Dimenzió #22

MeGiNT eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia, fizika, kommunikáció, egyveleg)

                                Fehér Alexa:

                            RÉGI FEJET ÚJ TESTRE

             (Forrás: Voil…, 1997/12 - 1998/01. szám, 28-30. o.)

HA  EGY  EMBER  TESTE  RÁKOS  VAGY  BALESET  SORÁN  SZÉTRONCSOLÓIK DE A FEJE
EGÉSZSÉGES  MARAD AKKOR A FEJ EGY MÁSIK TESTRE ÁTOPERÁLHATÓ OLYANRA AMELYNEK
TULAJDONOSÁNÁL  - VALÓSZÍNŰLEG SZINTÉN BALESET KÖVETKEZTÉBEN - BEKÖVETKEZETT
AZ AGYHALÁL.

                       Bár  az  olyan  létfontosságú szervek, mint a vese, a
                       máj vagy a szív átültetése kiválóan képzett orvosokat
                       és     műtős    személyzetet    igényel,    ezek    a
                       transzplantációk     mára     a    modern    sebészet
                       rutinfeladatai  közé tartoznak. Robert White amerikai
                       idegsebész     jövőre    olyan    műtétet    szeretne
                       végrehajtani,  amely méltó módon megkoronázhatná az e
                       területen  eddig  elért  szép  sikereket:  célja  nem
                       kisebb, mint hogy egy fejet ültessen át.

   Úgy   hangzik,  mint  egy  rémtörténet,  pedig  húsz  évvel  ezelőtt  már
megkísérelte,  és  a  műtét  sikerült  is: 1976-ban Robert White levágta egy
rézuszmajom  fejét,  és  egy  másik  majom testére helyezte át. A komplikált
műtét  akkoriban tizenhat órát vett igénybe. White elsőként felvágta a donor
állat  nyakán  a  bőrt,  átvágta  az  izomkötegeket,  az inakat, a lég- és a
nyelőcsövet,  a gerincoszlopot és a gerincvelőt. A leválasztási művelet vége
felé  már  csak  hat éren keresztül kapcsolódott a fémketrecben, csavarokkal
rögzített  fej  a  majom  testéhez,  amelyet  mesterségesen lélegeztettek és
vérnyomását szintén művi úton szabályozták.

   Az  operéciónak ebben a szakaszában egy asszisztensek által hasonló módon
előkészített másik majmot fektettek az állat mellé. A következő percek döntő
fontosságúak   voltak.   Körültekintő,   pontos   munkával,   de   a  lehető
leggyorsabban  el kellett zárni az ereket. A gyorsaságra azért volt szükség,
mert ha az agy vérellátása öt percnél hosszabb időre megszakad, az agysejtek
menthetetlenül károsodnak.

   Azért,  hogy  a  vérellátás  lehetőleg  egyáltalán  ne  álljon  le, White
professzor  először csak négy eret vágott át a hatból. A donor verőereibe és
vénáiba  egyenként apró műanyag csöveket dugtak, majd pedig csatla koztatták
őket  a  recipiens  egyed  kipreparált  ereihez.  Néhány  pillanatig mindkét
testből érkezett a vér az agyba. Most már csak a gerincoszlop közelében lévő
két artéria volt hátra. Ezeket nem kötötték össze a többivel, hanem lezárták
a  végüket,  mivel  amúgy is csak egy tartalékrendszer részét képezik, amely
akkor lép működésbe, ha az agynak sürgősen vérre van szüksége.

   Megtörtént.  Immár  a  befogadó állat szíve látta el a leválasztott fejet
vérrel.  Ezt  követően  White  professzor  hozzálátott,  hogy összevarrja az
ereket,  a  nyelő-  és  a  légcsövet,  az inakat és a szöveteket. Ezalatt az
asszisztensek  lekapcsolták  a  műszereket  a donor állat immár feleslegessé
vált fejéről és testéről.

