Nemere István:
ÁRTATLAN SZEMPÁR
(Forrás: TVR hét, 1998. április 27. - május 3., 18. szám, 44-45. o.)
Az öregasszony csodálatos kék szeme maga volt a tiszta égbolt. Olyan
ártatlan is, akár a mennyei kékség. Silver felügyelő kis híján lesütötte a
szemét, amikor a tekintetük találkozott. Pedig őt aztán aligha lehetett
szégyenlősnek nevezni.
- Asszonyom, a tények makacs dolgok. A Naplemente öregek otthonának
igazgatóját, Mr. Freemant ma reggel holtan találták a hátsó kapunál. Az a
robbanótöltet végzett vele, amelyet postán küldtek.
- Ezt már tudom - bólogatott kis fejével szaporán Mrs. Higgins. A bőre
májfoltos, aszott volt. Hiába, nyolcvankét év nem kis idő. A felügyelő is
tudta, hogy ő a Naplemente egyik legöregebb lakója. Elnézte a hófehér
frizuráját, amelyben tüzetesebb szemlélődés után valamiféle rendet is
felfedezett.
- Hallottam, hogy tegnap kiment a városba. Taxit hívott, és állítólag
kisebb csomag is volt önnél.
- Kenyeret vittem dobozban a hattyúknak. Tudja, felügyelő úr, a városi
parkban, a tavon úszkálnak, és olyan szép fehérek!
- Tudom, asszonyom. Biztos, hogy kenyér volt abban a dobozban? Nem valami
csomag, amit aztán feladott a postán?
Mrs. Higgins kék szeme ismét a férfira meredt. Silver nyelt egyet. A
fenébe is, csak ne nézne így! Zavar tan folytatta:
- A városban jó ideje suttogták, hogy Mr. Freeman rosszul bánt az
öregekkel. Nem adta át a zsebpénzüket, mindenféle büntetést talált ki.
Fegyelmezte is őket, hogy úgy mondjam kegyetlenül.
- Éheztünk is - jegyezte meg Mrs. Higgins komoran, és az arcán fekete
felhő suhant át. Bosszú?... Silver feszülten figyelt. De az öregasszony arca
ismét kisimult, és már mosolygott.
- Igen, khm... Most, hogy meghalt, és már nem kell tőle félniük, az
öregek egyre szörnyűbb dolgokat mesélnek Mr. Freeman viselkedéséről. Úgy
tűnik, az igazgató maga volt a borzalom, valóságos haláltábort rendezett be
az otthonban. Önöknek nincs hozzátartozójuk, családjuk, ezért azt tette
önökkel, amit akart...
- Többé már nem teszi - jegyezte meg halkan az öregasszony. Silver nagyot
sóhajtott:
- Asszonyom, Mr. Freemannel ügyes kis szerkezet végzett, alig fél kilós,
régimódi bomba. Ilyent a mai terroristák már nem használnak, azt mondta a
szakértőnk. És ön, ugyebár... hogy is mondjam csak... Negyven éve hivatásos
katona volt, méghozzá robbantási szakértő a gyarmati hadseregben, ugyebár...
Mrs. Higgins szeme elkerekedett:
- Ugye, nem arra céloz felügyelő úr, hogy én tettem? Gondolja csak el,
uram: nyolcvankét éves vagyok. Járni is alig tudok. Kezet emeltem volna
valakire?
Szótlanul nézték egymást. Silver tudta, amit tudott. És látta: az asszony
is tudja, hogy ő tudja. A felügyelő agyában egymást kergették a gondolatok.
Mrs. Higginst soha senki nem fogja elítélni, az biztos. Nincs olyan
esküdtszék, amely ellen tudna állni ennek a kék szempárnak. Nyelt egyet
ismét, valami olyasmit mondott, hogy "nemcsak kézemeléssel lehet eltenni
valakit láb alól". Amikor azonban ismét belenézett az asszony szemébe,
zavartan felállt:
- Ugyan már, asszonyom! Hová gondol, Mrs. Higgins? Az igazgató úr, hogy
úgy mondjam, voltaképpen rászolgált a tragikus sorsára.
- Ebben egyetértünk - bólogatott szaporán az asszony, aztán a kezét
nyújtotta Silvernek. - Elsétálna velem a kertbe, kedves felügyelő úr?
Megmutatom a kedvenc virágomat. Önnek is biztosan nagyon fog tetszeni.
A csodálatosan kék szempár mintha kicsit diadalmasan, sőt cinkosan
csillant volna a felügyelőre.