1. Műveltségi viszonyok és az oktatásügy mutatói
A nők művelődési jogainak elismertetése a közvéleménnyel illetve a
politika irányítóival szorosan a nőemancipációs küzdelmekhez kapcsolódó
folyamat volt, sőt bizonyos értelemben azok egy területét jelentette.
Magyarországon csakúgy, mint a világ más részein, előbb kaptak jogot a nők
az intézményes tanulási formákhoz, mint politikai vagy jogi téren. Persze,
mindez érthető, hiszen
1. már a felvilágosult abszolutista államokban megindult a lányok széles
körű nevelése is, mely kiteljesedett a tankötelezettségről szóló
törvénykezés nyomán;
2. gyakran a munkavállalás előfeltétele volt bizonyos szintű iskolai
tanulás;
3. a tanulás az életminőség megváltozását hozhatta maga után;
4. a törvényhozók nagy többsége úgy vélekedett, hogy műveletlen nők
"veszélyesek" lehetnek a fennálló rendszerre nézve, ha politikai
jogokat kapnak;
5. egyes társadalmi rétegek (alsó- és felső középrétegek) nőtagjainak a
megnövekedett szabadidő is lehetővé tette a tanulást.
A XIX. századot a neveléstörténészek a pedagógia "nagy századának"
tartják. Európa és Amerika-szerte elismerték a nevelés fontosságát, és
kiemelték az anyák szerepét a kisgyermekkori nevelésben. A nők írni-olvasni
tudása a francia forradalom óta egyre inkább előtérbe került. [1] Közügy
lett a leánynevelés is, melynek nagy volt a tétje: a vallási, politikai sőt
etnikai problémák megoldásának egyik zálogát látták ebben vezető politikai
csoportok, uralkodók. Athénben éppúgy, mint Pesten, az Osztrák-Magyar
Monarchiában éppen annyira, mint Oroszországban, élénken vitatott reformok
sora formálta újra a tartalmakat, emelte az igények szintjét és terjesztette
ki a tanulmányok és lehetőségek körét. [2] Mindezek ellenére a magasan
kvalifikált - igencsak csekély számú - nő állandóan korlátokba ütközött. [3]
Karády Viktor - aki az iskolai kiválasztás szociológiai mechanizmusát
kutatta - egyik tanulmányában így írt erről a kérdésről:
"A nők globálisan minden társadalmi rétegben, felekezeti vagy
nemzetiségi státuscsoportban, régióban stb. a férfiakhoz képest
aluliskolázottak" [4] voltak.
A korabeli műveltségi viszonyokra egyrészt a népszámlálások írni-olvasni
tudó népességre vonatkozó statisztikáiból következtethetünk. 1870-ben a nők
25,01%-a, 1880-ban 35,81%-a, 1890-ben pedig 46,49%-a tudott olvasni és írni
az 1891-es statisztikai kimutatások alapján. [5] 1900-ban viszont jelentősen
eltérő adatokat közöltek. Eszerint Magyarországon (Horvátország és Szlavónia
nélkül) 1880-ban a nők 30,1%-a, 1890-ben 39,0%-a 1900-ban pedig 46,7%-a
tudott írni-olvasni. 1910-ben ugyanezeket az adatokat közölték, kiegészítve
az újonnan kapott 54,4%-os adattal. [6] Dinamikus viszonyszámokat számítva
látszik, hogy 1880-90 között jelentősebb volt az írni-olvasni tudó nők
arányának emelkedése, mint a későbbi évtizedekben. (Lásd: 2. sz.
népszámlálási melléklet)
Látszik, hogy még a magyar tudósok korabeli adatait is nehéz összevetni.
Nemzetközi összehasonlításokat pedig csak meglehetős óvatossággal lehet
tenni, ugyanis mindenütt
1./ más időpontokban
2./ más mutatók alapján
3./ más népességrészekre vonatkozóan
készítettek adatfelvételeket, amelyek pontosságáról nincs alkalmunk
meggyőződni. Sullerot könyvében megpróbált bizonyos adatokat közölni, de
ezek egymással is, és a magyar népszámlálásokkal is, nehezen összemérhetőek,
inkább csak tendenciák megállapítására használhatóak. Például a párizsi
kamara szerint 1860-67 között a francia nők 57%-a tudott írni. Belgiumban
ebben az évtizedben 3 analfabéta férfire 5 analfabéta nő jutott;
Oroszországban 1897-ben a 10 évnél idősebb nők 12,4%-a volt írni-olvasni
tudó, és a férfiak 35,7%-a. [7] A nyugat-európai adatokkal összevetve a
magyarországi nők mintha "hátrányban" lettek volna műveltség tekintetében a
XIX. század 2. felében. Bár ez bizonyos értelemben igaz (Pl.: egyes megyék,
országrészek esetében), nem tekinthetünk el néhány lényeges ténytől:
1./ a magyarországi népszámlálások alkalmával azokat a leányokat is
feltüntették a táblázatokban, akik még az iskolás kor előtt álltak.
A 6 éven aluli népesség körében mért 0,1-0,2%-os írástudás aránya
nyilvánvalóan lényegesen csökkentette az összátlagot.
