Dimenzió #21

Magyar nők a dualizmus korában

(történelem)

                3. Korabeli vélemények a női munkavállalásról

   A sajtótermékek és más, nyomtatott művek alapján is megerősíthetjük, hogy
Magyarországon   is  hasonló  folyamatok  játszódtak  le,  mint  Európa  más
országaiban,  és  itt is sokféleképpen vélekedtek a munkát vállaló nőkről. A
források  bőséges  anyaga  két  jelentősebb csoportra osztható fel: egyrészt
olyan  cikkek és könyvek jelentek meg, melyek korabeli véleményeket írtak le
a  nők  munkábaállásával,  munkaképességével  kapcsolatosan - pro és contra.
Másrészt  -  főleg a sajtóban közölt - rövid hírek és tudósítások emelhetőek
ki,  melyek  magyar  vagy  külföldi  helyzetképet  illetve  egyedi  eseteket
mutattak be.

   Veres  Pálné  Beniczky  Hermin  legendássá  vált  írásában  1868-ban  azt
fejtette   ki,   hogy   a   nőknek  is  joguk  van  a  munkavégzéshez.  Ezen
megállapítását arra alapozta, hogy a munka eredménye

        "...  a  számtalan  mechanikai felfedezések és gépek alkalmazása
     mellett  nem  annyira  a  testi  erőtől,  mint inkább az értelemtől
     függ." [34]

Ő  tehát  nem  látta  akadályát  annak, hogy a nők munkába álljanak, sőt úgy
gondolta,  hogy  ezzel  előmozdítják  az  állam jólétét. Ettől az időszaktól
kezdve  számos  más  neves  politikus  és író megnyilatkozott a női munkával
kapcsolatosan.   Többen  próbálkoztak  azzal,  hogy  "feltérképezzék",  mely
munkakörök  valóak a nőknek. (Mindez szorosan összefüggött a nő hivatásáról,
életszerepeiről szóló vitákkal, melyeket fentebb ismertettünk.)

   Beniczky Irma is kifejtette véleményét e témáról. Ő úgy vélte, hogy mivel
a  nők otthonukban számos munka alól felszabadultak - mivel az üzletekben és
vendéglőkben mindent készen beszerezhetnek -, vállalhatnak "külső" munkát. A
korábban  otthon  végzett  munkák,  mint  például  a  faggyúgyertya-öntés, a
szappanfőzés, az ecet- és keményítő készítése, a nagy befőzések, a szövés és
varrás   a   századvégre  jelentősen  visszaszorultak.  Beniczky  az  alábbi
munkalehetőségeket  sorolta fel: nyomdai állások (fametszés, ötvösi, vésnöki
munkák), drágakövek csiszolása, fényképészet, optikai és természettudományos
eszközök  készítése,  pénztárosi és könyvviteli állás, cukrász-segéd és házi
cseléd  posztja.  [35]  (Érdekes,  hogy ezen foglalkozások többsége máig sem
vált   "nőies"   szakmává.   Beniczky  nyilván  olyan  munkaköröket  próbált
kigondolni,  amelyek fizikai erőfeszítést nem igényeltek, csak odafigyelést,
pontosságot és türelmet.)

   Az 1871-től megjelent "Nők Lapja" - lévén, hogy a középosztályokhoz szólt
-  az  értelmiségi,  tisztviselői  pályák  megnyitása mellett érvelt. [36] A
"Vasárnapi  Újság" a dualizmus ideje alatt számtalanszor tudósított külföldi
nők  munkavállalásáról,  és kifejezetten támogatta a legkülönösebb igényeket
is. Már 1872-ben azt írta a lap, hogy

        "ha   megengedjük,  hogy  a  nők  az  államban  a  legterhesebb,
     legfontosabb  funkciókat  viselhessék,  hogy  fejedelmek,  királyok
     legyenek:  miért  ne  engednők  meg,  hogy  alkalmaztathassanak oly
     állomásokon  is,  a  hol  sokkal  kevesebb értelmiség követeltetik,
     melyek sokkal kisebb felelősséggel járnak." [37]

A  továbbiakban  az  USA  példáját  idézték, ahol akkoriban a néptanítók kb.
70%-a nő volt, és az államhivatalok viselésén kívül minden pálya nyitva állt
előttük.  A  cikk  apropóját  az  szolgáltatta,  hogy kinevezték az első női
békebírót is. A cikkíró azonban hozzátette, hogy a női munkakörök bővítése a
házasságok  csökkenését  fogja  maga  után  vonni, hisz így a nők önállóbbak
lesznek.  [38]  A  későbbi  években többször utaltak még a lapban Amerikára,
például  1873-ban  az USA-beli népszámlálási statisztikákból "csemegéztek" a
lap szerkesztői [39], máskor a női ügyvédekről, bankigazgatókról írtak [40].
Az 1870-es évektől egyre gyakrabban szóltak női orvosokról.

