Összegzés
I.
A dualizmus kora a nők emancipálódásának szempontjából a magyar
történelem fontos időszaka volt. Az a jogkiteljesítési folyamat, amelynek
csíráit - részben külföldi példák hatására - a reformkori Magyarországon már
felismerhetjük, 1867 után, az Osztrák-Magyar Monarchián belül vett
jelentősebb lendületet, jóllehet, a női szavazati jog kivívása csak 1918
után történt meg.
A nőkkel kapcsolatos vélekedés megváltozása szorosan összefüggött a
gazdasági és társadalmi életben betöltött szerepük és súlyuk átalakulásával.
Ennek okait több tényezőben kereshetjük és lelhetjük fel. Egyrészt a
liberális és szocialista eszmeáramlatok kibontakozása és terjedése volt a
mozgató. Mindkét áramlat irányzatai - ugyan más-más kiindulópontból - a nő
férfivel való egyenlőségét hirdették állampolgári értelemben. Másrészt azok
a gazdasági változások jelentették a hátteret a női élet átalakulásához,
amelyek végső soron az eszméket is létrehozták. A gazdasági változások
eredményezték egyrészt a nők századvégen-századfordulón bekövetkezett
nagyarányú munkábaállását, másrészt pedig a technikai fejlődés következtében
átalakult a nők közvetlen környezete, megváltozott a háztartási munkák
természete. A gazdasági változások a művelődési viszonyok javítását vonták
maguk után, így a nők (lányok) is fokozatosan teret nyertek a különböző
oktatási intézményekben. Az 1868-as népoktatási törvény kétségkívül az egész
vizsgált korszak egyik kulcstörvénye, melynek eredményei a nőtörténetet
illetően is a századfordulóra már világosan látszanak az írni-olvasni tudás
arányait és egyéb, műveltségi viszonyokra utaló forrásokat tanulmányozva.
A megváltozott élet- és munkakörülmények, a nőkről vallott felfogások
árnyaltabbá és modernebbé válása hozzájárult a viselkedési szokások, a
szabadidős tevékenységek, a sport és a divat gyökeres átalakulásához. A XX.
század 10-es éveiben már egy teljesen más nő áll előttünk, mint fél
évszázaddal korábban. A politikai és eszmei irányzatok sokszínűsége és
gyakran éles szembenállása a magyar nőmozgalmon belül is számos irányt
eredményezett. A különféle társadalmi rétegek nőtagjainak egyletei,
szervezetei azonban a századelőre már nagyjából egyetértettek abban, hogy ki
kell vívni a női választójogot. A legradikálisabb követelésekkel a
szociáldemokraták éltek, míg a keresztény eszmeiségű egyletek ragaszkodtak a
hagyományos női ideálhoz, és erőiket a jótékonykodásra fordították. A
nőmozgalom több vezetőjét és támogatóját ott találhatjuk a 20-as, 30-as évek
politikai életében is.
A sajtótermékeket és nőkről szóló könyveket vizsgálva jól kidomborodik a
nőkről való vélemények gyökeres átalakulása, a nőkép szinte teljes
megváltozása 1867-től (és a megelőző időkből) 1914-ig. A változás első
jelentős lépése az 1880-as évektől érhető tetten, és szorosan összefüggött a
leányközépiskoláról, az esetleges gimnáziumi érettségiről folyó vitákkal. A
tanult, dolgozó nő, aki az 1860-as 70-es években gyakorta gúny tárgya a
lapokban, a századelőre előkelő helyet vívott ki magának a nyomtatott
művekben.
II.
A nemzetközi nőtörténettel összevetve magyar nőkre vonatkozó
vizsgálódásainkat, megállapítható, hogy az USA-hoz és Nyugat-Európához
képest tapasztalható bizonyos fáziskésés a magyarországi emancipáció
lépéseit tekintve. (pl. egyetemek megnyitása, nőegyletek szerveződése, nők
munkába állása), de ez - Amerika államait kivéve - nem túl jelentős, sőt, az
1910-es évekre szinte már nem is tapasztalható. A magyar nőmozgalmak a XX.
század elején betagolódtak a nemzetközi szervezetek közé, és
egyenrangúságukat mutatja a több ízben is Budapesten rendezett konferenciák
ténye, valamint külföldi kapcsolataik. Ami pedig a választójog megadását
illeti, közismert, hogy Magyarországon számos európai országot megelőzve
élhettek - jóllehet, szigorú cenzusos renden belül - a nők választói
jogukkal.
A forrásokból jól látszik, hogy Magyarországon a nőemancipáció
szempontjából abszolút módon Anglia, Franciaország és Amerika volt a
pozitív, a követendő példa. Ezen országokra vonatkozóan az írók, újságírók
híreiket jórészt az igencsak széles nemzetközi sajtóból, a nőkről szóló
alapművekből merítették, illetve személyes (utazási) tapasztalataikra
építettek.