2./ Másrészt nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az 1868-ban
bevezetett népoktatási törvény, mely a tankötelezettséget valamennyi
6-12 éves korú gyermekre kiterjesztette, csak későbbi évtizedekben
éreztette hatását a felnőtt népesség körében. 1900-ban például a 70
éven felüli nőknek csak 23,4%-a, a 60 és 69 év közötti
korosztályoknak csak 27,6%-a, az 50 és 59 év közöttieknek pedig
35,7%-a volt írni-olvasni tudó személy, hiszen azok a nők, akik
kislányként elsőként részesültek kötelező alapoktatásban
Magyarországon, ekkoriban még csak 40-es éveik táján jártak. (Lásd:
3. népszámlálási melléklet) Az 1910-es népszámlálás után az adatok
elemzői maguk is megállapították, hogy a műveltségi viszonyokat
jobban lehet érzékeltetni akkor, ha csak a 6 éven felülieket vonják
be a vizsgálat körébe. Eszerint az anyaországban 68,7% volt az írni-
olvasni tudók aránya. Az 1910-es elemzések mutattak rá először és
meggyőzően arra, hogy a nők írni-olvasni tudásának aránya nagyobb
mértékben nő, mint a férfiaké, így a férfiak előnye megszűnőben volt.
[8] Az arányok javulását természetesen az okozta, hogy a
tankötelezettség betartatása a fiatalabb korcsoportok esetében szinte
azonos iskolába járási arányt eredményezett fiúk és lányok körében.
Az adatok szerint 1910-ben a városi lakosság 6-14 éves korosztályában
alig 1% volt a különbség a fiúk javára írni- olvasni tudás
tekintetében. Megállapíthatjuk tehát, hogy az I. világháborút
megelőző években már meghozta gyümölcsét az 1868-as népoktatási
törvény, és a fiatalabb női korosztályok tagjai közül többen
juthattak be a közép- és felső szintű oktatásba, mint korábban
bármikor. Éppen ezzel magyarázható az a tény, hogy amikor az I.
világháború évei alatt különböző posztokon nőkkel kellett betölteni a
hadba vonult vagy elesett, sebesült férfiak helyét, akkor ez
általában megoldható volt. (A tanítói pálya elnőiesedése is igazán
ekkor vette kezdetét.)
3./ Jelentős megemlítenünk azt is, hogy régiónként nagy mértékben eltért
az írni-olvasni tudó nők (és férfiak) aránya, és a település típusa
is befolyásoló tényező volt. 1891-ben a legműveltebb női lakosság
(valamennyi korcsoportot, tehát a 6 éven aluliakat is figyelembe
véve) Sopron (63,7% írni-olvasni tudó) és Moson (66,6%) vármegyében
élt, a városok közül pedig a nagymúltú kulturális centrumok némelyike
(Sopron - 72,4%, Pozsony - 69,2%, Budapest - 66,8%) emelkedett ki.
[9] Az analfabéta nők legnagyobb arányban Hunyad, Máramaros, Alsó-
Fehér és Szolnok-Doboka megyékben éltek. [10] 1910-ben Moson megyében
már 72,9%, Sopron megyében pedig 72,4% volt az arány; Sopron
városában 82,7%, Budapesten 81,8%, Pozsonyban pedig 78%. [11]
Nem csupán a területi elhelyezkedés okozott ilyen eltéréseket a lakosság
műveltségi szintjét tekintve, de a vallási és a nemzetiségi hovatartozás is.
A felekezeti hovatartozást tekintetbe véve megállapítható - Európa más
országainak adataival összhangban -, hogy az evangelikusok és az izraeliták
körében volt legmagasabb az írni-olvasni tudó nők (és férfiak) aránya. [12]
(Lásd: 4. népszámlálási melléklet) Ugyanakkor a görögkeleti és görög
katolikus valláshoz tartozó népesség körében az írástudók aránya alacsony
volt, ám relatíve gyorsan növekedett, ha dinamikus viszonyszámokkal jelezzük
a változást. (Lásd: 5. népszámlálási melléklet) A nemzetiségek körében a
németség és a magyarság nőtagjai tudtak legnagyobb arányban írni-olvasni, a
rutének és oláhok pedig leginkább műveletlenek voltak ebben az értelemben.
(Ez természetesen számos dologgal összefüggött, a felekezeti és regionális
hovatartozással, a hagyományokkal és gazdálkodási szokásokkal is.)
Az 1900-as népszámlálási adatok kiértékelői még egy érdekes szempontot is
figyelembe vettek a műveltségi állapotok leírásakor: megvizsgálták az írni-
olvasni tudás mértékét abból a szempontból is, hogy egyes foglalkozásokhoz
kötődően milyen arányokat mutat. Ebből leolvasható például az a -
nyilvánvaló - tény, hogy az önállóan dolgozó, kereső nők körében magasabb
volt az írni-olvasni tudás aránya, mint az eltartottak között, hiszen számos
állás betöltéséhez meghatározott iskolai végzettség szükségeltetett
(tisztviselőnői állások, stb.) [13]