   Szomorú jelenet volt, ezt még a professzor sem tagadja, azonban még ennél
is  mélyebben  emlékezetébe  vésődött az a pillanat, amikor az újjászületett
élőlény  felébredt  az  operációt  követően.  A majom kinyitotta a szemét és
White-ra  nézett.  Amikor a professzor megmozdult, a két szem követte. A kis
állat képes volt szagolni, ízlelni és hallani. Mivel megmozdulni nem tudott,
nagyon mérges volt, etetéskor majdnem leharapta az egyik asszisztens ujját.

   Öt  nappal  később  véget ért a kísérlet. Az operáció egyes egyedül azt a
célt  szolgálta, hogy bebizonyítsák, a fej egy másik testen is életképes - a
műtéti beavatkozást követően fellépő immunrendszeri komplikációkat White-nak
nem  állt  szándékában  gyógyszerekkel  kezelni.  Így  azután a majom öt nap
elteltével elpusztult.

   Robert  White  nem  őrült, sem nem forrófejű titán, vagy olyasvalaki, aki
nem  rendelkezik  erkölcsi érzékkel. Az orvos ma 71 éves. Ő volt az Egyesült
Államok  legfiatalabb  idegsebésze,  aki megszerezte a professzori címet, és
tagja  a legexkluzívabb kutatói köröknek, mint például a Vatikáni Tudominyos
Akadémia.   Ebből  is  látszik,  hogy  meggyőződéses  katolikus:  szobájában
fényképek  lógnak,  amelyeken  VI.  Pál  és  II. János Pál pápa társaságában
látható.  Tervének  erkölcsi  aspektusaival  tisztában  van,  és  nem talált
közöttük  olyat, amelyik ellentétben állna a kereszténység alapelveivel. Egy
orvos legfontosabb feladata az, hogy megmentse az emberek életét - erre tett
esküt, a fejátültetésnek pedig éppen ez a céja.

   Hogy  milyen  esetekben  kerülne sor ilyen komoly műtétre? Csak akkor, ha
egy ember teste súlyosan károsodott, de agya még tejesen egészséges. Ilyenek
lehetnek példéul a rákbetegek vagy balesetek szerencsétlenül járt áldozatai.
Ők  a  recipiensek.  A  donorok pedig olyan személyek lennének, akiknél pont
fordított  a  helyzet,  vagyis  testük  ép,  agyuk  pedig  már halott. Ők is
lehetnek baleset áldozatai, vagy olyanok, akik valami más okból estek tartós
kómába.

   Az  orvostudomány  jelenlegi állása szerint - és ezt White is jól tudja -
az  ilyen  operáción átesett személyek képesek lennének nevetni és énekelni,
járni  viszont  nem  tudnának,  mert  deréktól  lefelé megbénulnának. Ma még
lehetetlen  összevarrni  azt a sok százezer idegszálat, amelyek a gerincvelő
átvágásakor  megszakadnak,  és  amelyek  a  test  különböző részeiből érkező
parancsokat  és  az  információkat  továbbítják  az  agy felé. White azonban
optimista   a   jövőt   illetően:   "Tíz  éven  belül  már  képesek  leszünk
helyreállítani a gerincvelőt".

   A  húsz  év előtti, rézuszmajmokon végrehajtott kísérlet óta Robert White
tudatosan  készül egy hasonló műtétre, amelynek ember lenne az alanya. Ehhez
időközben  az agy átmeneti vérellátásának problémáját is meg kellett oldani,
vagyis pontosan meg kellett tudni, mennyi ideig bírja vérellátás nélkül vagy
csökkentett  vérmennyiség  mellett. A professzor - ugyancsak állatkísérletek
segítségével  -  olyan  hűtési  módszereket fejlesztett ki, amelyek hosszabb
operációs  időt engedélyeznek. Szintén megoldásra vár a kilökődés jelensége.
A  páciens  számára  az  jelenti a veszélyt, hogy a test immunrendszere nagy
sejttömege miatt megtámadhatja a fej bőrszöveteit. White a bőrt, az orrot, a
füleket  és  az  arcot  is  veszélyeztetettnek  látja.  Az  agy a professzor
ismeretei   szerint   védve  marad.  Úgy  ítéli  meg,  hogy  a  többi  tünet
gyógyszerekkel kezelhető.

