Dimenzió #21

Magyar nők a dualizmus korában

(történelem)

                          4. A nők egyetemi képzése

   Európa   valamennyi   országában  már  a  XIX.  század  közepétől  kezdve
napirenden  volt  a  nők egyetemi képzésének ügye is. A korszak megváltozott
viszonyai  közepette sokak számára elképzelhetetlen volt a korábbi állapotok
fenntartása.  (Megjegyzendő,  hogy  mindez szorosan egybefüggött az egyetemi
hálózat  kiépítésével  általában.)  Ahogy  a fentiekben is bemutattuk, a kor
igényeinek,  gazdasági  kihívásainak  következményeként  Európa-szerte egyre
inkább  kiszélesedett a leányoktatás is. A kötelező népoktatás megteremtése,
a  bővülő  középiskolai hálózat, a fellendülő közművelődés (sajtó, könyvtár,
egyletek  stb.)  együttesen  vonták  maguk  után  a  nők egyetemi képzésének
bevezetését.  Mindennek  egyik  háttere a megváltozott gazdasági, társadalmi
viszonyokban   keresendő  (iparosodás,  városokba  áramlás,  életkörülmények
átalakulása,  nők munkavállalása, népességnövekedés, szabad idő növekedése),
melyek  egyrészt  lehetővé  másrészt  pedig  szükségessé  tették  a  nők  új
szerepkörökben való helytállását. [72] A nők egyetemi képzéshez való jogát a
liberális  gondolkodók  is  alátámasztották,  akik  az  emberi nemek egyenlő
jogaiból   vezették   le  ezt.  A  marxista  gondolkodók  is  támogatták  és
buzdították a nők efféle követeléseit.

   Európai  és  magyar  viszonylatban  is  elmondhatjuk,  hogy  számos olyan
tanulmány  és  könyv  született,  melyek szerzői a nők egyetemre kerülésével
foglalkoznak.  Elmondható,  hogy  ezt  a  kérdést  kiemelten kezelték mind a
történészek  általában,  mind  pedig  a  feministák.  Sokan  ebben  látták a
legjelentősebb  lépést  a  nők  politikai  jogai  irányába. Magyarországon a
kutatók  közül leginkább kiemelkednek Nagyné Szegvári Katalin, Ladányi Andor
és  Kovács M. Mária kutatásai. [73] A nők dualizmus-kori egyetemi képzésével
kapcsolatosan  a  régi  munkák  közül  kiemelkedő  Bobula  Ida: "Az egyetemi
nőkérdés  Magyarországon"  című  műve.  [74]  Ezt  a  témát minden országban
alaposan feldolgozták, és az összefoglaló elemzések, bemutató monográfiák is
elkészültek - gyakran a nők történetét bemutató kötetek részeként. [75]

   Magyarországon    Wlassics   Gyula   kultuszminiszter   rendelete,   mely
megnyitotta a nők előtt bizonyos egyetemi karok kapuját (bölcsészeti, orvosi
és  gyógyszerészeti), 1895-ben kelt. [76] A magyar sajtóban és a nőkérdéssel
foglalkozó  kiadványokban ezt megelőzően és ezután is széleskörű publicitást
kapott ez a "probléma". (A dualizmus kezdeti évei óta elmondható, hogy a nők
egyetemre   kerülése   folyamatosan   téma   volt.)   Több   oldalról  lehet
megközelítenünk a tetemes mennyiségű forrásanyagot, mely ezzel kapcsolatosan
született. A cikkek és a könyvekben található írások jó része - elítélő vagy
elismerő  hangnemben - a külföldi országok példáit sorolta. Más, nem kevésbé
terjedelmes  részük  a nők tanuláshoz szükséges képességeit - vagy azok vélt
hiányát  -  ecsetelte.  Az  1890-es  évektől  pedig, de különösen 1895 után,
harsány   viták   kezdődtek  a  további  egyetemi  fakultások  megnyitásával
összefüggően.  Mielőtt  ezen  magyar  forrásokat  felidéznénk,  szükségesnek
véljük  a  nemzetközi  kitekintést, hiszen talán soha, semilyen nőket érintő
témával  kapcsolatosan  nem  idézték  annyit a külföldi viszonyokat, mint az
egyetemi képzés kapcsán.

