2. A nők száma és aránya a dualizmus-kori magyar társadalomban
1880 és 1910 között, a 4 népszámlálás adatait figyelembe véve
megállapítható, hogy a nők Magyarország területén (Horvátország és Szlavónia
nélkül) mindig valamelyest többségben voltak. (Lásd: 1. népszámlálási
táblázat) Ha az adatokat országrészek vagy törvényhatósági területek
szintjén vizsgáljuk, akkor sokkal változatosabb képet kapunk.
Általánosságban elmondható a népszaporodással kapcsolatosan, hogy 1869-80
között elsősorban az ország nyugati és középső részein volt jelentősebb a
lélekszám emelkedése, a későbbi évtizedben viszont a középső és az észak-
keleti határokig terjedő részeken. [12] 1890-ben a női nem legerősebb
túlsúlya az északi megyékben volt tapasztalható (Turócz megyében 1105 nő
jutott 1000 férfira, Liptóban 1121, Szepesen 1149, Sárosban 1167, Abaúj-
Tornában 1132) illetve Erdély déli megyéiben (Brassóban 1114 nő jutott 1000
férfira, Szebenben pedig 1100). Szembetűnő még a századvég több városában a
nők jelentős többlete (Selmecbánya, Besztercebánya, Pozsony, Pécs, Baja,
Győr, Komárom, Budapest, Kassa, Arad, Temesvár, Kolozsvár, stb.). Ezekre a
statisztikai adatokból kitűnő tényekre már a korabeli, statisztikával és
demográfiával foglalkozó szakemberek magyarázatot adtak. A megyék közötti
eltérő képnek legfőbb okai a századvég - századforduló elvándorlásai voltak.
A Felvidékről például rendkívül erős volt a kivándorlás, és a lakóhelyüket
elhagyók között jóval több volt a férfi. [13] A másik ok a nemek közötti
arányok változásának hátterében az volt, hogy bár az élveszületett gyermekek
között több volt a fiú, az elhalálozottakat tekintve is ők "vezettek". A
városokban jelentkező női többlet a - többnyire fiatal - női cselédek
jelenléte miatt alakult ki, és az életkor-szerkezetet érintő vizsgálatok
szerint az idős özvegyek és alamizsnára szorulók is a városokban húzódtak
meg. [14]
A századvégtől kezdve fokozatosan csökkent a házasságkötések aránya, a
nők kilátásai a férjhezmenésre nézve egyre romlottak. Ennek oka csak
egyrészt keresendő a nők nagyobb számarányában és a kivándorlásban. A papság
és a katonaság tovább csökkentette a férfi népesség arányát, valamint
tekintetbe kell vennünk azt a tényt is, hogy a férfiak csak bizonyos
életkorukon túl tettek szert a házasodáshoz alapot adó jövedelemre. A
"Szocializmus" című lap 1906-os kimutatása szerint 1891 és 1905 között az
1000 lakosra eső házasságok aránya 9,0-ról 8,4-re csökkent. [15] A halálozás
vagy válás miatt felbomlott házasságok arányszáma viszont nőtt, így az évi
házassági többlet csökkent. 1891-ben az 1000 lélekre számított kötött és
felbomlott házasságok aránya +2,2 volt, 1905-ben pedig -1,4. 1900-ban a nők
40,2%-a volt férjnél, pedig 74,6%-a volt 14 éven felüli. A nők 34,4%-a tehát
nagyrészt kenyérkeresetre volt utalva. Ez a tény feltétlenül az egyik
legfajsúlyosabb magyarázat a női munkavállalás, és a nőemancipációs
küzdelmek hátterében.