csakúgy, mint hogyha transzban volna.
Nem nézi ágyékát, de arra gondol,
mindig arra, ágyéka bársonyos
hegyére, az áttetsző nyersselyembe
csomagolt bimbóra, mely itt hintázik
keze feje fölött, ahogy cipője
kötőjét fűzi, sima és sovány
hasa alatt - az éhes farkasok
hasa ilyen - szemérme lüktető
koronája, a fénytől ezüstös
szőrrel fölötte. Most feláll, cipőben
s mezítlenül, a szobában sétálni
kezd fel-alá - hogy majd sokszor sétál,
és közben gyorsan megöregszik, arca
merev lesz, és nem mer visszafordulni
ide, hol a fiatalember guggolt,
s cipőjét kötötte, finom selyembe
csomagolt makkjával, mert csak ez volt az élet
szépsége; a többi lényegtelen.