   Európában  az  első  egyetemi  hallgatónők Svájcban juthattak diplomához,
mint  orvosok.  Zürich,  Bern  és  Genf voltak az első városok, ahol orvosnő
diplomát  kapott.  (Baboss 1902-ben írt művében megjegyezte, hogy Amerikában
1849-ben  végzett az első orvosnő, New Yorkban.) [77] A magyar és nemzetközi
feldolgozásokban  szinte  minden  esetben  más  és  más  évszám  szerepel az
egyetemekkel  kapcsolatosan.  Ez  az  eltérés  nyilván  abból  is ered, hogy
egyesek  a beiratkozás, mások a diplomaadás évétől számítják a nők egyetemre
kerülését.

   Volt  jónéhány  olyan  ország  vagy  intézmény,  ahová  a  XIX. században
egyáltalán  nem  juthattak  be  női  hallgatók.  Ilyen  terület volt például
Németország,  ahol  a Badeni Egyetem törte meg a jeget, és 1900-tól fogadtak
itt női beiratkozókat. Berlinben azonban csak 1908-tól. (A magyar ellentábor
képviselői  gyakran  hivatkoztak  Németország  esetére, ami akkoriban nagyon
természetesnek  is  tűnt,  hiszen  a magyar oktatáspolitikán belül mindig is
volt  egy  jelentős  német  (porosz) vonulat.) Angliában Oxford és Cambridge
ugyan  már  korábban  "beengedte" padsoraiba a nőket, de az I. világháborúig
nem  szerezhették  meg  ugyanazokat  a  fokozatokat,  mint férfi társaik, és
Cambridge-ben  1948-ig  nem  kapták  meg  -  még  fokozatuk  mellé  sem  - a
teljeskörű  egyetemi  szavazati  jogot. [78] A legelső hallgatónőket Európa-
szerte  gúny  és  megvetés  fogadta  az  egyetemeken  és  a  sajtó hasábjain
egyaránt.  Sophia  Jex-Blake  edingburghi vagy Pilar Tauregui spanyolországi
medikák   szenvedései   (akiket   kővel   és   sárral   dobáltak  meg  férfi
hallgatótársaik, és csúfoltak, kikergettek az előadóteremből) nem mondhatóak
egyedülállónak.  [79] Érdemes a korabeli karikatúrák, illusztrációk világába
is  bepillantanunk:  a  rajzolók tolla hegyén gyakorta született egyetemista
nőket gúnyoló alkotás. [80]

   A  magyarországi  sajtó  ha  nem  is  éppen  ezekről az esetekről, de sok
hasonló,  és  egyéb, az egyetemi képzést illető kérdésről is beszámolt. Több
magyar   lap  esetében  elmondható,  hogy  már  az  1870-es  évektől  kezdve
"sugallta"  annak  gondolatát, hogy a nőknek helyük van a felsőoktatásban. A
"Vasárnapi Újság" például, mely nem minden esetben említhető úgy, mint a női
emancipáció   "szócsöve",   a   külföldi  egyetemekről  szóló  beszámolóival
vitathatatlanul  bátor  hangot  ütött  meg,  és  a  nők  egyetemre kerülését
készítette elő. Évtizedeken át rendszeresen közöltek statisztikai adatokat e
lapban  arról,  hogy  más  országokban  már  hány  diplomás  nő van, illetve
leírásokat  arról,  hogy  hogyan  látják  el  munkájukat.  1876-ban  például
közölték  egy  rövid  hírben,  hogy  az  USA-ban 500 gyakorló orvosnő és 200
medika  van.  Európában  a  svájci  egyetemek  voltak  az  élen (kb. 200 női
hallgatóval),  ahol számos közép-kelet-európai nő tanult (román, orosz, majd
később  magyar,  pl.:  Hugonnay  Vilma).  Az  újságban  kiemelkedő  tényként
megemlítették  Chenut  Emma nevét, aki a Sorbonne-on katedrához is jutott. A
cikk  ázsiai  (indiai  és  japán)  példákat is sorolt a nőorvosok képzésével
kapcsolatosan.  [81]  1883-ban  arról  tudósítottak,  hogy  Upsalában (akkor
Svédország!)  letette az első nő a doktori vizsgát (Fries Ellen), mégpedig a
bölcsészettudományi  karon.  Az újságíró szerint nehéz vitatémája volt: a X.
Károly  idejében fennállt svéd-holland diplomáciai kapcsolatokról faggatták.
[82]  Ugyanekkor  írt az újság arról is, hogy Londonban elsőként vehettek át
nők  orvosi  diplomát.  [83]  (Több  női  orvospályát bemutató írás szerzője
megjegyezte, hogy a nők azért léphették át az orvosi fakultások kapuit - más
karokkal  összevetve viszonylag korán -, mert a hagyományok, félelmeik miatt
a  beteg  nők  nem szívesen fordultak férfi orvoshoz. Ám, mint azt többen is
leírták,  számos  doktornő  csekély fizetségért vagy sokszor ingyen segített
bajbajutott nőtársain /közismert Hugonnai Vilma élettörténete/.)

