EZREDVÉGI BESZÉLGETÉS JAMES LOVELOCK-KAL
(Monory M. András - Tillmann J. A.)
(Forrás: http://bocs.hu)
(Fordította: Tálas Annamária)
- Hogyan jutott a Gaia-elmélet gondolatára?
- 1965-ben kezdődött az egész, amikor Amerikában, a Jet Propulsion
Laboratóriumban kezdtem el dolgozni. Arra kértek fel, hogy segítsek a marsi
élet kutatásával kapcsolatos munkákban. Azért esett rám a NASA választása,
mert műszertervező voltam, én meg azért fogadtam el a felkérést, mert
izgatott a Földön kívüli élet kutatásának feladata.
Amikor áttanulmányoztam a Marsra tervezett kísérleteket, kiderült, hogy
ezek egytől-egyig földi laboratóriumokra szabott kísérletek voltak. Ez így
nem lesz jó! - gondoltam. Ha egy idegen bolygón keressük az élet nyomát,
akkor ki kell dolgoznunk egy olyan módszert, amely a bolygó egészéről ad
információkat.
Miután elkezdtem ezen töprengeni, rájöttem, hogy egyetlen megoldás
kínálkozik, méghozzá az, ha elemezzük a bolygó légkörének kémiai
összetételét. Ha van élet a bolygón, akkor az élő szervezetek szükségképpen
nyersanyagforrásként hasznosítják a légkör anyagait. Ennek következtében -
mivel ide kerülnek az anyagcsere végtermékei - megváltozik a légkör
összetétele. Márpedig ha ez így áll, akkor a változás olyan mértékű lesz,
hogy az észrevehetően megkülönbözteti azon bolygóktól, amelyeken nincs élet.
Ha ugyanis nincs élet egy bolygón, akkor az a kémiai egyensúly állapotában
van.
Jóval azelőtt, hogy az első űrhajó elindult volna a Mars felé, az
infravörös teleszkópok adataiból már ismertük a bolygó légkörének kémiai
összetételét. Ahogy elkezdtük elemezni a marsi atmoszférát, úgy találtuk,
hogy nagyon közel áll a kémiai egyensúlyi állapothoz. Ezért ha elméletem
igaz, akkor semmi értelme útnak indítani a Viking űrszondákat, hiszen
úgysincs rajta élet.
De ami engem ennél sokkal jobban izgatott, az az volt, hogy a Föld
légkörét vizsgálva kiderült, hogy az viszont elképesztően távol áll a kémiai
egyensúlyi állapottól. A Föld légköre olyannyira életről árulkodó, hogy
messziről, a Naprendszeren kívülről irányítanának rá egy infravörös
távcsövet, rögtön tudnák, itt élet van, sőt mit több, ipari tevékenység is.
A földi atmoszféra adatain tűnődve egyszer felsejlett bennem: ha Földünk
légköre olyannyira távol áll az egyensúlyi állapottól, hogyan lehet mégis
ennyire stabil? Arra gondoltam, hogy léteznie kell egy szabályozó
folyamatnak, mely már évezredek óta stabilan tartja, és az volt a
feltevésem, hogy a földfelszín szabályozhatja valamiképpen. Az ötletemmel
elmentem a csillagász Carl Saganhoz, aki sajnos már nincs köztünk, mire ő
azt válaszolta, hogy számára ez kissé messzemenő elképzelésnek tűnik, de
tudok-e arról, hogy a Nap hőfoka most mintegy 25%-kal magasabb, mint amilyen
az élet kialakulása idején volt.
Ez vezetett arra a gondolatra, hogy talán nemcsak a légkör kémiai
öszetétele szabályozott, hanem feltehetőleg az éghajlat is. Így született
meg a Gaia-hipotézis.
A nevét akkor kapta, amikor hazatértem Angliába: egyszer William
Goldinggal, a neves íróval, aki szomszédunk és barátunk volt, megosztottam
elképzelésemet. A legtöbben nem tudják, hogy Golding eredetileg fizikus
volt, így aztán jól értette a tudomány nyelvét. Amikor felvázoltam a
hipotézisemet, azt mondta: - Jim, egy ekkora ötletnek egy megfelelő nevet
kell találni! Én azt javaslom, hogy kereszteld el Gaiának!
