ISMERETLLEN ANGOL KÖLTŐ: JOHN ANDERSON
John Anderson, szerelmem,
kérdem: miért kerülsz?
Reggel az ágyban döglesz,
este széken csücsülsz,
tönkreteszed estémet,
magadat is hiszen
ide bújhatnál mellém,
John Anderson, szivem.
John Anderson, szívem John,
mikor kezdted velem,
farkad, mint más legényé,
felpattant mereven,
kemény volt, mint a somfa,
most petyhüdten pihen,
nem ezt érdemlem tőled,
John Anderson, szivem.
Rózsás lazac a seggem,
két mellem hattyúpár,
hasam, mint a tollpárna,
legalja téged vár,
dolgozz meg jól, kontyomtól
bokámig le, mivel
ettől jön az egészség.
John Anderson, szivem.
Árok partján lófrálnod
egész nap szép lehet,
de ha hátsódat rázod,
az különb élvezet,
szállj fel, lovagolj rajtam,
míg olvadoz a nyergem,
mert ez a legszebb nóta,
John Anderson, szerelmem.
Üld meg a bársony nyerget,
és tégy ki magadért,
markolj szorongass, kergesd
altestembe a vért,
míg azt nyüszítem: jaj, jaj,
számból kilóg a nyelvem,
s ropogni kezd a hátad,
John Anderson, szerelmem,
John Anderson, szerelmem,
ha unalmas az ágyam,
csinálhatjuk a kertben,
székben, csűrben, pajtában,
de ha nem jössz, job farkat
keresek, úgy hiszem,
s szarvat növesztek rajtad,
John Anderson, szivem.