   1884-ben a hetilap szintén angliai orvosnőkről tudósított, akik

        "nem  riadoznak már nagyon attól, hogy föltegyék a komoly tudori
     kalapot  s  apró  csecsebecséik  és  szépségszereik  közt  a  rideg
     kutyabőrös diplomát is megtűrik." [84]

A  cikkíró  tréfásan  hozzátette  még, hogy minél több női orvos lesz, annál
jobban  fognak  hajlani  a  férfiak  a  megbetegedésre.  Ugyanebben az évben
többször  is  közölt  részleteket  a lap az orosz egyetemekről, valószínűleg
azért,  mert  egész  Európát  lázban tartották az új oroszországi mozgalmak,
legfőképpen  az új nihilista irányzat. Többen úgy vélték, hogy ez a mozgalom
azért terjed a nők körében, mert a művelt nők életfelfogása jelentősen eltér
a  hagyományos  gondolkozásmódtól,  és  e  nők  a  tudományokkal felvértezve
hamarabb   kiábrándulnak  a  világból,  mint  a  szokásokba  és  a  vallásba
kapaszkodó,  tanulatlan  nőtársaik.  Az  egyik cikk szerint az orosz kormány
kényszerítette  az  orvosi kar női hallgatóit, hogy egy közös, újonnan épült
lakóházban   lakjanak,  és  szigorú  napirendet  írtak  elő  számukra  (pl.:
kötelesek  voltak  este  9-re  hazérni).  Így  próbálták őket a "felforgató"
eszméktől  távoltartani.  [85] (1887-ben aztán, amikorra már 350 fölött volt
az orosz egyetemet végzett nők aránya, a cár jelentős korlátozást rendelt el
a  nők  egyetemi  felvételét  illetően.  Nancy  Green kutatónő szerint ez az
intézkedés  -  mivel  a  zsidó népességet érintette legérzékenyebben - egyik
kiváltó  oka  volt  az  oroszországi zsidók intenzív külföldre áramlásának a
századvégen. [86])

   Mint  a  fentiekben  már  többször  is  utaltunk  rá,  a  korabeli magyar
könyvekben  és újságokban számos írás foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a
nők  alkalmasak-e  a  tanulásra, a tudományos pályákra. Az is kimutatható az
írásokat vizsgálva, hogy a témáról szólók eleinte az "egyetem" fogalma alatt
csakis  az  orvosi  karokat  értették.  Sokan  nem láttak előre a jövőbe, az
1870-es években a legtöbb aggodalmaskodó szerző még úgy gondolta, a nők csak
az  orvosi  pályára  törekednek, ezért ettől próbálták őket "óvni". Beniczky
Irma  azzal  érvelt, hogy a nők nem elég erősek fizikailag ahhoz, hogy nehéz
műtéteket  végezzenek,  és  családi kötelezettségeik miatt nem lesz elegendő
erejük  e  foglalkozás műveléséhez. Azt is megjegyezte, hogy úgysem volnának
olyan  páciensek,  akik  nőorvossal  gyógyíttatnák magukat. (ami ezen utóbbi
gondolatát  illeti,  tévedett...)  [87]  Herczeghy  Mór,  aki  foglalkozását
tekintve  orvos  volt, hasonlóan vélekedett majd egy évtizeddel később is. A
keresztény   szerző   úgy   vélte,  hogy  a  nők  ugyan  tanítónak  sikerrel
alkalmazhatóak, de orvosi, művészi és tudományos pályára nem valók. [88]

