ÖTLET NÉLKÜL NINCS ÜZLET
(Forrás: TVR hét, 1998. június 22. - 28., 26. szám, 44-45. o.)
Megszólalt a csengő: Peter Black letette a bélyeggyűjtők katalógusát, és
kinyitotta az ajtót.
- Üdvözlöm, Mr. Black! Engedje meg, hogy korszerű biztonsági zárat
ajánljak az ajtajára! - A fiatalember, aki az ajtóban állt, kicsi volt,
vékony és szemüveges.
- Kérem, kérem! - szólt rá türelmetlenül Black. - Nem érdekel az a zár.
- De uram! Amit én ajánlok, az két ponton záródik, meggátolja az ajtó
befeszítését és leemelését. Higgye el, az ön ajtózára nem biztonságos! Még
az ilyen magamfajta kis ember is könnyedén föl tudja feszíteni...
- Nézze, én már tizenöt éve lakom itt, és még soha senki nem tört be a
házba - vágott közbe Black. Dühösen, köszönés nélkül csapta be az ajtót.
- Ami késik, nem múlik - motyogta az üzletkötő, és az ajtó alatt
becsúsztatta a névjegyét.
* * *
Black újsággal a kezében belépett a liftbe. Megszokásból mindig
átlapozta, mire a lakásához ért.
"Különös betörés volt a VII. sugárúton, a 149-es házban..." Hol? -
torpant meg Black. - De hiszen ez a szomszéd ház!
"A betörőt valószínűleg megzavarták, mert nem vitt el semmit" - olvasta,
miközben a lift a legfelső emeletre ért. Összehajtogatta a lapot, és arra
gondolt, hogy az elmúlt tizenöt évben betörésnek még csak a hírét sem
hallotta ezen a környéken. Kiszállt a liftből, és hiába próbált
megszabadulni a rátörő nyugtalanságtól. Sietve ment végig a sötét folyosón.
Mindig csak a lakása előtt kapcsolta föl a villanyt, hogy a kulcsot a zárba
tudja illeszteni. Most idegesen nyúlt a kapcsoló felé, de a keze megállt...
Még így, a lépcsőház gyér megvilágításánál is jól látszott, hogy a lakása
ajtaja nyitva van...
Peter Black szíve a torkában dobogott, amikor belökte az ajtót. Minden
óvatosságot feledve rohant be a lakásba. A szekrényajtót nyitva találta, a
fiókokat kihúzgálva, értékes bélyeggyűjteménye a szőnyegen hevert. Remegő
kézzel végiglapozta, de szerencsére sértetlen volt. A telefonhoz ugrott, a
rendőrség számát tárcsázta.
* * *
Mire a helyszínelők megérkeztek, Black már tudta, hogy nem vittek el
semmit. Még az értékes, kőnyomatos bélyegeit is a helyükön találta.
- Biztosan megzavarták a betörőt - mondta a nyomozó, amikor aláiratta
vele a jegyzőkönyvet. - Azért annyit tanácsolhatok, hogy szereltessen föl
komolyabb zárat az ajtóra. Látja? Ezt a régit egyetlen mozdulattal
feszítették föl. Ugyanúgy, mint a szomszéd lépcsőházban. Egy héttel ezelőtt
pedig az utca másik oldalán jártak... Igaz, ott sem vittek el semmit, de
azért nem árt az óvatosság. Van már nagyon jó zár, amely megakadályozza a
befeszítést és az ajtó leemelését.
- Igen, igen! Éppen három nappal ezelőtt járt itt az üzletkötő. Akkor nem
érdekelt az ajánlata, de bedugta az ajtó alatt a névjegyét. Hová is tettem?
- Black már a telefonasztalka fiókjában kutatott.
* * *
Az üzletkötő leültette a fiatalembert.
- Nos - kezdte, miközben megtörölte a szemüvegét -, biztonsági zárat
forgalmazok, de már nem győzöm egyedül a munkát, ezért hirdettem, hogy
munkatársat keresek. Tudja, az utóbbi időben volt néhány betörés a
környéken, ilyenkor aztán megijednek az emberek, és hívnak. Nemcsak az
szereltet fel zárat, akihez betörtek, hanem a szomszédok is. Ezért ne
ijedjen meg, ha elküldik, amikor felajánlja a zárat, csak hagyja ott a
névjegyemet, és pontosan jegyezze föl a címet. A többi már az én dolgom...
A fiatalember tétovázott.
- Nem is tudom... Dolgoztam már zárszerelőnél, de alig volt
megrendelésünk. Szinte semmit sem kerestem. Magának mitől megy olyan jól az
üzlet?
Az üzletkötő hamiskásan mosolygott.
- Az ötlet. Tudja, az ötlet. Azon múlik minden. Aki meg akar élni az
üzletben, annak mindig új ötletre van szüksége... Látja, nekem mennyi
megrendelésem van?
- De mégis, hogy csinálja? - hitetlenkedett a fiatalember.
- Egyelőre csak gyűjtse a címet, és osztogassa a névjegyemet. Később
talán majd a módszeremet is elárulom... - nevetett a férfi, és a noteszában
kipipálta Peter Black nevét.