Fehér Alexa:
RÉGI FEJET ÚJ TESTRE
(Forrás: Voil…, 1997/12 - 1998/01. szám, 28-30. o.)
HA EGY EMBER TESTE RÁKOS VAGY BALESET SORÁN SZÉTRONCSOLÓIK DE A FEJE
EGÉSZSÉGES MARAD AKKOR A FEJ EGY MÁSIK TESTRE ÁTOPERÁLHATÓ OLYANRA AMELYNEK
TULAJDONOSÁNÁL - VALÓSZÍNŰLEG SZINTÉN BALESET KÖVETKEZTÉBEN - BEKÖVETKEZETT
AZ AGYHALÁL.
Bár az olyan létfontosságú szervek, mint a vese, a
máj vagy a szív átültetése kiválóan képzett orvosokat
és műtős személyzetet igényel, ezek a
transzplantációk mára a modern sebészet
rutinfeladatai közé tartoznak. Robert White amerikai
idegsebész jövőre olyan műtétet szeretne
végrehajtani, amely méltó módon megkoronázhatná az e
területen eddig elért szép sikereket: célja nem
kisebb, mint hogy egy fejet ültessen át.
Úgy hangzik, mint egy rémtörténet, pedig húsz évvel ezelőtt már
megkísérelte, és a műtét sikerült is: 1976-ban Robert White levágta egy
rézuszmajom fejét, és egy másik majom testére helyezte át. A komplikált
műtét akkoriban tizenhat órát vett igénybe. White elsőként felvágta a donor
állat nyakán a bőrt, átvágta az izomkötegeket, az inakat, a lég- és a
nyelőcsövet, a gerincoszlopot és a gerincvelőt. A leválasztási művelet vége
felé már csak hat éren keresztül kapcsolódott a fémketrecben, csavarokkal
rögzített fej a majom testéhez, amelyet mesterségesen lélegeztettek és
vérnyomását szintén művi úton szabályozták.
Az operéciónak ebben a szakaszában egy asszisztensek által hasonló módon
előkészített másik majmot fektettek az állat mellé. A következő percek döntő
fontosságúak voltak. Körültekintő, pontos munkával, de a lehető
leggyorsabban el kellett zárni az ereket. A gyorsaságra azért volt szükség,
mert ha az agy vérellátása öt percnél hosszabb időre megszakad, az agysejtek
menthetetlenül károsodnak.
Azért, hogy a vérellátás lehetőleg egyáltalán ne álljon le, White
professzor először csak négy eret vágott át a hatból. A donor verőereibe és
vénáiba egyenként apró műanyag csöveket dugtak, majd pedig csatla koztatták
őket a recipiens egyed kipreparált ereihez. Néhány pillanatig mindkét
testből érkezett a vér az agyba. Most már csak a gerincoszlop közelében lévő
két artéria volt hátra. Ezeket nem kötötték össze a többivel, hanem lezárták
a végüket, mivel amúgy is csak egy tartalékrendszer részét képezik, amely
akkor lép működésbe, ha az agynak sürgősen vérre van szüksége.
Megtörtént. Immár a befogadó állat szíve látta el a leválasztott fejet
vérrel. Ezt követően White professzor hozzálátott, hogy összevarrja az
ereket, a nyelő- és a légcsövet, az inakat és a szöveteket. Ezalatt az
asszisztensek lekapcsolták a műszereket a donor állat immár feleslegessé
vált fejéről és testéről.
Szomorú jelenet volt, ezt még a professzor sem tagadja, azonban még ennél
is mélyebben emlékezetébe vésődött az a pillanat, amikor az újjászületett
élőlény felébredt az operációt követően. A majom kinyitotta a szemét és
White-ra nézett. Amikor a professzor megmozdult, a két szem követte. A kis
állat képes volt szagolni, ízlelni és hallani. Mivel megmozdulni nem tudott,
nagyon mérges volt, etetéskor majdnem leharapta az egyik asszisztens ujját.
Öt nappal később véget ért a kísérlet. Az operáció egyes egyedül azt a
célt szolgálta, hogy bebizonyítsák, a fej egy másik testen is életképes - a
műtéti beavatkozást követően fellépő immunrendszeri komplikációkat White-nak
nem állt szándékában gyógyszerekkel kezelni. Így azután a majom öt nap
elteltével elpusztult.
Robert White nem őrült, sem nem forrófejű titán, vagy olyasvalaki, aki
nem rendelkezik erkölcsi érzékkel. Az orvos ma 71 éves. Ő volt az Egyesült
Államok legfiatalabb idegsebésze, aki megszerezte a professzori címet, és
tagja a legexkluzívabb kutatói köröknek, mint például a Vatikáni Tudominyos
Akadémia. Ebből is látszik, hogy meggyőződéses katolikus: szobájában
fényképek lógnak, amelyeken VI. Pál és II. János Pál pápa társaságában
látható. Tervének erkölcsi aspektusaival tisztában van, és nem talált
közöttük olyat, amelyik ellentétben állna a kereszténység alapelveivel. Egy
orvos legfontosabb feladata az, hogy megmentse az emberek életét - erre tett
esküt, a fejátültetésnek pedig éppen ez a céja.