Oroszország, Svájc és Skandinávia a nőképzés miatt fordult elő többször
is a cikkekben. A német nők elsősorban a szervezeti élettel, a munkásnők
életmódjával és követeléseivel összefüggésben kerültek megemlítésre,
elsősorban a szociáldemokraták írásaiban. Szinte sohasem emlegették semilyen
vonatkozásban az osztrák nőket, ami rendkívül meglepő az Osztrák-Magyar
Monarchia keretei között élő magyar értelmiségiek esetében. Ugyanez
vonatkozott a Magyarországon belül élő más nemzetiségekre, akiknek nőiről
szinte még "mutatóba" sem írtak. Negatív példaként említették több esetben -
elsősorban a nőemancipációt ellenző konzervatív írók - Törökország és
Albánia példáját, és kiemelték, hogy Magyarországon a nők helyzete ezen
országokhoz képest igen jó, és nincs mire törekedni. Ugyanezen szerzők a
század 80-as éveiben gyakorta idézték az orosz nihilista mozgalmat, és
rámutattak, hogy ide vezet, ha a nők tanulnak.
Amennyire egyoldalúan és sarkítottan fogalmaztak egyes magyar szerzők a
külföldi nőkkel kapcsolatosan, olyan hamis és gyakran negatív képet vázoltak
a magyar asszonyokról a külföldi kortársak. Ezért írásaik csak érdekes
adalékok, de semmiképpen sem kardinális források lehetnek a magyar nők
történetét illetően.
III.
Kutatásaink alapján az alábbi magyar sajátosságokat állapíthatjuk meg az
1867-1914 közötti nőtörténet vonatkozásában: Magyarországon a dualizmus
kezdetén a nők család- és vagyonjogi szempontból kedvezőbb helyzetben voltak
legtöbb európai kortársnőjüknél, ezért ezen a téren alig tapasztalható
küzdelmük, és így a sajtóból és könyvekből is hiányoznak az ezzel
kapcsolatos írások. A politikai jogok megszerzését ugyan több nőszervezet is
célul tűzte ki, de a források alapján érezhető, hogy a magyar nők több
milliós körét ez a kérdés csak nagyon kevéssé érdekelte még századunk elején
is.
Hazánkban talán a legnagyobb vitákat váltotta ki a nőkérdés kapcsán a nők
tanulása illetve munkavállalása. Az oktatásüggyel kapcsolatosan nem csak a
törvényhozók és pedagógiai szakemberek hallatták szavukat, de megszólalt az
újságok hasábjain a "közvélemény" hangja: olvasói levelek tömege árasztotta
el az érettségivel, egyetemi képzéssel kapcsolatos írásokat közlő lapokat.
Kétségkívül ez volt az egyik olyan téma a dualizmus-kori Magyarországon,
amely leginkább felbolygatta a kedélyeket, és pro vagy contra
állásfoglalásra "kényszerítette" a magyar értelmiségi réteg számos tagját.
Míg e kérdéssel kapcsolatosan az erőviszonyok meglehetősen kiegyenlítettek
voltak, a női munkavállalás, a női hivatás kérdésében többen voltak a nők
családban betöltött szerepét kiemelők. A nők nagyobb arányú munkavállalása
hazánkban inkább csak az 1880-as évektől kezdve bontakozott ki, és az
iparosodás legintenzívebb szakaszaiban is jóval magasabb volt a
mezőgazdaságban munkát vállaló, illetve cselédként szolgáló nők száma.
Többek között ezzel is magyarázható a munkásnők szervezkedésének alacsony
foka a századforduló táján, és a dolgozó nők jogi védelmének
megoldatlansága, e kérdés Nyugat-Európához viszonyított fáziskésése.
Az otthon, a háztartás átalakulása, a divat változása, a női sportok
térnyerése ugyan külföldi példák nyomán történt, de mindegyik területen
megfigyelhetünk bizonyos magyar sajátosságokat.
Összegzésképpen elmondható, hogy a magyar nők, bármely társadalmi
réteghez tartoztak is, a dualizmus időszakában megtették a legfőbb lépéseket
az emancipáció útján, jóllehet, társadalmi helyzetüket tekintve eltérő
nagyságú volt a lépések hossza. Bár a technikai-gazdasági változások
valamilyen mértékben mindenkinek az életén könnyítettek, az átalakulások
igazi haszonélvezői ebben a korszakban a közép- és felső osztályok
(városlakó) női voltak, akik származásuknál és neveltetésüknél fogva még
akár vagyon híján is könnyebben felülemelkedtek nehéz helyzetükön, mint
paraszti vagy munkáscsaládból származó társnőik.