- Elmélete kezdetben a biológusok körében nem talált lelkes
fogadtatásra.
- Rögtön visszautasították; egyikük egyenesen képtelenségnek tartotta.
Így aztán azzal a gondolattal tértem vissza a munkámhoz, hogy készítenem
kell egy modellt, amelyen be tudom mutatni a Gaiai működését.
Ez 1981-re készült el, és a Daisy (százszorszép)-világ nevet kapta. Egy
olyan bolygót ír le, ahol az élővilágot kizárólag sötét és világos
százszorszépek képviselik. Kimutatható volt, hogy e bolygó, napjának
felmelegedése ellenére, a két faj közötti természetes kiválasztódás milyen
pontosan szabályozza a felszín hőmérsékletét - a százszorszépek növekedése
szempontjából mindig az optimumon tartva. Megvolt tehát a rendszer működését
leíró matematikai modell. A Gaia így hipotézisből elméletté lépett elő, ha
ugyanis egy ötletet matematikai modellként le lehet írni, akkor tudományos
elméletként fogadják el.
- Hogyan működik ennek a fekete-fehér modellnek az "eredeti", földi
változata?
- Szibéria és Kanada fekete erdői például pontosan úgy viselkednek, mint
a modellbeli sötét százszorszépek. A tél például rövidebb, mint amilyen
egyébként lenne, hiszen a sötét erdő megakadályozza, hogy a hó egészen
befedje a felszínt. Ennek következtében a napfény nem verődik vissza az
űrbe, mint ahogyan az egy hótakaró esetében történne, hanem az erdő sötétje
elnyeli.
A trópusi esőerdők pedig pontosan úgy viselkednek, mint a fehér
százszorszépek. Nappal hatalmas mennyiségű vízet párologtatnak el, ami aztán
esőként hull vissza. Az így képződő felhőzet csaknem teljesen betakarja az
erdőt, s mivel teteje fehér, visszaveri a napsugarakat; megóv az erősebb
felmelegedéstől. A felhőképződésben minden bizonnyal a fák segédkeznek
azzal, hogy apró, porszerű részecskéket bocsátanak ki, amelyekre mint
kondenzációs magvakra kicsapódik a pára. Ezek a folyamatok arra utalnak,
mintha az erdő, akaratlanul ugyan, de úgy manipulálná környezetét, hogy az
számára a legmegfelelőbb legyen. Ezt bizonyítani látszik az a tény, hogy
olyan területeken, ahol az esőzés nem természetes velejárója az éghajlatnak,
ahol a tengeri, esőfelhőket hozó szeleket nem kényszeríti felemelkedésre
hegység - mint például az Amazonasz vidékén -, ha kiírtják az erdőt, az soha
nem nő már vissza. Ez történt Pakisztánban az emberiség történetének korábbi
időszakában, és ez folyik ma Brazíliában.
A legizgalmasabb Gaia működésének tulajdonítható hatás az, hogy az
óceánok feletti felhőzet feltehetően a tengeri élővilág tevékenységének
következménye. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a Föld 70%-a óceán.
Nem úgy gondolunk a Földre, mint kék bolygóra, melynek nagy részét víz
borítja. Egy meteorológus barátom szerint ha ezek a felhők nem lennének a
világtengerek felett, akkor a Föld közel 20 fokkal melegebb lenne; csaknem
biztosan túl forró az emberi élethez.
Az óceánokban élő algák egy különös - dimetil-szulfát nevű - gázt
termelnek. Ez felszáll a légkörbe, ahol oxidálódik és apró cseppecskéket
alkot, s ezekre a kondenzációs magokra csapónak ki az esőcseppek. Ezek
nélkül nem lennének felhők: a tenger párolgó vize nagy cseppekké formálódna,
és rögtön visszahullana a tengerbe. Ez a jelenség egyébként megfigyelhető a
Csendes-óceáni szigetek környékén, ahol az algák számára túl forró a víz.
Itt tiszta kék égből esik az eső.
- Elmélete meggyőző magyarázatot ad a Föld különleges, élő egyensúlyi
állapotára. De hogyan tudott ez kialakulni - egészen más feltételek
közepette?
