Nemere István:
FATIMA ÉS AZ ÖZVEGYI FÁTYOL
(Forrás: TVR hét, 1998. március 23. - 29., 13. szám, 42-43. o.)
Fatima kitárta az ajtót. Az égen nem látott egyetlen felhőt sem. Kairó
fölött tisztán ragyogott az égbolt.
- Jöjjön be, doktor!
Szándékosan hangosan ejtett minden szót. A férje a szomszéd szobában
feküdt, és a hosszú betegség, az ágyhoz kötöttség megélesítette a hallását.
Mindig fülelt, ha valaki jött; most is.
Mahmud doktor majd felfalta szemével a szép nőt. Átlépte a küszöböt, és
szabad kezével elkapta Fatima derekát. Bajuszos arcát közelebb nyomta,
magához rántotta Fatimát, már csak a telt ajkat és a gyönyörű mellet látta,
amelyről annyit ábrándozott mostanában. Amióta az asszony értésére adta,
hogy most nincs helye a kéjnek.
- Megőrültél? Ne most! - suttogta Fatima dűhösen. Kitépte magát a férfi
karjából, és hangosan folytatta: - Parancsoljon, a szobába, doktor úr!
Odakinn maradt. A tükörben nézte magát. Még csak harminc múlott, és a
férje évek óta beteg. Öreg is. Meddig várjon?... Mahmud doktor valóságos
megváltást jelenthet. Igaz, nagyon szemtelen és követelőző. Ha a férje
megsejt valamit, megváltoztatja a végrendeletét. Márpedig az áruházat, a
vidéki birtokot, a kocsit és ezt a házat nem vesztheti el... Nem, mást kell
kitalálnia. A doktor jó szerető lehet, de az ügy akkor is kockázatos.
Eljárhat a szája... Mégis meg kell próbálnia.
Tíz perc múlva kijött a doktor:
- Adtam neki altatót.
Kimentek a kertbe. Egyedül voltak, a lombok eltakarták őket. A kis padon
csókot váltottak. A doktor ismét felhevült, már benyúlt Fatima szoknyája
alá. Mindketten felvilágosult fővárosiak voltak, nem sokat adtak a Koránra.
Itt nem kövezik meg a házasságtörő asszonyt. Különben a szép Fatima már
régen piramisméretű kőhalom alatt nyugodna...
- Tennünk kell valamit - mondta a nő. Fekete szeme megcsillant az alkony
homályában. Ezzel a doktor is egyetértett, és legott hozzáfogott a
célirányos cselekvéshez, mindjárt ott a padon. Ám a gyönyörű majdnem-özvegy
kibontakozott a karjából:
- El kell tennünk láb alól a férjemet. És ehhez te értesz jobban. -
Mahmud is sokat töprengett már ezen, így a dolog nem lepte meg.
- Elég egy injekció, és megáll a szíve. Mint régi háziorvosa, én állítom
ki a halotti bizonyítványt. Nem lesz semmi baj. Egy hét múlva özvegy
lehetsz.
- Rendben van. Pénteken reggel gyere!
* * *
Pénteken minden elő volt készítve. Több is, mint amiről Mahmud tudott.
Amikor bement a beteg szobájába, az áttört falon, a virágok között a rejtett
nyíláson több szempár kísérte figyelemmel minden mozdulatát. Némi habozás
után beadta az injekciót a férjnek.
- Látják? - suttogta Fatima a szomszéd szobában. - Jól sejtettem. Meg
akarja gyilkolni szegény drága férjemet!...
A rendőrök azonnal berohantak volna, de Fatima látványosan elájult éppen
az ajtóban. Elkapták, széket hoztak, leültették, egyikük - a kairói
gyilkossági csoport ifjú felügyelője, bizonyos Juszuf hadnagy - legyezgette
is. Így vesztettek el néhány értékes másodpercet. A férjet már nem
menthették meg, de Mahmud doktort azonnal letartóztatták. Gondosan
becsomagolták az injekciós tűt a maradék szerrel. A doktor holtsápadtan,
döbbenten bámult. Még akkor sem tért magához, amikor bilincsbe verve
elvezették. A rendőrorvos megállapította, hogy beállt a halál, és
intézkedett, hogy a férj tetemét szállítsák a bonctani intézetbe.
Dél lett, mire Fatima egyedül maradt. összeszedte magát. Mahmud azzal fog
védekezni, hogy az asszony a bűntársa, cinkosa volt. De erre nincs tanúja,
így ezzel is csak a megátalkodottságát bizonyítja majd a bíróságon. Fatima
helyrehozta a sminkjét, új ruhát vett fel, amely láttatni engedte tökéletes
alakját. A személyzetet a gyászra való tekintettel elküldte haza, majd
rózsaolajat permetezett szét a hálószobájában. Minek vesztegetné az időt, ha
egyszer végre szabad asszony lett? Szabad és gazdag!
És máris csengettek.
Fatima repesve rohant az ajtóhoz. Milyen jó, hogy két barátja volt,
gondolta. Az egyik, a szerencsétlen doktor csak arra kellett, hogy
megszabadítsa a férjétől. Pedig hát ő a másikat szerette. Aki fiatal,
jóképű, és micsoda karrier előtt áll!
- Te vagy a Próféta kertjében a legszebb, legillatosabb rózsa! - mondta
Juszuf hadnagy, és gondosan bezárta maga mögött az ajtót. Csak utána ölelte
magához a boldog özvegyet.