   Ezeken    kívül   a   műtéti   személyzet   speciális   felkészítése   is
elengedhetetlen  -  egyébként  már ez is folyamatban van; White 1998 közepén
akarja  végrehajtani  a  nagy  műtétet  -  nem  Clevelandben, ahol él, hanem
Kijevben,  Ukrajnában.  E  kitérő  okai  azok  az  engedélyek,  amelyekre az
Amerikai  Egyesült  Államokban  egy ilyen beavatkozáshoz feltétlenül szükség
van,  és amelyek megszerzése éveket venne igénybe. "A koromnál fogva már nem
engedhetem meg magamnak, hogy időt veszítsek"- nyilatkozta White professzor.

  Becslése  szerint  az  egész vállalkozás körülbelül kétmillió dollárba fog
kerülni  -  beleértve  a  páciens  előkészítését  és  utókezelését  is,  ami
nagyjából  egy  évet  vesz  majd  igénybe. "Ez majdnem olyan drága, mint egy
műszív  első  átültetése" - mondja White. Ugyanakkor azzal is tisztában van,
hogy  egy  szívátültetés  könnyebben  megértethető a közvéleménnyel, mint az
általa  tervezett  nagyszabású  operáció. Valószínűleg sok támadás fogja még
érni, hiszen a dolog egy sor erkölcsi kérdést is felvet.

   Ő  maga  kétségen  felül  áll. Számára az emberi életet, az ember lényét,
szellemét  és  tulajdonságait  kizárólag  az agy személyesíti meg. Ha az agy
meghal,  akkor  az  ember  többé nem létezik. A test White felfogása szerint
csupán  "erőmű",  amely  energiát termel az agy működéséhez. Ha tehát az agy
túléli a körülményeket, akkor az egész ember megmenekül.

   White  minden  további  nélkül  elképzelhetőnek  tartja, hogy egy gyermek
rákos  testéről  leválasszák a fejét, amelyet az anya keringési rendszeréről
addig  ellátnak vérrel, amíg meg nem találják a megfelelő testet szolgáltató
donort.  Még  egyszerűbb a fejet szív-tüdő-gépre kapcsolni, és hűtött vérrel
táplálni egészen addig, amíg az operációra sor kerül.

   A  folyamat  még  ennél  is  tovább  egyszerűsíthető. Olyan elképzelés is
létezik,  amely  szerint  nem  kellene  az  egész fejet átültetni, csupán az
agyat.  A professzor majmokon végzett kísérleteivel már bizonyította, hogy a
sebészek képesek agyakat izolálni, és megőrízni működőké pességüket. Kivette
az  állatok  agyát  a  koponyából,  tápfolyadékba helyezte, és szív-tüdő-gép
segítségével  életben tartotta. White szerint az agyműködés ebben a formában
sem különbözött a hagyományostól.

   A  professzor ezt a megoldást a klónozás komoly és valós alternatívájának
tartja.   Egy  Nobel-días  személy  másai  csupán  ugyanazokkal  a  szellemi
képességekkel  rendelkeznének,  mint  maga  a  mintakép,  de  a  tudást és a
tapasztalatokat     maguknak     kellene    elsajátítaniuk    -    megfelelő
időráfordítással,  és  akkor  ez  még  nem  jelentene  garanciát  arra, hogy
ugyanazt az eredményt érik el.

   White  módszerénél  azonban az ember mindent magával "visz" az új testbe,
amit  addig tudott. Ez már előre vetíti az örök élet gondolatát. Tegyük fel,
hogy  egyedül  az agy az, ami meghatároz egy embert. Tételezzük fel továbbá,
hogy  lehetséges  az agy károsodás nélküli elválasztása a testtől. Ha ez így
van,  akkor  a  reinkarnáció,  azaz  a  szellem  testet  öltése már csak egy
karnyújtásnyira  van.  Az  agy  ily  módon testről testre vándorolhat. Ha az
egyik elhasználódott, vagy károsodott, újabbat, fiatalabbat kaphat.

