a./ A főbb változások
Magyarországon a dolgozó nők helyzetét, arányait, bérezését tekintve az
európai források leírásaival összecsengő dolgokat tapasztalhatunk. Hazánkban
az iparfejlődés csak az 1880-as évektől vett nagyobb lendületet, és
1890-1914 között fejlődött legjobban, ezért erre az időre tehető a nők
nagyobb arányú munkábaállása is. Ebben az időszakban a gyáripar bővülése
elérte a Nyugat-Európában az ipari forradalom idejére jellemző növekedési
ütemet. [22] A XIX. század végére Magyarországon is hanyatlott a textilipar,
és a házi cselédség száma is apadt. A munkábaálló nőket leginkább a
vegyipari, élelmiszeripari és nyomdai üzemek alkalmazták [23], valamint a
tercier szektorban találtak állást, főként a hajadonok és özvegyek. Koncz
Katalin kutatásai azonban azt mutatják, hogy a legelső időszak nem kedvezett
a munkát kereső nőknek, mert éppen a szakmunka-igényes nehézipari illetve a
szezonális jellegű ágazatok aránya volt magas. [24] Lassan, de biztosan
növekedett az iskoláztatás hatására az értelmiségi pályákon belül a nők
aránya.
A századvég jelentős változásokat hozott a nők előtt álló pályák
tekintetében. Egyrészt a leánynevelés terjedése és intézményesülése, az
egyetemi karok megnyitása teremtett alapot a nők munkába állásához, bár ez a
századfordulón még csak igen kis hányadukat érintette. Másrészt a századvég
táján kibontakozó technikai fejlődés, az életkörülmények átalakulása óriási
hatást gyakorolt a szolgáltatói szektorra. Lassan, de jelentősen kezdett
emelkedni Magyarországon is a gépírónők, postás- és telefonoskisasszonyok,
titkárnők, áruházi eladók száma. Harmadrészt pedig fontos tekintetbe venni
azt a tényt, hogy az Amerikába és egyéb országokba meginduló kivándorlás
egyes magyarországi vidékeken erősen apasztotta a férfi lakosság számát, és
megváltoztatta a nemek közti arányokat. A magukra maradt nők kényszerűségből
kezdték betölteni a megüresedett állásokat. Magyarországon is, miként Európa
és Észak-Amerika országaiban, az 1880-as évektől különösen a fiatal, hajadon
leányok dolgoztak. Az azonban sajátos magyar vonás, hogy az özvegyek és
férjes asszonyok aránya is viszonylag magas volt. Az özvegyek általában
férjük gazdasági státuszát örökölték. A házas nők a XX. század elejére
visszaszorultak, elsősorban azért, mert korábban főleg a mezőgazdasági
szektorban dolgoztak, ennek (női) munkaerő-foglalkoztatása pedig
csökkent. [25]