   Az  ellenlábasok  figyelmeztetései  ellenére  kivétel  nélkül  valamennyi
országban  először az orvosi és a bölcsészeti fakultások nyílottak meg a nők
előtt.  Ennek  magyarázata  jórészt  a  történeti  gyökerekben  keresendő. A
bölcsészeti  kar  korábban,  a  középkori  Európában  az  alapozó  fakultást
jelentette  ("facultas  artium"),  mely  korántsem bírt olyan jelentőséggel,
mint  az  orvosi,  teológiai és jogi kar; doktori címet sem adományozhatott,
lévén  alapozó  és  nem  tudományos  fokozatot adó egyetemi képzés. E ponton
tehát  a  legkisebb  volt  a  nőkkel  szembeni ellenállás. Az orvosi karokon
elvétve  már  a középkorban is tanultak nők (pl. a Salernói egyetemen), és a
bábaképzés  számos  ókori  és  középkori  államban  szervezetten is folyt. A
nőknek tehát volt már bizonyos "közük" az orvosláshoz a XIX. század előtt is
(ugyanez áll a gyógyszerészetre is!). Segítették az orvosi karok megnyitását
azok  az általános vélekedések is, melyek a nők legfőbb tulajdonságai között
tartották  számon  az  ápolás,  a  törődés,  az  odafigyelés,  az altruizmus
képességét.  A  "Nemzeti  Nőnevelés" hasábjain György Aladár is e gondolatok
szellemében írt 1891-ben:

        "A  nő,  kit  az emberi nyomor látása az orvosi pályára visz, ha
     értelme  s  tapintata  elegendő, annyit érhet e téren, mint hasonló
     tehetségű  férfiú  ...  minden  nőt  csak azért, mert nő, az orvosi
     pályától eltiltani nem lehet, nem szabad." [89]

A  szerző  feltette  a  kérdést:  Vajon  múlékony  kortünet-e mindössze az a
törekvés, hogy a nők is bejussanak az egyetemekre. Ő így érvelt:

        "...  miként  az  utazó  ügynök  s tengerész is lehet jóindulatú
     családapa,  a tanítónő s orvosnő sem szűnik meg igazán nő lenni, ha
     neveltetése helyes s egyénisége nem félszeg." [90]

Felhozta  példaként Svájc, Anglia, Franciaország és Oroszország oktatását és
kórházi  gyakorlatát,  a  több,  mint 3000 amerikai orvosnőt, India, Kína és
Bosznia női orvosait. (Ez utóbbi helyen Kállay Béni vezette be a női orvosok
alkalmazását  azért,  hogy  az  iszlám világban élő nők is bátran mehessenek
vizsgálatokra, és kúráltathassák magukat.)

   Neves   szerzők   előadásaikban   is  népszerűsítették  a  nők  egyetemre
kerülésének   eszményét.   Maczki   Valér   például  csoportokba  szedte  az
ellenérveket,  és  megpróbálta  ezeket cáfolni. Szerinte az egyik ellenvetés
úgy  fogalmazódott  meg,  hogy  az  nők egyetemi képzése "idegen találmány".
Válasza erre vonatkozóan ez volt:

         "Azért,  mert külföldön gondolkodnak és haladnak, Magyarországon
     nem kell erről lemondani." [91]

A  másik  ellenérv, mely szerint az egyetemi képzés ellenkezik a nő finomabb
és  gyengédebb  szervezetével,  szerinte azért hamis, mert a nő a történelem
során folytonosan fizikai munkákkal is foglalkozott, földművelésben és egyéb
nehéz   munkákban   vett  részt.  Azzal  kapcsolatosan  pedig,  hogy  a  nők
leszorítják   a   férfiakat   a  különböző  pályákról,  Maczki  többször  is
kihangsúlyozta,  hogy  a  "versengésben"  győzzön  a  jobb. [92] 1892-ben az
"Élet"  című  lapban közzétettek egy írást Pulszky Polixénia tollából, amely
nagy vitát váltott ki a nőképzést illetően. Bár a neves hölgy kissé maradian
gondolkozott  a nőnevelésről, az egyetemi képzéssel kapcsolatosan úgy vélte,
hogy  gyerekorvosok,  ápolónők  és  gyógyszerésznők  képzése  az egyetemeken
megengedhető.  Annyit  azonban  megjegyzett,  hogy  sebészek semmi esetre ne
legyenek.  [93] Később ezzel szemben egy bizonyos "Julius" megjegyezte, hogy
az nem indok a női sebészek ellen, hogy

        "ellenszenves, ha a nő késsel emberhúsba vág." [94]

 Julius  szerint  a  teljes  emancipáció  a felsőoktatás terén is szükséges,
minden nő tanuljon, amit akar.

