EZREDVÉGI BESZÉLGETÉS ECKLER DEZSŐ ÉPÍTÉSSZEL
(Monory M. András - Tillmann J. A.)
(Forrás: http://bocs.hu)
- Mi az építészet számodra? Minek tekinted azt, amit csinálsz?
- Építész vagyok, házakat tervezek. Nagyszerű fiatal csapatom van, 5-6
kiváló tehetségű fiú, akikkel az ország különböző részeire házakat
tervezünk. S nap mint nap ezeknek az építésével bajlódunk. Sokat utazunk,
jövünk-megyünk, veszekszünk, és sokat dolgozunk. Az építészet gyakorlásában
leginkább ez a jövés-menés és ennek a dramaturgiája fontos számomra. Minden
épület, minden új feladat egy-egy megfejtendő rejtély.
Végtelen tudniillik azoknak a szempontoknak a száma, amiket figyelembe
kell venni, egy ház tervezésekor. A megbízó háklijától kezdve az éghajlaton
át, a földrajzi adottságokig, a járatos vagy a környéken szokásos
építőanyagokig, az építési tradíción át a múlt legváratlanabb emlékeiig, a
helyszínen talált maradék anyagok, egyáltalán a városi vagy a tájbeli miliő,
ami mindezt körülveszi. Aztán mindaz, ami az embernek egyáltalán eszébe
juthat. Tehát bármely esztétikai vagy szűkebb értelemben vett szakmai
szempontnál fontosabb az, ahogy egy ház épül. És a legfontosabb egy-egy
ilyen történeten belül az a sok-sok ember, akivel mindeközben az építész
érintkezik.
És a legkülönösebb a dologban, s ez az építészet egyik legnagyobb titka,
hogy az a hangulat, ami ezen történet közben kialakul, és mintegy átlengi
azt az egy-két évet, ami alatt egy épület fölépül.
Valamilyen rejtélyes módon ez a kollektív akarat? szellem? hangulat? -
legpontosabb szó talán rá a kedély; ez az, ami beleköltözik a házba.
- Hogyan lettél építész?
- Két tényező játszott közre: bár építésznek tanultam, szociológusként
kezdtem a pályámat. Városszociológiával, lakásszociológiával,
várostörténettel foglalkoztam, Az izgatott az építészetben, hogy mi van
mögötte, s az akkori marxista tanulságokból eredően, amiben mindnyájunknak
része volt, a következtetés úgy adódott, hogy a társadalom van az építészet
mögött. Hogy miért ilyen vagy miért olyan, azt a társadalom határozza meg, a
társadalom vajúdja ki magából.
Ez volt az egyik tényező, amiért leginkább a szociális aspektus felől
kezdtem el látni az építészetet. A másik tényező Makovecz Imre mesterem
tanítása, aki ilyesféleképpen gyakorolja az építészetet, antropozófus
indíttatásából eredően. Akárcsak Josef Beuys, a korszak egyik nagy
képzőművésze, aki a "szociális plasztikát" művelte. A művészetet mindenki
által gyakorolható szociális szobrászatként fogalmazta meg, szintén
antropozófus indíttatásból.
- A szociális indíttatás a modern építészet kezdeteinél, Curbusier és
mások esetében is jelen van; többnyire mint utópikus közösség
feltevése.
- Curbusier nagy jelentőségű képzőművész. Gyönyörű makettokat nagyított
föl hatalmas házakká, ezt pedig csak a legnagyobb művészek tudják, a
legnagyobb építészek. Leonardoi (?) értelemben a mikrokozmoszban megtalálja
azt a képletet, amit házzá nagyít, robbant föl. No de milyen társadalmi jövő
jegyében dolgozott? Rendes technokrata volt, aki a küszöbönálló hatalmi
fordulatokat előre megzenésítette az építészetben. Ha végigolvasod az
1928-as modernista CIAM építészkongresszus jegyzőkönyvét tisztán kiderül.
Akárcsak Ernst May esetében, aki szocdem főépítész volt Frankfurtban.
