6. A munkásszervezetek és a nők
A munkásnők érdekvédelme elsősorban azért volt nagyon gyenge a
századforduló Magyarországán, mert sem a női sem pedig a munkásszerveződések
nem fordítottak erre figyelmet. A fentebb már említett női egyletek és
szervezetek bázisa inkább a közép (és felső) réteg asszonyaiból került ki,
akik közül számos elítélte a nők ipari munkavállalását. A munkásszervezetek
pedig a sokkal jelentősebb számú férfi munkásra figyeltek. Az Általános
Munkásegyletnek például nem is lehetett nő a tagja. A szakszervezetek -
csakúgy, mint Európa más országaiban [87] - nem küzdöttek a munkásnők
érdekeiért, inkább ezzel ellentétesen cselekedtek.
A női szervezkedés hazánkban elsősorban a (pesti) német kisipari
munkásnők körében indult meg [88], és a századfordulón mindvégig érezhető
volt a német munkásmozgalom hatása. A német és osztrák példákra való
hivatkozás elsősorban a munkáslapokban volt megfigyelhető, míg a nőnevelés,
politikai jogok és életmód tekintetében az angol, amerikai, francia és orosz
példák hatottak inkább. Frankel Leo mellett Clara Zetkin nevét és elveit
idézték leggyakrabban a nők helyzetével, szervezésével kapcsolatosan a
baloldali lapokban. Az 1890-ben alakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt
figyelmet fordított a nőkre is, 1908-ban megalakult a párt Nőszervező
Bizottsága is. [89] Ezt megelőzően, már 1903-ban létrejött a Magyarországi
Munkásnő egylet, mely 1905-től jelentette meg lapját, a "Nőmunkás"-t,
melynek főszerkesztője Gárdos Mariska volt. [90] 1912-ben a lapnak 1.445
budapesti és 1.963 vidéki előfizetője volt, és összesen 6.000 példányban
jelent meg. [91] Bár a századelőn rendszeresek voltak az egylet által
szervezett nőkongresszusok, a férfi munkások szervezettségéhez képest a női
munkások mozgalma nem volt túlságosan kiterjedt.