   A  századvég véleményeit érdekes módon foglalta össze az a hölgy (?), aki
regényes  alakban,  az  irodalmi  alkotás  síkjára  terelve  fogalmazta  meg
hitvallását  a  nők  orvosi képzése mellett. [95] Az ismeretlen író(nő) műve
ugyan  irodalmi  értelemben  nem  bír  kiemelkedő értékekkel, mint történeti
forrás  azonban  értékelhető  és  használható,  mivel  megismerhető belőle a
korabeli érvkészlet - pro és contra. A regény egy Aglája nevű leányról szól,
aki  fivére  halála  után  átveszi  annak  helyét  a  családban és az orvosi
egyetemen  is!  Álruhában  járja végig az orvosi kar kurzusait, szülei tudta
nélkül.  Jellegzetes részei a regénynek Aglája apjával folytatott vitái. Egy
jellegzetes részlet ezen beszélgetésekből:

       "Aglája:  - Nem  mondom, hogy minden pályán egyenlő képességekkel
     versenyezhetünk,  de vannak pályák, melyeknek mi szintén ép úgy meg
     tudnánk felelni, mint a férfiak.
        Apa:     - Mondj egy példát.
        Aglája:  - Ím elősorolok néked jó atyám egy néhányat. Például: a
     gyógyszerrészi,   kereskedői,   pósta  és  távirdai,  a  vasutaknál
     pénztárnoki, tanári, nyomdászi és gyorsirászati pályát; és mindenek
     felett  az  orvosi  pálya.  (...)  Hiddel  jó  atyám csak tanúlniuk
     kellene  s jót merek állani érte, hogy a nők is ép úgy meg tudnának
     e hivatásnak felelni, mint a férfiak." [96]

Aglája  végül  nőket  gyógyító orvos lett, és szülei is megbocsájtották neki
ezt a "csínytevést".

   A  múlt század második felének nagy változásai valóban a legtöbb kétséget
eloszlatták  a  női  orvosokkal  kapcsolatosan.  Egyrészt  az a tény, hogy a
fejlődés  hatására  részterületekre  bomlott  az orvoslás, hozzájárult a nők
pályára kerüléséhez. Ha valaki fizikumánál fogva nem volt alkalmas összetett
operációk  elvégzésére,  az  orvoslás egyéb ágaiban is talált munkát magának
(nő-  és  gyermekgyógyászat,  szemészet,  ortopédia  stb.). Másrészt pedig a
megnövekedett népesség, a megváltozott higiéniai viszonyok már önmagukban is
mind több és töb orvost követeltek.

   1895 után valamennyi magyar lap vagy támogatólag vagy semleges hangnemben
szólt  a  nők  egyetemre  kerüléséről. Az első híradásokból is látszik, hogy
eleinte azok a nők jelentkeztek például az orvosi karokra, akik korábban már
külföldön  folytattak  tanulmányokat.  Schorr  Matild  például, aki korábban
Zürichben  már  4  tanfolyamot  végighallgatott az orvosi karon, egyike volt
azoknak  az  első  nőknek,  akik  itthon  egyetemre  iratkoztak. [97] A cikk
további  két  -  erdélyi  -  lányt  is  feltüntetett,  akik szintén külföldi
tanulmányaik  után  iratkoztak be a budapesti orvosi karra: Szendefi Idát és
Königsberger Leát. Az újságíró a dolog humorosabb oldalát is felvillantotta,
azt írta ugyanis, hogy a hölgyek hátránya lesz az egyetemeken, hogy

        "az   előadásokat   nem   bliccelhetik   el,   mert   távollétök
     katalógusolvasás nélkül is mindjárt feltünnék." [98]

E  cikk  írója még úgy vélte - a századvég szinte valamennyi gondolkodójához
hasonlóan,  hogy  nem  kell  félni  attól, hogy a nők nagy számmal egyetemre
jelentkeznek.   1902-ben  Szabó  Dénes,  az  orvosi  kar  dékánja  hasonlóan
vélekedett. [99] Cathrein azt írta könyvében, hogy megtiltani ugyan túl késő
már  a  nők  egyetemi  tanulmányait,  de  ez  a mozgalom, mint bármelyik más
"divatáramlat", el fog múlni. Azzal érvelt ezen gondolkodó, hogy a nők úgyis
inkább  a  férjhezmenést  választják  majd, mert be fogják látni, hogy nincs
elég   kitartásuk  a  tudományokhoz.  Az  orvosi  egyetem  ellen  keresztény
szempontból  is  kikelt,  kifejtve,  hogy az anatómia árt a leányok "szűzies
tartózkodásának". [100]

