Nemere István:
ÁTKOZOTT TŰZ ÉS VÍZ
(Forrás: TVR hét, 1998. május 25. - 31., 22. szám, 12-13. o.)
Talán az egykori tulajdonos révén talán másnak köszönhetően, de maradt
írásos emlék egy nagyon régi esetről. Nevezetesen arról, mi történt az
időszámítás előtti Athénban.
Valószínűleg valaki átkot mondott a nagy görög államférfi, Periklész
házára, amely annak idején Athén fazekasnegyedében, a Kerameikosban állt, és
tizenöt év leforgása alatt összesen hatszor égett le - miközben a szomszédos
épületekben nem esett kár. A kormos maradványokat egyre alacsonyabb áron
adta el az éppen soros tulajdonos, végül a hatodik tűzvész után a telekről
teljesen eltakarították-széthordták a romokat, és a helyén afféle kis piacot
rendeztek be. De itt meg az árusok sátra égett le számtalanszor.
Feljegyeztek ehhez hasonló esetet később is. Az itt következőt már a
középkorban. Nürnbergben állt egy gótikus kóház, amely éppen anyaga miatt
sohasem égett le teljesen. Pedig ott is "működött" valamilyen átok, mivel
hol egy szikrától a tető, hol az ajtó, az ablakok, hol meg a benne lévő
bútorok lobbantak lángra, és senki sem értette, mitől. Épp forró nyári nap
volt, amikor lángra kapott a padlás. A hevenyészett vizsgálat szerint az
okozta a tüzet, hogy egy eltört üvegedény kis darabkája gyűjtötte össze
nagyító módjára a résen besütő napsugarat. Ez azért - lássuk be -, bizony
nem túl gyakori okozója a tűzvészeknek!
A skót főváros, Edinburgh szintén színhelye volt valamiféle
tűz-"átoknak". Az egyik épület nyolc ízben égett le. Amikor pedig a maradék
romokat eltakarították, tizennéhány évig nem építettek rá semmit - persze,
jó idő eltelte után mégis emeltek rajta egyet, s abban bank kapott helyet. S
mintha nem is lett volna "szünet", a tüzesetek folytatódtak.
Nemcsak tűz, de vízátok is volt már a történelem folyamán - legalábbis
erre lehet következtetni, a tények alapján. Dél-Franciaországban egy dombon
álló házat az elmúlt száz évben tizenkét alkalommal "látogatott meg a víz".
A helyi biztosítótársaságnál figyeltek fel a különös eseménysorozatra,
ugyanis a ház, vagy inkább major nagy házikerttel és sok állattal, az utóbbi
évszázadban végig biztosítva volt.
Egyetlenegyszer pusztított arrafelé igazi árvíz, akkor persze az egész
környék kárt szenvedett. De a tizenegy többi eset szinte hihetetlen
sorozatot jelentett. A házat több alkalommal olyan eső rombolta szét, amely
mindössze 200 méteres körzetben pusztított! Egyszer még az arrafelé roppant
ritka forgószél - afféle trópusi tornádó! - is végigszáguldott a környéken,
és csak ezt a házat "szemelte ki magának", ez volt az egyetlen, amit bő
esővel súlyosbítva rongált meg. Később a házat modernizálták, és a kor
szellemének megfelelően bevezették a vizet is - bár ne tették volna!
Még a legrendesebb mesterek által igen nagy anyagköltséggel és
gondossággal épitett vízvezeték csövei is folyton megrepedtek és
elárasztották a házat. A biztosító fizetett, a lakók panaszkodtak, és semmit
sem értettek az egészből.
Nem is érthették, hiszen az átok nem ellenük, hanem az építmény ellen
irányult, és ki tudja, mióta működött már?
Volt egy ház Amszterdamban, már a mi időnkben, amely, annak ellenére,
hogy háromszáz éve épült, és utoájára száz éve renoválták, lakható volt. Az
egyik szép csatorna partján állt, a többi öreg ház között. Ám vagy harminc
éve nedvesedni kezdtek a falak, és mindenféle undorító gomba és egyéb
károkozó jelent meg a házban. Egy idő után a tulajdonosok harcolni kezdtek a
baj ellen de bármit tettek is, az állapoton nem tudtak változtatni.
Kipróbálták a legmodernebb módszereket: vegyszert és elektromos kezelést.
Semmi nem segített. A falak olyan nyirkosak lettek hogy egyszerűen
lakhatatlanná vált a ház. Miközben - mert ezt is ellenőrizték - a mellette
álló két épületben minden rendben volt.
Végül az emberek megadták magukat. A lakók máshová költöztek, a házat
pedig magára hagyták. A gomba, a penész, a bogarak élvezték a házat lassan
már belépni sem lehetett oda. A falakat elárasztotta a nedvesség,
nyirkosság. Később aztán - feledve műemlék voltát - lebontották. A szakértők
csak ekkor döbbentek meg igazán: a háromszáz évvel korábban beépített téglák
mindegyike belül tökéletesen száraz volt! Csak kívül csorgott rajtuk az az
átkozott nedvesség, amíg falként együtt álltak...