Hogy milyen esetekben kerülne sor ilyen komoly műtétre? Csak akkor, ha
egy ember teste súlyosan károsodott, de agya még tejesen egészséges. Ilyenek
lehetnek példéul a rákbetegek vagy balesetek szerencsétlenül járt áldozatai.
Ők a recipiensek. A donorok pedig olyan személyek lennének, akiknél pont
fordított a helyzet, vagyis testük ép, agyuk pedig már halott. Ők is
lehetnek baleset áldozatai, vagy olyanok, akik valami más okból estek tartós
kómába.
Az orvostudomány jelenlegi állása szerint - és ezt White is jól tudja -
az ilyen operáción átesett személyek képesek lennének nevetni és énekelni,
járni viszont nem tudnának, mert deréktól lefelé megbénulnának. Ma még
lehetetlen összevarrni azt a sok százezer idegszálat, amelyek a gerincvelő
átvágásakor megszakadnak, és amelyek a test különböző részeiből érkező
parancsokat és az információkat továbbítják az agy felé. White azonban
optimista a jövőt illetően: "Tíz éven belül már képesek leszünk
helyreállítani a gerincvelőt".
A húsz év előtti, rézuszmajmokon végrehajtott kísérlet óta Robert White
tudatosan készül egy hasonló műtétre, amelynek ember lenne az alanya. Ehhez
időközben az agy átmeneti vérellátásának problémáját is meg kellett oldani,
vagyis pontosan meg kellett tudni, mennyi ideig bírja vérellátás nélkül vagy
csökkentett vérmennyiség mellett. A professzor - ugyancsak állatkísérletek
segítségével - olyan hűtési módszereket fejlesztett ki, amelyek hosszabb
operációs időt engedélyeznek. Szintén megoldásra vár a kilökődés jelensége.
A páciens számára az jelenti a veszélyt, hogy a test immunrendszere nagy
sejttömege miatt megtámadhatja a fej bőrszöveteit. White a bőrt, az orrot, a
füleket és az arcot is veszélyeztetettnek látja. Az agy a professzor
ismeretei szerint védve marad. Úgy ítéli meg, hogy a többi tünet
gyógyszerekkel kezelhető.
Ezeken kívül a műtéti személyzet speciális felkészítése is
elengedhetetlen - egyébként már ez is folyamatban van; White 1998 közepén
akarja végrehajtani a nagy műtétet - nem Clevelandben, ahol él, hanem
Kijevben, Ukrajnában. E kitérő okai azok az engedélyek, amelyekre az
Amerikai Egyesült Államokban egy ilyen beavatkozáshoz feltétlenül szükség
van, és amelyek megszerzése éveket venne igénybe. "A koromnál fogva már nem
engedhetem meg magamnak, hogy időt veszítsek"- nyilatkozta White professzor.
Becslése szerint az egész vállalkozás körülbelül kétmillió dollárba fog
kerülni - beleértve a páciens előkészítését és utókezelését is, ami
nagyjából egy évet vesz majd igénybe. "Ez majdnem olyan drága, mint egy
műszív első átültetése" - mondja White. Ugyanakkor azzal is tisztában van,
hogy egy szívátültetés könnyebben megértethető a közvéleménnyel, mint az
általa tervezett nagyszabású operáció. Valószínűleg sok támadás fogja még
érni, hiszen a dolog egy sor erkölcsi kérdést is felvet.
Ő maga kétségen felül áll. Számára az emberi életet, az ember lényét,
szellemét és tulajdonságait kizárólag az agy személyesíti meg. Ha az agy
meghal, akkor az ember többé nem létezik. A test White felfogása szerint
csupán "erőmű", amely energiát termel az agy működéséhez. Ha tehát az agy
túléli a körülményeket, akkor az egész ember megmenekül.
White minden további nélkül elképzelhetőnek tartja, hogy egy gyermek
rákos testéről leválasszák a fejét, amelyet az anya keringési rendszeréről
addig ellátnak vérrel, amíg meg nem találják a megfelelő testet szolgáltató
donort. Még egyszerűbb a fejet szív-tüdő-gépre kapcsolni, és hűtött vérrel
táplálni egészen addig, amíg az operációra sor kerül.