   A századelő - noha az egyetemi karokra jelentkező nők száma emelkedett és
a  kibontakozó feminista mozgalomnak is legfőbb követelései közé tartozott a
nők egyetemi képzésének kiszélesítése - konzervatív fordulattal szolgált. Az
erősödő,  és  egyre több helyen hangoztatott követelések ellenére Berzeviczy
Albert  kultuszminiszter  idején  elrendelte,  hogy csakis "jeles" érettségi
vizsgaeredménnyel  fordulhatnak  hozzá  felvételi  kérelemmel  a  leányok. A
legviharosabb  viták  azonban  nem  ekörül  az intézkedés körül keletkeztek.
Nagyobb  port  kavart a jogi képzés kérdése, hiszen ez szorosan összefüggött
volna  a  választójog  követelésével és megadásával is, mely a nők számára a
dualizmus  időszakában csak puszta ábránd maradt. A Feministák Egyesületében
dr.   Schwarz   Gusztáv   már   1906-ban  kifejtette,  hogy  szerinte  nincs
tudományosan  alátámasztható  akadálya  annak, hogy a nők jogászok legyenek.
Szerinte  a  jogi stúdium történeti, etikai és logikai alapú, ezért ha a nők
történészek  és  bölcsészek  lehetnek,  akkor jogi pályára is léphetnek. Így
érvelt még:

        "Igazságosság-érzet ugyan általában kevesebb van a nőben, mint a
     férfiban,  miért is a nőket inkább odavalónak tartom az ügyvéd mint
     a  bíró  helyén, de hát nem a nő általában megy az egyetemre, hanem
     ez vagy az a konkrét nő, a kiben több igazságosság is lehet, mint a
     férfiakban   általában.   (...)   ...   a  nőt  kötelesség  tudása,
     pontossága,    rendszeretete    különösen    alkalmassá   teszi   a
     közigazgatás, birói, ügyvédi, közjegyzői irodák alkalmazottjául, de
     különösen  az  ügyvédi  irodákban  az állandóságot képviselő iroda-
     főnökül." [101]

Nem mindenki értett azonban egyet a neves jogásszal. 1907 januárjában egy, a
korra  nagyon  jellemző  felszólalás  hangzott  el  az  országgyűlésen, mely
kiszabadította  a szellemet a palackból, és az újságírók tollára, valamint a
feministák  zászlajára új szavakat és követeléseket adott. Az említett keddi
napon,  1907.  január  15-én  Kmety  Károly  volt  az egyik felszólaló, az a
függetlenségi   párti   képviselő,   aki   a   budapesti  jogi  egyetemen  a
közigazgatási   jog   rendes   tanára  volt  (1902  óta).  Kmety  először  a
vizsgáztatási  eljárásokkal kapcsolatban keveredett vitába Ugron Gáborral és
Nagy  Györggyel,  amely  vitához  aztán  többen is hozzászóltak. [102] Utána
viszont   a  40  éves   közjogász,  akinek  nyílegyenesen  ívelt  felfelé  a
karrierje  [103],  más  kérdésre  siklott  át,  amely  még  a vizsgákon való
kivételezés  kérdésénél is jobban felbolygatta a kedélyeket az ülésteremben.
Kmety  ugyanis  kifejtette,  hogy  nem liberalizmusnak, hanem vandalizmusnak
tartja azt, hogy a nők egyetemi tanulmányokat folytathatnak, és kívánatosnak
vélte  volna,  ha  vagy  megszüntetnék,  vagy  jelentősen  korlátoznák a nők
felvételét.  Kifejezte  aggályát az egyetemeken elszaporodó női hallgatókkal
szemben  (hatról  200-ra  emelkedett  létszámukat  tartotta  túl  magasnak).
Képviselőtársai   közül  többen  ellenkező  véleményüknek  adtak  hangot,  a
jogtanár  azonban úgy szónokolt, mintha meg sem hallaná a közbevetéseket. Ám
amikor  kifejtette,  hogy  egy  új  női típus alakult ki, a "női szörnyeteg"
alakja   a   régi  magyar  női  típussal  szemben,  akkor  az  országgyűlési
jegyzőkönyv  bejegyzései  szerint  többször is "Igaz! Igaz!" felkiáltások és
helyeslések hallatszottak, és nem ellenvetések. [104]