Egy reális szociális program megvalósításaként kétemeletes angol
sorházakat épített a város szélén. Az ő reálpolitikai irányzatuk állt
szemben a nagy utópistákkal. Grópiuszék utópiatervekben rajzolták meg a tíz-
és húszemeletes tömböket, elkülönítve a pihenővárosokat a dolgozó várostól
és közte a ma jól ismert autópályákkal. Pontosan tudták, hogy a hadtáp
társadalom az első világháború után hogyan fog kialakulni és mik lesznek az
elvárásai.
És ezt Corbusier a leglátnokibb módon meg is írta a rajzok mellé. A
bombázók a városépítész legjobb barátai, mert tabula-rasa helyzetet
teremtenek a városban, ahova autók áramlását nem fogják holmi keresztutak
zavarni. Elkülönítette a lakóvároson belül a technokrata elit lakóhelyét a
dolgozó tömegek lakóhelyétől. Egyáltalán, hogy iparilag előregyártott
építészetet, tízemeletes épületeket javasoltak a modern hadtápkapitalizmus
spekulációs és ipari érdekei szerint.
Hogy miért ezt tették, az csakis a hadigazdaságból vezethető le, s onnan
nézve érthető meg. Akárcsak a város jelenségei. A hadtápgazdaság lényege a
szállítmányozás. A szállítmányozási képesség garantálja a potenciális
háborúnyerést. A háború az első világháború óta nem ért véget, gazdasági
eszközökkel folyik tovább. A legfejlettebb gazdaság infrastrukturális
képességénél fogva háborúnyerő.
Ezért ilyen Amerika, ezért van fogyasztói társadalom, mert ezt az
infrastrukturális erőt - a természettudománytól a shopping centerig -
üzemben kell tartani. Ezért kell mindenkinek autóban ülnie, hogy a
szállítmányozás képessége életben legyen tartva. Aki erről lemond, az
potenciális háborúvesztő. Ezért lettünk mi szabadok, mert az oroszok
hadtápilag lettek megverve: infrastrukturálisan, gazdaságilag,
hadigazdaságilag lettek padlóra küldve.
A modernista építészet nyers hatalmi építészet. Szociális érzékenysége a
szociológiai értelemben vett hatalmi lehetőségekre van kiélezve. Ezzel
szemben az organikus építészek egy érzékeny jelenlétet próbálnak
megvalósítani és az egyre inkább egyöntetű internacionális hadtáp őrület
közepette keresik újra és újra a kitörési lehetőségeket.
- Mennyiben jelent az organikus építészet valóban más megoldást?
- Össztársadalmi értelemben hiteles építészet ma nem lehetséges. A
korábbi egységes stílusú építészeti időszakok valamilyen módon a társadalom
egyfajta irányultságát fejezték ki. De nem volt soha össztársadalmi igényük.
Így az organikus építészek sem képzelik magukról ezt. Leegyszerüsítve a
dolgot, az organikus építészet a preraffaelita irányzattal kezdődik,
folytatódik a szecesszióban és a különféle úgynevezett nemzeti
romantikákban. A skandináv, saarineni nemzeti romantika előbb átjön német
nyelvterületre, s Kós Károllyal egészen Erdélyig jut. A két háború közt
különféle historizálásokban, vagy tovább bonyolított népies irányzatokban
folytatódik. A hatvanas évektől pedig Európa különböző fertályain,
Hollandiában, Dániában, és Németországban is megtaláljuk az úgynevezett
organikus vagy szerves építészeti irányzatokat, amelyek a - mondjuk így -
romantikus irányzatnak a leágazásai.
Ennek vannak tehetségesebb, kevésbé tehetséges képviselői, mint minden
irányzat esetében. Ahol a válságjelenségekre mutathat az organikus
építészet, az a járatos technológiákhoz, építőanyagokhoz, építőelemekhez
való viszonya; az, hogy a betont vagy az acélt vagy a kevésbé szerves
anyagokat miként alkalmazza. Az, hogy túlteng a fa ezekben az épületekben,
az nem modor kérdése. Mindezek mögött a világunk egyéb területein is
nyilvánvaló válságjelenségekkel kapcsolatos attitüdnek a problémája húzódik
meg. Hiszek-e a fejlődésben, a haladásban, az ipari technológiai
innovációban és így tovább. Hogyha hiszek vagy egy kicsit hiszek, akkor
elkezdek szofisztikáltabb, drágább anyagokat használni.
