ABÚ NUVÁSZ: HADGYAKORLAT
A két ellenfél ütközetre készül.
Megszólalnak a kürtök. Fellebeg
az Abbászidák fekete zászlója.
Öltözik, páncélt övez a sereg.
Mi, jó batátok, harci játékunkhoz
nem öltözünk fel, de levetkezünk.
Nyolcan vagyunk fiatalok: ölünkön
bimbódzó ág nő: ez a fegyverünk.
Vezényszó nincs. A kancsó körbejárja.
Szábáh s Huszáin a lantot pengetik.
A négy idősebb ellenfelet választ
s négy fehér liliomot dob nekik.
Szájon csókoljuk egymást. Így kezdődik
a viadal. Lándzsáink lengenek.
Terepnek nagy szobámat választottuk,
s kék szőnyegemet harcmező helyett.
Vadul birkózunk. Összebogozódik
a karok meg a combok erdeje.
Lefeküdni s az ellenfélnek hátat
fordítani nem gyávaság jele.
Aztán a földön elheverünk mindnyájan
és lovagolunk, mint az angyalok.
Szeretlek! Kímélj! Mért kímélsz?
Imádlak!
Jaj nékem, oly jó! Mindjárt meghalok!
Nyögés, sóhajtozás. Egyszerre csend lesz.
Dárdáink mind meggörbülnek, akár
a kos szarva. De kiegyenesednek
hamar. Jáhjá a borral körbejár.
Ez lett a párbaj vége. A harctéren
nem halt meg senki. Temetés se lesz.
Történész nem ír róla. Én
vagyok csak
a krónikás, aki lejegyzi ezt.