CSAK ESSEN AZ ESŐ
(Forrás: TVR hét, 1998. szeptember 14. - 20., 38. szám, 44-45. o.)
- Azt a pasast maga sohasem kapja el. Olyan, mint valamilyen
megközelíthetetlen vár. Folyton testőrök gyürűje veszi körül. Le sem lőheti.
Jobban vigyáznak rá, mint a miniszterelnökre!
- Semmi baj - mosolygott rejtélyesen Daniel. Bérgyilkos volt, a szakma
mestere. Természetesen a hozzá hasonlókról sohasem ír az újság. A nevük vagy
a fotójuk nem jelenik meg a képernyőn. Szeretnek a háttérben maradni, ami
voltaképpen érthető. - Nyugodjon meg! - fordult a megbízóhoz Daniel. - Maga
csak fizessen, és legyen türelemmel! Itt, a hegyvidéken minden ötödik-
hatodik napon esik az eső. Tehát legfeljebb egyetlen hétig kell várnia az
eredményre.
- És akkor mi lesz? - értetlenkedett a férfi.
- Majd meglátja.
A megbízó odaadta hát a vérdíj felét és elment. Daniel pedig várt.
Megnézte, milyen tartalék esernyője van az étteremnek, ahol a célpont - a
fontos multinacionális cég tulajdonosa - ebédelni szokott. A hegyi
üdülőhelyen nem volt túl sok vendég. Mr. Olivis nyilván ezért is választotta
ezt a helyet a fogyókúrával egybekötött üdülésre.
A vendéglő minden ernyője egyforma, régimódi, nagy fekete esernyő volt.
Markolata vaskos, jól fogható. Tekintélyes, tiszteletet parancsoló sötét
kupolát feszített használója feje fölé. Az étterem hat ernyője a ruhatár
melletti kosárban állt. Daniel egyszer már látta, hogy néhány ismertebb
vendégnek kölcsönadtak egyet-egyet, hogy az esőben is szárazon érjen haza.
Daniel, miután szemügyre vette az ernyőkészletet, elutazott a távolabbi
városba és vett hat ugyanolyan ernyőt, és még mást is. Aztán visszajött és
bérelt szobájába zárkózva munkához látott.
Minden délben a szobája ablakából látta Mr. Olivist, amint bemegy az
étterembe a diétás ebédért, majd szintén a testőreitől szorosan körülvéve
elindul sétálni.
Csak essen az eső! - gondolta Daniel. Munkája végeztével golf-ütőzsákba
tette a hat ernyőt és elment az étterembe. Mint aki a golf pályáról jött a
völgybe vacsorázni. Aztán óvatlan pillanatban kivitte a zsákot a ruhatár
mellé. Nem volt ott senki, amikor kicserélte az ernyőket. A barkácsoltak
talán kicsit nehezebbek voltak, mint az eredetiek, de ezt senki sem vehette
észre.
Kedden végre beborult. Olivis és kísérete ebédelni ment. Megérkezésükkor
még nem esett, de ebéd közben eleredt. Daniel kinyitotta az ablakot, és
fölkészült. Zuhogott, amikor Mr. Olivis testőrei fölbukkantak az étterem
kijáratánál. A kis csoportnak alig száz métert kellett gyalogolnia hazáig.
Daniel elővette a kicsiny távirányítót.
Mr. Olivis lépett ki az étterem ajtaján, egyik testőre jókora ernyőt
tartott föléje. Daniel tudta: mindegy, melyik ernyőt választotta, hiszen
mind a hat egyforma, és mind ugyanazon a hullámhosszon működik. Daniel
mobiltelefonján hívta a megbizóját:
- Esik az eső - mondta röviden. - Akarja hallani? - és a telefont az
ablak felé fordította, majd megnyomta a detonátor gombját. Villanás,
fülsiketítő dörrenés, és semmi több. A téren csupán füstölgő kráter maradt
ott, ahol néhány másodperce még Mr. Olivis állt.
- Ennyi! - mondta Daniel, és kikapcsolta a készüléket. Fogta a bőröndjét,
és lassan a kijárat felé indult. A portásnak unottan mondta:
- Nem szeretem az esőt. Kérem a számlámat.