Fekete I. Csaba:
A ZSENIÁLIS SZÉLHÁMOS
(Forrás: TVR hét, 1998. február 16. - 22., 8. szám, 40-41. o.)
Alig emelkedett föl a repülőtér betonjáról a gép, az utasok máris azon
törték a fejüket, mivel üssék agyon az időt, amíg Bostonba érnek. Volt, aki
filmet nézett, mások olvasgattak, az ismert hollywoodi filmcsillag pedig a
forgatókönyvében lapozgatott. A turistaosztályon utazó Gordon Price
"professzor úr" az ablak mellett ült. Az eredeti neve John Mitchum volt, a
keleti part legzseniálisabb szélhámosaként ismerték.
- Remek - gondolta elégedetten -, félmilliót sikerült kihalásznom
"jótékony célra" a gazdagok pénztárcájából, nem is beszélve a lengyel
atisztokrata család ékszeréről, amely lent, a csomagtérben lapul. Sajnos, a
segítőkész kasszafúrót elfelejtettem kifizetni... Elégedetten mosolygott
magában, aztán észrevette a kislányt, aki gyermeki ártatlansággal nézett a
bácsira.
- Jó reggelt! - mondta a kislány. - Susi vagyok. Szeretnék itt
elüldögélni, ha nincs ellene kifogásod.
- A mamád tudja, hol vagy?
- A mami... - kezdte Susi lassan -, a mami már nem él... A mamám és a
papám autóbalesetben meghalt, most a nagybátyámmal vagyok.
- Ó, te szegény gyerek... - sóhajtott mély együttérzéssel Mitchum, és
körülnézett. - Hol ül a nagybácsi?
- A bácsi nem jött velem, azt mondta, sok a dolga otthon.
- Csak nem akarod azt mondani, hogy egyedül utazol?
- De igen - bólintott Susi. - A bácsi kihozott a repülőtérre, aztán
hazament, hogy jól leigya magát.
John még magához sem tért a meghökkenéstől, amikor a stewardess odalépétt
hozzájuk:
- Remélem, uram, nem zavarja a kislány. Megígértem neki, hogy majd
játszom vele, de most rengeteg dolgom van. Ha esetleg terhes önnek...
- Nem, dehogy! - mosolygott a "professzor". - Susi egyáltalán nem zavar.
A stewardess megsimogatta Susi haját, bólintott, és továbbment.
- És ki fog várni Bostonban? - kérdezte kíváncsian John.
- A bácsikám azt mondta, a bátyja ott lesz, és elvisz a villánkba.
Csakhogy én ezt nem hiszem.
Senki sem vár a repülőtéren. Bonifert bácsi meg akar szabadulni tőlem. Ha
részeg, mindig azt mondja: "Remélem, nem éred meg a nagykorúságot, édesem,
és akkor végre milliomos leszek..."
John alaposan megnézte a kislányt. Mennyi lehet ebből a fantázia
szüleménye? Ez a gyerek nem olyan, aki ilyesmit kitalál.
- Jó volna, ha itt lenne Teddy, a mackóm - sóhajtotta Susi.
Mitchum úgy látta, itt az alkalom, hogy megszabaduljon a kis
kellemetlenkedőtől.
- Miért nem mész el érte? Játssz egy kicsit Teddyvel!
- Sajnos, nincs nálam. Bonifert bácsi kivette a bőröndből, és egy doboz
bonbont tett a helyére. A dobozban különben nem is csoki van, hanem óra.
- Óra?!
- Hallottam ketyegni. Szóltam is a bácsimnak, de rám förmedt: "Hallgass,
buta kölyök!" Bezárta a koffert, és feladta. Most ott van valahol a
repülőgép gyomrában.
John úgy érezte, égnek áll a haja.
- Ez nem lehet igaz! - gondolta. - Ez a gazember képes megölni mindenkit,
csak hogy gazdag lehessen.
Már látta maga előtt, amint a gépet szétveti a robbanás...
Mit tegyek? - vívódott magában. - Ha hallgatok, mindnyájan meghalunk. Ha
szólok, átnéznek mindent, és megtalálják az ékszert. Mindegy, az életem
többet ér! - határozta el magát.
- Gyere, Susi - fogta meg a lányka kezét -, sétáljunk egyet...
* * *
Fél óra múlva megtörten üldögélt a VIP-utasok részére fenntartott szakasz
utolsó ülésén. Fontosságát a kezére erősített bilincs is hangsúlyozta.
A legrosszabb mégis az volt, hogy nem értette: a kislány bőröndje helyett
miért éppen az övét vizsgálta át az utaskísérők gyanakvó főnöke. Mégpedig
olyan aprólékosan, hogy az ékszert hiánytalanul megtalálta.
Ismét megpillantotta Susit. Ezúttal a hollywoodi filmcsillag mellé
telepedett le.
- Mi van veled, édesem? - kérdezte a nő, miközben bosszankodva ráncolta a
homlokát. - Hol van az a stewardess, aki megígérte, hogy játszik veled?
Mondd, édesem, miért nem tudsz jó kislány lenni, legalább addig, amíg a mama
még egyszer elolvassa ezt a zseniális forgatókönyvet, a Bonifert bácsit...