''Kovács Andrásď0:
''A VÁNDOR BÁNATA
A Vándor és a Tündér hazafelé tartott. Mindketten kóbórlásaik végén
jártak, s téli pihenőjükre készültek.
- Szeretem az őszt - szólalt meg mélabús hangján a Vándor. - Szeretek
sétálni a vöröslő, aranyló lombok alatt. Különös, szép hangulata van. Talán
ilyenkor legszebb az erdő, de csak október végéig... - s egy mélyről jövő
sóhajjal még nagyobb nyomatékot adott szavainak.
- Miért épp október végéig? - fordult felé Tündér, miközben vállán
összébbhúzta hófehér pelerinjét.
- Hát azért, mert ilyenkor már reggelente csípős hideg pirosítja arcunk.
S különben is, nézzél csak körül? Mit látsz? Haldoklik a természet: virágok,
fák, bokrok...
Ekkor hirtelen elhallgatott. Egy virágoskert mellett haladtak el. Bizony
siralmas volt a látvány. A novemberi fagyok mind földre alázták az ősz még
épen maradt virágait.
Egy nagy könnycsepp gördült végig az arcán. Eszébe jutottak a
csillagporos augusztusi esték, mikor az illatozó rózsalugas tövéből
önfeledten figyelhette a hulló csillagok szép, íves pályáit, melyekkel
utoljára karcolták tele a sötét égboltozatot. Hirtelen visszazökkent a mába.
Most hideg van, a rózsák lehulltak, csupán néhány krizantém dacol még az
idővel, bár napjaik már meg vannak számlálva.
- De hát ez mindig így volt, mióta világ a világ! Tavasszal majd,
meglátod, újra szép lesz minden! Ne feledd, hogy a télnek is megvan a maga
szépsége! - póbálkozott a Tündér.
- Hát persze, tudom, tudom. De mégis olyan szomorú, nem?
- Gondolj arra, hogy a természetnek is szüksége van pihenésre, akár csak
neked. Vég nélkül te sem tudsz vándorolni, vidámkodni... A fáknak,
bokroknak, virágoknak is erőt kell meríteniök, hogy tavasztól őszig ismét
pompázhassanak gyönyörűszép színeikben.
- Lehet, hogy igazad van - kezdett enyhülni a Vándor -, bár a meleg és a
rózsák illata azért nagyon fog hiányozni.
- Az igazi melegség az ember lelkében van, a legszebb virágok pedig
szívéből nyílnak, s egészen az égig érnek.
A Vándor szívét lágyan körülsimogatták a Tündér csilingelő szavai.
Egészen eltűnt belőle a szomorúság és a bánat.
- Igazad van, így biztosan kinyílnak majd újra a virágok, és ismét eljön
a tavasz - azzal megfogta a Tündér kezét. - Gyere, siessünk haza. Aztán, ha
majd a tél megérkezik, a jó meleg kandalló mellől együtt csodáljuk a hulló
hópelyheket...