A folyamat még ennél is tovább egyszerűsíthető. Olyan elképzelés is
létezik, amely szerint nem kellene az egész fejet átültetni, csupán az
agyat. A professzor majmokon végzett kísérleteivel már bizonyította, hogy a
sebészek képesek agyakat izolálni, és megőrízni működőké pességüket. Kivette
az állatok agyát a koponyából, tápfolyadékba helyezte, és szív-tüdő-gép
segítségével életben tartotta. White szerint az agyműködés ebben a formában
sem különbözött a hagyományostól.
A professzor ezt a megoldást a klónozás komoly és valós alternatívájának
tartja. Egy Nobel-días személy másai csupán ugyanazokkal a szellemi
képességekkel rendelkeznének, mint maga a mintakép, de a tudást és a
tapasztalatokat maguknak kellene elsajátítaniuk - megfelelő
időráfordítással, és akkor ez még nem jelentene garanciát arra, hogy
ugyanazt az eredményt érik el.
White módszerénél azonban az ember mindent magával "visz" az új testbe,
amit addig tudott. Ez már előre vetíti az örök élet gondolatát. Tegyük fel,
hogy egyedül az agy az, ami meghatároz egy embert. Tételezzük fel továbbá,
hogy lehetséges az agy károsodás nélküli elválasztása a testtől. Ha ez így
van, akkor a reinkarnáció, azaz a szellem testet öltése már csak egy
karnyújtásnyira van. Az agy ily módon testről testre vándorolhat. Ha az
egyik elhasználódott, vagy károsodott, újabbat, fiatalabbat kaphat.
Még ha ez így is lenne, vagyis az ember úgy tudná váltogatni testeit,
mint ruhadarabjait, akkor is ott van még a kérdés, hogy mindez megengedhető-
e, összeegyeztethető-e morális értékrendünkkel? White professzor jól tudja,
hogy első kísérlete nagy ellenállásba fog ütközni. Sokan valják ugyanis azt
a nézetet, miszerint egy adott személy egyéniségét testi adottságai is
meghatározzák. Ez pedig azt jelenti, hogy az ember csak egy bizonyos,
egyszeri testi alakjában az, aki.
White másképp látja a dolgot, de ez már nem az ő problémája lesz. Ezek a
kérdések majd csak sokkal később válnak aktuálissá. Ha az orvosnak igaza
van, és az agyátültetések révén a jövőben nagy elmék számára biztosítható
lesz az örök élet, akkor ő maga, mint az egész folyamat úttörője, túl korán
született, és még nem élvezheti saját módszerének áldásait. Vajon tragikusan
éli meg ezt? Erről nem kérdeztük.
* * *
TRANSZPLANTÁCIÓ
A transzplantáció latin eredetű szó, más helyről vett szövetek vagy
szervek beltetése a szervezetbe. Az átültetett sejtet, szövetet vagy szervet
ojtványnak (transpalntatum) nevezik, amely az úgynevezett donoregyedből
származik. Az ojtványt a gazda (recipiens) fogadja magába. Az ojtvány lehet
élettelen (műanyag, konzervált csont, ín, szívbillentyű, ér) és élő. Ha az
ojtvány élő, megklönböztethetünk sejtes (csontvelő), szöveti (zsír, izom,
bőr) és szerv- (vese, szív, máj, tüdő) transzplantátumokat. Az élő ojtvány
megeredésének a feltétele, hogy az új környezetből az önfentartáshoz
szükséges anyagokat (O2, CO2, tápfolyadék) mihamarabb megkapja. A
gazdaszervezet csak akkor tűri meg a transzplantátumot, ha annak antigénjeit
a sajátjával azonosnak ismeri fel. Amennyiben a transzplantátum antigénjei
eltérnek a gazda szervezetétől, védekező reakció lép fel és a szervezet
igyekszik önmagából kivetni az idegen anyagot. A transzplantáció sikeressége
az ojtvány és a gazda antigénjeinek minél nagyobb mértékű hasonlóságától
függ.
Transplantáció renis
Élő vagy hullavese átültetése arra alkalmas veseelégtelenségben szenvedő
betegbe. Az antigének minél nagyobb méretű hasonlósága miatt a legsikeresebb
veseátültetések egypetéjű ikrekben történtek.
Szívátültetés
A szívtranszplantáció bonyolult, nagy tárgyi és személyi felkészültséget
igénylő művelet. Az első emberi szívátültetést Christian Bernard végezte
1968-ban Fokvárosban. Ennek idestova 30 éve.
A műtét véghezviteléhez két szívmotor és két műtőcsoport szükséges. Amíg
az egyik csoport szívmotor segítségével a donor keringését tartja fenn,
addig a másik operáló team a beteg keringését biztosítja. A műtét után a
gazda védekezési mechanizmusát besugárzással, illetve gyógyszeresen
csökkentik, a fertőzés fokozott veszélye miatt az operált beteget hosszú
ideig steril helyiségben kezelik.