Tom Schneider:
CSEBERBŐL VÖDÖRBE
(Forrás: TVR hét, 1998. április 20. - 26., 17. szám, 44-45. o.)
Szembetűnő luxus fogadta a belépőt. A szobában minden új volt és drága.
Középen a hatalmas franciaágyon fiatalember lustálkodott. Idegesnek
látszott. Hol felugrott, hol visszavetette magát a párnák közé, a tekintete
újra és újra a telefonra tévedt.
Jack néhány éve még koszos sufniban hált koldult, nyomorgott. Aztán jött
Amália. Most már korántsem tűnt a szemében olyan jóságosnak, mint akkor,
amikor felszedte az utcán, és idehozta a jólétbe. Az üzletben, ahol hitelbe
vásárolt, nem adták ki az árut, a nagyságos asszony aláírását kérték. Mi
képzel ez a vén satrafa? Igazán megszolgálta mindazt, amit kapott. Pedig
néha nehezére esett teljesíteni a mindennapi leckét. Most aztán elég!
Felmegy hozzá, és elintézi a dolgot egyszer és mindenkorra!
Zsebre vágta az altatót, amit már jó előre beszerzett. A tervet most kell
végrehajtania, mert ez a vén banya még megváltoztatja a végrendeletét, és
kisemmizi! Éppen ideje, hogy a maga lábára álljon anyagilag is!
Halkan becsukta maga mögött az emeleti hálószobákhoz vezető hófehér
ajtót. Még némi szemrehányás, vita és jöhet az arany élet. Amália a teremnek
is beillő helyiségben, a gyönyörű fotelben ült.
Mielőtt megszólalhatott volna, Amália rámutatott a félhomályban álló
férfira, akit eddig észre sem vett.
- Bemutatom Giorgiót, te kis patkány - sziszegte a nő. - Mindent tudok,
régóta figyellek. Rakj ki mindent a zsebedből az altatót se felejtsd el!
Jack kábultan állt, némán tűrte, hogy ez a másik, ez a Giorgio átkutassa,
megszégyenítse. Az elegáns fehér öltönyben mintha tegnapi önmagát látta
volna, abból az időből, amikor először kellett megjelennie vacsora
vendégségben. Semmi kétség, itt már nincs rá szükség. Félni kezdett.
- Most pedig - mondta Amália, - beveszed a nekem szánt altatót, és a
sorsod ugyanaz lesz, mint amit nekem szántál. Nem is érdemelsz jobbat. Hidd
el, a kutya sem fog keresni soha! Amióta itt vagy, azóta sem hiányzol
senkinek. Giorgio, drágám - fordult a férfihoz -, tedd, amit tenned kell!
Aztán siess, mert a jó vacsora után remek éjszakára vágyom!
Giorgio a félhomályos szobában elgondolkozva nézte az alvó Jacket. Végűl
a vállára kapta az élettelen testet, és elindult az éjszakába.
Egy év telt el azóta. Amália elégedett volt Giorgióval. A férfi már
korántsem volt annyira elégedett. Sokat gondolt az eltűnt vetélytársra
különösen olyankor, amikor Amália olthatatlan kívánságát kellett
teljesítenie.
A távol-keleti nyaralás sem ígérkezett elég vonzónak Giorgio számára, de
Amáliával nem lehetett bírni.
- Ha jól viselkedsz - súgta kacéran -, nem bánod meg, hogy velem jöttél.
Hidd el, megéri...
Riksával indultak a városnéző túrára. Amint átvergődtek a zsúfolt
piactéren, az út szélén mintha Jacket látta volna Giorgio. Igen, biztosan ő
volt, hiszen azon a bizonyos éjszakán éppen az egyik Távol- Keletre induló
hajóra vitette fel a részegnek tűnő férfit.
Aztán közelebbről is megnézte a mocskos, de szemmel láthatóan elégedett
alakot. A koldus boldog mosollyal fogadta az ajándékot, és lusta mozdulattal
ivott a korsójából. Giorgio sokáig nézett az eltűnő Jack után meg sem
hallotta Amália éles hangját.
- Giorgio, miért nem figyelsz?
Még rengeteg feladatod van! Tegnap sem szereztél be mindent, amit kértem!
Giorgio nagyot sóhajtva húzta be a nyakát. Arra ondolt hol a boldogság
mostanában...