Dimenzió #21

Magyar nők a dualizmus korában

(történelem)

              1. Műveltségi viszonyok és az oktatásügy mutatói

   A  nők  művelődési  jogainak  elismertetése  a  közvéleménnyel  illetve a
politika  irányítóival  szorosan  a  nőemancipációs  küzdelmekhez kapcsolódó
folyamat  volt,  sőt  bizonyos  értelemben  azok  egy  területét jelentette.
Magyarországon  csakúgy,  mint a világ más részein, előbb kaptak jogot a nők
az  intézményes  tanulási formákhoz, mint politikai vagy jogi téren. Persze,
mindez érthető, hiszen

   1.  már a felvilágosult abszolutista államokban megindult a lányok széles
       körű  nevelése  is,  mely  kiteljesedett  a tankötelezettségről szóló
       törvénykezés nyomán;

   2.  gyakran  a  munkavállalás  előfeltétele  volt bizonyos szintű iskolai
       tanulás;

   3.  a tanulás az életminőség megváltozását hozhatta maga után;

   4.  a  törvényhozók  nagy  többsége  úgy  vélekedett, hogy műveletlen nők
       "veszélyesek"  lehetnek  a  fennálló  rendszerre  nézve, ha politikai
       jogokat kapnak;

   5.  egyes  társadalmi rétegek (alsó- és felső középrétegek) nőtagjainak a
       megnövekedett szabadidő is lehetővé tette a tanulást.

   A  XIX.  századot  a  neveléstörténészek  a  pedagógia  "nagy századának"
tartják.  Európa  és  Amerika-szerte  elismerték  a  nevelés fontosságát, és
kiemelték  az anyák szerepét a kisgyermekkori nevelésben. A nők írni-olvasni
tudása  a  francia  forradalom  óta egyre inkább előtérbe került. [1] Közügy
lett  a leánynevelés is, melynek nagy volt a tétje: a vallási, politikai sőt
etnikai  problémák  megoldásának egyik zálogát látták ebben vezető politikai
csoportok,  uralkodók.  Athénben  éppúgy,  mint  Pesten,  az  Osztrák-Magyar
Monarchiában  éppen  annyira, mint Oroszországban, élénken vitatott reformok
sora formálta újra a tartalmakat, emelte az igények szintjét és terjesztette
ki  a  tanulmányok  és  lehetőségek  körét.  [2] Mindezek ellenére a magasan
kvalifikált - igencsak csekély számú - nő állandóan korlátokba ütközött. [3]
Karády  Viktor  -  aki  az  iskolai  kiválasztás  szociológiai mechanizmusát
kutatta - egyik tanulmányában így írt erről a kérdésről:

        "A  nők  globálisan  minden társadalmi rétegben, felekezeti vagy
     nemzetiségi  státuscsoportban,  régióban  stb.  a férfiakhoz képest
     aluliskolázottak" [4] voltak.

   A  korabeli műveltségi viszonyokra egyrészt a népszámlálások írni-olvasni
tudó  népességre vonatkozó statisztikáiból következtethetünk. 1870-ben a nők
25,01%-a,  1880-ban 35,81%-a, 1890-ben pedig 46,49%-a tudott olvasni és írni
az 1891-es statisztikai kimutatások alapján. [5] 1900-ban viszont jelentősen
eltérő adatokat közöltek. Eszerint Magyarországon (Horvátország és Szlavónia
nélkül)  1880-ban  a  nők  30,1%-a,  1890-ben 39,0%-a 1900-ban pedig 46,7%-a
tudott  írni-olvasni. 1910-ben ugyanezeket az adatokat közölték, kiegészítve
az  újonnan  kapott 54,4%-os adattal. [6] Dinamikus viszonyszámokat számítva
látszik,  hogy  1880-90  között  jelentősebb  volt  az írni-olvasni tudó nők
arányának   emelkedése,   mint   a   későbbi  évtizedekben.  (Lásd:  2.  sz.
népszámlálási melléklet)
   Látszik,  hogy még a magyar tudósok korabeli adatait is nehéz összevetni.
Nemzetközi  összehasonlításokat  pedig  csak  meglehetős  óvatossággal lehet
tenni, ugyanis mindenütt

                    1./ más időpontokban
                    2./ más mutatók alapján
                    3./ más népességrészekre vonatkozóan

készítettek   adatfelvételeket,   amelyek   pontosságáról   nincs  alkalmunk
meggyőződni.  Sullerot  könyvében  megpróbált  bizonyos adatokat közölni, de
ezek egymással is, és a magyar népszámlálásokkal is, nehezen összemérhetőek,
inkább  csak  tendenciák  megállapítására  használhatóak.  Például a párizsi
kamara  szerint  1860-67  között a francia nők 57%-a tudott írni. Belgiumban
ebben   az   évtizedben   3  analfabéta  férfire  5  analfabéta  nő  jutott;
Oroszországban  1897-ben  a  10  évnél idősebb nők 12,4%-a volt írni-olvasni
tudó,  és  a  férfiak  35,7%-a.  [7] A nyugat-európai adatokkal összevetve a
magyarországi  nők mintha "hátrányban" lettek volna műveltség tekintetében a
XIX.  század 2. felében. Bár ez bizonyos értelemben igaz (Pl.: egyes megyék,
országrészek esetében), nem tekinthetünk el néhány lényeges ténytől:

   1./ a  magyarországi  népszámlálások  alkalmával  azokat  a  leányokat is
       feltüntették  a táblázatokban, akik  még az iskolás kor előtt álltak.
       A  6  éven  aluli népesség  körében mért 0,1-0,2%-os írástudás aránya
       nyilvánvalóan lényegesen csökkentette az összátlagot.