Ha jobban utálom ezt az egész fejlődésőrületet és pontosabban látom a
válság tüneteit, akkor tudatosabban kezdek szervesebb anyagokat, szervesebb
szerkezeteket használni.
Guenon az építészettel kapcsolatban leírja, hogy a történelem során
szükségszerű az, ahogy a gömbtől a kockáig, ahogy a szerves anyagoktól, a
nádtól, a fától, az agyagtól a kövön át az acélig, az aluminiumig jutunk és
egyre inkább szervetlen anyagokat alkalmazunk. Ha egy középkori európai
várost idézek magam elé, s egy XX. század végi amerikai nagyvárost, akkor a
tendencia nyilvánvaló, hogy korábban az ember jobban része volt a
környezetének, fizikailag és szellemileg is. Ma sokkal kevésbé tud része
lenni, hiszen gépekben ül, gépekbe megy be: az autójával egy házgépbe, s ott
lifttel, acélkasztniban közlekedik fölfele s aztán bebújva egy üveg-
alumínium kaszniba, a levegőt gépek varázsolják köré, kiszürve belőle
nemcsak bogarat, de port is és valószínű még egyéb más illóolajakat is, amik
korábban be tudtak ilymódon hatolni a testébe. Tehát egy áthatolhatatlan,
szervetlen valamit varázsol maga köré, építészetileg, fizikailag, s
valószínűleg ezzel együtt szellemileg is.
- Mit tartasz jó építészetnek?
- Egyetlen igazi építészeti cél az kellene legyen, hogy otthonos tereket
építsünk. Az egész mai világ, úgy, ahogy van, nem otthonos. Otthontalan,
kietlen, lakatlan, élhetetlen, szörnyű. A tereink, az utcáink, a házaink, a
lakásaink a szöges ellentetjei annak, amit otthonosnak mondhatunk. És
nemcsak fizikai, építészeti értelemben lakhatatlan és elviselhetetlen, ha
szabad így sarkítanom, hanem szociális és mondhatni, szellemi értelemben is.
Egyre inkább a barátság, a nyugodtság, a családiasság, a Hamvas Bélás idill
nélküli. Nincs kert. Ma a kertek műgyepes, tujával körülültetett
kietlenségek. Akinek pénze nincs, az telerakja ócska limlommal, s ezért
lelakott tüzéptelepek a vidéki kertek. Keress egy helyet, ami otthonos.
Néhány fölhagyott kastélynak vagy kuriának, vagy csak öregek által lakott
falunak a szegleteiben találsz még olyan helyeket, ahol azt mondhatod, hogy
milyen jó volna itt lakni. A világ egésze, a világban rejlő tendencia
pusztítja el az otthonosságot.
Hogyan lehet mégis emberléptékű otthonos helyeket teremteni? Azt kell
mondjam, az építészet ellehetetlenült. Az építész nyugodtan bezárhatná már a
boltot, ha komolyan végiggondolná, hogy mik a lehetőségei. Az építész ma már
ugyanúgy egy személytelen, megfoghatatlan és senki által nem kormányzott és
senki által nem garantált mechanizmusnak az egyik fogaskereke. Ugyanennek a
katonai gépezetnek, ugyanennek a hadtápgépezetnek a katonája.
- Mi változott meg?
- A jó építészet, vagy az építészetnek nevezhető igazi építészet mindig
egy közösségnek, valamely közösségnek az akaratát, létét, egzisztenciáját
fejezi ki. Építészetről Fülep Lajos megfogalmazása szerint csak akkor
beszélhetünk, ha ez a kollektív lelkület átsüt egy épületen. Sugárzik egy
épületből. A középkori város és a katedrális ma is nyilvánvalóan közvetíti
azt a szándékot, hogy egy akkori közösség ott, azon a helyen így mutatta meg
- kinek? - a feljebbvalónak, hogy ő ez és ő ezé akar lenni, s a jövendő
generációknak is ezt a keretet ajánlva megmutatta magát térben. Ma olyan
közösségekről, akik úgy építkeznek, ahogy azt jónak gondolják, nem nagyon
beszélhetünk.