   Még  ha  ez  így  is lenne, vagyis az ember úgy tudná váltogatni testeit,
mint ruhadarabjait, akkor is ott van még a kérdés, hogy mindez megengedhető-
e,  összeegyeztethető-e morális értékrendünkkel? White professzor jól tudja,
hogy  első kísérlete nagy ellenállásba fog ütközni. Sokan valják ugyanis azt
a  nézetet,  miszerint  egy  adott  személy  egyéniségét testi adottságai is
meghatározzák.  Ez  pedig  azt  jelenti,  hogy  az  ember csak egy bizonyos,
egyszeri testi alakjában az, aki.

   White  másképp látja a dolgot, de ez már nem az ő problémája lesz. Ezek a
kérdések  majd  csak  sokkal  később válnak aktuálissá. Ha az orvosnak igaza
van,  és  az  agyátültetések révén a jövőben nagy elmék számára biztosítható
lesz  az örök élet, akkor ő maga, mint az egész folyamat úttörője, túl korán
született, és még nem élvezheti saját módszerének áldásait. Vajon tragikusan
éli meg ezt? Erről nem kérdeztük.

                                   *  *  *

                               TRANSZPLANTÁCIÓ

   A  transzplantáció  latin  eredetű  szó,  más  helyről vett szövetek vagy
szervek beltetése a szervezetbe. Az átültetett sejtet, szövetet vagy szervet
ojtványnak  (transpalntatum)  nevezik,  amely  az  úgynevezett donoregyedből
származik.  Az ojtványt a gazda (recipiens) fogadja magába. Az ojtvány lehet
élettelen  (műanyag,  konzervált csont, ín, szívbillentyű, ér) és élő. Ha az
ojtvány  élő,  megklönböztethetünk  sejtes (csontvelő), szöveti (zsír, izom,
bőr)  és  szerv- (vese, szív, máj, tüdő) transzplantátumokat. Az élő ojtvány
megeredésének  a  feltétele,  hogy  az  új  környezetből  az  önfentartáshoz
szükséges   anyagokat   (O2,   CO2,   tápfolyadék)  mihamarabb  megkapja.  A
gazdaszervezet csak akkor tűri meg a transzplantátumot, ha annak antigénjeit
a  sajátjával  azonosnak ismeri fel. Amennyiben a transzplantátum antigénjei
eltérnek  a  gazda  szervezetétől,  védekező  reakció lép fel és a szervezet
igyekszik önmagából kivetni az idegen anyagot. A transzplantáció sikeressége
az  ojtvány  és  a  gazda antigénjeinek minél nagyobb mértékű hasonlóságától
függ.

                            Transplantáció renis

   Élő  vagy hullavese átültetése arra alkalmas veseelégtelenségben szenvedő
betegbe. Az antigének minél nagyobb méretű hasonlósága miatt a legsikeresebb
veseátültetések egypetéjű ikrekben történtek.

                                Szívátültetés

   A  szívtranszplantáció bonyolult, nagy tárgyi és személyi felkészültséget
igénylő  művelet.  Az  első  emberi szívátültetést Christian Bernard végezte
1968-ban Fokvárosban. Ennek idestova 30 éve.

   A  műtét véghezviteléhez két szívmotor és két műtőcsoport szükséges. Amíg
az  egyik  csoport  szívmotor  segítségével  a donor keringését tartja fenn,
addig  a  másik  operáló  team a beteg keringését biztosítja. A műtét után a
gazda   védekezési   mechanizmusát   besugárzással,   illetve  gyógyszeresen
csökkentik,  a  fertőzés  fokozott  veszélye miatt az operált beteget hosszú
ideig steril helyiségben kezelik.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.