   A   képviselő   aztán  gyorsan  áttért  egy  másik  témára,  a  színházak
erkölcstelen  műsoraira,  ami miatt az elnök rendre is utasította, hiszen ez
nem  tartozott felszólalása témájához. Ennek az országgyűlési felszólalásnak
a  híre futótűzként járta be a magyar sajtó hasábjait, Budapesttől Erdélyig,
és   jelentős  felháborodást  váltott  ki  a  legkülönbözőbb  társadalmi  és
politikai csoportokból.

   A Magyar Országos Levéltárban számos olyan újságkivágatot őríznek, melyek
a korabeli sajtóban megjelent cikkeket tartalmazzák az üggyel kapcsolatosan.
(Az  újságcikkeket  a  Feministák  Egyesületének tagjai gyűjtötték össze, és
sajnálatos  módon  a  legtöbb  esetben  nem jelölték, hogy egyes írások mely
lapból valók.) [105]

   Egészen   1907   tavaszáig   voltak  olvashatóak  a  sajtóban  az  üggyel
kapcsolatos  visszhangok.  Az  írások  egyik  -  terjedelmesebb - csoportját
alkották   azok  a  reagálások,  melyek  egyetemi  tanároktól  és  diákoktól
érkeztek.  Közülük  is  kiemelkedett az a "Nyílt levél", melyet a kolozsvári
egyetem   orvosi   karának  három  hallgatónője  írt  Kmetynek,  összes  női
hallgatótársuk  nevében.  Levelük  első  részében kifejtették, hogy ha a nők
százezreinek  szabad  dolgozni,  akkor  a  művelődéshez  is  joguk  van.  Ez
egybecsengett  nem  csupán számos korabeli liberális gondolkodó érvelésével,
de  Dr. Kosutány Ignácz írásával is, aki az "Erdélyi Hírlap"-ban tette közzé
a kolozsvári egyetem tanárainak véleményét, megerősítve, hogy az intézmény

        "az ő nőhallgatóit mindig szeretettel fogja fogadni",

és  kifejtette,  hogy  a századelő társadalmi viszonyai, statisztikai adatai
indokolttá  teszik,  hogy  a nők tudományos karriert fussanak be, hiszen sok
tízezrüknek nincsen esélye arra, hogy férje eltartsa őt. [106]

   A  kolozsvári hallgatónők egyébként humorukat is megcsillantották levelük
megírásánál,  ugyanis  név  szerinti  katalógust  kértek  Kmetytől azokról a
szellemi  munkát  végző  nőkről,  akik  a  családjukat romba döntik. A humor
fontos  fegyver  volt az újságírók kezében is. Vagy az egész helyzetet, vagy
magát  Kmetyt próbálták nevetségessé tenni különböző írásokkal. A "Nap" című
lap  például  összegyűjtött egy csokorra valót a jogász-tanár "aforizmáiból"
(melyeket persze sosem mondott), például efféléket:

        "A  házias  nő  angyal,  a  művelt  nő  szörnyeteg.",  "A  nő  a
     társadalom  szégyene,  ha  érettségit  tesz.", "Ha az elmaradottság
     velem, ki ellenem.", "A nő vagy legyen anya, vagy szerető, de tanár
     vagy orvos semmi esetre." [107]

(Ezek  a  mondatok  a  sok  évszázadon  át  fennállt  és  Európában uralkodó
nézeteket tükrözték a nővel kapcsolatosan.

        "Nincs rettenetesebb, mint egy nő, ha tanul"

-  ez  a  mondat  kísértetiesen egybecsengett egy ősrégi mondással:

        "Orditozó öszvértől és olvasó nőtől ments meg, Uram, minket!")

   Egy másik újság az alábbiakat írta Kmetyről:

        "Magában  véve,  különálló  egyén gyanánt mulatságos figura ez a
     Kmety.  A tudománynak szórakoztató kis pojácája, a tanításnak vidám
     kis  paprikajancsija.  De  szomoru,  de  kétségbeejtő dolog, hogy a
     tudományegyetem  tekintélyét,  a  tudomány  méltóságát, az egyetemi
     szellem   liberalizmusát   ez   az   ember   képviseli   a   magyar
     törvényhozásban."