Meg tudnátok mondani, hogy a Szentendrei utat itt mellettünk Obudától
Szentendréig ki akarja ilyenné építeni? Ahol minden fát kivágnak, járda már
nincsen, ha valaki gyalog arra vetődik, vagy megfullad vagy sáros lesz, ahol
csak autóval lehet teperni, és gyerek jobb, ha nem megy a közelébe. Ki
akarja ezt ilyennek? S aztán a táblaerdők, a leírhatatlan környezeti
pusztítás, amelynek részesei vagyunk, az kinek az akaratát testesíti meg?
Kinek az egzisztenciáját fejezi ki? Egyáltalán, ki felel ezért? Mert ha
építészetről beszélünk, környezetről vagy városról beszélünk, akkor az első
kérdés ez volna. Ezért megkockáztatom: építészet ma már nincsen. Vagy inkább
próbál úgy csinálni, mintha lenne. Ide sorolhatók azok az organikusabb
jellegű kísérletek, amiről előbb beszéltünk, vagy ide sorolhatók azok a
látványos, kvázi művészi példák, amelyek itt-ott Európában nagyobb
középületek formájában megvalósulnak.
- Az európai és az amerikai posztmodern és dekonstruktivista építészet
valamiképpen reflektál erre.
- Most jut eszembe, hogy az előző tézisnek azért Amerika a legtisztább
bizonyítéka. Amerikában nincs építészet. Megtalálod Wright házait és
amellett baromi szép autókat látsz...
Az Európában divatos dekonstruktivizmus az ún. posztmodernnek, a
modernizmuson túli szellemi irányzatnak az egészséges túlnövése. A
dekonstruktivista építészetet egy elit irányzatnak tartom. Legfontosabb
jellemzője megítélésem szerint az, hogy szűk értelemben vett szakmai
problémákra alapozódik Tsuminak, és a többieknek ez a nagyon szofisztikált,
káoszt idéző, térben egymástól kitérő, gerendákkal és síkidomokkal
megkonstruált művészete.
Ez egy építészet az építészetről irányzat. Mint ahogy előzményei is a jó
értelemben vett európai posztmodern, Aldo Rossi és ... (érthetetlen a név -
Alex megjegyz.) építészete is jellegzetesen az építészet autonómiájárt
küzdő, a hatalomnak lefekvő modernizmus után az építészet autonómiáját
visszakövetelő szellemi irányzat voltak. Nagyszerű művészek mély
intellektussal. A nietzschei morálon túli morálnak, az építészeten túli
építészetnek a szerzetesei és papjai ők. Egyetemeken, kiállítótermekben,
magazinokban gyakorolt építészet. Egyetlen fontos kritériuma van az én
kritikámnak: nincs közösség mögöttük.
- Van-e egyáltalában bármilyen mai építészet hátterében olyan eszményi
közösség, amire utalsz?
- Amögött a kétségbeejtő építészet mögött, ami helyeink 98 százalékát
meghatározza, igenis közösséginek mondható szándék és reális közösségek
laknak, akarnak. A butik és bodega külvárosaink, a vállalkozási barakk
átmeneti zónáink, a kriptásított, tönkreépített, száz százalékosan fa és
bokor nélküli vidéki, családiházas külvárosaink mögött mind egy válságban
lévő, önmagát kereső társadalom akarata rejlik. De hát építészetről van szó.
Antiépítészetről vagy spontán építészetről, akárhogy is nevezzük, de
kétségbeesett és önpusztító építészetről. Nézz meg egy faluszéli vagy vidéki
városszéli új családiházas telepet, egy új parcellázáson, első fő
ismertetőjegy, ha volt is ott egy-két fa, biztos, hogy kivágták. Kettő: a
telkek túl kicsik. Három: a házak feleslegesen nagyok. Négy: még az építő
(mert nincs építtető: maguk építik az emberek a házat) szándékait sem
fejezik ki. Azt fejezik ki, hogy a szomszédtól maradt egy ablak és azt én
oda beépítettem.