   A  magyarországi  helyzetről  is  tudósított  a  lap,  pl.:  egy  1876-os
kimutatás  adatait  közölték, mely szerint akkor Magyarországon 171 távirdai
alkalmazott  volt  nő,  a  legtöbben a fővárosban (38-an). A cikkíró azonban
hozzátette,  hogy e nők mindannyian rokonai a távirdákban dolgozó valamelyik
hivatalnoknak,   és  azt  is,  hogy  egy-két  kivételtől  eltekintve,  külön
termekben   dolgoznak. [41]   Az  1890-es   években   aztán   majd    Baross
Gábor  minisztersége  idején  számos  nő  nyer  alkalmazást  a  postáknál és
távirdáknál. [42]

   Somogyi   1879-ben   könyve   "női  életpályák"-ról  szóló  részében  már
kifejezetten  ajánlotta  a  távírónői  és postamesternői munkakört. A nőkhöz
illőnek tartotta még a tanítónői és az orvosi pályát, bár számos "megkötést"
javasolt. A tanítónőknek az alábbi területeket:

   a./ házi tanítóság;
   b./ gyermekkert vezetése;
   c./ női kézimunka-tanítás;
   d./ népiskola első két osztálya;
   e./ kivételes esetekben a közép- és felső leányosztályok vezetése.

Az  orvosképzést  azért  tartotta  fontosnak,  mert szerinte sok nő szégyell
férfi  orvoshoz  menni,  ám nem egyetemi képzést ajánlott a lányoknak, hanem
"popoláris"  oktatási  módot,  amelyen  valószínűleg a bábaképzéshez hasonló
dolgot értett. [43]

   A  "Nemzeti Nőnevelés" 1880-ban közölte Bánóczi József cikkét a nőkről. E
szerző  azt  írta, hogy mivel a társadalom jelentősen átalakult és az élet -
főként  városon  -  nehezebbé  vált,  ezért  szükséges a nők munkába állása.
Számukra   valamennyi   pályát   meg   kell   nyitni,   amihez  csak  kedvük
van.   Mindenekelőtt   azonban   a   tanítónők   képzését   és  alkalmazását
szorgalmazta. [44] E témához szólt hozzá Liberting Gusztáv is, aki hasonlóan
vélekedett. [45]

   Számos  helyi  lapban  -  melyek  nem  pedagógiai  lapok voltak - szintén
jelentek  meg  cikkek  erről  a  kérdésről.  "A Pécsi Figyelő"-ben  bizonyos
"- K -"  például azt írta 1892-ben egy vezércikkben, hogy biztosan nem káros
az,  ha az iskolákban tanítónőket is alkalmaznak, hiszen ezt több ezer példa
támasztja alá más országokban:

        "Hiába  csóválják  fejüket  a  maradiság  emberei, hiába mondják
     képmutatóan: »mi lesz még ebből, ha ez így megy tovább?«",

a  szerző  úgy  vélte,  a  tanítónői pálya ennek ellenére jó lehetőség a nők
számára. [46]

   A  Csáky  Albinné  által  szerkesztett, fentebb már említett kötet széles
körből  merített  véleményeket  a nők munkavállalásával kapcsolatosan is. Az
1895-ben   megjelent  könyvben  Wekerle  Sándorné  például  azt  írta,  hogy
bármilyen  munkaterületeket  foglalnak  is  el a nők, mindig tekintetbe kell
venniük,  hogy  legfőbb  életterük  mégis  az  otthon; a háztartás illetve a
család  ellátása  a legfőbb kötelességük. [47] Sebestyénné Stetina Ilona azt
javasolta,   hogy   minden   nőt   meg  kellene  tanítani  hímezni,  varrni,
kertészkedni,  és  dohánygyárak  helyett  fehérnemű-gyárakat  és  kertészeti
telepeket  kell  vidéken  építeni.  [48]  Telkes  Simonné is azt írta a "XX.
század Évájáról", hogy

        "igen   nagy   hiba,  ha  a  nők  erővel  ügyvédek,  orvosok  és
     államintézők  akarnak  lenni,  kalapot,  nadrágot,  csizmát hordani
     ..." [49]

Seltenreich  Lőcsei  Emma  is úgy vélte, hogy a nevelőnői, ápolónői, postai,
kereskedői  és  távirdai  állások  valóak  a  nőknek, de az ügyvédi, orvosi,
mérnöki pályáktól óva intette őket. [50]

