Nemere István:
ELEKTRONIKUS ÖRDÖG
(Forrás: TVR hét, 1998. május 11. - 17., 20. szám, 44-45. o.)
Elegem van magából! - ordította Duncan, a főnők. Csak ketten maradtak.
Este volt, a többiek régen hazamentek.
Sandra szíve s torkában dobogott, de nem félt. "Most az egyszer megmondom
neki!" - határozta el magát.
- Maga undorító kis féreg, Duncan! Kihasználta, hogy a főnököm, és
ellopta a legjobb találmányaimat. Valamennyit én találtam ki, mégis mindig
maga villogott az igazgatótanács előtt - sziszegte. Nagyon dühös volt. Meg
tudta volna ölni Duncant, ezt a hájfejű zsírpacnit.
Duncan ostobán vigyorgott, de a dühe igazi volt:
- Maga hülye tyúk, Sandra! Sohasem fog betörni az elektronikába, mert az
a férfiak világa. Feltalálhat bármit, senki nem veszi majd komolyan. Innen
pedig hamarosan kiebrudalják, arról kezeskedem!
Sandra sarkon fordult, és rohant a lifthez. Csak lent, a garázsban tért
magához. Higgadtan kezdett töprengeni. A legjobb az lenne, ha megölné
Duncant. De úgy, hogy senki ne gyanakodhasson rá. Mi legyen a módszer...?
Csak egyetlen pillanatig habozott és máris tudta: az elektronika. Valami
remek ötlet kellene, amire senki sem jöhet rá.
Két napig töprengett. Éppen jött a hétvége. Addig Duncan csak néhány
fenyegető pillantást vetett rá, de egyelőre nem tett semmit. Sandra jól
tudta: az elnökségi ülésre vár. Az pedig hétfőn lesz. "Akkor kitekeri a
nyakamat" - gondolta Sandra. Lázasan dolgozni kezdett.
Ráment a szombat délutánja, de megérte. Otthon, a kis műhelyében
átalakította a mobiltelefonját. A robbanóanyagot még pénteken beszerezte,
bár nem volt könnyű. A plasztikot egyik régi barátja hozta, a minidetonátort
úgyszintén. Jó sokba került.
Sandra tudta, ez lesz a legjobb befektetés az életében. Ha Duncan
eltűnik, megnyílik előtte az út az érvényesüléshez. Lelkesen dolgozott.
Duncan minden vasárnap este lejárt a lakásához közeli kocsmába,
biliárdpartira. Ugyanolyan telefonja volt, mint Sandrának: imádta a
digitális telefont...
Vasárnap este Sandra szőke parókát tett a fekete hajára, és belopózott a
kocsmába. Duncan zakója a fogason lógott.
Senki sem figyelt a szőke nőre. így azt sem vették észre, hogy kicserélte
a zakó zsebében a telefonkészüléket.
És máris az utcán volt.
Leült a padra a telefonfülke mellé, és várt. Duncan csak fél tizenegykor
jött elő, kicsit bizonytalan léptekkel indult át a parkon. Remek, nincs
senki a közelben, gondolta Sandra, és bement a fülkébe. A saját számát
tárcsázta. Az üvegfalon át látta, hogy a homályos park közepén Duncan
megáll, előveszi a telefont, és a füléhez emeli. Valamit mondott is, de
Sandra erre már nem figyelt. Lenyomta a digitális készüléken a 2-es gombot,
háromszor egymás után.
A robbanás nem is szólt nagyot. A felvillanást kevesen látták, és ők sem
mertek közelebb menni a fej nélküli, mozdulatlan testhez.
Sandra lassan sétált hazafelé. Valahol szirénázó rendőrautók ro- bogtak,
ő pedig magában beszélt:
"Nem vagyok hülye tyúk, kedves Duncan úr! Jobban illik rám az elektronika
szoknyás ördöge elnevezés. Különösen mától fogva, amikor végre elindulhat a
karrierem... Kedves Duncan úr!"