Meg volt olcsón a tüzépen vakolóanyag, azt rávakoltam, ha egyáltalán
eljutottam odáig, hogy vakoltam. Ez a mai világunk építészete, amely mögött
ez a társadalmi szándék, akarat, egzisztencia, én így mondanám, kétségbeesés
vagy dezorientáltság vagy önpusztítás rejlik.
- Városépítészettel is foglalkoztál. Hogyan írható le a mai város?
- Én Konrad Lorenz leírását tartom mérvadónak, aki "A civilizált
emberiség nyolc halálos bűne" között gyakorlatilag valamennyi pusztító
válságtünetnek az összegződéseként írja le a várost. Az értelmes térbeli
strukturák elrákosodási folyamataként jellemzi, amelyek korábban mint egy
egészséges szövetnek a sejtjei tudtak egymáshoz kapcsolódni. Gondoljunk egy
budapesti külváros családiházas övezetére, ahol utcák, kertek, fasorok, kis
kőhidak vannak és a gyerekek gyalog mennek haza az iskolából, és buszok és
vilamosok közlekednek. Ehhez képest gondoljuk el a mai budapesti
külvárosokat, a szociológia szerint átmenetinek tekintett zónákat: többsávos
autóutakon gyorsan közlekedő autók, amelyeknek a kiszolgálására benzinkutak
épülnek, mellettük megjelennek a kurvák és az úgynevezett élet ezekre az
utakra szerveződik a barkácsboltoktól a videokölcsönzőkön keresztül a kis
panziókig. Ezen a fő csapásokon kívül eső területek pedig egyre inkább
élettelen zónává szikkadnak, ahonnan a boltok eltűnnek, ahol este a gyerekek
és az asszonyok nem mernek gyalog közlekedni, mert veszélyesnek van
minősítve; ahol a közvilágítás sem fontos már, mert az emberek bezárkóznak
sötétedéskor a házaikba.
Budapest belvárosában ugyanaz az úgynevezett fejlődés várható, ami a
nyugat-európai városoknál már végbement. A belváros kiürül, hivatali- és
üzletnegyeddé változik. A helyi jelentőségű boltok, presszók, éttermek,
kiskocsmák, trafikok eltűnnek. Helyükre gazdag multinacionális vállalatok
reprezentatív üzletei, autószalonok költöznek. A lakások helyén irodák
jönnek létre. Estére egy kiürülő és veszélyes hellyé kezd válni Budapest
belvárosa is, ahonnan idejében, sötétedés előtt a valamirevaló
hivatalnokemberek elhúzzák a belüket. Marad az úgynevezett etnikumoknak és
egyéb városlakó elemek esti prédául a belváros.
- Milyen lesznek szerinted a jövő városai?
- Hamvas Béla azt mondja, hogy tízezer lélekszámnál nagyobb városoknak
nem szabadna lennie. Mások is mondják ezt. (Arisztotelész szerint a városnak
egyetlen pillantásal átfoghatónak kell lennie. - Tillmann kiegészítési
javaslata az előző mondat helyére.) Például Leon Kliernek volt egy
tervjavaslata Luxemburg városára, megállítandó azt a folyamatot, hogy a
belváros elnéptelenedjen, és a kitelepülés, a szuburbanizáció folytán, -
amikor is a várost családiházas tenger kezdi körülvenni - a város szíve
infarktust ne kapjon. Ő azt javasolta, hogy bontsák föl a várost tízezer
lélekszámnál nem nagyobb egységekre. Oda sűrítsék, mintegy kis középkori
városként az egyes negyedeket, s köztük szántsák föl a földet, erdősítsék,
parkokat építsenek.
Ha tíz perc alatt át tudsz gyalogolni egy városon vagy fél óra alatt,
akkor egészséges egy város, mondják többen is. És biztos, hogy ebben van
valami.
A város jövőjéről komolyan gondolkodni ma nem lehet anélkül, hogy
általában véve a civilizáció jövőjéről ne gondolkodnánk. A civilizáció ma
egy szóval leírható, és ez az amerikanizálódás. A civilizációs mintát ma
Amerikából kapjuk. Ez igaz a mozira, a televízióra, az automobilizációra, a
fogyasztói javainkra, a neveltetési rendszerekre, a politikára.