   Az  "Új  Idők"  című  lap egy írásában a szerző abbéli véleményének adott
hangot,  hogy a sorozásokon látott, lesújtó fizikai állapotú fiatalemberek a
nők  és  gyerekek  munkába  állása  miatt  fejlődtek elégtelenül. Felhívta a
figyelmet  arra,  hogy  az  -  akár  mezőgazdasági,  akár  ipari munkáknál -
alkalmazott  nők  szervezete  úgy  legyöngül, hogy nem lesz képes egészséges
utódokat   világra  hozni.  [51]  A  lap  egy  későbbi  számában  "Igric"  a
hírlapírásba  is  "betört"  asszonyokat próbálta nevetségessé tenni groteszk
írásában.  Azon elmélkedett, hogy mi lesz, ha egy-egy kényes interjú kapcsán
az újságírónőket is párbajra hívják majd. Ezt írta:

        "...  tény  az,  hogy  a  mint  a női nem domináló állásra jut a
     hírlapírásban,  a  zsurnalisztika  hangja  nem  lesz  enyhébb.  Sőt
     ellenkezőleg!"

Cikke végén azonban nem csak a nőknek, de férfi újságíró társainak is tükröt
tartott:

        "Hanem  azt  az  egyet  meg kell vallani, hogy a női elemmel, ha
     egyszer  kiforrta  magát,  tetemesen  gyarapodik majd a hírlapírás.
     Élesen  megfigyel  mindent,  jól  adja vissza benyomásait, helyesen
     ítél  - mikor a szenvedélye el nem ragadja -, és olyan merész, mint
     az  ujonc, aki a veszély nemtudásából meríti bátorságát. Ezek pedig
     nagyon figyelemreméltó kvalitások a hírlapirodalomban." [52]

Ugyanebben az újságban írtak arról is, hogy a művészetek terén milyen helyet
foglalnak  el  a  nők.  A korabeli népszámlálási statisztikákhoz hasonlóan e
rövid  cikk  is  hű  képet  festett  a  női  művészekről,  leszögezve,  hogy
írónő,  festőnő  több is volt az akkori Magyarországon, de zeneszerző nő nem
akadt. [53]

   Máday  Andor,  a  fentebb  már  említett  európai hírű jogász a nők egyik
legnevesebb  védelmezője  és  szószólója volt, aki magyar és francia nyelven
jelentette  meg  műveit.  Idézett művében egyértelműen és tömören fogalmazta
meg gondolatait a női munkáról. Ezt írta:

        "Mig   a  nőnek  testi  munkára  való  jogosultságát  ugyszólván
     senkisem  vonja  kétségbe,  s  erejét mindenütt alkalmazhatja, ahol
     csak  meg  tud  felelni  elvállalt  kötelezettségének  (...), addig
     szellemi  képességének érvényesítését a legtöbb társadalmi közösség
     csak  nehezen,  lépésenkint  teszi  neki  lehetővé, s a tapasztalás
     eredményének  bevárása  helyett  előre  akarja meghatározni a nőnek
     szellemi pályákra való alkalmasságát vagy alkalmatlan voltát." [54]

Máday  szerint ezen ok miatt eltérőek a különböző foglalkozású nők céljai: a
fizikai  munkát  végzők  a  fennálló  munkaviszonyok javításáért küzdenek, a
szellemi  dolgozók  viszont  a  munkához  való  jogért. A professzor művében
részletesn  kifejtette,  hogy  egyes  foglalkozások  képviselői  mennyi időt
fordítanak   a  munkavégzésre.  Az  1896-os  bécsi  ankét  adatait  elemezve
feltárta,  hogy Európában átlagosan napi 7 és 18 óra között volt akkoriban a
dolgozó  nők  munkaideje,  és  a  magyar  nőkre  vonatkozó adat a felmérések
szerint  11-14  óra  volt.  [55]  (Természetesen Máday taglalta a fizikai és
szellemi, ipari és mezőgazdasági munka közötti különbségeket.) Ő is leírta -
sok  kortársához hasonlóan -, hogy véleménye szerint mely munkakörök valók a
nőknek.   Többek   között  megemlítette  a  nő-  és  gyermekgyógyászatot,  a
kereskedelmi   pályákat,   az  óvónői  hivatást  és  a  postai  alkalmazást.
Ugyanakkor  felhívta  a  figyelmet  arra,  hogy számos munkakör rendkívülien
veszélyezteti  a  nők  egészségét,  és  betegségekhez (pl.: tüdővész), korai
halálozáshoz  vezetnek.  Ilyennek  tartotta  a  legtöbb olyan iparágat, ahol
nőket   alkalmaztak,  például  a  textilipart,  selyemipart,  gyufagyártást,
szalmakalap-készítést,  ruhanemű-fehérítést, üvegcsiszolást, éterikus olajok
előállítását  stb.  [56]  Több  pontban összefoglalta a védelmi intézkedések
körét,  melyek  között  nem  csupán a biztosítás és oktatás szerepelt, de az
élet-  és  munkaviszonyok  javítása,  a  munkaközvetítés,  a gyülekezési- és
egyesülési jog is.

