''Kovács Andrásď0:
''VIRÁG A SZÍVBEN
Verőfényes márciusi nap volt. Már csak az imitt-amott árválkodó lucskos,
fehér hófoszlányok emlékeztettek a télre. Vígan röpdöstek a madarak,
recsegve nyújtogatták gémberedett tagjaikat a fák. Táncolva törtek utat
maguknak a nedves gallyak között a napocska fénysugarai. Biztatóan simogató,
lágy, tavaszi szellő lengedezett.
A kisfiú az erdőszélén lakott egy faházikóban. Nagyon szerette a
virágokat. Arra ébredt, hogy az ablakon beszűrődő napsugár csiklandozza
arcocskáját. Örömmel ugrott ki az ágyból, szélesre tárva az ablakot nagyot
szippantott a friss tavaszi reggelből.
- Végre - sóhajtott vidáman -, erre vártam egész télen át. Már nagyon
meguntam az ablakon nyíló jégvirágok fagyosságát.
Gyorsan felöltözött és várakozó szívvel sietett az erdőbe. Nem csalódott.
Az avar alól, a hófoszlányok közül egy kis hóvirág dugta elő álmos
fejecskéjét.
- Ó - mondta a kisfiú és dobogó szívvel térdelt le, egészen közelhajolva
a virághoz. - De jó, hogy végre kinyíltál, már nagyon vártalak. Mondd csak,
nem félsz itt egyedül ebben a hatalmas erdőben?
- Nem félek, mert nem vagyok egyedül. - válaszolta a hóvirág.
- Nem vagy egyedül? Hisz rajtad kívül nem látok itt egyetlen szál virágot
sem.
- Pedig itt vannak, mind. itt vannak az én barátaim. Ha holnap újra
eljössz, magad is megláthatod őket.
- Még nagyon hidegek az éjszakák, betakarlak egy kicsit nehogy megfázz. -
azzal a kisfiú egy marék szárazlevéllel betakargatta a hóvirág tövét. - Majd
holnap megint eljövök! - búcsúzott.
Másnap, amint lehetett ismét kiment az erdőbe. Csak ekkor ámult el
igazán: rengeteg apró kis virágtól fehérlett az erdőalja.
- Gyönyörű! - rebegte halkan. Arcán őszinte öröm ragyogott. Ámulatából
csilingelő hang ébresztette fel. Odanézett. A tegnapi hóvirág integetett
felé teljes pompájában.
- Te nagyon szeretheted a virágokat és biztosan nagyon boldog is vagy.
- Tudod - kezdte félénken a kisfiú -, én nagyon szeretnék egy olyan
virágot, ami csak az enyém, amit senki sem vehet el tőlem, és ami sohasem
hervad el. De sajnos ilyen virágot sehol sem lehet találni.
Bizony - mondta a hóvirág -, azok a virágok, amelyek a földön nyílnak el
is hervadnak. De helyettük nyílnak újak és újabak, van azonban virág,
amelyik, ha jól ápolják és gondozzák örökre virágzik. És ezt a virágot
minden ember megszerezheti.
- Igazán? Minden embernek lehet ilyen virágja? - kérdezte tágra nyílt
szemekkel a kisfiú.
- Igen, igen, - minden ember szivében van egy ilyen virág, amit gondoznia
kell. Úgy hívják: szeretetvirág.
- Virág a szívben? - csodálkozott a kisfiú.
- A szeretetvirágot szeretettel kell ápolni. Egyszerű, te is megtudod
csinálni, amit teszel azt szeretettel tedd. Akkor majd a virágod növekedni
kezd és egyszercsak szirmont bont. Ha szirmot bont vígyázz rá nagyon, mert
érzékeny. Egy csúnya szó vagy egy rossz gondolat könnyen kárt tehet benne. A
szeretetvirágot ápolni a legszebb feladat.
- És ilyen virágot, hol lehet venni? - kérdezte izgatottan a kisfiú.
- Venni? - mosolygott a hóvirág - Venni sehol. A szeretetvirág magvait a
Magvető már elhintette a te szívedben is. Tőled függ, ki kel-e,
szárbaszökkenik és virágba borul vagy örökre mag marad.
- De csodás! És ilyen magja minden embernek van?
- Igen.
- Akkor minden ember szívében ott van ez a csodálatos virág?
- Hát..., aki tudja, hogy kell igazán szeretni, annak a magja kikel. Aki
mindent szeretetből tesz, annak szirmot bont a virágja, de, akinek a tettei,
szavai mögött nincs szeretet, annak a virágja hamar elhervad, vagy talán ki
sem kel.
A kisfiú sugárzó arccal indult haza, s útközben ez a mondat csilingelt,
visszhangzott a fülében: "Mindent szeretetből!" Attól kezdve megpróbált úgy
élni és beszélni, hogy minden tettében és szavában a szeretetet hordozza.
Napról-napra boldogabbnak érezte magát, s közben várta, hogy mikor nyílik ki
szívében a csodás virág.
Néhány nap múltán újra kiment az erdőbe, hogy megkérdezze a hóvirágtól,
mennyi időbe telik amíg egy ilyen virág kinyílik. De akárhogy erőltette a
szemét, nem látta sehol sem a kandikáló virágfejet.
- Elment. - gondolta - Itt hagyott. - s már szipogott is. Nagy barna
szemei lassan megteltek könnyel. Újra nagyon szomorúnak érezte magát.
Könnyei végigfolytak maszatos arcán. S ekkor valami meleg bizsergést érzett
a szíve tájékán. És megtörtént a várva várt csoda. Csilingelve szirmot
bontott szívében a szeretetvirág. Arca felragyogott, könnyeiben az öröm
csillogott.
- A virágom! - kiáltotta - Van virágom, most már nekem is van saját
virágom. Ó de boldog vagyok!