Leegyszerüsítve: itt, Európában is az lesz, ami Amerikában ma már jól
látható.
- Nem gondolod, hogy Amerika inkább egy nagyítóüveg, melyen keresztül
valójában az európai eredetű tendenciák felerősítve mutatkoznak?
- Igazad van. Amerika egy kísérleti laboratórium. Amikor tíz évvel
ezelőtt ottjártam, nagyjából így summáztam. Ott már a nyolcvanas évek elején
átélhető volt, hogy egy kontroll és majdhogynem felelősség nélküli kísérlet
zajlik. Ez átélhető abban a felfokozott tempóban, amivel ott fogyasztanak.
Az irdatlan mennyiségű áru, amin keresztül mint egy ősvadonon gázolnak át a
fogyasztásra kárhoztatott, összeaszalódott amerikai asszonyok, akik
mindeközben a testüket cserzik és mumifikálják engedelmes katonaként. Egy
örjöngő, felfokozott, fogyasztógépezet Amerika. Ez az egyetlen üdvözítő
minta számunkra is, akik úgy élünk ma ebben az országban, mint egy
túlgazdagodott család szegény gyermekei. Egyszerre gondoljuk magunkat
fogyasztásra érettnek és siránkozunk, hogy valójában milyen szegények
vagyunk - holott soha nem voltunk gazdagabbak.
Miért volna más az úgynevezett fejlődés tendenciája Európában vagy
Magyarországon, mint ahogy az Amerikában látható? Az egész gazdasági
szerkezet, a hadiszállítmányozás logikája egyértelműen determinálja az
európai városnak a jövőjét. Ahol, ha megmarad valami a történeti városokból,
az Disneyland-szerű, elfogyasztandó, műélményként marad meg, mint amilyenné
a budai vár, vagy Szentendre változott. Képeslap építészet lesz abból, ami
történeti értékként megmaradt.
- Míg Nyugaton építészeti csúcsteljesítmények is épülnek, a harmadik
világban viszont kalyibavárosok tömegei. Milyen folyamatokat
érzékelsz ebben a "második világban"?
- Közhely, de az építészet nem produkál mást, mint amit a világ produkál.
Ugyanaz a gyorsuló szétszakadás tapasztalható szerintem ebben a
társadalomban is, mint ami a világban végbemegy. Virilio, a világhírű
francia gondolkodó, aki egyébként városépítészként kezdte, azt mondja, hogy
az első és a harmadik világ között mélyül a szakadék. De a statisztikák is
ezt mutatják: a harmadik világban 6-7 az átlagos gyermekszám egy családban,
a fejlett világban már, a legfejlettebb országokban 2 alatt van. A
szegénység nő és a gazdagság intenzifikálódik. Ez még egy követhető dolog. A
botrányos igazán az, hogy a fejlődési mintát a gazdag kisebbség adja. Ő
diktál. Beláthatatlan az, ami például Kínában fog történni.
A klímaváltozásnak és az ökológiai pusztításnak csak részben oka az
elszegényedés és a túlnépesedés. A legpusztítóbb gépezet a Földön a
túlfogyasztó amerikai társadalom mint gazdasági és kulturális minta. A
katonailag, tehát hadtápgazdaságilag szükségszerűen túlgazdagodott Amerika
nem tud más mintát diktálni a fölkapaszkodóknak, de a leszakadóknak sem,
mint a saját örjöngve gyorsuló fogyasztó gépezetét, mert ha nem ezt tenné,
akkor hatalmát veszítené. Ez az egyszerű képlet.
- Ezek az öntörvényűvé vált technikák és mechanizmusok azonban nem a
fogyasztásból, hanem a megismerés szabadságából születtek.
- Ezekkel a XX. századi vívmányokkal kapcsolatban én két dolgot biztosra
veszek. Az egyik - és talán itt van a titka a bukfencnek, amiről beszéltünk
- hogy ha ki is talált ennyi mindent az ember, talán ha egy-két százalékát
lett volna szabad használnia. Mert valóban el kell hinni az eredetmítoszt, a
paradicsomi jelenet paradigmáját: ha egyszer szakítottunk a tudás fájáról,
akkor arra lettünk kárhoztatva, hogy önmagunk gondolkodását kiművelve, a
magunk talpára állva valósítsuk meg magunkat ebben a világban. Biztos, hogy
nem kellett volna a felét sem használni annak, amit az ember föltalált.