   2./ Másrészt nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az 1868-ban
       bevezetett  népoktatási törvény, mely a tankötelezettséget valamennyi
       6-12  éves  korú  gyermekre kiterjesztette, csak későbbi évtizedekben
       éreztette  hatását  a felnőtt népesség körében. 1900-ban például a 70
       éven   felüli   nőknek   csak   23,4%-a,   a  60  és  69  év  közötti
       korosztályoknak  csak  27,6%-a,  az  50  és  59 év közöttieknek pedig
       35,7%-a  volt  írni-olvasni  tudó  személy,  hiszen  azok a nők, akik
       kislányként     elsőként    részesültek    kötelező    alapoktatásban
       Magyarországon,  ekkoriban  még csak 40-es éveik táján jártak. (Lásd:
       3.  népszámlálási  melléklet)  Az 1910-es népszámlálás után az adatok
       elemzői  maguk  is  megállapították,  hogy  a  műveltségi viszonyokat
       jobban  lehet  érzékeltetni akkor, ha csak a 6 éven felülieket vonják
       be  a vizsgálat körébe. Eszerint az anyaországban 68,7% volt az írni-
       olvasni  tudók  aránya.  Az  1910-es elemzések mutattak rá először és
       meggyőzően  arra,  hogy  a  nők írni-olvasni tudásának aránya nagyobb
       mértékben nő, mint a férfiaké, így a férfiak előnye megszűnőben volt.
       [8]   Az   arányok   javulását   természetesen   az  okozta,  hogy  a
       tankötelezettség betartatása a fiatalabb korcsoportok esetében szinte
       azonos  iskolába  járási arányt eredményezett fiúk és lányok körében.
       Az adatok szerint 1910-ben a városi lakosság 6-14 éves korosztályában
       alig   1%  volt  a  különbség  a  fiúk  javára  írni-  olvasni  tudás
       tekintetében.   Megállapíthatjuk   tehát,  hogy  az  I.  világháborút
       megelőző  években  már  meghozta  gyümölcsét  az  1868-as népoktatási
       törvény,   és  a  fiatalabb  női  korosztályok  tagjai  közül  többen
       juthattak  be  a  közép-  és  felső  szintű  oktatásba, mint korábban
       bármikor.  Éppen  ezzel  magyarázható  az  a  tény, hogy amikor az I.
       világháború évei alatt különböző posztokon nőkkel kellett betölteni a
       hadba   vonult  vagy  elesett,  sebesült  férfiak  helyét,  akkor  ez
       általában  megoldható  volt.  (A tanítói pálya elnőiesedése is igazán
       ekkor vette kezdetét.)

   3./ Jelentős megemlítenünk  azt is, hogy régiónként nagy mértékben eltért
       az  írni-olvasni  tudó nők (és férfiak) aránya, és a település típusa
       is  befolyásoló  tényező  volt.  1891-ben a legműveltebb női lakosság
       (valamennyi  korcsoportot,  tehát  a  6  éven aluliakat is figyelembe
       véve)  Sopron  (63,7% írni-olvasni tudó) és Moson (66,6%) vármegyében
       élt, a városok közül pedig a nagymúltú kulturális centrumok némelyike
       (Sopron  -  72,4%,  Pozsony - 69,2%, Budapest - 66,8%) emelkedett ki.
       [9]  Az  analfabéta  nők legnagyobb arányban Hunyad, Máramaros, Alsó-
       Fehér és Szolnok-Doboka megyékben éltek. [10] 1910-ben Moson megyében
       már  72,9%,  Sopron  megyében  pedig  72,4%  volt  az  arány;  Sopron
       városában 82,7%, Budapesten 81,8%, Pozsonyban pedig 78%. [11]

   Nem  csupán a területi elhelyezkedés okozott ilyen eltéréseket a lakosság
műveltségi szintjét tekintve, de a vallási és a nemzetiségi hovatartozás is.
A  felekezeti  hovatartozást  tekintetbe  véve  megállapítható  - Európa más
országainak  adataival összhangban -, hogy az evangelikusok és az izraeliták
körében  volt legmagasabb az írni-olvasni tudó nők (és férfiak) aránya. [12]
(Lásd:  4.  népszámlálási  melléklet)  Ugyanakkor  a  görögkeleti  és  görög
katolikus  valláshoz  tartozó  népesség körében az írástudók aránya alacsony
volt, ám relatíve gyorsan növekedett, ha dinamikus viszonyszámokkal jelezzük
a  változást.  (Lásd:  5.  népszámlálási melléklet) A nemzetiségek körében a
németség  és a magyarság nőtagjai tudtak legnagyobb arányban írni-olvasni, a
rutének  és  oláhok pedig leginkább műveletlenek voltak ebben az értelemben.
(Ez  természetesen  számos dologgal összefüggött, a felekezeti és regionális
hovatartozással, a hagyományokkal és gazdálkodási szokásokkal is.)

   Az 1900-as népszámlálási adatok kiértékelői még egy érdekes szempontot is
figyelembe  vettek a műveltségi állapotok leírásakor: megvizsgálták az írni-
olvasni  tudás  mértékét abból a szempontból is, hogy egyes foglalkozásokhoz
kötődően   milyen   arányokat  mutat.  Ebből  leolvasható  például  az  a  -
nyilvánvaló  -  tény,  hogy az önállóan dolgozó, kereső nők körében magasabb
volt az írni-olvasni tudás aránya, mint az eltartottak között, hiszen számos
állás   betöltéséhez   meghatározott   iskolai   végzettség  szükségeltetett
(tisztviselőnői állások, stb.) [13]
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2021
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.