- Ha az élet megjelenik, akkor szükségszerűen megváltoztatja környezetét;
ez az élet természete. Ha például sok széndioxid van a levegőben - amelyről
tudjuk, hogy melegen tartja a bolygót - akkor abban a pillanatban, ahogy
megjelennek és növekedésnek indulnak az első szervezetek, a széndioxid egy
részét beépítik a testükbe.
Ez hűti a bolygót, ami aztán befolyásolja a természetes szelekciót, hat a
szervezetek evolúciójára, és a két folyamat együtt haladva állapodik meg egy
olyan hőmérsékleti érték mellett, amelyekhez jól alkalmazkodnak a
szervezetek, és amelyet aztán a bolygó állandóan fenntart. Mindezen
jelenségeket összevetve sok tudós, méghozzá általában az adott területek
legjobbjai, arra jutottak, hogy mégiscsak lehet valami a Gaiai-elméletben.
De nem értik, hogy a fajok közti természetes szelekció hogyan vezethetett
ahhoz a folyamathoz, amellyel a bolygó önmagát szabályozza. Magam is így
vagyok ezzel. Van ugyan elképzelésem arról, hogyan is történhetett ez, de
nem ismerem a folyamat egészét.
El fog telni még egy kevés idő addig, amíg az elmélet teljessé válik, és
választ ad kérdéseinkre.
- A bioszféra mellett egy ideje jelen van a technoszféra is. Milyen
hatása van ennek az élet azon összetett rendjére, amiről Ön a
könyvében ír?
- A Gaia-elméletet meg lehet fogalmazni egész egyszerűen is: azok a
szervezetek, amelyek összhangban élnek a környezetükkel, elősegítik utódaik
fennmaradását. Azok pedig, amelyek kárt okoznak benne, saját utódaik számára
teszik tönkre az életfeltételeket, így azok pusztulásra lesznek ítélve.
A technoszféra, minket embereket és gyárainkat beleértve, még nem
fejlődött önszbályozó rendszerré. Különösen érdekes ez a városok esetében. A
város egy szuperorganizmus, olyan mint egy termeszvár. De még csak
részlegesen fejlődött ki, tele van megoldatlan problémákkal. A termeszvár
kitűnően légkondícionált, friss levegő járja át, míg a városaink
szennyezéstől bűzlenek és problémákkal kűzdenek. De ez még nem jelenti azt,
hogy nem fejlődnek. Az igazán izgalmas kérdés az, hogy elég gyors lesz-e a
fejlődésük ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak az általuk előidézett
változásokhoz.
- Az emberi tevékenység a felszín átalakításától, az élővilág
megváltoztatásától a környezet szennyezéséig terjed. Milyen
következményei vannak mindennek a bolygó egészére nézve?
- Nos, ez nagyon összetett dolog. Egy biztos: a legjelentősebb hatás a
gondolkodás képességéből adódik; abból, hogy beszélgetni tudunk arról, amit
csinálunk. Egyetlen állat sem képes erre. Ez alapvető változás, mert elvileg
azt jelenti, hogy képesek vagyunk tudatosan befolyásolni a Föld jövőjét -
amire még nem volt példa.
Hogy mi ennek a következménye? Nem tudom, csa arról vagyok mélyen
meggyőződve, hogy nem vagyunk eléggé fejlettek ahhoz, hogy kezünkbe vegyük
bolygónk irányítását. A környezetszennyezéssel és a felszín arculatának, az
élőlények lakóhelyének megváltoztatásával kapcsolatos dolgok azért
aggasztanak, mert ez nagyon rossz pillanatban történik. Maga a Föld lázas
állapotban van. Mi csak a jelen földtörténeti időszakából ismerjük a
bolygónkat, de ha százezer években beszélünk, akkor tudjuk, hogy ez a
mostani csak egy rövid, ún. integlaciális időszak. Ez után ismét kezdődik
egy jégkorszak, tart pár százezer évig, és így tovább.
Környezetszennyezéssel zavarni egy interglaciálisban lévő bolygót ahhoz
hasonlítható, mint amikor egy lázas embert háborgatunk. Most sokkal kisebb a
kilengésekkel szembeni ellenállása. Ez aggaszt.
Ugyanakkor alapvetően optimista vagyok. Könnyű azt mondani, hogy az
ajtónkon kopogtat a világvége. De miután nem vagyunk hosszúéletűek, az a 40
év, amely ahhoz kell, hogy reagáljunk a környezetben okozott változásokra,
hosszú időnek tűnik.