   Egyik  kortársa,  aki  a keresztény eszményeknek megfelelően vélekedett a
nőkérdésről,   a   nők   munkábaállásáról,   elég  sajátosan  érvelt  a  nők
iskoláztatása   ellen.   Egyrészt   úgy  vélte,  ez  sem   a   nőknek,   sem
a  társadalomnak  nem  fog  használni,  és  már  különben  is túl  sok férfi
tanul!  [57]  Hasonlóan  vélekedett  az  "Új  Idők"-ben  Lyka  Károly  a női
festőkről.  A  Nemzeti Szalon kiállítása kapcsán, ahol 13 festőnő vett részt
műveivel, nagyonis konzervatív hangon szólt a művészettel foglalkozó nőkről.
Ő is meglehetősen furcsán érvelt:

        "...  az asszonyoknak más a fizikuma, tehát más a lelke is, mint
     a    férfié.    Következésképpen   a   teljesen   érzésen   alapuló
     művészetekben,  amelyek  formáját  és  tartalmát a férfi-lélek adta
     meg, nem versenyezhet a férfiuval." [58]

Azt   ajánlotta  a  nőknek,  foglalkozzanak  inkább  iparművészeti  ágakkal.
1913-ban viszont a "Vasárnapi Újság" két festőnőt is bemutatott - Konek Idát
és  Kalivoda Katát -, és leszögezte, hogy a nők már minden téren felveszik a
versenyt a férfiakkal. [59]

   Wilhelm  Franciska  1903-ban  úgy  vélte,  a  mezőgazdasági munkákba kell
jelentős mértékben bevonni a nőket, mert ez emelheti magasra Magyarországot.
Szerinte  ezért  főleg kertészkedésre kell oktatni a lányokat. [60] 1905-ben
Harkányi  Endre  nagyon  szellemesen  írt  könyvében a női munkavállalásról.
Furcsa  párhuzamokat  húzott  különböző  engedélyezett  és  "tiltott" munkák
között,  így  téve  nevetségessé kora maradi gondolkodóit. Azt írta például,
hogy  míg  a  nők  orvosnők  lehetnek,  addig telekkönyv és adókimutatás nem
kerülhet  a  kezükbe;  autóikkal  embereket  gázolhatnak,  de  ipari  üzemek
motorjait  nem  vezethetik; kávéházba mehetnek erkölcstelen emberek közé, de
nem  tanulhatnak  együtt  a  fiúkkal  latint  és  mennyiségtant  stb. [61] A
Feministák  Egyesülete  egyik 1906-ban tartott ülésének jegyzőkönyve szerint
az  alábbi  pályákat  ajánlották  - megjegyzésekkel - a nőknek: orvosi állás
(vidéken);  gyógyszerész  (csak  tőkével  rendelkező  nőknek);  tanári (csak
elhivatottaknak    és    tehetségeseknek),   tanítói,   nevelőnői,   óvónői,
gyermekgondozónői   pálya;   betegápolás;   postai  alkalmazott;  állami  és
magántisztviselő,  gépkezelő  (gépírás,  gyorsírás,  idegen  nyelv ismerete,
általános  műveltség);  iparművészet;  fényképészet;  szabóság, divatcikkek,
kalapdíszítés;  háztartási  munkák;  virág-  és  tájkertészet, parkdiszítés,
virágkötés; gyümölcstermelés- és konzerválás. [62]

   Az  I.  világháború  kirobbanása  aztán  gyökeresen  megváltoztatta a nők
munkavégzéséről  szóló  véleményeket.  A  kórházakban  már  nem  volt  többé
kérdéses, gyógyíthatnak-e a nők, az iskolából behívott férfi tanítók helyére
is  nagy  számban  alkalmaztak nőket. Asszonyok kerültek olyan állásokba is,
ahol korábban esetleg elvétve alkalmazták őket. A korabeli képes folyóiratok
eleinte fotókat is közöltek egy-egy "meghökkentő" esetről (pl.: a "Vasárnapi
Újság"  1914  nyarán utcaseprőnőt és villamoskalauz-nőket mutatott be [63]),
később azonban mindez teljesen megszokottá vált.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.