Azért lett ennyi minden fölhasználva, mert a katonáknak erre szükségük volt.
A XX. századi találmányok 95 százaléka katonai találmány. A golyóstoll
éppúgy, mint a rádió, de nem tudtok olyat mondani - a leszívott
élelmiszertől és a konzervtől kezdve a Coca-Coláig -, ami ne hadi lelemény
volna.
A Coca-Colát az amerikai hadsereg honosította meg Európában. Az első
világháborúban 30 ezer amerikai katona pusztult el harcokban és mintegy
60-70 ezer halt meg influenzában. Ebből okulva az amerikai hadsereg tudta,
hogy a második világháborúban higiéniailag, ital dolgában meg kell védeni az
amerikai fiúkat. A Coca-Cola cég szerződésszerűen vállalkozott arra, hogy
amerikai katona nem érkezhet meg ellenséges területre úgy, hogy ott Coca-
Cola ne várná. A Coca-Cola hadi védőital. Bravúros hadtápteljesítmény volt
tehát, hogy a felszabadító amerikai seregeket ugyanúgy várta
Franciaországban és Németországban, ahogy Szomáliában az amerikai tévé a
partraszálló amerikai seregeket. A Coca-Cola így lett Európába bevezetve, és
ma is hadi ellátmányozási védőital.
- Látsz-e valamilyen alternatívát?
- Hogy egyáltalán kiutakban reménykedhessünk, először is az alapvető
hazugságokkal kellene leszámolnunk. A haladás mítoszával le kellene
számolnunk. Az írástudóknak nagyon nagy felelősségük van ma is abban, hogy
ezeket a hazugságrendszereket életben tartják. Szinte érthetetlen számomra,
hogy miért tartják a maguk számára megengedhetőnek ezen mítoszok életben
tartását. Miért hazudnak még mindig ezek az emberek? Miért írják le egy
újságban, hogy a felmelegedés és a klímaváltozás küszöbön áll, de nagyon nem
kell megijedni, mert katasztrófa nem lesz; hozzá kell szokni, Hol
tapasztalhatók mégis hajszálrepedések, alternatívák, kiutak? Én úgy
gondolom, hogy minden ponton adva van a kiszállás lehetősége. Életünk minden
mozzanatában benne rejlik egy-egy alternatíva. Ne nézzünk tévét. Emberek ne
nézzetek tévét! Én nem nézek tévét. A gyerekeim se néznek tévét. Azóta
sokkal jobban vannak, és is sokkal jobban vagyok. Este ottmaradunk az
asztalnál, beszélgetünk. A gyermekeim elmondják, hogy mit gondolnak. Kerek
mondatokat mondanak. Belebújnak könyvekbe, s másnapig nem jönnek ki belőle.
Otthonosan érezzük magunkat egymással, egymás közt. Jönnek barátok, kapnak
borocskát, beszélgetünk.
- És a városok tekintetében?
- A városok dolgában kiút csak olymódon képzelhető el, ahogy átfogó vagy
általános társadalmi értelemben alternatívák elképzelhetőek. Itt egy szót
tudnék vezéreszmeként kimondani, ez az önkorlátozás, a belátás, a fékezés, a
lenyugvásnak a lehetősége. Ehhez kicsit tisztábban kellene látni eme
apokaliptikus vízió dolgában, hogy most a világnak van-e még egészében véve
jövője, avagy kész-passz, ez a vonat elment. Én végletesen pesszimista
vagyok: ez a világ el lett cseszve, ez a vonat elment. És mert ilyen
véglegesen, végletesen merem gondolni, egyre teljesebb a remény és a derű a
szívemben ezzel kapcsolatban. Nem túlélésben és nem utópiákban, nem
egyoldalú zöld vagy egyéb alternatívákban gondolkodom, hanem úgy gondolom,
hogy az emberben belül, mindannyiunkban van egy pont, ahol egyszer csak
megfordulhat a dolog.