De mégis reagálunk. Például amikor 1970-ben felfedeztem a freonok
felhalmozódását a légkörben, azt követően egy szakember kijelentette, hogy
ennek következtében az ózonréteg vékonyodni fog, ami sok problémát okoz majd
az embereknek. Erre reagáltunk, ma már nem bocsátunk ki freonokat a
légkörbe. A széndioxid-kibocsátást sokkal nehezebb lesz csökkenteni, de az a
gyanúm, hogy ez is csak idő kérdése.
Furcsa egy népség vagyunk: képesek vagyunk közvetlen környezetünk
átalakítására, így olyan mértékben terjedtünk el a bolygó egészén ahogyan
eddig semmilyen más faj sem tudott. Ennek következtében egyre szaporodunk,
és ezzel együtt nő a tőlünk függő fajok, például a szarvasmarhák száma -
amelyek hatalmas földterületet foglalnak el. Megváltoztattuk a földfelszín
arculatát és történetét.
Több változást idéztünk elő, mint amennyi eddig történt. Alapvetően
megváltoztattuk a légkört, és ennek következményei csak a jövő században
fognak kiderülni.
- A földi élővilág egészét egyetlen önszabályozó organizmusként
értelmező elméletében helye van-e az evolúcióelméletnek?
- Az evolúcielmélet lényeges eleme a véletlen. Ahogy Jacques Monod, a
nagy francia biológus kifejtette, a véletlen és a szükségszerűség a darwini
evolúció mozgatórugója. Ez teljességgel érvényes a Gaiara is. A véletlen
sokféleképpen jelenik meg; leglényegesebbn formái egyikét a természeti
katasztrófák jelentik. Ilyenek a földtörténet hosszabb időszakai során újra
és újra bekövetkeztek.
Az egyik ilyen katasztrófa 65 millió évvel ezelőtt történt, amikor egy
kb. 10 kilométer átmérőjű meteor ütközött a Földnek a Yucatán-félszigetnél,
a Mexicói öbölben. Ennek következtében az akkor élő fajok nagy része
kipusztult. Feltehetően ez okozta a dinoszauruszok kipusztulását is.
Másfelől viszont éppen ez adott lehetőséget arra, hogy mi, emberek
létrejöjjünk.
A földtörténet korábbi időszakában, néhányszáz millió évvel ezelőtt, a
permben egy ennél még nagyobb csapást szenvedett el a Föld: ekkor a fajok
több mint 95%-a kipusztult. Túlélők mindig vannak. Ma azonban világszerte
tragikus mértékű a biodiverzitás csökkenése.
Rengeteg csodálatos állat, növény hal ki olyan sebességgel, mint a
geológiai katasztrófák idején. Mindez az elhibázott mezőgazdaság
következménye. Táplálkozási szokásaink, főként a húsfogyasztás miatt sokkal
több földet használunk, mint amire szükségünk lenne.
A körülmények esetleges változása miatt van szükség különböző fajta
élőlényekre, amelyek benépesítik az élőhelyeket. Rengeteg fajra van szükség
ahhoz, hogy a nagy klimatikus katasztrófák vagy légköri változások esetén
legyenek túlélők. így a kisebbségben levő fajok, amelyek addig csak
vegetáltak, a környezet megváltozásával új szerephez juthatnak. Ezért
értékes számomra a fajok sokfélesége.
- Többek szerint az ember már létszámánál fogva is túlzott terhet
jelent az élővilág egészére nézve.
- Túl vagyunk népesedve, efelől nincs kétségem. Az optimális népességszám
szerintem az egy milliárd körüli. Ezt azért mondom, mert kétszáz évenként
szokott bekövetkezni egy-egy nagyobb vulkánkitörés. Nincs ebben semmi
rendkívüli, végig jellemzi a földtörténetet.
1812-ben például a Krakatau vulkán kitörése annyi port vetett a légkörbe,
hogy két éven keresztül nem lehetett aratni. Hasonló esemény történt
Izlandon 1750-ben. Egy ilyen most is bármikor bekövetkezhet. Hogyan fogjuk
túlélni? Hogyan leszünk képesek 5-6 milliárd embert táplálni, ha az egyik
féltekén két éven keresztül nem lesz mit aratni? Ha jól tudom, az északi
félteke gabonaraktárai gabonaraktárai 15-20 napra elegendő készlettel
rendelkeznek. Esetünkben 600 napról van szó. Ezeket az eseményeket kell szem
előtt tartanunk, amikor a túlnépesedésről beszélünk.
