Nemere István:
A FÖLDGÖMB REJTÉLYE
(Forrás: TVR hét, 1998. szeptember 7. - 13., 37. szám, 12-13. o.)
A Föld gömb alakú; néhány százan ezt látták a saját szemükkel is, amikor
űrhajójukkal kellő magasságra fölemelkedtek. És bár a kisgyerek esetleg ma
is megkérdezi: Ausztráliában miért nem esnek le az emberek, hiszen ők fejjel
lefélé sétálnak a földgömb felületén?, a művelt emberiség számára ez nem
rejtély.
Akkor hát tegyük fel a kérdést másképpen: mióta nem az? Mert vannak
nyugtalanító jelek. A művelt vagy magát annak tartó emberiség a középkor
végén, a nagy tengeri felfedező utak eredményeként kezdte elfogadni néhány
korábbi tudós föltevését, mely szerint gömb felületén élünk.
Örményország vulkáni hegyes vidékén találhatók Medzamor romjai. Ez a
város a korai fémkohászat és különösen a réz felhasználásának központja volt
- bizony, már legalább négyezer évvel Krisztus előtt! Itt ezerkétszáz évvel
előbb kezdődött a bronzkor, mint Európában. Medzamor öntöde és kultikus hely
volt egyszerre, ahol a réz- és bronzmaradványok között a kutatók nagy
döbbenetére acélfogókat is fölleltek. Az előállításuk módjára máig nincs
magyarázat.
Minket azonban most a környékbeli sziklák érdekelnek. Ezeken nagyon sok
vésést, rajzot lehet látni, amelyek sok ezer éve kerültek oda. És lám, mit
ábrázol az egyik rajz?
A földgömböt. Méghozzá olyan gömböt, amely szemmel láthatóan - és a
rajzoló szándékának megfelelően - az ég csillagai, és egyéb égitestek között
lebeg a kozmoszban. Így hát nem kétséges: ez nem labda, kókusz vagy bármi
más; ez a mi földünk! Annál is inkább, mert négy emberalak is áll rajta.
Négy pár láb érinti a föld felszínét. De hogyan? Úgy, hogy két alak az
északi féltekén, vagyis felül, és kettő a délin, vagyis alul áll... fejjel
lefelé.
Honnan tudhatták négy-hatezer évvel ezelőtt az emberek, hogy a Föld gömb
alakú? Az ősember igen racionális volt (másképpen életben sem maradhatott
volna), az energiáját nem fecsérelte hiába. Csak azt rajzolta le, amit
látott, vagy amit akart. Például az őt körülvevő világot, az elejteni
vágyott vadat stb.
De nem ez az egyetlen ilyen ábrázolás. Észak-Olaszországban és Ázsiában
is akad hasonló. Ráadásul szóbeli hagyaték is fennmaradt, amely ugyanezt
látszik bizonyítani.
A Gilgames-eposz egyik versében a főhőst gigantikus madár emeli az égbe
(D„niken és mások azt akarták bebizonyítani, hogy ez idegen űrhajó volt).
Számunkra most csak az a leírás érdekes, amely szerint az emelkedés közben
az ember úgy érezte, hogy a "lábai hirtelen ólommá váltak". Ez már önmagában
is érdekes - ki tudhatta akkor, hogy ha a gyorsulás hat az emberre, a
végtagjait alig tudja mozdítani? De még a hirtelen emelkedés leírásánál is
árulkodóbb mondatra bukkanunk, amikor azt írja: a tenger pocsolyává lett,
vagyis egészen kicsivé zsugorodott. "A föld szélei behajlottak,
elgörbültek", folytatódik a vers, és ezen már érdemes elgondolkoznunk.
A magasba emelkedő ember tehát - a szerzők ezt tudták - a Földet
gömbölyűnek látja. Aki ma repülőgéppel emelkedik, mondjuk, tízezer méter
magasra, maga is tapasztalja ezt a jelenséget, látja a Föld görbületét,
persze még enyhe ívben, hiszen ez a magasság nem igazán jelentős.
De honnan tudták ezt sok ezer évvel ezelőtt?
Az egyiptomiak is tudták mindezt. A Holtak könyve 53. fejezetében a
haláltól félő ember egyszer csak azt mondja: "Nehogy a föld másik oldalán
fejjel lefelé vándoroljak...!"
Ez pedig már több mint célzás. Az egyiptomiak tehát, föltehetően babiloni
közvetítéssel tudtak a Föld gömb alakjáról. Ennek tükre lehet ez a mondat.
Az sincs kizárva, hogy mindez az említett örményországi Medzamorból
elvándorolt tudás, amely Mezopotámián keresztül jutott el Egyiptomba, majd
aztán lassan vándorolt tovább Nyugat felé.
Mégsem volna rá magyarázat, honnan ismerhették a Föld gömb alakját az
őseink?