Dimenzió #22

MeGiNT eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia, fizika, kommunikáció, egyveleg)

                         AZ INTERNET.GALAXIS BOLYGÓI

                    (Forrás: VGA Monitor, 1998. március)

   Egy  csillagrendszerhez  számtalan  égitest  tartozik,  mindegyik csillag
körül  ott  keringenek a saját bolygói is. Így van ez az Internet.galaxissal
is:  a  kiállításon  számos  olyan  esemény  történt,  ami  a  rendezvénytől
függetlenül  is  érdeklődésre számot tartó informatikai hír lenne, ám ha ott
történt,   vagy  ottani  apropója  van  a  dolognak,  akkor  illik  ebből  a
szemszögből foglalkoznunk a dologgal.

                                    ECDL

   Például  az Európai Számítógép-kezelői Jogosítványnak nemigen van köze az
Internethez,  még kevésbé a galaxishoz, s mégis: az Internet.galaxis legelső
előadása  Kurt  Gladth nevéhez fűződik, aki az International ECDL Foundation
elnökeként beszélt az ECDL fogadtatásáról Európában.

   A  Finnországból  indult  European  Computer  Driving  License elnevezésű
kezdeményezést a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az elsők között
karolta  föl,  s Magyarországon - sok EU-tagállamot is megelőzve - indította
el   a  felkészítő  tanfolyamokat,  sőt  már  az  első  bizonyítványokat  is
kiállította.  Ez  a  bizonyítvány  nem csak Magyarországon, hanem Európa, de
feltehetőleg rövidesen a világ bármely részén azt igazolja, hogy tulajdonosa
kezelni tudja a számítógépet, kisujjában van a számítógépes levelezés vagy a
táblázatkészítés,  s  ha  kell,  az Interneten is tud kommunikálni, valamely
fontos  információt  megkeresni.  Nem  számítógép-szakemberek képzéséről van
tehát  szó,  hanem  a számítógép használóinak kiokosításáról, a bizonyítvány
megszerzői   nagyjából   úgy   viszonyulnak   a  profi  hardveresekhez  vagy
szoftveresekhez,  mint  a közúti gépjárműforgalomban részt vevő úrvezetők az
autószerelőkhöz.  Ám  ma már a közúti járműforgalomban sem lehet részt venni
bizonyos   alapismeretek   nélkül,   s   bizony   könnyen  lehet,  hogy  egy
nagyvállalatnál vagy az államigazgatásban az is balesetet okozhat, aki kellő
szakismeret nélkül ül be munkahelyén egy számítógép elé...

   Ahhoz  persze,  hogy ez a jogosítvány kellő tekintélyre tegyen szert, nem
csak akkreditált vizsgaközpontokra, tankönyvekre, példatárakra van szükség -
amely  területen  már  nagyon  jól  állunk -, hanem olyan jellegű társadalmi
kényszerre  is,  hogy  mondjuk  ECDL-vizsga  nélkül ne kerülhessen be egy új
alkalmazott  az  államigazgatásba, vagy bizonyos iskolatípusok automatikusan
ECDL-vizsgával  bocsássák  ki  végzőseiket.  E  téren - mint Kurt Gladth-tól
megtudtuk   -   még  Nyugat-Európában  is  sok  lobbizásra  van  szükség,  s
Magyarországon   is  történtek  már  pozitív  kezdeményezések.  Ezek  sorába
tartozik  az  NJSZT és az MKM megállapodása bizonyos képzési kérdésekben, de
Horváth  János  helyettes  államtitkár,  az Informatikai Tárcaközi Bizottság
elnöke   pozitívan   nyilatkozott   arról   is,  hogy  előbb  vagy  utóbb  a
közalkalmazottaknál  kikerülhetetlenné  válik  egy ilyen vizsga beépítése az
alapkövetelményekbe.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.