- Hogyan fogunk megbirkózni velük?
- Egy katasztrófa esetén mindig lesznek túlélők, akik újrakezdik az
életet. A rendelkezésre álló könyvek, útmutatók legtöbbje ilyen esetben mit
sem ér. Képzelje el, hogy egy óriási katasztrófa túlélője, és megpróbál
megbírkozni egy járvánnyal. Felkutat egy betemetett könyvtárat, és mit
talál? Egy kormánybrosúrát tele handa-bandával, vagy egy tudományos
magazint, amelyből egy kukkot sem ért, esetleg az akupunktúráról szóló
könyvet. Fabatkát sem érnek.
Egy egyszerű orvosi könyvre van szüksége, amiből megtudható, hogy mi a
teendő kolerajárvány esetén; hogyan lehet egyszerűen, komplikált
berendezések nélkül helyreállítani a szervezet folyadékveszteségét. Minden
háztartásban kellene lennie egy ilyen kiadványnak, hogy a túlélők ne
kövessenek el súlyos hibákat!
- Ön évtizedek óta független kutatóként él. Hogyan tudott így
dolgozni?
- Nincs különösebb stratégiám. Húsz éven keresztül egy állami
intézményben, a British Medical Council-nél dolgoztam, ahol csaknem
tökéletes volt minden: szabadon dolgozhattam azon ami éppen érdekelt, hat
hét fizetett szabadság, biztos nyugdíj...
Aztán 40 felé közeledve úgy tűnt, hogy ez így megy, előre tervezetten a
sírig.
Elkezdett foglalkoztatni az újrakezdés gondolata, és akkor váratlanul
kaptam egy levelet a NASA-tól, amelyben azt kérdezték, volna-e kedvem
csatlakozni a Hold-kutatási programhoz. Elfogadtam és független
konzultánsként kezdtem el dolgozni náluk. És így élek azóta is. Sosem tudom,
honnan kapom következő évi fizetésemet, de eddig még mindig volt jövedelmem.
A pénzzel kapcsolatban mindig az volt az érzésem, mintha egy hatalmas
vízesés mellett élnék, ahol állandóan óriás mennyiségű pénzek ömlenek, és
elég kinyújtani egy poharat ahhoz, hogy a permet megtöltse. És ennyi elég
is. Ha megpróbálnám megcsapolni, elszabadulna a pokol.
Ez azért is meglepő, mert manapság sokfelől hallani arról, hogy pénz
hiányában ellehetetlenül a tudomány, lankad a fejlődés és nem lesznek új
felfedezések.
Van egy törvényem, mely szerint: minél több pénzt fektetsz a kutatásba,
annál kevesebb térül meg belőle. Elég, ha olyan példákra gondolunk, mint
Einstein, akinek mindössze papírra és ceruzára volt szüksége csodálatos
munkájához, vagy Darwin, aki utazott egy hajón. Ezek a dolgok gyakorlatilag
semmibe sem kerülnek, mégis megváltoztatják a világról alkotott
felfogásunkat.
Az előre eltervezett tudományos felfedezés egyébként is marhaság. Én úgy
gondolom, hogy a tudattalan sokkal lényegesebb szerepet játszik, mint a
tudatos gondolkodás, amely szerintem csak a felszínt mutatja - hasonlóan egy
számítógép képernyőjéhez.
Ami a tudattalanban történik, az sokdimenziójú, hihetetlenül komplex. Ami
ebből a felszínre kerül, az csak a töredék. Az igazán fontos az agyunk
tudattalan részében történik.
Talán ami az agyban történik, az a következő nagy dolog, amit a tudomány
felfedezhet. Ugyan létezik olyan matematikai elmélet, amely szerint sosem
leszünk képesek arra, hogy megmagyarázzuk saját agyműködésünket.
És lehet, hogy ez így s van. Kétségtelen, hogy saját intellektusunk az
Univerzumban fellelhető legbonyolultabb dolog.