Nemere István:
BALESET A KILÁTÓBAN
(Forrás: RTV hét, 1998. október 12 - 18., 42. szám, 48-49. o.)
Elisabeth bátran lépett a korláthoz. Még óvakodott lenézni. A kilátás a
toronyból csodálatos volt. A hegycsúcson mindig fújt a szél, elvitte a
felhőket. Tűzött a nap, a távoli dombok kékesen ragyogtak.
- Gyere közelebb - mondta Paul. A szemében gonosz fény lobbant.
Elisabeth úgy tett, mintha nem látná. "Hadd higgye, hogy mit sem sejtő
áldozat leszek!" - gondolta az asszony és magában hozzátette: "Istenem, add,
hogy Gabriel sikerrel járjon! Mert azóta nem találkozhatott a férfival."
Paul tegnap délben említette, hogy felviszi feleségét a kilátótoronyba.
Volt valami a hangjában, amit Elisabeth nyolcévi pokoli házasság után már
jól ismert. Paul rosszban töri a fejét. És mivel már elegük van egymásból,
de Elisabeth életét biztosította még annak öngyilkossága esetére is - mint
azt Elisabeth a kötvényen látta -, hát nem kétséges, mit tervel.
Amikor elmondta Gabrielnek, a férfi is ugyanígy gondolkodott. De neki más
is eszébe jutott Paul tervéről. Nem volt sok idejük, így csak néhány percig
sugdolóztak ott, aztán, Gabrielnek el kellett mennie.
Most pedig... Elisabeth ott állt az alacsony korlátnál. Odalent a sziklás
mélység, néhány fa a torony lábánál és a szakadék. Ha lezuhan... A hálót nem
láthatta. Gabriel azt mondta, zöld színű, erős műanyag hálót feszít ki a fák
lombjai alatt. Paul a maga csapdájába esik...
- Nézd, mi van ott lent! Egészen közel a torony lábához! - kiáltotta
Paul, és kihajolt. Elisabeth mély lélegzetet vett. Szerette volna
megállítani a világ folyását. Ez a pillanat... Nagyon félt tőle. Aztán
egészen a korláthoz állt, és lenézett.
Tulajdonképpen nem is csodálkozott, amikor érezte, hogy a teste felfelé
és előre mozdul. Paul két kezét alig érezte a bokáján. A láthatár kibillent
eddigi nyugodt állásából, most valahogyan ferde volt a látvány. Aztán csak
annyit érzett, hogy repül. Nem is hallotta önmaga vérfagyasztó sikoltását.
Nem vesztette el az eszméletét. Így aztán közelebb érve a földhöz még
látta, hogy ott nincs kifeszítve semmilyen háló! Ez volt az utolsó dolog,
amit Elisabeth életében még utoljára látott.
Másnap este - emikor a rendőrség már befejezte a "szerencsétlen baleset"
nyomozását, és megállapította, hogy Elisabethet valószínűleg a hirtelen jött
váratlan szélroham lökte le a toronyból, és rajta kívül senki nem
tartózkodott ott - Paul fellélegzett: Nem is tudja, hányszor adta elő szinte
sírva, mennyire imádta Elisabethet. Örökké bánni fogja, hogy egyedül engedte
fel a toronyba. De neki asztmája van, és kerüli a sok lépcsőt...
Csöngettek. Gabriel jött meg. A férfi, akit ő bérelt fel, hogy játssza el
Elisabethnek a fiatal szerető szerepét. Természetesen nem ingyen vállalta a
fickó.
Gabriel bejött. Határozott volt:
- Most, hogy meghalt Elisabeth, és ön örökli a vagyonát, igényt tartok a
felére - mondta a döbbent Paulnak. Pedig csak néhány ezer dollárban egyeztek
meg...
Gabriel videokazettát vett elő. Paul megesküdött volna rá, hogy csak
másolat. Több is van ott, ahol ez volt. Gabriel hideg tekintettel jelentette
ki:
- Valóban ott voltam a toronynál, és lefilmeztem az eseményt, kedves
Paul. Tisztán látszik az arca is, amikor lelöki a feleségét. Ha elküldöm a
rendőrségnek, villamosszékbe ültetik. Telefonon lediktálom majd a svájci
bankszámlaszámomat, oda kérem a pénzt. Viszlát, Paul!