Ugyanakkor  a  cikk  írója  kifejtette,  amit  sokan  véltek hasonlóképpen a
korabeli  Magyarországon,  hogy  a  haladást  úgysem  lehet  megállítani, az
egyetemekről kiszorított, tanulni vágyó fiatal nők úgyis próbálkozni fognak.
Szellemesen  és  elgondolkodtatóan  fejezte be az újságíró cikkét, az alábbi
szavakkal:

        "Hiszen  már  csak  Budapesten jelentik a kmetyek a tudományt, a
     tekintélyt,  az  egyetemet  és a hatalmat. Hiszen ugyanakkor, mikor
     egy   kmety  ki  akarja  zárni  a  budapesti  egyetemről  a  nőket,
     ugyanekkor  a  párisi  egyetemen  egy  Curie  asszony  adja  elő  a
     kémiát." [108]

   A  "Kor"  című  lap  újságírója  a Lányok Lapja" rovatban szintén gúnyos,
szatirikus   cikket   írt  az  eset  kapcsán.  "Mariska"  levelében,  melyet
barátnőjének,  a  képzeletbeli  "Lolának"  küldött,  egy  középiskolás leány
szemével  ecsetelte  a történteket. Leírta, hogy osztálya két pártra szakadt
az  események  kapcsán, "Bájosak" (akik szeretnének férjhez menni és tanulni
is) és "Szörnyetegek" (akik csak tudományos karriert akarnak) pártjára, és ő
nem tudta, melyik párthoz tartozzon.

        "Épen  ezért,  most  el  fogok  menni  a  Buzogány Etelka magyar
     tanárnőnkhöz és elmondom neki az egészet, hiszen ő is dühös lehet a
     Kmetyre,  de meg miránk is, mert mi már régebben mondjuk róla, hogy
     szörnyeteg, mint a Kmety." [109]

   A  "Hét" című újság sem kímélte a képviselőt, az újságírók ennél a lapnál
is  valamennyi,  a  nők  egyetemi  tanulmányait ellenző ember elleni dühüket
Kmetyre zúdították. Leírták azt a módot, ahogyan a jogtanár vizsgáztat, aki,
miközben a hallgató vele szemben ül

        "...  sugározza  magából  az  ellenséges  indulatot, az a priori
     lekicsinylést,  a  fölényes  szatirát  és  más  ilyen  rokonszenves
     fluidiumokat",   és   aki   "tökéletes   reinkarnációja   ennek   a
     gondolatnak:  én  tanár  vagyok,  tehát  tudós vagyok, s ezért az a
     kötelességem, hogy földeritsem a te tudatlanságodat." [110]
   Kmety  ugyan  állta  a nagy felháborodást, melyet országosan kavart, csak
annyit  tett,  hogy  helyesbített  országgyűlési felszólalásának szavain, és
kijelentette,   hogy   nem   a   női   egyetemi   hallgatókat   tartja   női
szörnyetegeknek,  hanem  az  "ultramodern  műveltségű  feministákat".  [111]
Ellenfeleinek   népes   táborát   azonban   e  kijelentésével  nem  sikerült
meggyőznie,  annál  is  inkább  nem,  mivel  közben indítványozta a jogi kar
egyetemi  tanácsának  (mint a kar azévi dékánja), hogy az 1895-ös miniszteri
rendelkezést helyezzék hatályon kívül, illetve "alkalmazzák helyesen". [112]

   A  viták  ezzel természetesen nem zárultak le, vélemények pro és contra -
az  újságok hasábjain és egyéb fórumokon - továbbra is elhangzottak. Hogy jó
ideig  nem  történt mégsem semmi érdemleges előrelépés, azt jól mutatja az a
tény,  hogy  1915.  december  5-én,  az  egyetemi hallgatók naggyűlésén újra
napirendre  került  az  1907-es  követelés,  hogy  nyissák  meg  a nők előtt
valamennyi   egyetem  kapuját,  korlátozás  nélkül.  [113]  A  gyűlés  egyik
nagyhangú  szónoka  pedig  Kmety  Károly  volt,  az addigra már nyugalmazott
tanár,   aki   ugyanúgy   érvelt,   mint   csaknem   9   évvel  azelőtt,  az
országgyűlésen...
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2021
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.