Nick J. Fuller:
HALÁLOS KANYAR
(Forrás: TVR hét, 1998. március 30. - április 5., 14. szám, 40-41. o.)
A fekete, páncélozott pénzszállító autó szinte rátapadt az úttestre.
Felettébb fontos volt ez a hegyek között ide-oda kanyargó úton. A Golden
Cobra nevű biztonsági szolgálat sofőrje határozott kézzel és meglehetősen
gyorsan vezette a súlyos, szögletes járművet. Éppen lefelé haladtak az egyik
hágón. Már legalább tizenkét éve dolgoztak a cégnél. Most is, akárcsak
minden pénteken, szokás szerint a bányához vitték a munkások fizetését,
mintegy másfél millió dollárt.
- Rossz előérzetem van már hetek óta. A végén még nem élem meg a jövő
hetet - jegyezte meg James Taylor.
Manuel Pineda vadul a fékre taposott. A páncélautó kereke élesen
csikorgott a fékezéstől az aszfalton. Pineda nem tudta elkerülni az ütközést
a metálzöld sportkocsival, amely a kanyar utáni mellékútról vágódott ki
eléjük. A Ferrarit mintegy öt méterrel előrébb lökte az ütközés.
A két biztonsági őr rosszat sejtve, mereven figyelte az autót. A
páncélozott kocsi némi biztonságot nyújtott, bár nagyon jól tudták, hogy a
páncélököllel szemben semmi esélyük nincs.
Több perc telt el így, és nem történt semmi. A kétüléses sportkocsi
utasai az ütközéstől elveszítették az eszméletüket.
- James, kiszállok. Úgy látszik, egyszerű baleset az egész. Fedezz a
biztonság kedvéért!
James is kiszállt a kocsiból. Lövésre készen a Ferrarira tartotta a
puskáját. A fiatal dél-amerikai óvatosan közeledett a kocsihoz. Benézett az
ablakon. Az utasok a műszerfalra dőltek.
- Lehet, hogy meghaltak? - gondolta magában a férfi. Bal kezével óvatosan
kinyitotta a kocsiajtót.
És ekkor az eszméletlennek hitt autós megelevenedett. Levágott csövű
karabély meredt a biztonsági ember arcába.
Meghökkenve hátraugrott. Ez volt a szerencséje. Két lövés dörrent. A
hegyek úgy visszhangozták, mintha ágyút sütöttek volna el. Az első lövedéket
a golyóálló mellénye fogta fel, a második súrolta a fülét.
A két fegyveres fickó kipattant a kocsiból. De nem voltak elég gyorsak.
Egyikükkel James golyója végzett. A másikat, aki az imént lőtt, Manuel
intézte el.
Az egész néhány másodperc alatt zajlott le. A két egyenruhás biztonsági
őr reflexszerűen és villámgyorsan cselekedett, ahogy beléjük verték az
edzésen. Ilyen meleg helyzetük még sohasem volt. Ráadásul mindketten most
öltek először embert, és ez eléggé megviselte őket.
James a páncélozott autónak dőlt, az izgalomtól hányinger kerülgette.
Manuel szedte magát össze először, odalépett halott támadójához. Nehezen
sikerült lerángatnia a földön fekvő hulláról a fekete sísapkát.
- James! - kiáltott fel meglepődve. - Gyere ide gyorsan! Hiszen ez nő!
Ráadásul nem is csúnya!
A kíváncsiság Taylort is felrázta a múló rosszullétből. Odasietett a
társához.
- Úgy rémlik, valahonnan ismerős az arca - gondolkodott el James.
- Te, lehet, hogy a másik is nő? - indult át izgatottan a túlsó oldalra a
kreol bőrű férfi
- Tévedtem! - kiáltott fel Manuel, majd hirtelen a társához fordult. - Ez
a férfi nagyon ismerős nekem, James!
Közben Taylor is odaért a holttest mellé.
- Istenem! Ez nem lehet igaz! És én lőttem le! - ordított fel
kétségbeesve, arcát a kezébe temetve. - Én lőttem le! Lelőttem a tulajdon
fiamat! Az a ringyó meg a barátnője, azért volt olyan ismerős. Csakis annak
lehetett az ötlete ez az egész őrült akció!... Istenem, mit tettél! Mit
tettem?!